Egész életében az igazságot képviselte, de sosem ment fejjel a falnak. Egyaránt merített a városi és a falusi kultúrából, mégis ez utóbbi jelentette számára azt a közeget, ahol a legtöbbet inspirálódott és inspirált. Az ormánsági falvak kultúrájáról, a magyarság lelki arcáról és a befogadásról beszélgettünk Bereczky Ildikó református lelkésszel.
„Furcsa érzés, ha megfogadják a tanácsomat, ha hatással vagyok az emberekre. Ennek a felelőssége állandó súly rajtam.” – Kollár Julcsi a Csillagponton vallott arról, mit jelent ma keresztény videóbloggernek lenni.
A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara felvételt hirdet alábbi alapképzési szakjaira: hittanoktató,kántor, csecsemő- és kisgyermeknevelő, óvodapedagógus, tanító nappali és levelező munkarendben, továbbá pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szakjaira, illetve a tanítóképzéshez kapcsolódó műveltségterületi részképzéseire levelező munkarenden.
A Párbeszéd Házában rendezték meg 2019. július 27-én az Egyházi Alapítványok Konferenciájának Országos Fórumát, amelyen civil szervezetek képviselői osztották meg egymással és a hallgatósággal tapasztalataikat.
Az iskola és az egyház útja évszázadokig elválaszthatatlan volt egymástól. Buzogány Dezső koldus- és szolgadiákok, szegény tanítók, külföldön tanuló lelkész-jelöltek és erdélyi kollégiumok megpróbáltatásokkal teli történeteiről mesélt.
A Bibliában több mint négyszerannyi igeszakasz foglalkozik a pénzzel, mint az imádkozással. Ezek szerint a pénz fontosabb, mint az ima? Ha Isten országához tartozunk, hogyan viszonyuljunk a történelem egyik legősibb értékmérő csereeszközéhez, a pénzhez?
Miért és hogyan lesz valakiből kutató-mentő, és mi ad neki erőt ehhez az elhíváshoz a bevetések során? Többek között erről is mesélt nekünk Hegedüs Gábor, a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntese.
Áldás van abban, hogy együtt vagyunk, hogy ugyanarra az Istenre várunk, de ugyanakkor sok szempontból nagyon különbözőek vagyunk – vallja Kovács-Szécsi Dóra, a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó közönségkapcsolati munkaágának vezetője.
Egy jamaikai barátom Bob Marleyt idézve beszélt nekem először a mentális rabszolgaságról. Az egykori angol gyarmaton élők nyilván sokat tudnak nemcsak az elnyomásról, hanem arról is, hogy annak milyen utóhatásai vannak. Persze, nekünk, magyaroknak sem kell messzire utaznunk ahhoz, hogy elnyomásról vagy annak hatásairól beszélhessünk.
Volt, hogy a templom tornyába rejtették, máskor abrakos tarisznyában csempészték, végül a földbe ásták el, hogy megmentsék a történelem viharaiban. Ritka könyvkincset, egy hanaui bibliát adományozott a Ráday Gyűjteménynek egy magyar család, amely több mint négy évszázada őrzi a Szenczi Molnár Albert gondozásában megjelent Szentírást.
A belső szabadság nyílt horizontú vizére nehéz kihajózni. Egész életművek rekednek meg a kikötőkben, amik csak azért tűnnek művészetnek, mert ugyanaz a víz nyaldossa őket a stég biztonságánál, mint ami másokat bevisz a mélyre.
Kiábrázolható-e a mindenütt jelenlévő, láthatatlan Teremtő? Változott-e ez a kihívás az évszázadok során, és mit kezdünk vele a huszonegyedik században? A RefCOO kutatóműhely által kiírt pályázat a fotográfia eszközeit segítségül hívóknak tette fel a kérdést és teremt számukra bemutatkozási lehetőséget.
Van mesterem, tanítvány vagyok. Egyedi teremtmény, aki jól öltözötten próbálja eltakarni a benne dolgozó hatásokat, de reménységgel tekint a jövőbe. Félve néztem a tükörbe, amelyet a Művészetek Völgyében tartottak elém.
Megtapasztalni, mit jelent Jézussal lenni a természet nyújtotta szabadságban, majd a hétköznapokban megélni a keresztyén hitet – fogalmazza meg célként a fiatalokat százhetvenöt éve összegyűjtő szervezet. Kalandot, élményeket, szeretetteljes közösséget adnak az online világban felnövő nemzedéknek.
A Művészetek Völgyében idén egymásra találhat múltidézés és jövőízlelgetés, mester és tanítvány, égi és földi, alkotó és befogadó, zene és csend, kép és szöveg, ábrázolás és szó. A taliándörögdi Református Udvar szeretettel várja a kapcsolódni vágyókat.
„Nem tudom garantálni a gyerekeimnek, hogy lesz nekik mit enni és inni, de arra nevelem őket, hogy bármilyen körülmények között lesznek, gondoljanak Istenre.”
– Nemsokára jövünk! – nevetett rá a férfi és sietve felpattant a biciklire, hogy utolérje a két fiúcskát, akik már az utca végén kerekeztek. Mosolyogva csukta be a kertkaput a vidám kis csapat után. „Jó lesz egy kicsit egyedül lenni” – gondolta.
Schaffner Antóniát megérintette a Wycliffe Világszövetség Afrika területi igazgatójának beszéde, és elhatározta, jótékonysági vásárral segíti a bibliafordítások ügyét. Kezdeményezése ezután mások számára is példává vált.
El kell hagynunk elefántcsonttornyunkat keresztyénként – szólt a felhívás az egyik rendezvényen. Volt olyan az életemben, amikor valóban kiléptem a megszokott környezetből, de ehhez Isten egészen más helyre küldött, mint ahol a mondat elhangzott.
Együttesen 3261,4 millió forintnyi többletforrást szavazott meg a parlament a tűzkárt szenvedett kollégium újjáépítésére és az ezzel egy épületegyüttest képező Dunamelléki Református Egyházkerület székházának felújítására.
Vajon bűn-e a gazdagság? Milyen alternatívája létezik annak a gazdaságnak, ami növekedésre van ítélve, ha fenn akar maradni? Miért éri meg a pénzre vágyott cél helyett eszközként tekinteni?
A teremtett világ megőrzésében nagy szerepük van a helyi közösségeknek. Kis lépésnek tűnő cselekedeteink is sokat számíthatnak környezetünk védelmében. Az egyházi közösségek mintaadóként és értékközvetítőként különösen fontos szerepet játszanak ebben a folyamatban.
Ahol a Szentlélek munkálkodik, ott könnyebb minőségi médiatartalmat készíteni, a felszínesség bizalomvesztést eredményezhet. Egyházunk jövője attól is függ, mennyire ragaszkodik az evangéliumhoz és hogyan él a közösségi média által nyújtott lehetőségekkel.
Nem mindenki alkalmas a beteglátogatásra, ez ajándék – hangzott el az önkéntes beteglátogatók találkozóján, ahol a szolgálat mibenléte mellett magukat a szolgálókat is megismerhettük.
A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma, immár a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Intézet kutatóműhelyeként, idén is meghirdeti pályázatát az Ökogyülekezeti cím és díj elnyerésére.
Papp Ákos útja az alkoholizmustól a felépülésig, a haragtól az elengedésig, a szövegektől a képekig, a sötéttől a fényig, a fekete-fehértől a színekig, a rászorultságtól a rászorultak segítéséig, a tagadástól a kegyelem megéléséig.
Nyitott, vonzó, a hagyományokat és a modernitást egyszerre megtartó kisközösség él a Pest megyei településen. A reformátusok templomot építenek, amely jellé válhat az egyházon belül és kívül élők számára.
„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 4,17) – ezzel az igei mottóval szervezték meg idén az ökumenikus lelkészi és munkatársi konferenciát Révfülöpön.