Szeretnél fejlődni ifivezetőként? Most készülsz bekapcsolódni az ifjúsági munkába és nem tudod, hogy kezdj hozzá? Vágysz arra, hogy jobban megértsd a fiatalokat? Ha igen, szeretettel várunk 2019. március 29-30-án a gazdagréti református templomba.
Bár a technológiai fejlődés egyre inkább a mesterséges intelligencia irányában halad, az embert, az etikát és az erkölcsöt nem lehet kihagyni a folyamatból. Ma a Biblia sokak szemében túl réginek és megbízhatatlannak tűnik, pedig még a posztmodern üzletpolitikai problémákra is ad válaszokat.
Észak-Irakban találkoztunk egy magyar fotóriporterrel, aki muszlim barátaival Jézusról beszélget; keresztényekkel, akik az értük is kockázatot vállaló muszlim katonák családjain segítettek, és meglepetésünkre az is kiderült: nekünk, magyaroknak könnyebben nyílhatnak ajtók a kurdok lakta vidéken.
Látogatás a budapesti Vöröskereszt-székházban nyílt Empathy kávézóban, beszélgetés a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatóságának kommunikációs vezetőjével, Csali Annamáriával. 2018. szeptember 20. Fotók: Füle Tamás
Nem töri meg a fővárosban tapasztalható közömbösség, és vallja, hogy a keresztyéneknek minden pillanatban látszódniuk kell. Nem elég csak hittanórákat tartanunk, a szülőket is meg kell szólítanunk. Esperesként a hitben, lélekben erős közösségekben látja a megújulást.
Vezetés gyengeségből, A Google-titok és A teljesítménymenedzsment újraformálása címmel tartanak előadásokat az idei GLS Nemzetközi Vezetői Konferencián a téma szakértői.
A Mérnökmisszió Alapítvány "Szabadság a párkapcsolatban és a családban" című, 2018. szeptemberi őszi találkozójának képei: Fotók: Mérnökmisszió, Barna Bálint.
Új gasztrokulturális esemény segíti a reformátusok összetartását: október 12-14. között első alkalommal rendezik meg a Református ízek találkozóját a horvátországi Kopácson. Az idei találkozó fő témája a paprika lesz.
Folytatódik a közel-keleti keresztények ellehetetlenítése. Hősies küzdelemről, fegyveres és szellemi hadviselésről hallottunk Észak-Irakban. Az ott élő keresztények erőt merítenek abból, hogy őseik már az iszlám vallás megjelenése előtt gyakorolták hitüket. De vajon nekik lehet-e reményük ma ugyanerre?