Hogyan tud egy gyülekezet a körülötte élők javára lenni? Mikor jó az igehirdetés? Miért és meddig érdemes a lelkészi szolgálatba beépíteni a lélektan eredményeit? Thoma Lászlóval, a Gazdagréti Református Gyülekezet lelkészével beszélgettünk.
Ahol tűz pusztított, oda az emberek nyitottsága, odaszánása az újrakezdés reménységét viszi el. A református közösségek közel huszonhét millió forintot adakoztak eddig a nagydobronyi imaház újjáépítésére.
A 2018-as Bárka táborhoz készült második cikk képei (az első cikk képei másik galériában vannak). Fotók: Vargosz (reformatus.hu) és Kalandok és Álmok Szakmai Műhely.
Beszélgetőtársak: MIRÁK KATALIN – történész, az evangélikus egyház Tényfeltáró Bizottságának tagja és SOÓS VIKTOR ATTILA – történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság munkatársa.
Koncertekkel, templomi idegenvezetéssel és számos különleges programmal várják az érdeklődőket a református gyülekezetek szerte az országban. Az Ars Sacra fesztivál dunamelléki, református és keresztyén programjai igazi lelki felüdülést kínálnak.
Görgey Etelka mesélt nekünk írásról, az elbeszélések közösségformáló erejéről, jövőképről, az érthető beszéd fontosságáról, a nehezen megközelíthető egyházról és a lelkészi szerepekről.
A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) tisztelettel meghívja Önt az idén induló, 2018. évi Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj beharangozó sajtóeseményére.
Egy töki család számára ajánlják fel a tizedik, jubileumi zsámbéki templomfutás nevezési díjaiból befolyó összeget. Az elsős és másodikos gyermekét egyedül nevelő édesanya háza életveszélyessé vált, tetőcserére lenne szükség.
Segesváry Viktor (Miskolc, 1929. február 20.) teológus, nyugalmazott ENSZ-főtisztviselő, a magyar kultúra nemzetközi szinten ismert szereplője erdélyi származású volt.
Ki vonna párhuzamot egy ókori király és a mostani diákok tanévkezdése között? Pedig ugyanazok a vágyak fogalmazódnak meg ma, mint régen. Van, aki alázattal, hálásan kér bölcsességet, más sikerre, anyagi javakra vágyik. Nemes feladat ez előbbit megmutatni a kamaszoknak.
Csupán egy évet járhatott középiskolába, mert miután kitelepítették őket, tizenhat évesen neki kellett gondoskodnia idős szüleiről. Álma, hogy tanulhasson, mégis teljesült.