Amit a Vízkeresztről tudni kell

 

Az Úr Jézus Krisztus megkeresztelkedése

„Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedése után Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm." Lukács írása szerinti szent evangélium 3. fejezet 21-22 vers

Vízkereszt ünnepe az Úr Jézus nyilvános fellépésének és a Jordán vizében Keresztelő János által való megkeresztelkedésének az ünnepe.

Már az első századokban vízkereszttel kezdődött az egyházi esztendő.

Az Úr Jézus Krisztus, messiási küldetésének nyitányaként megkeresztelkedik a Jordán- folyóban.

Tudnunk kell, hogy mivel Ő Isten egyszülött Fia, akiben maga Isten jött el közénk a földre, ezért Neki egyáltalán nem lett volna szüksége arra, hogy megkeresztelkedjen, mivel Ő az egyetlen, aki bűntelen volt.

Az Ő megkeresztelkedésének ezért más a jelentése és jelentősége, mint bárki másénak.

Egyrészt az Úr Jézus a megkeresztelkedésével kifejezte, hogy Keresztelő János személye, tanítása mellé áll.

Másrészt ezzel a tettével kifejezi, ahogyan magára vette az emberi természetet, úgy veszi magára mindazt, ami ezzel a sorssal együtt jár. Ő bűntelenként értünk irántunk való szeretetből, a bűn következményeit is felvállalja.

A Máté evangéliumában olvashatjuk azt a megható jelenetet, amikor a bűnbánó bűnösök hosszú sorában Keresztelő János egyszer csak megpillantja az előtte álló Jézust, és nem akarta megkeresztelni.

Neked kellene engem megkeresztelned - mondta neki.

Keresztelő János a Szentlélektől kapott kijelentést és azonnal tudta, hogy Jézus isteni szentsége és tökéletes tisztasága előtt, mint bűnös ember nem állhat meg, sőt ő is kegyelemre és bűnbocsánatra szorul.

Az Úr Jézus azonban csendesen válaszolt:

„Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot."

Akkor engedett neki.

Keresztelő János, az Úr Jézus egyetlen szelíd mondatára mégis megváltoztatja elhatározását és megteszi azt, amit kér.

 

Erre van a mi életünkben is szükség, nekünk is feltétel nélkül engedelmeskednünk kell az Úr Jézus Krisztusnak. Ez a keresztyén hitünk legfőbb megnyilvánulása, ismertető jele.

Ebben mutatkozik meg igazán az őszinte istenfélelem, bizalom, alázat, ezzel dicsőítjük ma is Megváltónkat.

 

Az Úr Jézus Krisztus megkeresztelését igazolta a megnyílt ég, az Atya hangja, és a Szentlélek galamb alakjában való leereszkedése.

A Szentháromságnak ez a megjelenése arra mutat, hogy Ő fogja magára venni a világ bűneit, hogy megváltson minket.

Igen, a mi dicsőséges Urunk, Isten szeretett Fia, akiben az Atya gyönyörködik.

Krisztus az Ő emberi természetében szeplőtelenül tiszta és szent volt, és benne lakozott az Istenségnek egész teljessége testileg; ezért rendkívül gyönyörűséges volt Ő az Atyának, s erről nyilvánosan bizonyságot is tett hallható kijelentésben:

„Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm!"

Mégsem kímélte Őt, hanem váltságul adta, áldozatul értünk, bűnösökért; odaadta a keresztre.

Az Úr Jézus Krisztus, Aki bűntelen és ártatlan volt, vállalta értünk a bűnbánat keresztségét, ezzel is kifejezésre akarta juttatni: Ő azért jött, hogy magára vállalja a mi bűneinket, s így szerezzen nekünk Istennél bocsánatot.

 

Láthatjuk, hogy az Úr Jézus mindenben példát adott nekünk!

Küldetésként az övéinek parancsot ad a keresztség szentségének kiszolgáltatására.

A missziós parancs így hangzik:

„Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

(Máté 28, 19-20)

 

A keresztség szentsége, mint pecsét, az Istennel való kegyelmi szövetség jelképe.

Aki felnőttként jut hitre és még nincs megkeresztelkedve, ez lesz az első dolga:

„Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik." Márk 16,16

 

A keresztség az Újszövetség első sákramentuma, melynek Ószövetségi előképe, a körülmetélkedés.

A keresztség minden hívő ember öröme.

Luther Mártonnak ez annyira fontos volt és meg is vallotta, hogy súlyos nehézségek idején ez volt számára vigasztalás: „MEG VAGYOK KERESZTELVE!"

 

A keresztség egyszeri, megismételhetetlen.

Ha pedig valakit már gyermekként megkereszteltek és felnőtt fejjel hitre jut, nem kell neki még egyszer megkeresztelkednie, mert Isten nem felejtkezik el senkiről.

Ha kimondták fölöttünk a dicsőséges Szentháromság Isten szent nevét: „Az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében." (Máté 28,19), akkor egy életre szóló elpecsételést kaptunk.

 

Tudjuk, hogy a keresztség önmagában nem üdvözít.

A bűnbocsánatot és az újjászületést nem a keresztség adja.

Mindenki számára világos, hogy a keresztség csak akkor válik valóságos kinccsé, ha az igaz hittel párosul!

A keresztelés olyan jelképes cselekmény, amelyben a jel a tiszta víz, a jelzett dolog pedig a Szentlélek titokzatos munkája, amellyel a megkeresztelt hívőt Krisztus vérével megmossa, bűnbocsánatban részesíti.

„A keresztségben vele együtt eltemettek benneteket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül." (Kolossé 2,12)

 

Ebből a történetből megérthettük, hogy az Úr Jézus Krisztus megkeresztelkedésekor a dicsőséges Szentháromság Isten volt jelen.

Megnyílt az ég, az ott állók mind hallották az Atya hangját a mennyből, és szemükkel látták, amint a Szentlélek leszállt az Úr Jézusra.

Legyen számunkra nagy vigasztalás és bátorítás, hogy ott ahol az Úr Jézus Krisztust ismerik, szeretik és szeretve követik, ott mindig „nyitva van a menny"!

 

Tudjuk azt is, hogy ahol Őt nem szeretik, ott minden lezárt és bezárt.

Ott egy zárt rendszer van! Ott nincs mennyei kijelentés, csak földi rettegés, mert Isten jelenléte nélkül a félelem, a káosz és a halál civilizációja uralkodik!

Mert a lezárt rendszernek van egy olyan tulajdonsága, hogy felemészti önmagát.

Krisztus jelenléte nélkül minden véglegesen és reménytelenül bezárul. Azzal, hogy kizárják Őt, az egyetlen Szabadítót az emberek, végérvényesen magukra zárják a bűn hideg zárka-ajtaját!

Az emberiség a Krisztusba vetett hit nélkül, ebben a zárt rendszerben bezárt életet él, mely a biztos önmegsemmisülés valóságát hordja.

 

Ott viszont, ahol az Úr Jézus Krisztust ismerik, szeretik és szeretve követik, ott mindig „nyitva van a menny"!

Nincs is ennél nagyobb vigasztalás! Az Úr Jézus legyőzte a halált, feltámadt és él!

Él és velünk van minden napon! És Vele tökéletesen szabadok lehetünk!

Az Úr Jézus Krisztus mondja nekünk bátorításként:

„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek." (János 8, 36)

Igen, ez csak Őáltala, a Benne való üdvözítő hit által lehetséges!

 

Tudjuk, hogy az Úr Jézus megkeresztelkedésekor egy gyönyörű szózat hallatszott a mennyből!

A mennyei Atya személyesen tett bizonyságot egyszülött Fia mellett! „Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm!"Igen, Ő a szeretett egyszülött Fiú, az Atya gyönyörűsége!

Mi is csak akkor lehetünk igazán boldogok, ha már szabadon valljuk és hirdetjük, hogy az Úr Jézus Krisztus a mi „gyönyörűségünk" is! Ha elmondható rólunk, hogy: „. de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által." (1Korinthus 6,11)

Ha mindez valóság ránk nézve, akkor mi is tegyünk bizonyságot az Úr Jézusról, hogy Ő az Isten Báránya.

Hogy Isten, Jézus Krisztus személyében lehajolt hozzánk, hogy Ő engesztelte ki Isten jogos haragját, amikor önmagát áldozta fel a keresztfán, hogy Őérette könyörül rajtunk Isten, és hogy az Ő drága áldozata mentett meg minket!

Nincs boldogabb ember, mint aki Jézus Krisztusban tisztán hisz, Őt szereti és szeretve követi.

Legyen ilyen a mi életünk.

Budapest, 2021.

Trencsényi László

református lelkipásztor