A református diakóniában kiemelkedő szolgálatot végzők munkáját jutalmazná a református egyház zsinata. A Juhász Zsófia-díjjal az intézményes, a Kiss Ferenc-díjjal a gyülekezetekben végzett diakóniai szolgálatot kívánják elismerni. A jelöléseket február 28-ig várják, a díjazottakról a tavaszi zsinat fog dönteni.
A keresztyén élet egyik legnehezebb kérdése, mit jelent lemondani önmagunkról – véli Tóth Sára. A Károli Gáspár Református Egyetem oktatójának a közelmúltban jelent meg Táncol a por című könyve, melyben nehéz kérdéseket feszeget útkeresésről, szenvedésről, vallásos klisékről. Tóth Sára írásainak jó részét a Parókia portálról is ismerhették az olvasók, tavaly azonban kötetbe foglalta gondolatait hitről és spiritualitásról. Nemlét és létezés határán egyensúlyoztunk a szerzővel.
Tanulni jó, a cigány és a nem cigány ember egyformán értékes, és Isten nem hagyja magára a Magdolna negyed lakóit sem – így lehetne összegezni a Salétrom utcai református gyülekezet plántálta közösség, a TE+ÉN üzenetét. A Józsefváros szívében található, romák és nem romák alkotta új gyülekezet közösségi háza a kocsma, a drogelosztó, a közeli iskola és a játszóterek közelében kis szigetet jelent. Felfedezése közben jókedvű, szorgoskodó gyerekekkel és elégedett szülőkkel találkoztunk.
Milyen a jó gyerekkönyv? Kinek az igényeihez kell igazodnia? Mennyit számít a borító? Létezhet-e bármilyen kanonizáció a gyerekirodalomban, ha a gyorsan változó világgal együtt a gyerekkönyvek témái is változnak? Többek között ezek a kérdések merültek fel a FISZ és a Károli Gáspár Református Egyetemen tavaly végzett gyermekirodalmi szakemberek által indított Papíralapon sorozat első részén. A közös gondolkodásnak a budai Pagony könyvesbolt adott otthont január 21-én.
Megújult templomukért és orgonájukért adtak hálát a pomázi reformátusok vasárnap. A 200 éves templom felújítására csaknem 21 millió forintot fordítottak, amelyből a gyülekezet mintegy 8 millió forintot gyűjtött össze. A kivitelezésben több gyülekezeti tag is segített, Isten dicsőségére ajánlva munkájukat – mondta Nyilas Zoltán pomázi lelkipásztor, az Északpesti Református Egyházmegye esperese.
A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat február 29-én hajnalban. Jakus Ágnes gondolatai Nemes Jeles László rendező alkotásáról: Fontos vagyok. Ennek a felismerésnek a súlyával nehezedtem rá a mozgólépcsőre, amely futószalagon hozta-vitte az embereket az illúziók giccs-csarnokában. Mi, a moziból elszállingózók valahogy másként festhettünk közöttük, és talán valami furcsa jelre többen felfigyeltek. Mintha a kabátunkon keresték volna, pedig mi nem ott hordtuk azt a csillagot.
Mit jelent, hogy az odafenn valókkal törődjünk, ne a földiekkel? Tényleg ne barátkozzunk a minket körülvevő világgal? Számos hibás igevers-értelmezés terjedt el, melyek közül néhány komoly fejtörést is okozhat azoknak, akik szeretnének a Szentírás útmutatása szerint élni. Szalai András valláskutató cikke néhány igen gyakori értelmezési problémára világít rá, és abban is eligazít, hogyan értsük az adott igeszakaszt.
A magyar kultúrát világszerte fémjelzi nép- és műzenei gazdagsága. Legszebb komolyzenei műveink közé egyházzenei darabokat is méltán sorolhatunk. Az egyik legismertebb és legtermékenyebb zeneszerző, a református Gárdonyi Zoltán életművéből kiváló orgonisták, zongoristák, vonósok és kóristák válogatnak a Kecskeméti Református Egyházközség februárban induló koncertsorozatán.
Muszlim vendéghallgatók tanultak az elmúlt hónapokban a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Kíváncsiak voltunk, hogyan vélekednek a keresztyénségről, muszlimok és keresztyének együttéléséről, a menekültkérdésről és a közelmúltbeli terrortámadásokról. Véleményét két török fiatal osztotta meg velünk: Sema Cevirici és Elif Aslandogdu hazautazásuk előtt írásban válaszoltak kérdéseinkre.
„Ne magunkról beszéljünk, hanem arról, aki a sötétségből a világosságra hívott el" – kérte a magyarországi keresztyéneket Bogárdi Szabó István az ökumenikus imahét országos megnyitóján.
Nem a holnapra, hanem a holnaputánra kell gondolni a fiatalok nevelésekor – tartja Suba Lajos. A nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója azzal indokolja ars poeticáját, hogy a pedagógusok munkájának gyümölcse gyakran csak évek múlva látható, hiába vár a világ azonnali eredményeket. A Lorántffy Zsuzsanna-díjas pedagógussal a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában beszéltünk.
Az édenkertben a bűneset után az Úr rákérdez az emberre: „Hol vagy?" Pozicionálni akarja, nem mintha nem tudná tartózkodási helyét, sokkal inkább hogy az ember végre legyen tudatában valódi helyzetének.
Életének századik évében, kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében pénteken elhunyt Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettese.
Kórházban, börtönben, elnéptelenedő falvakban, alkoholisták és drogosok közötti szolgálatban is szerezhetnek gyakorlatot a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának hallgatói. A teológusok tanulmányaik hetedik félévét gyakorlattal töltik, hogy minél jártasabbak legyenek a lelkészi szolgálat különböző területein. A most bevezetett képzési forma első tapasztalatairól az egyetem adjunktusával és egy hallgatóval beszélgettünk.
A református Bethesda Gyermekkórház megnyitásának százötvenedik évfordulóján ezúttal arra emlékezünk, kik is voltak az évtizedekig romos állapotban hagyott épület eredeti lakói. Róluk mesélt portálunknak az egykori diakonissza, a kilencvenesztendős Ágnes testvér.
A Dunamelléki Református Egyházkerület budapesti székházában sokan szállnak meg átutazóban, James Arthur is egy közülük. Az ír farmer tíz éve minden nyáron Kárpátajára utazik, hogy többedmagával olyan angol nyelvi táborokban segítsen, melyeknek a résztvevői magyar fiatalok.
Szeretettel várjuk azokat a fiatalokat, akik elhívást éreznek arra, hogy egy éven keresztül egy másik országban szolgáljanak diakóniai munkában, segítő tevékenységekben.
Egy vesztett szabadságharc nemzedékének tagja, a megtorlást kamaszfejjel élte át, ifjúsága a Kádár-rendszer felívelőnek látszó szakaszára esett, alkotó éveit pedig a demoralizálódó szocializmus idején élte.