Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelki FRONTHELYZETBEN

"KÜZDJETEK a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott." (Júd 1,3)

Isten gyermekei folyamatos, szünet nélküli lelki fronthelyzetben vannak, élnek, harcolnak, küzdenek és szolgálnak az Úrért. Ők a legkritikusabb éles helyzetben is tudják, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztusra számíthatnak és reménykedhetnek, Akinek van hatalma megmenteni őket.

Isten gyermekei tudják, hogy csak az Úrnál találhatnak lelki nyugalmat és békességet, ezért fokozottan ügyelnek arra, hogy soha senki és semmi meg ne ronthassa, meg ne mérgezhesse az Úrral való áldott, meghitt, szoros, élő és szerves kapcsolatukat.  Soha senki és semmi ne zökkentse ki, ne fékezze, ne blokkolja és ne keserítse meg őket áldott küldetésük betöltésében.

Isten gyermekeinek mindig fokozottan résen kell lenniük, hogy a HITFIGYELEM és HITFEGYELEM meg ne lankadjon, mivel arra kaptak elhívást, hogy rendíthetetlenül, mindhalálig KÜZDJENEK a hitért, az igazságért, az evangéliumért.

Isten gyermekei bíznak az Úrban, mert tudják, hogy Ő megsegít és Ő ad erőt továbblépni, átlendülni a lelki holtpontokon is. Tapasztalják, hogy Ő erősíti, bátorítja és vígasztalja övéit, hogy el ne keseredjenek és ne essenek kétségbe, hanem becsületesen, hűségesen és hitelesen képviseljék tovább drága Megváltójukat az Úr Jézus Krisztust.

Trencsényi László

...

 

A lelki fronton helytállni az üdvözítő KRISZTUS-HITBEN

...


"Vigyázzatok,  álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!" (1Korinthus 16,13) „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé." (2Korinthus 5:10)


Az emberiség ma még a kegyelmi időben él. De ez nem lesz mindig így.
Isten türelme sem végtelen és egyszer lejár a kegyelemi idő.
A Szent Biblia szerint igenis minden „megtéretlen" embernek van felelőssége. Igenis lesz következmény, elszámoltatás, felelősségre vonás, számonkérés, lesz jogos és igazságos ítélet.
Ha valaki nem tér meg Istenhez, kétségtelenül elhangzik majd fölötte az ítéletes és végzetes kijelentés. Az Úr Jézus így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" És hirtelen (azonnal) elszáradt a fügefa." (Máté evangéliuma 21,18-19)
Ebben az Igében Isten hatalmát és azonnali ítéletét láthatjuk.
Ezzel akar minket MAGÁHOZ TÉRÍTENI.
Ezzel akar minket fölrázni a közömbösségből, a lelki elkényelmesedésből, a lelki tespedtségből, a lelki halálból.

Ott és akkor az Úr Jézus számonkérése váratlan volt.
Ott és akkor minden szemtanú számára nyilvánvaló és egyértelmű volt Isten hatalma és ítélete.
Ott és akkor nem volt haladék, nem volt türelmi idő, hanem a kimondott ítéletes Ige azonnali halállal járt.

Feltehetjük a kérdést, hogyan viszonyulnak az Úr Jézus Krisztushoz ma a hitetlenek, a gonoszok, a tisztátalanok, az engedetlenek, a megátalkodottak?
Egyszerűen nem veszik komolyan, mellőzik Őt, megvetik, elutasítják, ellenszegülnek, sőt kikérik maguknak, és kihívóan, büszkén demonstrálják ellenérzésüket.
Mivel Isten Igéje iránt ennyire megátalkodottan érzéketlenek, ezért ők menthetetlenek!

„A tisztátalanoknak és a hitetleneknek
semmi sem tiszta,
sőt szennyes mind az elméjük,
mind a lelkiismeretük."

(Titus 1,15)

Korunkban nem túlzás a lelki értékek válságáról beszélni.
Manapság a sok névleges keresztyén nem is akar már a krisztusi alázat útján járni, ez nem illik bele személyes elképzeléseibe; sokkal kényelmesebb számára a bűnbánat, bűnvallás nélküli érzelmi "olcsó, szórakoztató" keresztyénség.

Az ilyenek, nem is akarnak már tudni az ÍTÉLŐ Istenről, hanem inkább csak a szeretetről szeretnek hallani, elsősorban a „jólét, a kényelem és a siker evangéliuma" érdekli őket.
Ilyen tévelygők mindig voltak és ma is vannak, akiknek „viszket a fülük", akik nem akarják az egészséges tudományt hallani és a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat (2Timótheus 4,3-4). Az ilyenektől haladéktalanul el kell határolódnunk.

  • „Sokan az új keresztyén mozgalmakhoz, különböző vallásos áramlatokhoz (irányzat, lelkiség) tartozók, Krisztusban CSAK a „barát"-ot látják, és igen sokszor szinte csak PAJTÁSKODNI akarnak az Úr Jézus Krisztussal.
  • Nekünk, reformátusoknak sokkal hatalmasabbnak, szentebbnek, félelmetesebbnek azaz teljes mértékben Megváltónknak is kell látnunk Krisztust, tehát KIRÁLYNAK és BÍRÓNAK is, mert ezt kívánja tőlünk a református krisztusszemlélet komolysága."(Dr. Sebestyén Jenő)

 

  • „Az elvetettek megtudják: az utolsó napon meddő lesz minden kifogás, amivel most áltatják magukat. Azt képzelik, megvetésükért nem jár büntetés? Az Úr azzal dönti porba önelégültségüket, hogy rámutat: egykor majd (bár túl későn) rá fognak érezni arra, AMIT MOST SEMMIBE SEM VETTEK." (Kálvin János)


Jézus Krisztus nélkül minden és mindenki reménytelen!
Az Ige szerint Nélküle mindenki kárhozatos állapotban van!
„Aki hisz őbenne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.." (János 3,18)
Nélküle valóban nincs megoldása az életnek.
Nélküle csak a csalódások sorozata vár.
Nélküle csak torlódnak és gyűlnek a gondok, a bajok és a lelki sebek lekezeletlenek maradnak.

A Szent Biblia szerint nincs nagyobb baj, mint ha valakit felkészületlenül, hitetlenül (Krisztus nélkül) ér a halál pillanata, mert nincs más hátra mint: „Az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket." (Zsidók 10,27)


Boldog ember az, aki Jézus Krisztusban tisztán hisz, Őt ismeri, szereti és szeretve követi.
Ő az egyetlen esély!
Csodálatos, hogy ma még van lehetőség Ővele életünket rendezni, vele élni:
megmentetnek lenni, szeretetében örülni,
kegyelméért naponta hálát adni,
jóságát megköszönni,
mennyei jelenlétét, békességét tapasztalni,
vezetésének boldogan engedelmeskedni.
Csodálatos a mi Megváltónk az Úr Jézus Krisztus!
Ahhoz, hogy megmentsen, mindent vállalt értünk, az életét áldozta értünk a kereszten.
Senki sem szeret jobban, mint Ő!
Csodálatos Ővele élni e földön boldogan és a mennyben örökké!

Az Úr Jézus mondja: Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van: sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." (János 5,24)

 

 

 

Helytállni az Istentől kapott BÖLCSESSÉGGEL

...

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen." (Efezus 5,15)  "Mert az Úr ad bölcsességet, az Ő szájából tudomány és értelem származik." (Példabeszédek 2:6)

...

Bárki beláthatja, hogy a bölcsesség nem velünk született tulajdonság.

A bölcsességet sem a bölcsészeten, sem másutt nem lehet elsajátítani.

A Szent Biblia szerint a bölcsesség nem tanulható, de Isten gyermekei előtt nyítva áll ez az áldott lehetőség, hogy Istentől kérhető:

„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve." (Jakab 1,5-6)

 

Ahol nincs élő krisztushit, ott bölcsesség sincs.

Aki nem az élő Kősziklára, az Úr Jézus Krisztusra alapozta az életét, az semmiképpen sem képes az élet váratlan fronthelyzeteiben helyesen, megfontoltan Isten előtt kedves döntéseket meghozni.

Aki nem KRISZTUSRA tekintve éli az életét, az szánalmasan és tragikusan a bölcs döntések hiányában szenved.

Mindez az állapot a megtérésünkig fennáll, mivel mi mindannyian bűnben születtünk.

...

A Szent Biblia szerint nem azért vagyunk bűnösök, mert vétkezünk,

hanem sajnos azért vétkezünk, mert eredendően bűnösök vagyunk.

És ez így is marad mindaddig, míg Krisztus vére meg nem tisztít minket.

„Jézusnak, az Ő (Isten) Fiának vére megtisztít minket minden bűntől." (1János 1,7)

Az Úr Jézus Krisztus világosan tanítja, hogy a bűn nem más,

mint az, hogy NEM HISZNEK Őbenne! (János 16,9)

...

Ahol nincs élő krisztushit, ott  bölcs döntések hiányában minden pusztul, elenyészik, szétesik.

Aki az Úr Jézus Krisztust semmibe veszi és megátalkodottan mellőzni tudja, az az ember játékszere lesz az ördögnek. Akit az ördög már „felvilágosított", illetve felhomályosított, az tökéletesen ki lesz fosztva. Akit már az ördögnek sikerült beetetnie, az teljesen kiszolgáltatottjává válik minden

butaságnak,

hiszékenységnek,

babonaságnak,

szenvedélyeknek,

világi kívánságoknak stb.

 

Az Úr Jézus Krisztus nélkül, bölcs döntések hiányában csak eltékozolt, bűnös élet van:

Elszalasztott lehetőség van, elrontott, becsapott, céltalan, értelmetlen élet van.

Szeretetlenség, békétlenség, félelem, gonoszság, borzalmas indulatok és kegyetlenség van.

Tragikus tudatlanság van,

mély hitetlenség

és elképesztő hiszékenység van.

 

Az Úr Jézus Krisztus nélkül elviselhetetlen lelki prés van,

mert sötét és megkeményedett szív van,

és természetesen mindörökre eltékozolt,

tönkretett élet van!

Kárhozat,

örök halál van!

 

Aki ma kizárja életéből Jézus Krisztust, és hideg szívvel mellőzni tudja Őt, ott garantált a pusztulás.

Bizony ez lesz a veszte korunk hitetlen emberének, az evilági bölcseknek, okoskodóknak, kételkedőknek, az értetlenkedő, megkeményedett szívű istentagadóknak, akik saját bölcsességükkel kérkednek.

„Ez a bölcsesség nem felülről való, hanem földi, testi és ördögi." (Jakab 3,15)

Az anyaszentegyház 2000 éve szakadatlanul hirdeti, hogy az egyetlen okos, bölcs, józan, megfontolt döntés az, ha az élő Kősziklára, az Úr Jézus Krisztusra, az Isten élő, szent és örök Igéjére épül fel az életünk!

Minket ma még időben figyelmeztet Isten Igéje:

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen." (Efezus 5,15)

 

 

 

A keresztet vállalva helytállni

A KERESZTET VÁLLALVA HELYTÁLLNI

Az Úr Jézus Krisztus mondja:  „Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!" (Máté 16, 24)

„Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom." (Lukács 14,27)

***

Boldog ember az, aki az Úr Jézus Krisztus hívását megértve, elhagyja és radikálisan lezárja a régi bűnös életét, megtagadja a bűnt, és mindent vállalva tud új életet kezdeni Jézus Krisztussal.

„Már keresztem vállra vettem, S ÉRTED MINDENT ELHAGYOK." (426 dicséret)

A Szent Biblia szerint, ehhez TELJES ÖNMEGTAGADÁS, TELJES ODASZÁNÁS szükséges.

Csak az az ember boldog igazán, aki már megismerte a Krisztus keresztáldozatának értelmét és célját, és belátta, hogy Ő „HELYETTEM, MIATTAM és ÉRTEM" áldozta életét.

Csak az tudja szívből kimondani, hogy: Tied vagyok Uram, és rendelkezésedre állok.

Csak az tudja hittel vallani, hogy: „Én Uram és én Istenem."

Csak az tudja őszintén megkérdezni, hogy: „Mit akarsz Uram, mit cselekedjem?"

Csak az tudja teljes szívével és lelkével kimondani, hogy: „Legyen meg a Te akaratod."

Csak az igazán hívő ember tudja teljesen alárendelni és kiszolgáltatni magát Isten akaratának.

Csak az igazán hívő ember tud, minden tekintetben valóban szabad kezet adni Istennek.

 

A Szent Biblia határozottan állítja, hogy aki Krisztusban van ott újjá lett minden. (2Korinthus 5,17)

Világos, hogy csak azok a megtért újjászületett emberek tudják tudatosan vállalni és hordozni a keresztet, aki már előzőleg igent mondtak Isten akaratára és tudatosan fölvállalták a Krisztus igáját.

 

Akik hordozzák a Krisztus gyönyörűséges igáját és naponta fölveszik a keresztet, tisztában vannak azzal, hogy nekik nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyenek benne, hanem az is, hogy szenvedjenek érte. (Filippi 1,29)

Péter apostol így ír: „Sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, amit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt." 1Pt 4:13-14

 

Az Úr Jézus Krisztus nemcsak Megváltónk akar lenni, hanem életünk Ura is, mégpedig oly mértékben, hogy egyetlen kis területét sem vonhatjuk ki uralma alól.

Luther Márton így tanít minket: „Nem te vagy az első, sem az egyetlen, sem az utolsó, akit Isten igéjéért üldöznek. Mit is mond az Úr Jézus? ,Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért.  - Gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. - Jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik." Ezeket az igéket ragadjuk meg, ezekkel erősítsük magunkat. Sőt hálaadással köszönjük meg Istennek, hogy méltókká tett az igéjéért való szenvedésre. Tudjuk az írásból, hogy az antikrisztus idejében tilos a prédikálás és átkozott mindenki, aki Isten igéjét szólja és hallgatja. Lám ma ez történik."  (Jer, örvendjünk keresztyének! 369.old.)

***

Az Úr Jézus útján járva minden hívőnek része lesz szenvedésben, hisz éppen a farkasok közé küldi ki övéit, életet menteni! Vállalnunk kell, ha Őérte a farkastermészetű emberek ártatlanul bántani fognak, kigúnyolnak, megvetnek, lenéznek, megaláznak, meggyaláznak! A megtért ember azért tudja elviselni ezeket, mivel tisztában van azzal, hogy ő Isten választottja.

Az ilyen embert a hála lelkesíti, hogy az őt mindhalálig szerető Urának mindenben rendelkezésére álljon és hasznos lehessen.

 

A hívő ember, minden támadást csak a Lélek fegyverzetével, a hit  pajzsával és a Lélek kardjával, Isten élő és ható Igével védhet ki! Csak így tud ellenállni és harcolni a bűn, a kísértés, az ördög és a test kívánságai ellen.

 

A keresztet vállaló hívő ember, azért tudja elviselni türelemmel a Krisztusért ártatlanul kapott sebeket, a hátrányos megkülönböztetéseket, a gúnyt, lenézést, megbélyegzést, mivel tudja, hogy Jézus Krisztus az egyetlen, Aki jogosan igényt tarthat életére, mivel vérével fizetett érte!

Mi is tekintsünk fel tehát hittel a szenvedések szenvedésének helyére, a Golgotára.

Ott nyerünk erőt a fájdalmak, a szenvedések elviselésére.

Adjuk át neki életünket, iránta való hálából örökre.

Tudjuk, hogy az Úr Jézus követése: MEGBÁNHATATLAN!

***

A keresztet vállaló hívő ember, mindvégig a Győztes oldalán marad!

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk." (1Jn 5:4)

Az Úr Jézus Krisztus mindent megtett értünk! Ő a hű tanú, aki a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által. (Jelenések 1,5)

Ő a szenvedések között sem fog minket cserbenhagyni. Ő meg fogja adni gyermekeinek ígérete szerint az élet koronáját, az igazság koronáját, a dicsőség hervadhatatlan koronáját. Annak, aki mindvégig állhatatosan harcolja a hitnek szép és nemes harcát és győz, ilyen nagy jutalma van. „Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem." Jelenések 21,7

Sélyei István a gályarab prédikátor így bátorítja a mai hívőket: -VINCIT  QUI PRO LUCE DEO DUCE SUB CRUCE  PUGNAT- „Győzedelmeskedik, aki a világosságért Isten vezetésével a keresztet hordozva harcol."

 

 

 

 

 

Kísértések között helytállni

„És ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg minket a gonosztól." (Lukács 11,4)

Az Úr Jézus Krisztus megkísértetésének történetéből kapjuk azokat a figyelmeztető Igéket, amikor háromszor is megkísértette Őt az ördög, mindenképpen el akarván téríteni Őt a messiási küldetésétől.

Már az első kísértésben az ördög megkérdőjelezte az Úr Jézus küldetését.

A második kísértésben az ördög hazudott,- magáénak tulajdonítja a világot, és földi hatalmat ajánlott fel az Úr Jézusnak. A harmadik kísértésben az ördög már ölni akart, ennek érdekében szemtelenül még a Szentírást is idézte (Zsoltár 90,11).

Megállapítottuk, hogy az Úr Jézus példát adott nekünk, hogy mennyire fontos a földön Istennel helytállni,  hitben megállni, Igéjét becsülni és Igéjét használni!

Az Úr Jézus Krisztus, amikor minket imádkozni tanított fontosnak tartotta, hogy naponta foglaljuk imánkba azt a kérést is, hogy:  „Ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg minket a gonosztól." (Lukács 11,4)

Tudjuk, hogy ezen a Földön mérhetetlen veszélyekkel, próbatételekkel kell szembenéznünk és nap mint nap gonoszabbnál gonoszabb kísértésekkel kell megküzdenünk. Nem elkeserítés végett, hanem inkább a felkészültség miatt fontos tudni, hogy egyetlen hívő embernek sem lesz kísértésmentes az élete. Ezt az Úr Jézus mondta Péter apostolnak: „A Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited." (Lukács. 22,31) Bár ilyen életveszélyes körülmények között kell helytállnunk, de ha hiszünk a Megváltóban, ilyen kegyetlenül nehéz helyzetekben is számíthatunk Istenünk segítségére, mert nem hiába imádkozunk az Úr megőrző kegyelméért.

Fontos tudnunk, hogy: „Isten senkit sem kísért" (Jakab 1,13)

Ezért alapvető tétel, hogy határozottan tegyünk különbséget a KÍSÉRTÉS és a PRÓBATÉTEL között. Egyértelmű például, hogy Isten Ábrahámot HITPRÓBA alá vetette.

A mi Istenünk, irántunk való szeretetből minket is kipróbált emberekké akar formálni és erre megvannak a maga eszközei. Lehet, hogy ez számunkra nem lesz kellemes, de feltétlenül a mi üdvösségünket fogja szolgálni. Tehát minden hitpróba szükséges! A mennyek dicsőségébe ugyanis nem akárkik, hanem csak a „kipróbált" újjászületett - megtért emberek juthatnak. Ezeket a hitpróbákat tehát bármilyen súlyosak is, engedelmes szívvel és zúgolódásmentesen kell fogadnunk:

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez." (Róma 8,28-29)

„Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek." (Jakab 1,12)

Az Úr Jézusban hívő ember boldog még a hitpróbák és a kísértés ideje alatt is, mert az Úr azoknak ígéri az élet koronáját, akik Őt szeretik. A próbatételek alatt és a kísértések tüzében ugyanis csak az Urat szeretők tudnak megállni, a többiek az ördög csapdájába esnek, elkeserednek vagy meghátrálva visszatérnek az istentelen világba.

 

HELYTÁLLNI A KÍSÉRTÉSBEN!

A kísértés hátterében mindig egyértelműen Isten ellensége, az ördög áll, akiről az Úr Jézus azt mondja, hogy: „Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság" (János 8,44)

Az Úr Jézus és az egész Biblia úgy beszél a Sátánról, mint valósággal létezőről, mint aki mindenre elszánt, merészségben, ravaszságban és kísértenivalóban bőségesen felszerelt, kitartásban és gyorsaságban fáradhatatlan. Erősítsen minket az Ige, melyet az Úr Jézus mondott Péter apostolnak: „A Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited." (Lukács. 22,31)

***

Az Ördög igyekszik mindenkit szembefordítani a Bibliával, úgy férkőzik az emberhez, hogy csábító csalárdságaival Isten igazságát ostromolja.

Az Ördög lépten-nyomon támadásra kész. Nem ügyetlen stratéga, ezért (tudományos köntösbe ágyazott) érvelése, hitetése sokaknak megnyerő. A Bibliából is tud idézni, de számára a Szentírás „csak betű" marad és nem élet.

Tudjuk, hogy az Ördög volt az első bibliakritikus és a legnagyobb bibliahamisító! (Tapasztalhatjuk, hogy azóta már sok követője akadt!)

Igyekszik mindig, ráígérni Isten ajándékaira és nagyobb jóval kecsegtetve, kételyt támasztani Isten iránt. Tévelygésbe bonyolít, gyűlölséget kelt, engedetlenséget szít Isten akarata ellen, hogy Isten országát megdöntse s az embert magával együtt rántsa a kárhozatba.

Az ősi ellenség tehát Istentől akar elszakítani, Isten drága kegyelmének művét akarja tönkretenni, és a káoszt ránk szabadítani.

Csábítása azért megejtő mert szinte felismerhetetlen. Személyes valóságát titkolja.

Éppen azt akarja elhitetni, hogy nem is létezik. Ez a legnagyobb hazugsága!

Soha nem fedi fel sem a kilétét, sem a szándékát. Lényéből fakadóan szeret a homályban maradni és a zavarosban halászni.

Nem fecsérli az időt holmi udvariaskodással.

Soha nem szokott bemutatkozni és nem bajlódik a megszólítással sem. (Lásd Ádám és Éva megkísértése.)

Mindig hívatlanul, tolakodóan, szemtelenül és alattomosan lép gyanútlan áldozatához.

Kiszámíthatatlanul, váratlanul szólal meg, Mindig van mondanivalója, illetve „kísértenivalója".

Azonnal a tárgyra tér, mivel jól felkészült mindenkiből, ismeri a gyenge pontokat és könyörtelenül ki is használja.

Célratörően, taktikusan, rafinált módon, hidegen, kegyetlenül és embertelenül tárja fel, adja elő portékáját.

Hazugságát olyan meggyőzően tudja tálalni, hogy felkelti az érdeklődést és kíváncsivá tesz.

A fullánk, amit használ, mindig „idegen test", „idegen tűz" az ember számára, de olyan ravaszul van álcázva, hogy tompítja, vagy teljesen kiiktatja a „lelki immunrendszert"! Így lesz az ember kiszolgáltatottá és áldozattá.

A tapasztalat az, hogy amennyiben valaki párbeszédbe keveredik vele, majdnem biztos, hogy elbukott!

Akit a Sátán, a hazugság atyja rászedhet, azt könyörtelenül el fogja pusztítani.

Ezért komolyan figyelmeztet minket a Biblia: „Helyet se adjatok az Ördögnek!" (Efezus 4,27)

 

***

Az Ördög a legnagyobb hitető, félrevezető és csaló, és feltétlenül ölni akar, mivel ez a foglalkozása.

Természetesen végsőkig titkolni igyekszik, hogy valójában azért jön, hogy:„öljön és pusztítson!" (János 10,10)

Feltett szándéka valamilyen módon megtéveszteni a tudatlan és vigyázatlan embereket.

Kíméletlenül, teljes fegyvertárral a lélek elpusztítására törekszik és nem válogat sem a módszerekben, sem az eszközökben. Durva és alattomosan kifinomult módszereivel, széles és roppant gazdag eszköztárával, behízelgő, vagy brutális támadásainak csapásai alatt minden védtelen ember hamarosan összeomlik. Mindent elkövet, mindent megmozgat és semmitől sem riad vissza.

Sokan belegabalyodnak az Ördög kivetett hálójába és elbuknak.

MI MARAD?

Egy szomorú megfertőzött, becsapott, hajótörött, megalázott, meggyalázott, megnyomorított, elbukott, tönkrement élet.

Bűnbe, hitetlenségbe, tagadásba, kétségekbe, teljes reménytelenségbe, nihilbe taszított, félrevezetett emberek milliói.

Korunkban, a halál és a terror civilizációjában erről beszélnek a tragikusan szétzilált emberi kapcsolatok, megnyomorított, ronccsá tett családok, megcsalt férjek, elhagyott feleségek, riadt szétszéledt gyermekek, tönkrement életek.

A Kísértő célja mindig ugyanaz: megtévesztett áldozatainak nyomorba, halálba döntése, teljes elpusztítása.

***

Akik még nem hisznek az Úr Jézus Krisztusban, azok teljesen védtelenek és kiszolgáltatottak!

Ezért komolyan figyelmeztet minket Isten Igéje: „Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz." Róma 12,9

Annyi bizonyos, ha Isten nem védene minket a sátáni támadásokkal szemben, mindnyájan elvesznénk.

Mi a magunk erejével nem bírnánk szembeszállni vele, de az Úr Jézus Krisztus legyőzte a Kísértőt, így tehát tudhatjuk, hogy az „evilág fejedelme" már legyőzetett.

***

AZ ÖRDÖGNEK MINDIG IS A LEGFŐBB ELLENSÉGE AZ EGYHÁZ VOLT.

A Kísértő mindenképpen arra akarja rávenni az embereket,

hogy ne higgyenek Istenben,

vagy ha már hisznek, adják fel hitüket,

hogy ne olvassák a Bibliát, ne ismerjék az Igét,

ne tudjanak Isten akaratáról, rendeléseiről, törvényéről,

és ne járjanak templomba, ahol lélekben erősödhetnének.

 

A Kísértő a megtévesztett emberekkel elhiteti, hogy hihetnek másban is:

pl. babonaságban, szerencsében,

álmokban, misztikus látomásokban,

a nyilvánvalóan istentelen vallásokban,

vagy eretnek (szektás) tanításokban.

 

A megtévesztett embereknek mindig valamiféle pótszereket kínál:

pogány hiedelmeket, szokásokat, hagyományokat: pl. szerencse, babonaság, okkult dolgok, stb!

De leginkább arról akarja meggyőzni az embereket, azt akarja elhitetni, hogy a lelkükkel, az üdvösségükkel ne foglalkozzanak, ezért ördögi módon azt sugallja, hogy van még idejük és ráérnek még megtérni.

Minket életbevágóan fontos figyelmeztetésben részesít a mi Istenünk:

„Mindent megvizsgáljatok; ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!" (1Thesszalonika 5:21)

 

A KÍSÉRTŐ LEGJOBBAN A HITVALLÁSOKAT ÉS A HITVALLÓKAT GYŰLÖLI, KÜLÖNÖSEN AZ ÚJJÁSZÜLETETT- MEGTÉRT HÍVŐKET!

Feltett szándéka: a hívő embereket megtéveszteni, elbizonytalanítani, köztük meghasonlást támasztani, zűrzavart okozni, közéjük éket verni, de mindenképpen letéríteni a keskeny útról.

Erre a szomorú helyzetre is illik az Ige: „..némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal." (1Timótheus 6,10)

Az ördög kíméletlenül kihasználja azt, hogy az Egyházon belül is sebezhetőek az emberek, mert ott is jelen van sok hiánybetegség, például:

a vigyázás, az óvakodás, az éberség, a józanság hiánya,

a hitkomolyság, alázat, szerénység, az összeszedettség hiánya,

a tapintat, a tisztelet, vagy éppen a legfontosabb: a szeretet hiánya.

 

Sajnos az Egyházon belül is kezdettől fogva jelen van például:

a hívő gőg, a szeretetlenség, törvényeskedés, képmutatás, farizeuskodás,

mások ítélgetése, más dolgába avatkozás,

tiszteletlenség, tapintatlanság,

lazaság, fegyelmezetlenség,

szeszélyesség, szertelenség,

közömbösség, belterjesség,

vetélkedés, egymás ellenében való szolgálat,

vagy az át nem imádkozott cselekvés,

túlzott jóhiszeműség, engedékenység,

komolytalanság, felületesség, felszínesség veszélyhelyzetek leértékelése stb.

Istenünk úgy akarta, hogy a Szent Bibliában megtalálhatjuk a biztos ellenszert, a mennyei megoldást is: „Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott." (Efezus 4,22)

 

A KÍSÉRTŐ AZ ANYASZENTEGYHÁZBAN KÜLÖNÖSEN IS A DOGMATIKÁT, A TISZTA HITVÉDELMI RENDSZERT TÁMADJA.

Legfőbb törekvése lebontani, megszüntetni a hitvallásokat, elmosni, átlépni a felekezeti határokat.

Feltett szándéka, hogy a felekezeti különbségeket feloldja (pl: ökumené), bagatellizálja, cseppfolyósítsa, és így totálisan védtelenné, kiszolgáltatottá tegye a biblikus hitvédelmi rendszert.

Napjainkra a keresztyén világ nagy része ezzel a tragikus hitehagyással és lelki gerinctelenséggel vált oly hiteltelenné, ugyanakkor a pogány világ felé toleránssá, vallás-semlegessé, így adva fel (árulva el) keresztyén identitását, értékeit. Az Úr Jézus Krisztus így figyelmeztet:  „Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is."(Máté 24,24)

Ez az Ige is arra utal, hogy a mi Megváltónk a választottait különös gonddal védi és jó előre figyelmezteti, fölkészíti az Egyházban tapasztalható feszültségek elhordozására, elszenvedésére és biblikus kezelésére, hogy minden körülmények között tudják vállalni a nemes harcot, melyet nem test és vér ellen folytatnak. „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak." (Efezus 6,12)

***

Mivel a mi Urunk időben mindenről tájékoztatott minket, ezért nem kell megrettennünk, vagy kétségbeesnünk az Anyaszentegyházban is tapasztalható fájdalmas jelenségek miatt:

A konkoly jelenléte miatt: (Máté 13,24-43)

"Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnan van akkor benne a konkoly? Ellenség tette ezt! - felelte nekik." Máté 13,27-28

Árulók jelenléte miatt: (Ahitófel, Júdás)

"Jelentették Dávidnak, hogy Ahitófel is az összeesküvők között van." 2Sámuel 15,31

"Jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik." Máté 26,24

Eretnekek, hamis próféták jelenléte miatt: (Hümenaiosz, Filétosz)

"Beszédük úgy terjed, mint a rákos fekély. Közülük való Hümenaiosz és Filétosz, Akik az igazság mellől eltévelyedtek..., és feldúlják némelyeknek a hitét." 2Timotheus 2, 17-18

Felületes hívők jelenléte miatt: (Démás)

"Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodván." 2Timótheus 4,10

„Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók" 1János 2:19

Autokrata vezetők jelenléte miatt: (Diotrefész)

"Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik, nem fogad el minket." 3János 1,9

Megtévesztő látszathívők jelenléte miatt: (Az öt balga szűz)

"A balgák amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat." Máté 25,3

"Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket."Máté 25,12

Farizeus "áltestvérek" jelenléte miatt:

"Némelyek így tanították a testvéreket: "Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek." Apostolok Cselekedetei 15,1

"Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől." 2Timóteus 3:5

***

Mivel a mi Urunk időben mindenről tájékoztatott minket, ezért soha nem kell megrettennünk, vagy kétségbeesnünk az Anyaszentegyházban is tapasztalható fájdalmas, megbotránkoztató jelenségek miatt, mert tudhatjuk, hogy leleplezett ellenséggel van dolgunk. Az Úr Jézus Krisztus mondja:

„Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé." (Lukács 10:3)

„Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek." (Lukács 10:19) Az Úr Jézus küldetésében járva csak azért nem leszünk áldozatok, mert Ő nem csak ismeri, hanem védi is az övéit.

Isten gyermekei jól ismerik az Igét: „Mindent megvizsgáljatok." (1Thesszalonika 5:21) és észlelik a veszélyt, az ördög alattomos csalásait, kísértéseit, ezért nem barátkoznak az ellenséggel soha.  Nem hisznek a behízelgő hamis ígéreteknek,  nem esnek áldozatul a szemfényvesztő vallásos trükkök, pótszerek alkalmazóinak, a vallásos csalóknak, mutatványosoknak, a megtévesztő hamis tanításnak.

Minden támadást és kísértést az élő és ható Igével védenek ki, amely az Isten szájából származik!

Így tudnak ellenállni és harcolni ellene, mert az Úr Jézus nem hagyta övéit fegyvertelenül.

„Hadakozásunk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására." (2Korinthus 10:4)

„Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek." (Jakab 4,7)

Akik pedig nem veszik komolyan az Úr Jézus Krisztust, azok teljesen védtelenek és kiszolgáltatottak!

MENNYI FIGYELMEZTETÉSEK

„Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit nyeljen el, akinek álljatok ellene a hitben szilárdan." (1Péter 5,8-9)

„Rá ne szedjen minket a Sátán, mert az ő szándékai nem ismeretlenek előttünk!" (2Korinthus 2,10-11)

„Helyet se adjatok az ördögnek!" (Efezus 4,27)

A hívő emberek felkészültek arra, hogy fokozottan veszélyes helyzetben kell élniük és helytállniuk.

Ezek a mennyei figyelmeztetések a hívőknek, a megváltottaknak, a választottaknak, Isten gyermekeinek szólnak, hogy mindenkor és minden körülmények között vegyék a legkomolyabban az Isten Igéjét.

Fontos tudni, hogy ne becsüljük túl a gonosz hatalmát Istennel szemben, de ne becsüljük le hatalmát önmagunkkal szemben.

Tudjuk, hogy a hívő élet kipróbált és megkísértett élet.

A Kísértő lehet, hogy félelmetes „...ordító oroszlán"- ként, vagy éppen leplezetten „..világosság angyalaként" fog leselkedni ránk.

Lehet, hogy a „...tulajdon kívánság területén" férkőzik közel.

Csak egyféleképen lehet teljes védettségünk és biztonságunk: ISTENÜNK VÉDŐ OLTALMA ALATT.

„Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Mert ő ment meg téged a madarász csapdájától, a pusztító dögvésztől. Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége." (Zsoltár 91, 1-4)

A hívő emberek a Bibliából megtanulták, hogy a kísértésben:

csak az Igével tudunk helytállni,

csak az Ige leplezi le a Kísértőt,

csak az Úr Jézust segítségül kérve lehet ellenállni.

 

Az Úr Jézus Krisztus azért jött a mennyből, hogy minket megmentsen,

a bűneinkből megtisztítson,

az ördög karmaiból kiszabadítson,

a pokolból megmentsen

és bennünk az ördög minden munkáját lerontsa!

„Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa." (1János 3,8)

***

Isten választottjai a próbatételekben, a kísértésekben sem zúgolódnak, nem elégedetlenkednek, mert tudják, hogy Isten gondoskodó szeretettel vigyáz rájuk. Ő jól ismeri a ránk váró nehézségeket, viharokat, melyeket ki kell állnunk, a harcokat, amelyeket meg kell harcolnunk.

Nem menekülhetünk ki a világból, hisz itt van dolgunk, mert az Ő küldetésében járunk, ami a lehető legnehezebb, de a legnemesebb feladat is egyben.

Megváltónk nélkül mi is kiszolgáltatottak lennénk, de Ő tökéletes védelmet biztosít övéi számára!

Boldog ember az, aki Megváltójára tekintve éli életét. Isten gyermekeinek itt kell helytállniuk a földi nagy küzdőtéren, mindig komolyan véve Isten akaratát, rendületlenül hirdetve az örömhírt, és mint só és kovász, mint a Szentlélek temploma igyekezniük kell betölteni nemes küldetésüket, mert tudják, hogy a jutalom, amit Uruktól kapnak mindennél nagyobb, állandó és örökké tart! Az Úr Jézus mondja:„Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." Máté 28,20

Őrá tekintve éljük életünket, és e földi küzdőtéren mindig engedelmes szívvel kövessük Istenünk akaratát, hogy a Szentlélek templomaiként Őt képviselve betölthessük nemes küldetésünket. Örök üzenetként hassa át szívünket-lelkünket az Ige bíztatása és bátorítása:

„A ti kipróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre." (1Péter 1, 7-8)

 

 

A lelki fronton helytállni a PRÓBÁK KÖZÖTT

PRÓBÁK KÖZÖTT HELYTÁLLNI

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?" (5Mózes 8,2)

Minden hívő ember élete tulajdonképpen egy olyan „pusztai vándorláshoz" hasonló, amely a mennyei ígéret földjének eléréséig tart. Ezt a "keskeny utat" járjuk a mennyei haza felé, melyet minden hívőnek vállalni kell. Tudjuk, tapasztaljuk, hogy ez az út sok viszontagsággal, szenvedéssel, megpróbáltatásokkal, kísértésekkel van tele, de mégis a legszebb út, mert KRISZTUSI. Az Úr Jézus mondja: "Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem." (Lukács 9,23)

A hívő ember meggyőződése, hogy bármilyen nehéz is sokszor az élet, de mind boldog ember az, aki az Úr Jézus Krisztust hűségesen követi, mert ezen az úton Isten van velünk, sőt Ő „sasszárnyakon" hordoz is minket! (2Mózes 19,4)

***

A Kálvin János plakett egyik oldalán ez a felirat olvasható:
CORPORE FRACTUS, ANIMO POTENS, FIDE VICTOR, azaz
testben gyönge, lélekben hatalmas, hitben diadalmas!

A mi Istenünk, irántunk való szeretetből minket is kipróbált emberekké akar formálni és erre megvannak a maga eszközei.

Lehet, hogy ez számunkra nem lesz kellemes, de feltétlenül szükséges, mivel üdvösségünket szolgálja.

A mennyek dicsőségébe ugyanis nem akárkik, hanem csak azok az újjászületett - megtért „kipróbált" emberek, akiket Krisztus vérén megváltott. A hitpróbákat, bármilyen súlyosak is, engedelmes szívvel és zúgolódásmentesen kell fogadnunk.

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez." (Róma 8,28-29)

 

A SZÍVEKET VIZSGÁLÓ ISTEN A SZENVEDÉSEKEN KERESZTÜL PRÓBÁLJA ÖVÉIT.
A próbatételek és a kísértések tüzében csak az Urat igazán szeretők tudnak megállni,
a többiek az ördög csapdájába esnek, összeroppannak, meghátrálnak, elbuknak és visszatérnek az istentelen világba.

A kétezer éves keresztyénség története alatt hitelt érdemlően bizonyított tény az, hogy ahol az Úr Jézus Krisztust ismerik, szeretik és szeretve követik, ott minden élethelyzetben számíthatnak rá.

Ahol Krisztus jelen van, ott megoldás van, szabadulás van, békesség van, biztonság van, áldás van, mert ott mennyei ÉLET van. Ott mindvégig megmaradnak a hitben, a Krisztuskövetésben, ott hűségesen kitartanak a PRÓBÁK, a KÍSÉRTÉSEK, a SZENVEDÉSEK között is, mert ők Isten véren megváltott gyermekei, választottjai.

„Vele vannak, az elhívottak, a választottak és a hűségesek." (Jelenések 17,14)

 

Bármilyen súlyos terhek, bármilyen próbák alatt roskadozik is sokszor az életünk, mégis tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk. Tudjuk, hogy ha tőlünk Isten elvesz valamit, ezt azért teszi, hogy valami sokkal többet és jobbat adhasson helyette!

A gondok, terhek elviselésében, legyen bennünk mindig alázat, engedelmes elfogadás és feltétel nélküli Istenre hagyatkozás.

Tudnunk kell, hogy nekünk minden próbatételben mennyei erőforrásunk, a halálon is győztes, feltámadott Királyunk van.

Görnyedezzünk bármilyen próbák súlya alatt, de Megváltónkban, az Úr Jézus Krisztusban mégis erősek vagyunk, míg végül elnyerjük a dicsőség győzedelmes koronáját, amit az Úr ígért az Őt szeretőknek.

„Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek." (Jakab 1,12)

 

A hívő emberek minden élethelyzetben és állapotban naponta tapasztalják Isten szeretetét és a legnagyobbra értékelik Isten drága üdvözítő kegyelmét. Lehet, hogy sok próbával, esetleg súlyos egészségügyi problémákkal is meg kell megküzdeniük az életben, mégsem panaszkodnak, hanem alázattal fejet hajtva elfogadják Isten szent kezéből és tovább imádkoznak.

Mivel kizárólag Istenben bíznak, ezért hálaadással fogadják azt is, ha gyógyulást kapnak, de Isten akarata előtt meghajolva alázattal fogadják el a további próbatételeket, a szenvedéseket is, amennyiben a testi gyógyulás nem adatik meg számukra!

Minden körülmények között őszintén imádkozzák az Úr Jézustól megtanult imádságot: „Legyen meg a Te akaratod!"

A hívők örömének forrása az, hogy tudják és tapasztalják, hogy Krisztus által lelkileg gyógyultak, lelkileg már egészségesek lehetnek, mivel az Úr Jézus Krisztus érdeméért teljes szabadságot és a bűnbocsánatot nyertek.

 

Az Úr Jézus követői, tudják, hogy a bűn a leghalálosabb betegség.

Amit emberi segítséggel nem lehet kezelni, gyógyítani, bűnöket megbocsátani, azt tette értük az Úr Jézus Krisztus.

Csak Neki van HATALMA! Csak Ő menthet meg!

Csak Ő mondatja ki bűneink fölött, hogy: „Fiam, megbocsáttattak a te bűneid." (Márk 2,5)  „Megbocsáttattak bűneitek az ő (Jézus Krisztus) nevéért." (1János 2,12)

Azok a legboldogabbak, akiket az Úr Jézus Krisztus már meggyógyított.

Boldogok, mivel jól ismerik gyógyító Megváltójukat, ezért alázattal áldják Őt, még szenvedéseik között is.

Mivel jól ismerik az Igét, ezért a fájdalmak között is megtapasztalják, hogy mindenre elég az Úr kegyelme.

Mivel boldogan tapasztalták Isten jelenlétét, szerető gondoskodását, ezért tudják, hogy bármi történjen is velük, minden teher, nyomorúság, szenvedés elhordozásához Tőle kapják a mindennapi erőt.

Csak nekik van igazán okuk minden helyzetben, minden körülmények között az örömre,

a szüntelen imádkozásra, és a mindenért való hálaadásra.

Ezért már földi életükben is dicsőült örömmel áldják az Istent, életük drága szabadító Urát!

Erre a mindhalálig tartó hűséges Krisztuskövetésre hív minket a mi Istenünk. Nem fogunk csalódni!

„Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét!  Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg." (Zsoltár 103 1-4)

***

Helytállni az ELVADULT VILÁGBAN

Az Úr Jézus mondja: „Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: VIGYÁZZATOK! (Márk 13,37)

Az Úr Jézus Krisztus időben figyelmeztette és gondosan felkészítette az övéit az utolsó időkre.

Ő tudatta velünk, hogy lesznek háborúk, természeti katasztrófák, sok hamis próféta támad.
Fokozódik az igazsággal szembeni ellenállás.
A gonoszság megnövekedik, és a szeretet sokakban meghidegül.
A benne hívőket üldözni fogják, és sokakat meg is ölnek közülük.
Korunkban, a halál és a terror civilizációjában nem ezeknek beteljesülését látjuk-e magunk körül?

Teljesen védtelenek és kiszolgáltatottak azok, akik nem hisznek az Úr Jézus Krisztusban.

Ahol Isten kegyelmét visszautasították, ott Krisztus hiányában, „ÉLET hiány" van!
Ott egy szomorú, megfertőzött, becsapott, megalázott, meggyalázott, megnyomorított, elbukott, tönkretett élet van. Ott egy bűnbe, hitetlenségbe, tagadásba, nihilbe taszított ELVADULT élet van.

„Ahol nincs kijelentés, ELVADUL a nép." Példabeszédek könyve 29,18

Krisztus hiányában, egy zárt rendszer van jelen,
mivel ott nincs mennyei kijelentés.
Ott csak földi rettegés van,
mert Isten jelenléte nélkül a félelem, a káosz és a halál uralkodik!
Az emberiség a Krisztusba vetett hit nélkül,
ebben a zárt rendszerben vegetál.
Úgy tűnhet, mintha szabadon azt tehetné, amit akar,
holott bezárta magát egy olyan kelepcébe, amelyben csak látszatra él,
de ez a lezárt élet csak a megsemmisülés valóságát hordozza.
Isten valóságos jelenléte nélkül ilyen tragikusan bezárkózott, -lezárt- lett lelkileg a világ!
Tudjuk a szomorú valóságot, hogy ha valami tartósan lezárva marad, annak mindig nagyon súlyos következménye van. Mert a lezárt rendszernek van egy olyan tulajdonsága, hogy felemészti önmagát.
Krisztus jelenléte nélkül minden véglegesen és reménytelenül bezárul.

* * *

Hasonlíthatatlanul más a helyzet ott,
ahol az Úr Jézus Krisztust ismerik,
szeretik és szeretve követik.
Ott mindig „NYITVA VAN A MENNY"!
Vele és Általa tökéletes biztonságban lehetünk!
Vele és Általa tökéletesen szabadok lettünk!
Igen, ez csak Őáltala, a Benne való üdvözítő hit által lehetséges!
Az Úr Jézus Krisztus mondja nekünk bátorításként:
„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek." (János 8, 36)
Nincs is ennél nagyobb vigasztalás és bátorítás!
Az Úr Jézus legyőzte a halált, feltámadt és él! Él és velünk van minden napon.
Isten az övéit állandó és fokozott készenlétre figyelmezteti, hogy ebben az elvadult világban mindvégig legyenek józanok, óvakodjanak és vigyázzanak!


„Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom:
VIGYÁZZATOK! (
Márk 13,37)


Budapest, 2023.
Trencsényi László
református lelkipásztor

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 1118, összesen: 668314

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...