Elsősorban a kamaszok és a fiatal felnőttek rajonganak érte, de sajnos a kisebbek között is dúl a Wednesday-láz. Mit tehetünk akkor, ha a mi gyerekünket is eléri?
Úrvacsorás istentiszteletet tartottak és a békéért imádkoztak a Budapest-Hold utcai református templomban az ukrajnai háború kitörésének első évfordulóján, Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök és Balog Zoltán dunamelléki püspök, zsinati lelkészi elnök szolgálatával.
Nélküle ma nem lenne egyházi egyetemünk – a Károli Gáspár Református Egyetem alapításának harmincadik évfordulójáról emlékeztek meg Budapesten február 24-én, majd felavatták a tíz éve elhunyt egyetemalapító, dr. Hegedűs Loránt emléktábláját.
A keresztyének küldetése, hogy féltékennyé tegyék Isten választott népét – hívja fel a figyelmet a bibliai igazságra Avi Snyder, a Zsidók Jézusért szervezet európai nagykövete A zsidóknak nincs szüksége Jézusra... és más tévhitek címmel magyar nyelven nemrégiben megjelent könyvében.
A húsvétot megelőző, az egyházi hagyományban gyökerező negyvennapos időszakban gondolkodjunk együtt a böjtről, hogy aztán Isten Igéje szerint böjtölhessünk, nem csak húsvét előtt!
Nyitott szemináriumra várják az érdeklődőket a budapesti református teológián ebben a félévben. Üldözött keresztyének személyes történeteiket megosztva engednek bepillantást abba, mit kell elszenvedniük azokban az országokban, ahol élnek vagy ahonnan elmenekültek.
„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.”
Jn 11,25
Megrendülve, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Szotyori Nagy Gábor nyugalmazott...
Régi-új helyén nyitott újra a budapesti Ráday Könyvtár, ahová szeretettel várják régi és új olvasóikat. Veres Anna Mária könyvtárigazgatóval a nyitásig vezető útról, a feladatokról és az újdonságokról beszélgettünk.
Az idei cigánymissziós lelkésztovábbképzés a lelkészi hivatás évéhez kapcsolódóan annak kérdéskörét járja körbe, hogy a lelkipásztornak hol és milyen lehetőségei vannak a cigány közösségekben való szolgálatra.
A sebész főorvos, volt egyházközségi és egyházmegyei főgondnok, egyházkerületi világi főjegyző, a Zsinati Tanács jegyzője életének 85. esztendejében, 2023. február 4-én visszaadta lelkét teremtő Istenének.
Közelebb érzi magát Istenhez lelkészfeleségként, bár hogy ez a szerep mit jelent, arról nem voltak határozott elképzelései. Mégis azt mondja: ha vállalkozhatna bármire az életben, akkor is valami olyanba kezdene bele, amit lelkészfeleségként is csinál. Morváné Cserna Anettel beszélgettünk.
Egy éve, február 24-én kezdődött az orosz–ukrán háború, amely milliók életét változtatta meg. A Budapest-Hold Utcai Református Egyházközség templomában úrvacsorás istentiszteletet szerveznek a békéért február 26-án, vasárnap.
Három közismert házaspár őszinte beszélgetése kapcsolatukról és családjukról a különbségek, hasonlóságok, nehézségek, gyümölcsök és a közös gyerekek tükrében.
A szentek példáját nem használhatták fel, ezért új életpéldákra volt szükség a reformáció idején. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem felesége, Károlyi Zsuzsanna alkalmas példakép volt és maradt – csak éppen más és más okból. A fejedelemasszony portréja, ahogy a történész látja, és ahogy a korabeli igehirdetők láttatták.