Lelki VÉSZHARANG

 

Lelki VÉSZHARANG

Az Úr Jézus Krisztus mondja:

„De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?"

(Lukács 18,8)

...

"GONOSZ és HITVÁNY nép között éltek,

noha akadnak közöttük derék emberek,

maga a nép GONOSZ és ELVETEMÜLT,

és lesz gondotok vele...."

Kálvin János

Geneve (Genf), 1564

 

***

„Az Úr Jézus Krisztus jó előre világosan megmondta, hogy mennybemenetele és visszatérése között A VILÁG TELE LESZ HITETLENEKKEL, s ezzel jelezte, hogy ha nem jön el hamar a Megváltó, késedelme az emberek vétke lesz, mert SZINTE SENKI SEM FIGYEL RÁ. Ó, bárcsak ne kellene látnunk, mennyire bizonyosan teljesedik ez a jövendölés! Mégis, a tapasztalat megtanít, hogy bár a gonosz roppant tömege nehezedik a világra és nyomja el azt, mindazáltal VANNAK NÉHÁNYAN, akikben felismerhető a HIT APRÓCSKA SZIKRÁJA.

Aki pedig nem hisz, immár elkárhozott. Ez azt jelenti, hogy nincs más orvosság, mellyel bárki emberfia elkerülhetné a halált, vagy más szóval, mindazok számára, akik elvetik a nekik Krisztusban adott életet, nem marad más, csak a halál, mivel élet csakis a krisztusi hitben található. Soha nem volt más orvosság a halál elkerülésére, mint, hogy az emberek Krisztusnak adják magukat."

Kálvin János

Geneve (Genf), 1560

...

„Jusson eszetekbe az egyháznak jelen borzasztó nyomorúsága, mely még a kőszíveket is könyörületre indítaná.

Aztán jelenjék meg szemetek előtt tisztátalan alakja, a roppant romlás, melyet mindenki lát.

Hát meddig tűritek, hogy a Krisztus menyasszonya, mindnyájatok anyja ledöntve, lesújtva feküdjék?...

Aztán gondoljátok azt is el, hogy mennyivel nagyobb nyomor mutatkozik a jövőben!

Mert ama végső elmúlás sincs messze, ha a legnagyobb gyorsasággal útját nem álljátok..."

.  .  .

"Eddig az volt a legfőbb célunk, hogy a tanulékony lelkeket kézen fogva vezessük, nem pedig, hogy a megátalkodottakkal és civódást kedvelőkkel harcra szálljunk.

Most azonban azt az igazságot, melyet szelíden fölmutattunk, meg kell védelmeznünk az istentelenek rágalma ellen.

Ámbár e tekintetben is az a legfőbb törekvésünk, hogy mindazoknak, akik Isten igéje előtt szivesen megnyitják füleiket, szilárd fundamentumot adjunk, amelyen lábukat biztosan megvethessék."

"Pál apostol arra figyelmeztet (Ef. 6:12), hogy nem test és vér ellen harcolunk, hanem e világnak fejedelmei, a sötétség hatalmai s a lelki gonoszságok ellen, folytatólag azt parancsolja, hogy oly fegyvereket öltsünk fel, melyek ekkora s ily veszedelmes csata megvivására elég erősek.

Ez oknál fogva mi is lelkünk minden erejét arra irányozzuk,

hogy mivel előre nyertünk figyelmeztetést afelől,

hogy ellenség és pedig minden merészségre elszánt, erőben roppant hatalmú, ravaszsággal bőven felszerelt, kitartás és gyorsaság tekintetében fáradhatatlan, mindenféle harci szerszámmal felszerelt, a hadi tudományban igen is képzett ellenség fenyeget bennünket folytonosan,

restségből vagy tunyaságból ne engedjük magunkat elnyomni,

hanem ellenkezőleg harcra felserkent s felgerjedt lélekkel megvessük a lábunkat az ellenállásra;

s mivel e küzdelem csak a halállal végződik,

szilárd kitartásra biztassuk magunkat.

Kiváltképpen pedig, tudatában lévén erőtlenségünknek és tapasztalatlanságunknak, kérjük Isten segítségét és semmihez se fogjunk nélküle, mivel egyedül ő az, aki belátást, erőt, bátorságot és fegyvert ad.

 

...

"Azt az engedelmességet pedig, amit az Úr tőlünk követel, úgy teljesíthetjük legjobban, ha bármit eltűrünk inkább, hogysem az Istennek félelmétől elhajoljunk.

És hogy bátorságunk meg ne fogyatkozzék, eme más ösztönzéssel is buzdít bennünket Pál apostol: A Krisztus azért váltott meg minket oly nagy áron, amennyibe neki a mi váltságunk került, hogy magunkat az emberek gonosz kívánságainak szolgálatába ne adjuk; még kevésbé pedig az istentelenségnek."

...

"Semmi sem lehet olyan csodálatra méltó, hogy ki ne gúnyolják azok, akik ISTENNEL EGY CSEPPET SEM TÖRŐDNEK, mivel a legvilágosabb dolgokban is készakarva vaskos tudatlanságba burkolóznak,

és jogos Isten bosszúja az ilyen dölyfösséggel szemben,

hogy átadja őket a Sátánnak, hogy elvakult dühükbe belepusztuljanak.

Így nincs miért csodálkoznunk azon, hogy ma sokan e nagy világosság ellenére

VAKOK, SÜKETEK A TANÍTÁSRA, amely annyira világos,

sőt a nekik felkínált üdvösséget ARCÁTLANUL elutasítják...."

(Kálvin János)

 

***

„A csúfolódókat Ő (Isten) megcsúfolja." (Példabeszédek 3,34)

 

***

 

„Az olyan egyház, amely közömbössé vált az igazság iránt - enyhén szólva - kihalóban van. Az olyan egyház, amely tudatosan tolerálja, hogy soraiban Isten igéjének alapigazságait tagadják, ő maga is vétkes ebben a tagadásban és ezáltal megszűnik igaz egyháznak lenni."

R. B . Kuiper

---

Fájdalmas az a HARC,

amit saját protestáns egyházainkon belül kell vívnunk ma,

az ÚR igéjéért!

Jól mutatja ezt az az „új 95 tétel", amelyet dr. Lothar Gassmann állított össze 1996-ban, Luther halála 450. évfordulójának évében, „Reformáció ma - 95 tétel az egyház és a társadalom helyzetéről"  címmel.

Ezeket a tételeket 1996. október 27-én szögezték ki a wittenbergi vártemplom úgynevezett „tételkapujánál", egy hitvalló konferencia keretében.

Álljon itt tehát néhány idézet ebből az iratból,
amely maga is Luthernek a megtérésről szóló eredeti 1. tételével indul.

. . .

1. Ha Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus azt mondja: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa" (Mt 4,17), akkor nyilván azt akarja, hogy a hívő ember egész élete megtérés legyen.

3. Ha a megtérés komoly, akkor ez mind az egyént, mind az egyházat arra indítja, hogy meggyűlölje és elhagyja a helytelen magatartást, a bűnt, nem a maga erejéből, hanem Jézus Krisztus kegyelme és ereje által.

8. Az a társadalom, amely eltűri, sőt nyíltan támogatja azokat a cselekményeket, amelyekre a Szentírás azt mondja: „bűn" vagy „utálatos" Isten előtt, saját sírját ássa. Megérett az ítéletre. „Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek." (Péld 14,34)

11. Ebben a helyzetben mind a helyi gyülekezeteknek, mind a nagy egyházaknak világszerte komolyan kellene venniük azt a megbízatásukat, hogy „világosság" és „só" legyenek, és így szegüljenek szembe ezzel a negatív folyamattal (Mt 5,13-16; Róm l2,2; Ef 5,11).

13. Az egyházon belül egyes személyek és csoportok bátran harcolnak ugyan a korszellem ellen, de az egyház mint egész igen sok országban egyre jobban elszakad a rendeltetésétől: nem hirdeti az evangéliumot, és nem védelmezi Isten törvényét.

25. Ahol a Krisztusról szóló bibliai tanítást megüresítik, ott üressé lesz a bűnről és a megváltásról szóló tanítás is. Mert az „erőtlen" Krisztusnak hogyan is lenne hatalma megváltani bennünket a bűntől, a haláltól és az ördögtől?

30. Minél jobban alkalmazkodik az egyház a korszellemhez, annál nagyobb a veszedelme annak, hogy nem csak Isten Lelkét űzik ki az egyház központjából, hanem idegen szellemeket engednek be a hátsó ajtón.

78. Az egyház feladata, hogy egyedül és kizárólag a Biblia mint Isten igéje szerint tájékozódjék, és elutasítson minden bibliaellenes tanítást, hogy világos tájékozódást nyújthasson az egyéneknek és a társadalomnak.

86. Bizonyos társadalmi csoportosulások és pártok számos államban előmozdítják a káoszt és az anarchiát azzal, hogy harcolnak - nyíltan vagy titokban - a Tízparancsolatban lefektetett alapvető isteni igazságok ellen.

92. Az Úr Jézus Krisztus azonban visszatér hatalommal és dicsőséggel, és véget vet „a törvénytiprónak, a kárhozat fiának" (2Thessz 2,3).

94. Jézus Krisztus értünk való kereszthaláláért hálából munkálkodunk érte és egyháza építésén, iránta való szeretetből, abban a bizonyosságban, hogy övé a győzelem.

95. „Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelynek a pecsétje ez: »Ismeri az Úr az övéit, és  hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!«" (2Tim 2,19) Ámen.

...

 

 

......................................................................

Idegen Tűz konferencia

http://www.ujszeged.ref.hu/letoltes/idegen_tuz.pdf

 

.....................................................................

 

 

A hűséges Krisztus-követés és a karizmatikus tévelygés

RUDOLF EBERTSHÄUSER

https://velunkazisten.hu/sites/default/files/johir/pdf/AHusegesKrisztusKovetesEsAKarizmatikusTevelyges.pdf

 

 

......................................................................................

 

 

 

A posztmodern egyház, avagy az ördög mesterkedései napjainkban

Írta: Kertész Zsuzsanna

http://www.istenkereso.hu/letoltesek/tanitasok/Kertesz_Zsuzsanna-Az_ordog_posztmodern_egyhaza.pdf

 

 

 

.....................................................................

 

Dr. Lothar Gassmann

a Reformáció ma - 95 tétel az egyház és a társadalom helyzetéről

irat kezdeményezője.

 

A tételeket 1996. október 27-én szögezték ki a wittenbergi vártemplom úgynevezett „tételkapujára" a Megtérésre és vitára való felhívás címmel tartott előadás során.

Az aláírók között szerepel az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE). REFORMÁCIÓ MA 95 tétel az egyház és a társadalom helyzetéről

A tételek sorrendje

Felhívás megtérésre

A társadalom jelenlegi helyzete

Az egyház csődje

A Biblia feladása

Az Istenről szóló bibliai tanítás felbomlása

A Jézus Krisztusról szóló bibliai tanítás felbomlása

A bűnről és megváltásról szóló bibliai tanítás felbomlása Idegen szellemek behatolása az egyházba

Az egyház szekularizációja (elvilágiasodása)

A hívők magatartása a jelen ítélettel szemben Ragaszkodás a missziói megbízatáshoz

Az egyházból való kilépés kérdése

Az egyház reformációjának alapjai

Igazi és hamis egység

A teológia megújulása

Az egyházi fegyelem gyakorlása

Az egyes hívők megbízatása

Az egyház megbízatása

Az állam és a társadalom megbízatása

 

Előretekintés TÉTELEK Felhívás megtérésre

1. Ha Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus azt mondja: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa" (Mt 4,17), akkor nyilván azt akarja, hogy a hívő ember egész élete megtérés legyen.

2. Ez a megtérés új gondolkodással és az eddigi magatartás fölötti szomorúsággal kezdődik mind az egyénekben, mind az egész egyházban.

3. Ha a megtérés komoly, akkor ez mind az egyént, mind az egyházat arra indítja, hogy meggyűlölje és elhagyja a helytelen magatartást, a bűnt, nem a maga erejéből, hanem Jézus Krisztus kegyelme és ereje által.

4. Isten a megtérőnek bűnbocsánatot és új kezdést ígér. „Ha majd bezárom az eget, és nem lesz eső, vagy parancsolok a sáskáknak, hogy leegyék a földet, vagy ha dögvészt bocsátok népemre, de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz útjaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat." (2Krón 7,13-14) A társadalom jelenlegi helyzete

5. Napjainkban az emberek sokféle bűnben merültek el, mint például: istentelenség, gőg, szeretetlenség, okkultizmus, engedetlenség, magzatelhajtás, erkölcstelenség, házasságtörés, homoszexualitás, kábítószerrel való élés, hazugság, fösvénység és rablás (2Móz 20,2-17; Róm 1,18-31; 1Kor 6,9-10; Gal 5,19-21). 6. Kétségtelen, hogy ilyen bűnök mindenkor léteztek, ma azonban közülük a legtöbbet nyíltan eltűrik, sőt piedesztálra emelik. „Nemcsak maguk cselekszik ezeket, hanem azokkal is egyetértenek, akik ilyeneket művelnek." (Róm 1,32) 7. Sok államban azokat a törvényeket, amelyek megtiltották az istenkáromlást, pornográfiát, magzatelhajtást, eutanáziát (gyógyíthatatlan betegek megölését), homoszexualitást, kábítószer-élvezetet és más hasonló bűnöket, már nem veszik komolyan, vagy el is törölték. 8. Az a társadalom, amely eltűri, sőt nyíltan támogatja azokat a cselekményeket, amelyekre a Szentírás azt mondja: „bűn" vagy „utálatos" Isten előtt, saját sírját ássa. Megérett az ítéletre. „Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek." (Péld 14,34) 9. Napjainkban számos nemzet hasonlít a Római Birodalomhoz bukása előtt. Szétesésének belső oka az erkölcsi romlás volt. 10. Csak idő kérdése, és azok az állami és társadalmi rendszerek, amelyek napjainkban megvetik Isten törvényét, össze fognak omlani. Az egyház csődje 11. Ebben a helyzetben mind a helyi gyülekezeteknek, mind a nagy egyházaknak világszerte komolyan kellene venniük azt a megbízatásukat, hogy „világosság" és „só" legyenek, és így szegüljenek szembe ezzel a negatív folyamattal (Mt 5,13-16; Róm l2,2; Ef 5,11). 12. Ha ezt nem teszik, Isten ítélete sújtja őket éppúgy, mint a hűtlen őrállót: „Ha azt mondom a bűnösnek, hogy meg kell halnia, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólsz neki, figyelmeztetve a bűnöst, hogy ne járjon bűnös úton, és így életben maradjon: akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de a vérét tőled kérem számon." (Ez 3,18) 13. Az egyházon belül egyes személyek és csoportok bátran harcolnak ugyan a korszellem ellen, de az egyház mint egész igen sok országban egyre jobban elszakad a rendeltetésétől: nem hirdeti az evangéliumot, és nem védelmezi Isten törvényét. 14. A korszellem ideológiáinak kiszolgáltatottan az egyház elveszíti tájékozódási képességét. 15. Az irányát vesztett egyház nem tud irányt mutatni az egyes embereknek sem. A Biblia feladása 16. Az iránynélküliség a minden hit és ismeret alapjának, a Bibliának feladásával kezdődött. 17. Még ha külsőképpen használja is az egyház a Bibliát, gyakran aláveti az ember öntelt értelme zsarnokságának, amellyel ízekre szedi tartalmát, és tagadja az ige Istentől való ihletettségét. 18. Joggal imádkozott így Nikolaus Ludwig von Zinzendorf: „Ha a Te igéd nem érvényes, akkor ugyan min alapuljon a hit? Engem nem érdekelnek a világok ezrei, csak a Te igéd fontos nekem." 19. Az egyház a reformáció nézőpontjából „Isten igéjének a teremtménye". Ha feladja Isten igéjét, megszűnik egyház lenni. 20. Ha Isten igéjét feladják, senki ne csodálkozzék annak következményein. Mert az Isten igéjének feladását nyomon követi az ige tartalmának feladása, azaz a bibliai tanítás és a bibliai életvitel felbomlása. Az Istenről szóló bibliai tanítás felbomlása 21. A bibliai tanítás felbomlása a biblikus istenismeret felbomlásával kezdődik. A Szent-írás világos, érthető tanításával szemben sok „teológus" tagadja vagy a felismerhetetlenségig félremagyarázza Isten hármas egy lényét, az ő mindenhatóságát, szentségét és igazságosságát. 22. Akik tagadják, hogy a Bibliában levő csodák és próféciák valóban megtörténtek, vagy még meg fognak történni, Istenből „erőtlen elvet" csinálnak, jelképesen szólva „kar és láb" nélküli figurát. Az ilyen „isten" ember alkotta bálvány, a racionalista filozófia istene, nem pedig „Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene és Jézus Krisztus Atyja" (Blaise Pascal). A Jézus Krisztusról szóló bibliai tanítás felbomlása 23. Számos „teológus" jelenti ki napjainkban, hogy Jézus Krisztus csupán ember volt, szociális forradalmár, békeprédikátor, szabadító vagy valami efféle, de nem Isten. Továbbá: nem született szűztől, nem támadt fel test szerint a halálból, nem ment fel a mennybe, és nem jön vissza - szintén testben - egykor majd hatalomban és dicsőségben. Még tovább: kereszten való halálával nem tudott megváltani bennünket a bűneinkből. Megállapítható, hogy a híres eretnek, Arius, akit elítéltek a Kr. u. IV. században, jobban tanított, mint sok mai „modern teológus", mert ő még Jézust a „természetfölötti Logosnak" (Ige) tartotta, nem pedig pusztán embernek. De a történelemből tudjuk, hogy minden tévtanítás növekvő tendenciát mutat, ahogyan az idő múlik. 24. Mindazzal szemben, amit Arius és amit sok „modern teológus" mond, Jézus Krisztus nem csupán ember, nem Isten teremtménye, hanem egyszerre igazi ember és igazi Isten, Isten örök Fia. Ez azt jelenti, hogy ő maga Isten, a Szentháromság második személye. „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban." (1Jn 5,12; 1Jn 2,22; lJn 4,2-3) A bűnről és a megváltásról szóló bibliai tanítás felbomlása 25. Ahol a Krisztusról szóló bibliai tanítást megüresítik, ott üressé lesz a bűnről és a megváltásról szóló tanítás is. Mert az „erőtlen" Krisztusnak hogyan is lenne hatalma megváltani bennünket a bűntől, a haláltól és az ördögtől? 26. Ennek következménye vagy az, hogy a bűnt ártalmatlannak tekinti az ember, és tagadja Isten parancsolatainak érvényességét, vagy pedig az, hogy a megváltás részben vagy egészben az ember kezébe kerül (önmegváltás vagy szünergizmus). 27. A bűn eljelentéktelenítése vagy a biblikus értelemben vett bűn tagadása napjainkban a társadalomban és az egyházban különböző formákban jelenik meg, például abban a megállapításban, hogy a gyakorlott homoszexualitás sem nem bűn, sem nem betegség, hogy a pornográfia, a magzatelhajtás és az eutanázia nem elítélendő dolgok, és hogy a kábítószer-élvezet legálissá tétele csökkenti a bűnözést. „Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság, és a világosság sötétség; azt állítják, hogy a keserű édes, és az édes keserű!" (Ézs 5,20) 28. Az önmegváltás propagandája nyíltan vagy burkoltan jelenik meg a különböző „divatos teológiákban". Így például a feminista „vér-teológiában", amely az üdvösséget az asszonyoktól és a menstruációs vér erejétől várja, nem pedig Jézus Krisztustól. Vagy a „felszabadítási és forradalmi" teológiákban, amelyeknek reménysége a társadalmi csoportosulások ereje és a forradalmi harc. Vagy a „pszichoteológiában", amely a gyógyulást emberi erőtől és megfelelő technikáktól reméli, amelyek az önmegvalósítást szolgálják. 29. Pedig ma sincs „üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk", mint az Úr Jézus Krisztus neve (ApCsel 4,12). Idegen szellemek behatolása az egyházba 30. Minél jobban alkalmazkodik az egyház a korszellemhez, annál nagyobb a veszedelme annak, hogy nem csak Isten Lelkét űzik ki az egyház központjából, hanem idegen szellemeket engednek be a hátsó ajtón. 31. Ezek az idegen szellemek uralkodnak e világ ideológiáiban és vallásaiban (Ef 6,12). 32. Ha azt állítják, hogy az idegen szellemek azonosak Isten Lelkével, úgy ez megmutatja, milyen nagy korunk sötétsége (Róm 1,19-23). Mert igaz: „...amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek (démonoknak) áldozzák, és nem Istennek." (1Kor 10,20) 33. Ha felekezetközi ima-összejöveteleken újra meg újra „Assisi szelleméért" könyörögnek (vagyis a vallások 1986- ban Assisiben tartott „békeimádságának" szelleméért), akkor az összejövetelek szervezői hallgassanak erre az igére: „Én vagyok az Úr, a te Istened (...). Ne legyen más istened rajtam kívül!" (2Móz 20,2-3) Az egyház szekularizációja (elvilágiasodása) 34. Sokan - köztük politikusok is - várják az egyház Biblián alapuló világos üzenetét. 35. De minél „modernebb" és a világ felé minél nyíltabb kíván lenni az egyház, annál inkább fenyegeti az a veszély, hogy elfeledkezik a saját szaváról, amellyel tartozik a messzemenően ateista és elbizonytalanodott társadalomnak. 36. Az az egyház, amely alkalmazkodik az idő szellemiségéhez és a jobboldali vagy a baloldali politika napi jelszavaihoz, nem tud immár pozitív befolyással lenni a világra, hanem elsodorja a világ. Az elvilágiasodás áldozata lesz, és önmagát fölöslegessé teszi. 37. Ebből az egyetlen kivezető út: bűnbánatot tartani, újra Isten igéjére figyelni, és ezt hirdetni a világnak szóval és tettel. A hívők magatartása a jelen ítélettel szemben 38. Önmagában az a tény, hogy a mai egyházban hiányzik az erő és az egyértelműség a biblikus tanítás és életvitel terén, már Isten ítélete (1Pt 4,17), és annak következménye, hogy az egyház az utolsó időkben elszakad az üdvözítő hittől (Mt 24,12; 2Thessz 2,3). 39. Az egyház, amely egyre inkább paráznává lesz, egyre hasonlóbb lesz a világhoz, és elegyíti a pogány isteneket a Biblia Istenével. Anyagi gazdagságra, hatalomra és világi elismerésre törekszik. Kevésre becsüli Isten parancsolatait és a Jézus Krisztus által való megváltatást, és egyre inkább szorongatja az igazi hívőket (Jel 17,18). 40. Mindennek ellenére az ige felhívja a hívőket, hogy továbbra is higgyenek, szeressenek és reménykedjenek, valamint imádkozzanak azokért, akik szidalmazzák és üldözik őket (Mt 5,44), hogy azok is eljussanak a megtéréshez. 41. Mindenekelőtt pedig felhívja a hívőket, hogy maradjanak hűségesek Urukhoz és Megváltójukhoz, Jézus Krisztushoz, és álljanak ellent minden elegyedésnek és elvilágiasodásnak. Hívjanak az Úr Jézus követésére annyi embert, amennyit csak lehet: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet." (Mt 28,19) Ragaszkodás a missziói megbízatáshoz 42. A hitetés párhuzamosan halad a missziói megbízatással, és ez csak akkor ér véget, amikor az Úr Jézus Krisztus eljön hatalommal és dicsőséggel (Mt 24,14). A sokféle félrevezetésre a hívők pozitív válasza a misszió (azaz a hitetleneknek Jézus Krisztushoz való megtérése). 43. A misszió jelenti az egyház lélegzetvételét. Misszió nélkül az egyház meghal. Csak két lehetőség létezik: „misszió vagy halál." (Otto Riecker) 44. Ha az egyház a maga egészében nem tudja vagy nem akarja többé tudomásul venni missziói megbízatását, akkor az egyes hívők megbízatása az, hogy bibliahű, szabad missziói szervezetek alapításával vagy támogatásával végezzék ezt a szolgálatot. 45. Bibliahű missziói szervezetek által új gyülekezetek és egyházak keletkezhetnek, amelyek adott esetben helyettesítik azokat az egyházakat, amelyek elszakadtak a keresztyén hittől. Az egyházból való kilépés kérdése 46. Minden egyes hívőnek meg kell vizsgálnia, hogy a Biblia tanításának megfelelő-e az a közösség vagy egyház, amelynek tagja, Isten igéjének alapján áll-e vagy sem. 47. Ahol az igétől való eltávolodást és visszaéléseket tapasztal, ott ezt nyíltan a gyülekezet elé kell tárnia. Ha súlyosan visszás állapotokról van szó, és azokat többszöri tiltakozás ellenére sem szüntetik meg, akkor választania kell: vagy vállalja a szenvedést, vagy pedig kilép az egyházból. De ameddig csak lehetséges, nem kilépnie, hanem „fellépnie" kell. 48. A visszás állapotok oly mértéket ölthetnek, hogy a hívő számára lelkiismereti okokból és a Jézus Krisztus iránti engedelmességből elkerülhetetlenné válik a kilépés. Ezt kell tennie akkor, ha az egyház egésze nemcsak hogy elfogadja, hanem törvényévé teszi a tévtanítást és a bűnt. 49. Ha a hívő ember kilép egy olyan egyházból, amely alapszabályaiban és életvitelében nagyon messzire eltávolodott a Szentírástól, akkor bizonyos lehet abban, hogy nem Jézus Krisztus egyházából vált ki, hanem egy olyan intézményből, amely jogtalanul nevezi magát „egyház"-nak. 50. Az igazi egyház, amely szintén nem tökéletes, de amelynek tagjai Jézus Krisztus ereje által és a Biblia tanítása alapján akarnak élni, továbbra is létezik ezen az intézményen kívül, csak éppen új formát keres közösségi életének felépítésére. Csak ez utóbbira érvényes: „...a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta" (Mt 16,18). Az egyház reformációjának alapjai 51. Legyen a hívő bármelyik egyházban, minden egyháznak szüksége van reformációra a szellemi megújulás értelmében. Ez csak az egyénekben kezdődhet meg: személyes vétkük és alkalmatlanságuk felismerése és Jézus Krisztus kegyelmében és hatalmában való bizalom által. 52. Egyedül Jézus Krisztus az Úr, nem más urak, vallásalapítók vagy ideológusok. 53. Egyedül Istennek a Bibliában lefektetett igéje érvényesüljön, semmiféle más szöveg, kijelentési forrás vagy ideológia. 54. Egyedül Isten kegyelméből és hit által igazulunk meg. Nem önmegváltó technikák és reinkarnációs elképzelések által vagy olyan bűnös kísérletekkel, amelyek Isten eljövendő országának üdvösséges állapotát, a világbékebirodalmat rajongó várakozással és emberi erővel előre meg akarják valósítani. 55. Jézus Krisztus, ahogyan arról a Szentírás nekünk tanúságot tesz, Istennek egyetlen Igéje, akire hallgatnunk kell, akiben bíznunk kell mind életünkben, mind halálunkban, és akinek engedelmeskednünk kell. „Elutasítjuk azt a tévtanítást, amely szerint az egyház igehirdetésének forrásaként Isten egyedüli Igéje mellett el kellene ismerni más eseményeket, erőket, személyeket és igazságokat Isten kijelentésének" (az 1934-es Barmeni teológiai nyilatkozat I. cikkelye). Igazi és hamis egység 56. A lelki megújulás értelmében történő igazi reformáció számos egyén bűnbánatán és megváltozásán keresztül lélekben új közösséghez vezet el, amely eleinte láthatatlan, de egyre inkább láthatóvá válik. 57. A hívők szétszakadása sok egymással harcoló csoportra és csoportocskára engedetlenség Istennel szemben, szégyenteljes dolog a világ előtt és a missziói megbízatás megbénítása (Jn 17,20-21). Nem legyőzhetetlen azonban ez az akadály, ha a hívők szem előtt tartják az evangélium központi igazságát, a bűnösök egyedül kegyelemből, hit által való megigazulását, és felfedezik az alapvető dolgokban való egységüket: a lényeges dolgokban egység, a lényegtelen dolgokban szabadság és mindenek fölött a szeretet. 58. A hívőknek a bűnbánat által munkált egysége azonban nem a bibliai igazság kárára, hanem a Krisztus igazságában megvalósuló egység (Jn 14,6; 17,11; Ef 2,14). 59. Az igazi egység csak azokat foglalja magában, akik hisznek Jézus Krisztusban, akik az ő szavát igazságként megtartják, akik a világban vannak, de nem a világból valók (Jn 17). A hamis egység azonban magában foglalja az egész emberiséget, „paráználkodik" vala-mennyi ideológiával, vallással és megkülönböztetéssel, megfélemlítéssel, és végül erőszakkal üldözi mindazokat, akik hűségesek maradnak az Úr Jézushoz mint egyetlen Urukhoz, Megváltójukhoz és a Békesség Fejedelméhez (Jel 13 és 17-18). 60. Az igazi egységet Isten ajándékozza valamennyi népnek evangelizálás és misszionálás által, az üdvözítő hitre és a Jézus Krisztusnak átadott életre való világos felhívás által (Mt 28,18-20; Jn 17,20-21). A hamis egység megkerüli a megtérésre szólító eme felhívást azáltal, hogy politikai problémákat és a magát autonómnak tartó emberiség önmegváltási kísérleteit helyezi előtérbe, egy Isten nélküli emberiséget, amely nem fogadta el „az igazság szeretetét üdvösségére". Ez az Antikrisztus személyében csúcsosodik ki, aki „beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten" (2Tessz 2,4.10). 61. Az igazi egység nem tűri meg a tévtanítást (Gal 1,6-10; 2Jn 9-1; Júd 3-4). A hamis egység megtűri a tévtanítást, sőt előmozdítja azt az ideológiák keveredése miatt. A teológia megújulása 62. A reformációhoz mint szellemi megújuláshoz szükséges a teológia megújulása. 63. A teológia csak akkor újulhat meg, ha a teológiai oktatásban újra komolyan veszik azt, hogy a Biblia Isten igéje, és az emberi értelme alázatosan és tisztelettel alája rendelik. 64. A Biblián alapuló képzés, bibliahű intézetek és intézmények alapítása és elismerése (iskolák, bibliaiskolák, főiskolák, szemináriumok stb.) rendkívül fontos. Az egyházi fegyelem gyakorlása 65. A teológiában és az egyházakban sok problémát okoz az a tény, hogy számos helyen nem gyakorolják az egyházi fegyelmet. 66. Az egyházi fegyelem magában foglalja annak a személynek a megbüntetését vagy kizárását, aki nyilvánvalóan bibliaellenes tanítást vagy életmódot hoz be a gyülekezetekbe (1Kor 5; 2Jn 9-11). 67. A hathatós egyházi fegyelem az egyházi hierarchia minden rétegét érinti, tehát nem tehet különbséget a gyülekezet vénei és az egyházak vezetői között sem, amennyiben tévtanokat vallanak, illetve támogatnak, vagy bűnben élnek. 68. Mert „egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti" (1Kor 5,6), és még súlyosabb a helyzet, ha a „kovász" szerepében befolyásos személyekről van szó. Az egyes hívők megbízatása 69. Minden egyes hívőnek be kell töltenie az „általános papság" tisztét (1Pt 2,5). Ez azt jelenti: megbízatását mint keresztyén ember a Szentírás alapján gyakorolja a tanítás és az élet területén. 70. Mindehhez járul az a megbízatás, hogy ellene álljanak a korszellemnek, és ne hallgassanak bibliaellenes folyamatok esetén. „Nem erőszakkal, hanem az igével harcolunk" (Luther Márton). 71. Minden egyes hívő ember tartson kapcsolatot Istennel naponta bibliaolvasás és imádság által, így nyerjen erőt és útbaigazítást. 72. Hirdesse az Úr Jézus Krisztusról szóló üzenetet a Biblia szerint, abból semmit el nem véve, és ahhoz semmit hozzá nem téve. 73. Vegye komolyan a Bibliát erkölcsi és a korszellemnek ellentmondó kijelentéseiben, és éljen azok szerint. 74. Munkálkodjék ébresztő, misszionáló gyülekezetépítésen. 75. Álljon az egyház olyan munkásai, például a lelkipásztorok mögött, akiknek problémáik támadtak az egyházi vezetőkkel bibliahű, ébresztő igehirdetésük miatt, s ezért elszigetelték vagy elbocsátották őket. 76. Ne támogasson anyagilag olyan szervezetet, amely evangéliumellenes célt szolgál (például a feminista szervezeteket, a szórakoztató köröket, szünkretista összejöveteleket és ezekhez hasonlókat). 77. Működjék közre bibliahű szervezeteknél, eseményeknél, összejöveteleknél, iskoláknál, tájékoztató eszközöknél, illetve látogassa azokat. Az egyház megbízatása 78. Az egyház feladata, hogy egyedül és kizárólag a Biblia mint Isten igéje szerint tájékozódjék, és elutasítson minden bibliaellenes tanítást, hogy világos tájékozódást nyújthasson az egyéneknek és a társadalomnak. 79. Hivatva van arra, hogy nagyobb lehetőséget nyújtson a misszionáló gyülekezetépítésnek, mint ahogy ez sok helyen történik. 80. Fogadjon be biblia- és hitvalláshű munkatársakat, biztosítson számukra élet- és munkálkodási lehetőséget, ne fenyegesse őket szankciókkal vagy kizárással. 81. Ne rendezzen kényszergyűjtéseket olyan rendezvények érdekében, amelyeket a bibliahívő keresztyén nem támogathat jó lelkiismerettel. 82. Az erkölcsi kérdésekre adjon világos válaszokat, amelyek egybehangzanak a Szentírással, és nem mondanak ellent neki. Például a házasság, a család, a magzatelhajtás, az eutanázia és a homoszexualitás kérdésében. Az állam és a társadalom megbízatása 83. Az állam nem azonos az egyházzal (Jn 18,36), mégis az állam hasznára és áldására szolgálhat, ha figyelembe vesz alapvető bibliai mértékeket, amelyeket voltaképpen az egyháznak kellene közvetítenie a számára (ami sajnos egyre kevesebb államban történik meg). 84. Az ilyen alapvető bibliai mértékek kiváltképpen a Tízparancsolatban találhatók meg (2Móz 20,2-17): Isten és a szülők tisztelete, az ünnepnapok megszentelése, a gyilkosság, házasságtörés, lopás, rágalmazás, idegen tulajdon kívánásának tilalma. 85. Ha ezeket az alapelveket már nem veszik komolyan, akkor kikerülhetetlen a káosz és az anarchia. 86. Bizonyos társadalmi csoportosulások és pártok számos államban előmozdítják a káoszt és az anarchiát azzal, hogy harcolnak - nyíltan vagy titokban - a Tízparancsolatban lefektetett alapvető isteni igazságok ellen. 87. A Szentírás a következőképpen jellemzi az ilyen embereket: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerőek, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják.(...) Ezek mindig tanulnak, de az igazságot soha nem ismerik meg." (2Tim 3,1-7) 88. Számos országban már ilyen emberek - a „törvénytipró" előfutárai (2Thessz 2,3) - kezében van a hatalom, vagy pedig közel vannak hozzá. Egyre nagyobb lesz a befolyásuk a politikai életre, a jogszolgáltatásra, a tömegtájékoztató eszközökre, főiskolákra, iskolákra és az egyházakra. 89. Ezért fel kell szólítani a politikusokat, jogászokat, újságírókat, tanárokat, egyházi tisztségviselőket és mindenféle hivatású embereket, hogy álljanak ellen Isten parancsolatai ilyen aláaknázásának, biblikus-keresztyén értelemben vett imádság és munka által. Előretekintés 90. Az egyház és a társadalom jelenlegi fejlődési iránya ki van jelentve a Bibliában. 91. Az előttünk álló korszakban a világ fölött a sátáni Antikrisztus fog uralkodni. 92. Az Úr Jézus Krisztus azonban visszatér hatalommal és dicsőséggel, és véget vet „a törvénytiprónak, a kárhozat fiának" (2Thessz 2,3).

93. Mivel senki nem tudja, mikor jön vissza az Úr Jézus, ezért munkálkodnunk kell, amíg „nappal" van.

94. Jézus Krisztus értünk való kereszthaláláért hálából munkálkodunk érte és egyháza építésén, iránta való szeretetből, abban a bizonyosságban, hogy övé a győzelem.

95. „Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelynek a pecsétje ez: »Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!«" (2Tim 2,19) Ámen.

 

A fenti felhívást a Christen für die Wahrheit (Keresztyének az igazságért) szervezet bocsátotta ki és jelentette meg sok nyelven, hogy tekintettel (elsősorban) a németországi protestáns egyházak helyzetére bűnbánatra és megtérésre hívja azokat.

A szerző honlapja: http://www.l-gassmann.de/index.php

Megjelent (többek között) a HÍD c. evangélikus missziói magazin 2010. évi I. számának 27-31. oldalain ( http://misszio.lutheran.hu )

...

 

------------------------------------------------------

 

Adámi László Ev.lp. előadása

https://www.garainyh.hu/kep/Luther_95tetel_Nyirbator-e.a..pdf

 

 

------------------------------------------------------

 

 

Elárulták a reformációt?

DÁTUM: 2018. MÁJUS 17.

SZERZŐ: SÍPOS ETE ÁLMOS

Sípos Ete Álmos alább olvasható gondolatai a Fontos kérdések 2015. szeptember 13-ai rendezvényére készített előadása írott változataként jelentek meg a Biblia Szövetség Egyesület Biblia és Gyülekezet című folyóirata 2015. októberi (XXVII. évfolyam, 3.) számában.

A keresztyén világ nagy része 2017-ben tervezi megünnepelni a reformáció elindulásának 500 éves jubileumát. A reformáció fészkének tartott Németországban nagy ünnepségsorozatot tartanak majd, amelynek programja máris foglalkoztatja az egyházi és világi médiát. Hazánkban - a magyar kormány javaslatára - kormánybizottság alakult, amelynek feladata a megemlékezések, ünnepségek tartalmi és szervezeti előkészítése lesz. Bár köztudott, hogy a reformáció célja a Biblia tanításaitól eltérő középkori római katolikus felekezet tanrendszerének és szervezeti struktúrájának reformálása volt - ennek a Római Katolikus Egyház mindmáig nemcsak ellenállt, de a legdurvábbnak mondható retorzióval válaszolt -, meglepő, hogy a reformáció ünneplésébe bevontak számtalan prominens római katolikus és ortodox főpapot. Így történt ez hazánkban is. Az, hogy a reformáció tanait mindmáig elutasító felekezetek képviselői közül kiket vonnak még be a jubileumi rendezvények szervezésébe, ma egyre jobban kirajzolódik. Az is egyértelművé vált, hogy az ünnepségeket az ökumené, illetve a római katolikusokkal és ortodoxokkal történő vallási összeölelkezés szellemében kívánják megrendezni. Az a körülmény pedig, hogy a jubileumi ünnepségek szervezőbizottságaiban ott lesznek az állam kiemelkedő képviselői is, sőt jelentős összeggel fogják támogatni az ünnepségeket, azt vetíti előre, hogy a politika is megjelenik majd ezeken a rendezvényeken.

Hogy az állam nem akar kimaradni egy ilyen fontos eseménysorozatból, önmagában még nem rossz döntés, sőt pozitívnak is mondható. Az általa is sugallt ökumenicitás pedig érthető, hiszen a politikai pártok által szétszabdalt országnak nem hiányzik a további, felekezeti megosztottság okozta szétszakítottság gerjesztése. Mégis van okunk a félelemre amiatt, hogy ezek az ünnepségek jelentősen torzíthatják a reformáció lényegét, és a vallásos tömegeket egy elvtelen összeölelkezés felé sodorják majd. Az „elvtelen" jelző használatával annak veszélyére szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a nagy ökumenikus összefogás áldozatai megint a reformáció bibliai igazságai lesznek.

Azt ugyanis minden, a Bibliát és a reformáció tanait ismerő ember tudja, hogy a reformációra válaszként létrejött tridenti zsinat (1545-1563) alkotta dogmákból semmi nem változott meg, Róma máig ugyanaz maradt, és a reformáció legfontosabb tanításait átokkal sújtó anatémáiból semmit nem vont vissza. Sokakat ugyan megtéveszt az emberileg szimpatikus és szociálisan érzékeny Ferenc pápa bocsánatkérési gesztusa, amit a protestáns waldensek és a protestáns karizmatikusok felé nemrég gyakorolt. Csakhogy Róma tanaiból semmit nem vontak vissza, és nem változtattak meg. A különféle pápai enciklikák és körlevelek egyértelműen igazolják azt az állításunkat, hogy Róma a reformáció ellensége volt, és az is maradt. Ami változott, az csupán a kommunikációja.

 

A reformáció elárulói

Ennek az előadásnak a célja és témája azonban nem Róma, hanem a reformáció. Mégpedig a reformációnak egy olyan lelki területe, amelynek alapos megbeszélésére szinte biztosan nem kerül sor a leendő nagy reformációs ünnepségeken. Ez pedig annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy voltak-e, vannak-e a reformációnak belső elárulói? Ugyanis mi mindig csak a reformáció külső ellenségeiről beszélünk - ez viszont súlyosabb kérdés, mint a külső ellenség megnevezése. Az ellenséget könnyebb, az árulókat viszont nehezebb azonosítani, tehát megnevezni is. Már csak azért is, mert az árulók a reformáció egyházainak soraiban találhatók, amit az egyszerűség kedvéért, kerülve egy élesebb konfrontációt, protestáns tábornak neveznénk. Róma egyik elgondolkoztató kritikája máig is az, hogy a reformáció az addig „egységes" nyugati keresztyénséget számtalan felekezetre szakította szét, s ebben sok vonatkozásban igaza is van. Csak abban téved, hogy ennek a szétdaraboltságnak oka nem a reformációban, hanem a reformáció belső árulóiban keresendő, bibliai képpel élve, a protestáns Júdásokban.

Az előadás kereteit messze túllépné az árulók megnevezése, akár felekezetekre, még inkább, ha személyekre akarnánk lebontani őket. Ezért a továbbiakban már nem is az árulókat, hanem az árulás lényegét érintenénk, hiszen az árulás - sajnos - folyamatos, napjainkban is tart, sőt a következő, úgynevezett utolsó időkben fokozódni fog, amit igazolni látszik az a tény is, hogy egyre több protestáns felekezet, egyház, szervezet jön létre azzal az indokkal, hogy náluk van az igazság, és nem azoknál, ahonnan kiszakadtak.

 

 

 

Az árulás területei és lényege

a) A reformáció első nagy tézise a sola Scriptura volt, azaz: egyedül a Szentírás. Ebben a tantételben a reformáció azt mondta ki, hogy az üdvösség, a hit, az emberi és keresztyén életvitel kérdésében legfőbb tekintély a Biblia, amely Isten tévedhetetlen kijelentése. A Biblia minden részében egyformán ihletett, nem áll felette semmiféle egyházi, pápai, emberi tekintély. A Biblia önmagát magyarázza. Az írott Ige, a Biblia elválaszthatatlan a testté lett Igétől, Jézus Krisztustól. Aki tehát a Bibliát támadja, Jézust támadja. Ezért a reformátorok számára a sola Scriptura rendíthetetlen evidencia volt.

A protestantizmus - talán első - igazán nagy árulása akkor következett be, amikor beengedte egyházaiba a bibliakritikát, ami először csak megtűrt, mára pedig a protestáns teológiákon hivatalosan tanított és képviselt tézis lett. A bibliakritika kétségbe vonta a Szentírás kijelentés voltát, történeti hitelességét, a benne foglaltak abszolút igazságát. A bibliakritika a Biblia egyértelmű történelmi, földrajzi adatait megkérdőjelezte, Jézus csodáinak megtörténtét, testi feltámadását kétségbe vonta: teremtés, özönvíz, egyiptomi fogság, Mózes, a szűztől születés, Jézus születésének helye, Jézus csodái és feltámadása stb. Mára sok teológiai professzor (Németország) vitatja azt is, hogy Krisztus kereszthalála engesztelő áldozat volt a bűneinkért. Mivel a protestáns egyházak feladták a sola Scriptura tantételt, hamis isten- és emberképet közvetítettek és közvetítenek a világ felé.

A harcos ateizmus Biblia- és Isten-ellenes érveit a mindenkori protestáns bibliakritika szolgáltatta. Nem más ez, mint reformáció elárulása, illetve visszatérés a középkori katolicizmusba, amely az egyház, illetve a pápa tekintélyét helyezte a Biblia fölé.

 

b) A reformáció másik nagy tantétele a solus Christus, egyedül Krisztus volt. Ez a tantétel azt hangsúlyozta, hogy az Atyához egyetlen út vezet, s ez Krisztus személye, illetve a Krisztus személyébe vetett hit. Az irgalmas Istenhez tehát nem több út vezet - mondta ki a reformáció -, hanem csak egy. Sem Szűz Mária, sem a szentek, sem az „egyedül üdvözítő" római egyház az Istenhez vezető út. De nem vezet út Istenhez a különböző, nem keresztyén (pogány) vallásokon keresztül sem. A nem keresztyén vallások istenei nem azonosak a Biblia Istenével. Az üdvösségre vezető út kizárólag Krisztuson keresztül vezet.

A solus Christus kifejezés alatt a reformáció a Biblia Jézus Krisztusát értette, aki az idők teljességében Betlehemben született, Názáretben lakott, Poncius Pilátus idejében keresztre feszíttetett, harmadnapra pedig feltámadt, övéinek megjelent, majd felment a mennybe, és ült az Atya Isten jobbjára. Szavait, ígéreteit, tetteit a Szentlélek leíratta tanítványaival, s azóta tudhatjuk, hogy kicsoda az Isten, milyen az Isten.

Annak egyértelmű bizonyítékát, hogy a protestantizmus egyházainak második nagy árulása a solus Christus feladása volt, az ökumenikus mozgalom létében szemlélhetjük. Ez a protestáns talajon született egységmozgalom, aminek indulásában még úgy jelent meg Jézus, mint a protestáns felekezeteket összekötő isteni személy, fokozatosan feladta Krisztusnak mint az egyetlen, Istenhez vezető útnak a tanát. Krisztus helyét felváltotta az ember mint a keresztyénséget egységbe kovácsoló eszme. Ma már rendszeresen megjelenik a Rómával való egység gondolata. Róma viszont közismerten más üdvösségre vezető útról is tud, ami Márián és a szenteken keresztül vezet.

A solus Christus végzetes elárulását jelzi, hogy az ökumenéhez tartozó protestáns egyházak nem is titkoltan beszélnek a világvallások ökumenéjéről. Szerintük a nem keresztyén, ún. pogány vallásokon keresztül is vezet út az üdvösségre.

 

c) A protestantizmus harmadik nagy árulása a sola gratia feladása lett. A sola gratia azt jelenti, hogy egyedül kegyelemből lehetséges az ember üdvözülése. A reformáció kimondta, hogy az ember nem képes a bűnbocsánatot, az üdvösséget (boldog örök életet) a maga erejéből sem elérni, sem megvenni, sem kiérdemelni, hanem azt kizárólag Isten szabad, kegyelmes döntése nyomán ajándékba kapja, illetve fogadja el. A kegyelem tehát Isten szuverén döntése, amely kizárólag Krisztus helyettünk és értünk hozott engesztelő kereszthalála érdeméért lehet a miénk. Az ember a kegyelmet csak elfogadhatja, és hálásan megköszönheti. A hála pedig a kegyelmet elfogadott ember megszentelt élete, ami csupán válasz, de nem lehet érdemszerző.

A sola gratia tana válasz volt arra a tévedésre is, miszerint a bűnbe esett embernek szabad akarata van az üdvösség megragadására, azaz képes a bűnbocsánatot és az üdvösséget jó cselekedeteivel kiérdemelni. A bibliai kegyelemtan ugyanis az üdvösség kezdeményezőjének és beteljesítőjének, a hit felébresztőjének és a bűnbánat kezdeményezőjének a kegyelem Lelkét (Szentlélek) tartja.

A protestantizmus nagy táborából viszont egyre többen kardoskodnak a szabad akarat megléte mellett, s az üdvösség megszerzését emberi teljesítménynek tartják. Nem más ez, mint visszatérés a Római Katolikus Egyházhoz, amely az üdvösség elnyeréséhez elengedhetetlennek tartja a jó cselekedeteket, és a papság kezébe teszi le a bűnbocsánat kiszolgáltatásának jogát. A protestantizmus a sola gratia elv feladásával utat nyitott a humanizmus előtt, amely mára áthatotta a protestáns világot, és akaratlanul is átrajzolta a kegyelmi kiválasztás szuverén Istenének bibliai képét. A protestánsok között is általános az a vélekedés, hogy minden az emberért van, Isten dolga, hogy kielégítse az ember evilági igényeit, és az a lényeg, hogy az ember jól érezze magát a templomban, az összejöveteleken, az imádság szinte mágikusan használt eszközével pedig rendelkezhessen Isten felett.

 

d) A protestantizmus negyedik nagy árulása a sola fide feladása. A sola fide ezt jelenti: csak hit által. Tudniillik az ember üdvössége csak a Jézus Krisztusba vetett hittel ragadható meg. Ez a hit nem az emberből eredő, ember által produkált általános istenhit (lennie kell valakinek), hanem a Biblia Jézusába vetett hit, amelynek tartalma az, „hogy nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot (megigazulást) és életet ajándékoz kegyelméből, egyedül Krisztus érdeméért" (Heidelbergi káté, 21. felelet). Ez a hit mindig a kereszten értünk meghalt, majd feltámadt és megdicsőült Jézusra néz, aki most a mennyei dicsőségben uralkodik. Ezzel a dicsőséges Krisztussal a benne hívők hit által vannak kapcsolatban, és nem test szerint. Tehát a hívők üdvössége is Krisztusban van elrejtve (ezért is elveszíthetetlen). A hívőkben sem test szerint lakik Jézus, ahogy azt a téves Krisztus-misztika protestáns képviselői is hirdetik.

A protestantizmus nagyobb része azzal, hogy igent mondott a racionalizmusra, majd később a teológiai liberalizmusra, ésszel akarta megmagyarázni és értelmezni a Bibliából mindazt, amit csak hittel lehet megragadni. Sajnos megtörtént és máig elfogadott az az értékszemlélet-váltás, hogy a hit az értelemnek van alárendelve, mivel a hit alacsonyabb rendű. Ezért küszködik a protestáns teológia a bibliai teremtéstörténettel, a bibliai Isten-képpel, emberképpel, ezért nem tud mit kezdeni az üdvösség és a kárhozat valóságával, a feltámadással, a kegyelmi kiválasztásra vonatkozó bibliai igékkel stb., hiszen ezeket csak hit által lehet érteni és elfogadni.

 

e) A protestantizmus ötödik árulása a reformáció talán legnagyobb tételének, a soli Deo gloriának az elárulása volt. A soli Deo gloria jelentése: egyedül Istené a dicsőség. Ezzel a mondattal a reformáció a teremtés és a teremtett világ végső célját, egyúttal az élet értelmét Isten dicsőségének felragyogtatásában jelölte meg. Ez a célja az ember teremtésének, az ember megváltásának, az egész üdvtörténetnek. Ez a tézis magába foglalta azt a felismerést is, hogy a kijelentés (a Biblia) megértésének titka, ha felismerjük benne, hogy minden világtörténelmi és üdvtörténeti esemény, legyen az pozitív vagy negatív előjelű, Isten dicsőségét van hivatva szolgálni. A soli Deo gloria ugyanakkor nemet mondott minden emberi dicsekvésre, minden egyházi és világi emberimádatra. Különösképpen arra az emberimádatra, ami az embernek adta meg azt a dicsőséget, amely csak Istent illeti meg.

A reformáció egyházai elég hamar feladták ezt a tantételt, amikor egyházi embereket magasztaltak fel. A legnagyobb árulást mégis a humanizmus befogadásával követte el az egyház, amikor felcserélte Istent az emberrel, és kimondta, hogy minden az emberért van, még Isten is. Mára odáig jutottunk, hogy a protestáns egyházak legnagyobb kérdései közé tartozik annak latolgatása, mit várnak az egyháztól az emberek. Ehhez az elváráshoz kell ugyanis alakítani a liturgiát, a prédikációt és az egyházi programot. A protestáns egyházak is betegesen keresik az ifjúság elvárásait, igényeit, hogy megnyerjék őket az egyházi statisztika számra. Ha kell, akkor pop- és rocksztárokat szerepeltetnek templomaikban, hogy megnyerjék az éppen célba vett közönséget. A zöldpártok megnyerése érdekében megkeresztelik az állatokat, külön istentiszteletet szerveznek háziállatoknak. Ennek a szemünk láttára kibontakozó folyamatnak középpontjában az ember áll, és egyre erősebb a többségi szemlélet. Mit akar a többség? Szavazzunk, és aszerint döntünk!

 

f) A reformáció biblia tantételeinek elárulása következményekkel jár, amelyek egyre szembeötlőbben jelentkeznek a keresztyén etika területén. Ezzel kapcsolatban - a teljesség igénye nélkül - csupán néhány gondolatot hadd vázoljunk fel:

- Nyugat-európai protestáns egyházak, felrúgva a házasság teremtési rendjét, úgynevezett új házasság- és családmodellről nyilatkoznak, miszerint a bibliai házasságmodell az ókorhoz kötött, patriarchális modell volt, márpedig a házasságnak jóval nyitottabbnak kell lennie ennél.

- Bár az USA lakosságának 70 százaléka keresztyénnek vallja magát, mégis legutóbb ennek a tömegnek az 57 százaléka megszavazta az azonos nemű párok házasságát, illetve ilyen párok számára gyermekek örökbeadását.

- Alig van protestáns felekezet, amely bibliai mércével ítéli meg a homoszexuális/leszbikus magatartást, sőt a szeretet törvényére hivatkozva igazolja az azonos nemű lelkészek, lelkésznők partneri együttélését. Akik pedig az egyházban a Bibliára hivatkozva emelik fel szavukat a jelenséggel szemben, azok fegyelmi eljárásra számíthatnak. A Biblia tehát nem tekintély többé, a sola Scriptura üres jelszóvá silányult.

- A kereszt és a Jézus-követés evangéliumát felváltotta a földi jólét evangéliumának ígérete. Ha meg akarsz gazdagodni, legyél keresztyén, mert Isten azt akarja, hogy gazdagok, egészségesek és sikeresek legyünk. Ennek nyomán alakul ki és folyamatosan erősödik a menedzseregyház, a vállalkozó, intézményeket fenntartó egyház szemlélete. Nyugat-Európa és az USA protestáns egyházainak jelentős része hihetetlenül gazdag, szinte kiváltság közéjük tartozni.

- A protestáns egyházak pénzcentrikus beállítottságához egyre jobban társul a politikai befolyásra és hatalomra törekvés is, mivel - szerintük - itt a földön kell felépíteni Isten országát, s ehhez hatalomra és pénzre van szükség. Ezért a keresztyének foglaljanak el, töltsenek be minél több világi, állami vezető funkciót. Ki beszél ma már a zarándok és szenvedő egyházról, a kicsiny nyájról, amelynek hazája a mennyekben van, és legnagyobb kincse Krisztus? Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy ezekről az árulásokról lesz-e szó a jubileumi ünnepségeken. Lesz-e bűnbánat, lesz-e visszatérés, lesz-e új reformáció?

 

...................................................................

 

Wittenberg - a protestantizmus kezdete, és vége?

1997-ben a Lutheránus Világszövetség és a Római Katolikus Egyház aláírta a "Közös nyilatkozat a megigazulásról szóló tanításról" című közösen készített dokumentumot. 2006-ban a Metodista Világtanács és tagegyházai is csatlakoztak, majd végül idén nyáron a Református Egyházak Világközössége is aláírta, kegyelemdöfésként pont Wittenbergben.

Hogy a Nyilatkozat miről szól, arról hadd idézzem a református.hu-n közzétett bevezető első mondatát: "Az elmúlt évek során örvendetes mértékben közeledtek az álláspontok a megigazulástan tekintetében." Sajnos ezzel már innentől nem tudok egyet érteni. A katolikus dogmák pontosan ugyanazok mióta Luther tiltakozásul kiszögezte 95 tételét, nem változtattak vagy vontak vissza semmit. A protestánsok sem módosítottak hitvallásukon az elmúlt 500 évben.

De hadd idézzem inkább Adámi László evangélikus lelkészt, aki mindenki számára érthetően magyarázza el, mi a probléma az eredeti nyilatkozattal (ami akkor még csak az evangélikusokat említi természetesen). Református részről még hasonlóan jól érthetőt nem találtam, de keresem.

"A Nyilatkozat a következőképpen fogalmaz: „Nincs benne minden, amit az egyik vagy másik egyház a megigazulásról tanít; de a megigazulástan alapigazságainak közös konszenzusát foglalja össze, és megmutatja, hogy a megmaradt különbségek tanbeli elítélésre már többé nem adnak okot" (Nyilatkozat 5. pont). Ezzel „lehetővé" kívánja tenni, hogy „kötelező érvényű döntéseket hozzanak" (Nyilatk. 4. pont). Miután gondosan csiszolt mondataival, az állítólagos konszenzus kimutatása érdekében, egy sor lényegi különbséget elfedett (főleg a kegyelem elnyerésének módjára vonatkozóan, lásd pl. 25. és 28. pont a keresztség emlegetésével), a Nyilatkozat azt állítja: „Az evangélikus egyházak e nyilatkozatban bemutatott tanításai nem esnek a Tridenti Zsinat elmarasztaló ítéletei alá. Az evangélikus hitvallási iratokban megtalálható elmarasztaló ítéletek nem érintik a római katolikus egyház e nyilatkozatban bemutatott tanítását" (Nyilatk. 41. pont kiemelés tőlem).

 

Visszavonásról tehát - legalábbis Róma részéről - szó sincs! Hogy is vonhatna vissza Róma bármit a dogmáiból, hiszen tanrendszere megbonthatatlan építmény: csak tovább „építeni" és „csinosítgatni" lehet! Az eltorzult - mert nem az Úr Jézus Krisztus igéje iránti egyértelmű engedelmesség egységére törekvő! - ökumenizmus elvakult szerelmesei ne akarják velünk elhitetni (naivitásból vagy bármiféle érdekből), hogy Róma valamit is visszavon majd a Tridenti Zsinat határozataiból! Nem, itt csak arról van szó, hogy a Nyilatkozatban bemutatott tanításaink állítólag „nem esnek a Tridenti Zsinat elmarasztaló ítéletei alá"

Mit is mond ki azonban a Tridenti Zsinat?

A Tridenti Zsinat 1. szakaszának (1545-1547) 6. ülésszaka foglalkozott a megigazulásról szóló tanítással. „A megigazulás a zsinat szerint folyamat, mely által az Istentől elfordult lélek megint kellő, azaz természetfeletti vonatkozásba kerül Istennel. ... A megigazulás folyamatával kapcsolatban a zsinat hangoztatta az előkészület fontosságát s a hit jelentőségét, továbbá a megigazulásban való növekedést, annak helyreállíthatóságát és a megigazulás gyümölcseinek, a jótetteknek lehetőségét, valamint az örök életet mint kegyelmet és jutalmat" (Dr. Szántó Konrád: A katolikus egyház története, II., 126.1p., Ecclesia, Budapest 1985). Dr. Nagy Gyula azt állapítja meg erről tömören: „a középkori semipelagianizmushoz képest a Tridentinum biblikusabb (Isten megelőző kegyelme nélkül nincs megigazulás); de a lényege még mindig az emberi előkészülés a megigazító kegyelemre, s az akarat szabad egyetértése és együttműködése a kegyelemmel" (Dogmatika, Ev. Teol. A. jegyzet, 259.1p., Bp. 1965). A tisztánlátás érdekében érdemes az alábbi részletet is idéznünk Dr. Előd István: Katolikus dogmatika c. könyvéből:

„A Tridentinum Szent Ágoston szellemében járt el, amikor hangsúlyozta, hogy Krisztus a szőlőtő, és hogy a szőlővesszők csak az ő kegyelmi ereje folytán teremhetnek érdemszerző gyümölcsöket. Ha viszont a kegyelem segítségével jót tesz a megigazult ember, joggal bízhat annak ígéretében, aki a nevében nyújtott pohár vizet sem hagyja jutalom nélkül, és aki képes arra, hogy saját ajándékait a mi érdemünkül számítsa be. Az ember csak akkor képes érdemszerző cselekedetekre, ha Istennel együtt cselekszik, és ilyen esetben mindig Istené a nagyobb szerep (DS 9545-1550).

Éppen ezért a zsinat kizárással sújtja (anatematizálja) azokat, akik tagadják, hogy Isten ajándékai nem lehetnek egyúttal a mi valódi érdemeink is, vagy aki szerint nem tudjuk ezekkel valóban kiérdemelni a kegyelem növekedését, az örök élethez való jogot, az örök élet elnyerését és az örök boldogság nagyobb fokát (DS 1575; 1581). Ennek a definíciónak alapján a megigazultak számára az érdemszerzés lehetőségét dogmának kell mondanunk, éspedig abban az értelemben, ahogy a zsinat kimondta, és ahogy a zsinat szavait a hittudósok a korszerű hermeneutika szerint értelmezik."

(Id. mű 447.1p., Szent István Társulat, Bp. 1978. - kiemelés tőlem.) Ez a Tridentinumra alapozó gondolkodásmód teljes mértékig kitapintható a mostani közös Nyilatkozat római katolikus megfogalmazásaiban is! (Vö. Nyilatk. 20. pont, 30. pont vége, 38. pont.) Tulajdonképpen röviden azt is lehet mondani, hogy a római katolicizmus összekeveri a megigazulás és a megszentelés kérdéseit, míg a reformátori teológia ezt a kettőt világosan megkülönbözteti.

Mindenesetre minket most elsősorban a Tridenti Zsinat elítélő tételei érdekelnek. Ezekből idézek néhányat:

„Aki azt állítja, hogy a megigazító hit nem más, mint bizalom az isteni irgalmasságban, amely Krisztusért a bűnöket megbocsátja, vagy hogy ez a bizalom egyedül az, amely által megigazíttatunk, az legyen kiközösítve."

,Aki azt állítja, hogy a bűnös ember egyedül a hit által igazíttatik meg, és ez alatt azt érti, hogy semmi más nem kívántatik meg mint közreműködés a megigazulás kegyelmének eléréséhez, és hogy semmiképpen nem szükséges saját akarati tevékenység által felkészülni és előkészülni ehhez, az legyen kiközösítve."

,Aki azt állítja, hogy az elnyert megigazultság jó cselekedetek által nem tartható meg és Isten előtt nem szaporítható, hanem a cselekedetek maguk csupán gyümölcsei és jelei az elnyert megigazulásnak, nem pedig okozói is növekedésének, az legyen kiközösítve."

(Az idézetek Hansfrieder Hellenschmidt cikke nyomán, Informationsbrief der Bekenntnisbew. Febr. 1997.)

Itt olyan bibliai alapigazságokban való hitet sújtottak átokkal, amelyekről semmi áron sem mondhatunk le! És ezek valóban kiátkozások! Ezzel szemben a mi hitvallásaink (lásd pl. Formula Concordiae, Epitome, III.) a hamis tanítást („falsa dogmata") vetik el és kárhoztatják: teljes joggal, Gal 1,6-10 alapján!

Föl kell tennünk a kérdést: Ha az evangélikusság tanításai jelenleg nem esnek a Tridenti Zsinat (Róma számára alapelvileg változatlanul érvényes!) kiátkozó tételeinek hatálya alá, akkor mi mit is tanítunk valójában? És mit tanít Róma?! Kétségkívül vannak rendkívül pozitívan ható kijelentések a közös Nyilatkozatban. Csak egy példát idézek most ezekből: „Közösen valljuk: Egyedül kegyelemből Krisztus megváltó munkájába vetett hitben, nem saját érdemünkből, Istenünk elfogad minket és Tőle kapjuk meg a Szentlelket, aki megújítja szívünket, alkalmassá tesz és hív minket a jó cselekvésére" (Nyilatk. 15.pont). De aztán csak visszaköszön a jócselekedetek „érdemszerző" voltának igazolása róm. kat. részről a 38. pontban. Általánosan jellemző Róma tanításaira, hogy igei és igeellenes elemeket kapcsol egybe. De hiszen éppen erre mond átkot Isten igéje („anathema") Gal 1,6-10 igeszakaszában, ti. ha „el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát", és bárki bármit hozzátesz az eredeti evangéliumhoz. Ezt az ítéletet pedig nincs joga visszavonni senkinek!

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a megigazulás kérdése nem emelhető ki Róma tanrendszerének egészéből. Mindazt is, amit oly szép megfogalmazásokban a Nyilatkozat állítása szerint „közösen vallunk", megfosztja erejétől a spiritiszta-bálványimádó hamis „Mária"-kultusz és a magát „Krisztus helyettesének" hirdető antikrisztusi pápai hatalmi igény stb. Lutherrel együtt szívfájdalommal vallom: „Ebben a kérdésben sem lehetünk sem elnézők, sem engedékenyek" (Schmalkaldeni Cikkek Második tétel 17. szakasz).

Ebben a megvilágításban kitűnik, hogy a Nyilatkozat ilyen és hasonló megfogalmazásai csak elfedik a lényegi különbséget: „Amikor a katolikusok több más kritériumot is kötelezőnek tartanak, akkor nem tagadják meg a megigazulástan üzenetének különleges szerepét. Evangélikusok és katolikusok együttes célja, hogy mindenben Krisztust vallják meg, akire mint egyetlen Közbenjáróra mindenben ráhagyatkozhatunk" (Nyilatk. 18.pont). Bárcsak így lenne, ahogyan az utóbbi mondatban olvashatjuk, - de nem így van, attól tartok, egyik oldalon sem. Az „elért konszenzus" egyáltalán nem tekinthető „hordozóképes alap"-nak, hanem olyan ez a Nyilatkozat, mintha nagy erőfeszítéssel és imponáló akrobata-mutatványokkal egy nagy fóliát vontak volna egy óriási szakadék egyik része fölé. De a szakadék ott van!

Hálát adhatunk Istennek, hogy a római katolikusok között is vannak, - éppúgy, mint közöttünk -, evangéliumi hitű testvéreink, akik Róma minden tévtanítása és elbűvölő hatalma ellenére egyszerű, bizodalmas hittel egyedül Jézus Krisztus igazságára hagyatkoznak. Eszünk ágában sincs bárkit is kizárni Krisztus egyházából, aki igaz hit által valóban odatartozik. De Isten igéjének ítéleteihez ragaszkodnunk kell, miközben magunkat is megítélni hagyjuk! Az egyházszakadást nem a tanbeli elítélések okozzák, hanem amint Luther mondja: „Aki pedig nem úgy tanít és él, ahogyan Isten igéje tanítja, az megszentségteleníti közöttünk Isten nevét. Ettől őrizz meg minket, mennyei Atyánk!" (Kiskáté, Miatyánk, első kérés magyarázata).

A megigazulásban Isten a Szentlelke által hitre ébresztett bűnösnek Krisztus tökéletes igazságát ajándékozza oda merő kegyelemből, egészen. Ez a megigazulás nem folyamat, hanem az új élet kiindulópontja, és Krisztus igazsága soha, semmiképpen nem válik „saját igazsággá". Ehhez kell ragaszkodnunk, minden kompromisszum nélkül!

Melanchthon, a lutheri teológiából fakadó sorokkal így ír erről hitvallási iratunkban: „A bűnbocsánat elnyerése egyet jelent a megigazulással, e szerint a hely szerint: Boldogok, akiknek bűneik megbocsáttattak (Zsolt 32,1). Egyedül a Krisztusban való hittel, nem a szeretet által, nem is a szeretet vagy jó cselekedetek miatt nyerjük el a bűnbocsánatot, bár a szeretet nyomon követi a hitet. Tehát egyedül hit által igazulunk meg, úgy értve a megigazulást, hogy a bűnös igazzá lesz, vagyis újjászületik" (Apologia, IV. cikk, 76-78. - kiemelés tőlem). Annak idején helyesen tanulhattuk Teológiai etika c. jegyzetünkből: „Egyházunk tanítása szerint a megigazulásban, Isten és a bűnös között semmi másnak nincs helye az ember részéről, egyedül csak a teljesen Krisztus érdemére, Isten kegyelmére hagyatkozó fiduciális hitnek, amelyet az evangélium kelt bennünk" (Dr. Nagy Gyula, 118.lp., Budapest, 1959-1960).

„Lelkiismeretem Isten igéjének foglya" (Luther): Nincs joga uralkodni rajta sem pápának, sem püspöknek, sem Országos Presbitériumnak, sem Lutheránus Világszövetségnek. Ezért ragaszkodom azoknak Rómával szembeni ítéleteihez, akik egyértelmű hitvallásukkal és szenvedésükkel, nem egyszer vérükkel pecsételték meg a reformációban Istentől visszakapott evangélium igazságát. Isten igéjének, de a tévelygésben lévő másik embernek a szeretete is erre kötelez.

Állásfoglalásomat hadd koronázzák meg azok az igék, amelyek lelkiismeretemben most különös fénnyel világítanak:

„Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által... Ha tehát már most megigazított minket az Ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által" (Róm 5,1.9-10).

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni" (Gal 5,1).

 

forrás: Adámi László: Állásfoglalás a megigazulás „közös értelmezéséről" szóló LVSZ-Vatikán Nyilatkozat kapcsán

 

 

 

Egyesülnek-e az egyházak?

(Sípos Ete Álmos)

Ezt a kérdést azért vetjük fel, mert úgy gondoljuk, valóban sok hívő embert foglalkoztat és izgat ez a téma.

Általában elmondható, hogy az embereknek egyre inkább elege van a szakadásokból, az újabb és újabb vallásos csoportok és egyházak létrejöttéből és világszerte vágyakoznak az egység után. Milyen szép és jó lenne, ha a világ nemzetei egyesülnének, s végre az egyházak a világvallásokkal összefogva egyetlen vallást hoznának létre! - mondják sokan.

Hogy ez a vágy mennyire ott él az emberekben évtizedek óta, erre utal az is, hogy kb. 50 éve nagy világmozgalmak és világszervezetek jöttek létre ennek a vágyott egységnek a kimunkálására. Ilyen szervezet a politika területén az ENSZ, vallási területen pedig a protestáns egyházak által kezdeményezett ún. Ökumenikus mozgalom. Ökumené azt jelenti: lakott föld. Tehát az egész földre kiterjedő vallási mozgalom, amelynek szervezete az Egyházak Világtanácsa (EVT), központja Genf. A másik nagy ökumenikus egységmozgalom kezdeményezője a Római Katolikus Egyház, amelyet ma már szintén ökumenének neveznek ők maguk is.

Az említett mozgalmak szellemében, tehát az egység szellemében járt pár évvel ezelőtt Magyarországon a dalai láma, aki részt vett a Szent István Bazilikában egy olyan istentiszteleten, amelyen nemcsak a római katolikus egyház, de a magyar protestáns egyházak jeles, magas rangú képviselői is jelen voltak.

Az egység felé való mozdulást jelzi, hogy tavaly is megrendezésre került egy olyan vallásos, ifjúsági konferencia Debrecen mellett, amelynek egyik szervezője református lelkész volt. Ezen az ifjúsági konferencián keresztyén, zsidó és muzulmán fiatalok vettek részt a párbeszéd és az egység keresésének jegyében. (Hasonlót 1996-ban is szerveztek, most a Dunántúlon - a Szerk.)

Amikor II.János Pál pápa 1986-ban az olaszországi Assisiben összehívta a világ összes vallási vezetőjét, illetve a világvallások képviselőit - még az afrikai őserdőben élő bennszülöttek, tehát a követ, fákat, állatokat imádó vallást képviselő fővarázslót is -, hogy együtt imádkozzanak ki-ki a maga istenéhez vagy éppen bálványához, sok ember fogalmazott így: végre, majd csak megjön az emberek esze, és egységes vallást fognak létrehozni!

Ezért tesszük fel mi is a kérdést: lesz-e egy vallás? Fognak-e egyesülni ebből a célból keresztyén egyházak és a világvallások? A kérdés igen időszerű, tehát a válasz is rendkívül fontos.

Mivel ezt a kérdést a Biblia-Szövetség képviselőjeként szeretném megválaszolni, válaszom egyetlen forrása nem lehet más, mint a Biblia. Természetesen lehet nemcsak a Biblia oldaláról megközelíteni ezt a kérdést, ahogy ezt sokan teszik is. Számomra azonban legfőbb tekintély a Biblia, mert ez az élő Isten tévedhetetlen kijelentése. A földön senki nem tévedhetetlen, csak isten és az Ő Igéje.

A Biblia foglalkozik ezzel a kérdéssel, ezért a mi feladatunk az, hogy összegyűjtsük mindazt, amit ezekről a dolgokról mond. Hogy a Biblia válaszát megértsük, meg kell ismernünk azokat az összefüggéseket, amelyekben az egyházak egységének és egyesülésének a kérdését látja, és tárgyalja a Biblia.

A továbbiakban négy területről szeretnék beszélni:

1. Mit tanít a Biblia az egyházról?
2. Mit tanít a Biblia az egyház egységéről?
3. Mit mond a Biblia az egyházak egyesüléséről?
4. Hol tart ma az egyházak, illetve a vallások egyesülésének ügye?

 

 

 

1.Mit tanít a Biblia az egyházról?

Természetesen csak dióhéjban lehet erre válaszolnom, kiemelve elsősorban azokat a vonásokat, amelyek tárgyalt témánk szempontjából fontosak. Hiszen az egyházról szóló bibliai tanításról köteteket írtak és írnak a teológusok.

Mi az egyház? Az egyház az Újszövetségben így szerepel: eklézsia. Azoknak az embereknek a közösségét jelenti, akiket Isten kiválasztott az üdvösségre és dicsősége magasztalására. Pál apostol ezt így fogalmazza meg az Efézusi levél 1. részében:

Ef.1,3-6.
"Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában."

Megismétlem tehát, mert ez nagyon fontos: az egyház azoknak az embereknek a közössége, akiket Isten kiválasztott az üdvösségre, dicsősége magasztalására. Ezeket a kiválasztott embereket Jézus Krisztus vére árán megváltotta és megigazította. A Biblia szerint az eklézsia, az egyház tagjai azok az emberek, akik mindezt felismerték, és Jézus Krisztust, mint Megváltójukat befogadták és elfogadták. A Jn.1,12-ben azt olvassuk, hogy hatalmat adott mindenkinek Isten arra, akik befogadták Jézust, hogy Isten fiainak hívják őket.

Ez a kiválasztást, ti. az üdvözültek kiválasztása az Ef.1,4. és Tim.II.1,9. szerint Jézus Krisztusban történt. Pál apostol nagyon gyakran - de Péter is és János is - használja ezt a kifejezést: Jézus Krisztusban. Őbenne történt a kiválasztás. Ő váltotta meg ezt a népet, igéjével táplálja, tisztogatja és Önmagában részesíti. Így mondja ezt Pál az Efézusi levélben:

Ef.1,22-23.   
"Az ő lábai alá vetett mindent", és őt tette mindenek felett való fővé az egyházban, amely az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben."

Tehát az egyház Jézus testének teljessége, aki betölt mindeneket mindenekkel. Az egyház tehát és Jézus Krisztus olyan szoros és elválaszthatatlan kapcsolatban vannak egymással, mint az ember feje és a teste. Vagy, mint a falak és a fundamentum. Ez pedig azt jelenti - a Biblia tanítása szerint -, hogy Krisztus nélkül nincs egyház! A Biblia nem ismer olyan lehetőséget sem, hogy valaki nem ismeri el Jézus Krisztust, mint fejét és királyát, és mégis az egyházhoz tartozna. Ilyen nincs!

A másik fontos megfigyelésünk, hogy amikor a Biblia a kiválasztottakról szól, soha nem beszél felekezetekről, illetve a mai értelemben vett egyházakról. Hanem azt mondja, hogy a kiválasztottak - bárhol lakjanak és éljenek is - egy nép. A Heidelbergi Káté írói így felelnek a Biblia alapján arra a kérdésre:

"Mit hiszel az anyaszentegyházról? Hiszem azt, hogy Isten Fia a világ kezdetétől fogva, annak végéig, az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által, az igaz hit egységében, magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe."

Egy kiválasztott gyülekezetet! Egy nép van, s az egyház egy nép! Ezt a népet Jézus Krisztus a világ kezdetétől kezdte gyűjteni, amelybe beletartozott Ábel, Noé, Énok és Ábrahámon keresztül a mai napig sok milliárd ember. Ez mind egy nép a Biblia szemlélete szerint. Ebbe az egy népbe tartoznak Izráelből a kiválasztottak éppen úgy, mint a pogányok közül megtért választottak. Ef.2,14-18. így szól az ige:

"Mert Ő (Jézus) a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat. Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén, hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén: és hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést."

Ez jelenti azt, hogy egy nép, egy egyház van.

Igen fontos látni és érteni, hogy Isten Igéje nem felekezetekben és vallásokban, hanem népben gondolkodik. Istennek pedig nem sok, hanem egy népe van. Ez az egy nép Krisztus teste, amelynek egyetlen feje Jézus Krisztus. A Krisztus-testnek tehát nem lehet feje Buddha, Mohamed, Krisna vagy bármilyen néven nevezett személy, bálvány vagy eszmerendszer. Amely vallásnak, egyháznak a feje nem Jézus Krisztus, az nem tartozik a választottak népéhez. Erre mondta Jézus:

"Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, hanem csak én általam." (Jn.14,6.)

2.Mit tanít a Biblia az egyház, azaz a kiválasztottak egységéről?

Ez fontos kérdés, mert Jézus főpapi imájában ezért is könyörgött. Jn.17,11. "Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!" Figyeljük meg pontosan, mit kér itt Jézus? "Egyek legyenek, mint mi." Kik legyenek egyek? - "Akiket nékem adtál", a választottak, a megtértek. Ezt nyomatékkal megismétli Jézus a Jn.17,21-ben, ugyanebben az imádságban, amikor a következőket mondja: "Hogy mindnyájan egyek legyenek: amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem."

A kulcsszó ezekben az igékben: "mint mi". Egyek legyenek, mint mi - mondja Jézus az Atyának, mint te és én. S hogy egyek legyenek mibennünk. Jézus itt egy olyan szellemi, lelki egységet kér övéi számára az Atyától, ami az Atya és közte van: lelki és szellemi egységet. Ezt úgy kéri, mint ajándékot, mint az Atya ajándékát övéi számára.

Ezt a szellemi, lelki egységet Jézus nem az egyházak, vallások és felekezetek számára kérte, hanem az Ő választottai számára, az egy nép részére. Jézus tehát nem földi, szervezeti egységet kér, hanem azt, hogy az Ő megváltott népe egymás között, az egy népen belül legyen lelki-szeretet-egységben. Mégpedig: "mibennünk", azaz a Szentháromság egy Isten hitében, a Jézus Krisztus szeretetében.

Az Ef.2,14-16. amelyet az imént már olvastam, beszámol arról, hogy Isten Jézus imádságát, kérését, amelyet áldozatával megpecsételt, meghallgatta. Ezért olvassuk a Cselekedetek könyve 2,41-ben:

"A kik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek. És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben. Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala. Mindnyájan pedig, a kik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala; És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel."

A Csel.4,32-ben pedig a következőt olvassuk: "a hívők sokaságának pedig szíve, lelke egy volt." Vagyis Isten meghallgatta Jézus imádságát és pünkösdkor az az egység jött létre, amelyet nem emberek, hanem a Szentlélek munkált ki a szívekben. Ezt az egységet, amely nagy ajándék volt és maradt, a mai napig ápolta és ápolja Isten népe. A Sátán ugyan támadta ezt az egységet, de a hívők őrizték, és mivel nem emberi mű volt, a Sátán nem is vehette el soha Isten népétől.

A választottak egysége - mint már jelezte is - mindig szellemi, lelki, szívbéli, gondolkodásbeli, hitbeli egységet jelentett. De látnunk kell, hogyan beszél a Biblia az újjászületett és kiválasztott személyek egységéről, vagyis a gyülekezeten belüli, a gyülekezet tagjainak egymás közötti egységéről. Ez viszont más terület, más kérdés. Ott lehetnek szeretetlensége, lehet gőg, lehet hazugság. Fenyegethet viszály a személyek között, de ez a nép egységét nem fenyegetheti. A hívők felelősek azért, hogy a személyes egység közöttük meglegyen. Erről beszél az Ef.4,1-3. A gyülekezet egységét a szeretetlenség, gőg, irigység ellenére őrizni kell, ezért a hívők felelősek. De ha a gyülekezetben hamis tanítás van, ott nem lehet egység senkivel. A hamis tanítás dolgában nincs egység!

Kor.I.11,18-19.

"Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek."

Ahol hamis tanítás van, ott szükség a szakadás, de ez nem érinti a gyülekezet, a hívő nép egységét.

Mivel a választott nép egysége lelki, szellemi egység, ezért sem az evangéliumok, sem az apostoli levelek nem foglalkoznak a szervezeti egység kérdésével. (Nagyon fontos!) Vagyis nem foglalkoznak azzal, hogy az összes kiválasztott, megtért ember egyetlen igaz egyházba vagy világszervezetbe kellene hogy tömörüljön. Ezzel a Biblia sehol nem foglalkozik. A választottak a világ kezdetétől fogva szétszórva éltek a világ minden részén, minden nép között. Sőt, Jézus azt is látta, hogy az Ő nevében létrehozandó felekezetek és egyházak a bűn miatt, és a Sátán támadása miatt soha nem lesznek olyan állapotban, hogy tagjaik mindnyájan megtért emberek lesznek, akiket a Szentlélek újjászült. Jézus tudta, hogy az egyház vagy valamilyen néven alapított közösségek, soha nem lesznek száz százalékig tiszta és igaz gyülekezetek, hanem két nép keveredik össze bennük: a világosság fiai és a sötétség fiai. A testi ember és a lelki ember. Erről beszélt Jézus, amikor elmondta a tengerbe vetett gyalomról szóló példázatát. Ebben azt mondja Jézus:

""Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett kerítőhálóhoz is, amely mindenféle halfajtát összegyűjt. Amikor megtelik, kivonják a partra, és leülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják."  (Mt.13,47-49.)

Addig egy hálóban van együtt a hívő és nem hívő. - A szántóföldbe vetett konkolyról szóló példázatában is erről beszél Jézus, ahol az ellenség a gazda tiszta búzaföldjét televeti éjszaka konkollyal. A szolgák - amikor látják, hogy a búza tele van konkollyal - ki akarják szaggatni, de a gazda nem engedi. Várjátok meg az aratást, akkor amikor jön a cséplés, akkor lesz majd különválasztva a kettő! (Mt.13,24-30.) Jézus azt akarta ezzel mondani, hogy a világ végéig nem lesz olyan szántóföld, amelyben ne lenne konkoly vagy olyan háló, amelyben ne lenne hitvány, tűzrevaló ember.

A keveredés miatti belső feszültség jellemezte már az első gyülekezeteket is. Ezzel küzd Pál apostol és sürgeti a velük való szakítást. Mert a gyülekezetekben ott voltak a nem kívánatos emberek.

"Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük! Mert az ilyenek nem a mi Urunknak, Krisztusnak szolgálnak, hanem a saját hasuknak, és szép szóval, ékesszólással megcsalják a jóhiszeműek szívét." Rm.16,17-18.

A Tim.I.6,3-5. szintén erről szól. Erről beszél János apostol a Jn.I.2,19-ben. Olyan emberekről, akikről azt mondja: "közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók." Úgy tűntek, hogy hívők, és mégsem voltak azok. De össze volt keveredve a hívő néppel. (Jn.I.4,1.) Mindez arra utal, hogy az igaz egyház, amely egybefonódva él a hamis egyházzal, szervezetileg nem választható el a világ végezetéig. Nincs tehát ma sem szervezetileg tisztán igaz, de tisztán hamis egyház sem. Erre már az ótestamentumi igék is figyelmeztetnek. Megdöbbentő, hogy a Kir.I.19,20-l8-ban azt mondja Illés Istennek: Uram, egyes-egyedül maradtam. Isten azt válaszolja: Vigyázz, meghagytam magamnak még 7.000 embert! Illés azt mondja: Uram, az egész választott nép hamissá vált. - Vigyázz Illés! - nemcsak te vagy egyedül! Még van 7.000 ember, csak te nem tudsz róla. - Nincs tehát száz százalékig hamis és száz százalékig igaz egyház!

Ezért használták szívesen a reformátorok azt a megkülönböztetést, hogy van látható és van láthatatlan egyház. Az igazi egyház a láthatatlan egyház népe, amely benne él a látható egyházban, de a látható egyház soha nem azonos a láthatatlan egyházzal, csak hordozója annak. A láthatatlan egyház viszont mindig egy. Azt nem kell egyesíteni soha, hiszen ennek egységét a Szentlélek biztosítja. (Kor.I.12,13.)

3.Mit mond a Biblia az egyházak, felekezetek szervezeti egyesüléséről?

Az előbbiekben vázolt egyházakban együtt van az igazság és a hamisság, a kétféle lélek, a kétféle gondolkodásmód, kétféle életvitel. Tehát a jelenleg látható bármelyik egyházban a belső feszültség - a Biblia szerint - élesedni fog. Az Ótestamentum idején is volt olyan helyzet, amikor Isten népe között többen voltak a hamis próféták, mint az igazak. Kir.I.22,6-ban arról olvasunk, hogy Akháb királynak 400 hamis prófétája jövendölte, hogy menjen el és győzni fog. Velük szemben csak egy állt: Mikeás. Pál arról ír a Tim.II.3,13-ban, hogy az utolsó időkben az ámítók, az egyházakban levő tévtanítók, növekednek. Lesznek hamis apostolok, hamis próféták és hamis krisztusok, hamis lélek.

"De amit teszek, azt ezután is tenni fogom, hogy elvegyem a lehetőséget azoktól, akik arra keresnek alkalmat, hogy amivel dicsekednek, abban olyanoknak bizonyuljanak, mint mi. Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat. Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz."  (Kor.I.12,13.)

De más helyen is beszél a Biblia ezekről a dolgokról. Thess.II.2,3-8-ban, Jn.II.10-ben és Jn.III.9-10-ben. - ezt felolvasom, mert ez jellegzetes kép:

"Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik, nem fogad el minket. Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből."

Itt egy Diotrefesz nevű emberről van szó, akinek a gyülekezeten belül olyan pártja volt, hogy az igaz hívőket is ki tudta űzni a gyülekezetből. Ez azt jelenti, hogy a látható egyházon belül fokozódni fog a feszültség, a világosság és sötétség - Jézus szavaival mondva - a hivatalosak és a választottak között. "Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak." A hivatalosakhoz képest a választottak mindig kicsiny nyáj. Ezért a hivatalosak sokféle formában képesek lesznek bojkottálni a választottakat. Tehát az egyházi hatalom egyre jobban a hivatalosak kezében koncentrálódik az utolsó időkben. De ez a helyzet arra lesz jó, hogy a választottak is egyre jobban egymásra találjanak, és átéljék a szellemi, lelki egység, s a szeretetegység csodáját, amelyet a Szentlélek. munkál közöttük. Ez az egység azt jelenti, hogy a láthatatlan egyház tagjait, ha más-más felekezethez tartoznának is szervezetileg, a Szentlélek. szeretet által összeköti. A felekezeti határ nem választja el soha a választottakat egymástól.

A Biblia arról is beszámol, hogy az utolsó időkben ezek az ún. kevert egyházak, amilyen ma minden egyház, amelyekben a hivatalosak többen vannak, mint a választottak, ezekben az egyházakban a hivatalosok szervezni kezdenek egy világegyházat. Fontos, hogy értsük: nem a választottak fognak szervezni egy világegyházat - hiszen a választottaknak egysége van, egy nép - hanem a hivatalosok, akik nem tartoznak a választottak közé. Ezek egy világvallást fognak létrehozni, s a Biblia szerint ez létre is fog jönni. "Azután láték más fenevadat feljönni a földből, akinek két szerva volt, a Bárányéhoz hasonló". A Bárány: Jézus. Jézus képében lát János feljönni egy fenevadat. Olyan a feje, mintha Jézus lenne.

"És az előbbi fenevadnak  minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, a melynek halálos sebe meggyógyult vala; és nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára." Magyarul: a Szentlelket fogja utánozni. Mintha lelki ébredés lenne, új Szentlélek áradás a Földön! "És elhiteti  a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, aki fegyverrel megsebesíttetett vala,  de megelevenedett. És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad  képét, megölessenek. Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra  bélyeget tegyenek; és hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad  bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma."(Jel.13,11-18.)

Létrejön egy világegyház, amelyik jegyzi a tagjait. S akik nem tartoznak bele, azokat gazdaságilag és egyéb vonatkozásban is tönkreteszi. A hamis lélek szervezi majd ezt a hamis világegyházat. A hamis lélek onnan ismerhető fel, hogy nem Jézus Krisztus és az írott Ige körül, mint középpont körül szervezi az egységet, hanem egy eszme és gondolatrendszer körül. Újra mondom: A hamis egyház nem Jézus Krisztus, és nem a Biblia körül fog létrejönni, hanem egy eszmerendszer körül. Azt is tudjuk, hogy mi ez az új eszmerendszer. Így hangzik: Egy világ, egy vallás. S mivel a látható egyházak sokféle tan, és sokféle személy: pápa, püspök, teológus, lelkész körül tömörülnek, ezért az egység érdekében félre fogják tenni a Biblia alapvető tanításait és keresnek egy olyan igazság-minimumot, amelyben mindenki megegyezik: a többit félre fogják tolni. Már most nyilvánvaló, hogy ebbe az igazság-minimumba nem fér bele a kereszt egyedül üdvözítő tana. Nem fér bele Jézus Krisztus kizárólagossági igénye:

"Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához csak énáltalam."

"Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." (Fil.2,9-11.)

Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, bármilyen felekezethez, bármilyen néphez tartozik. A Jézus nevére egyszer minden térdnek meg kell hajolni!

"Mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk." Csel.4,12.

Jézus azt mondja a tanítványainak: Menjetek el széles e világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik. Nyilván ez az igazság nem fog beleférni a világegyház teológiájába. aki hisz Jézus Krisztusban, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik.

A Biblia szerint az egyházak a világegyház létrehozása érdekében ezekről az igazságokról le fognak mondani és létrehoznak egy hatalmas szerveztet, sőt, a nem keresztyén vallásokkal is egységre lépnek a szeretet, a tolerancia és a humánum jelszava alatt. Ez sokaknak tetszeni fog. De akinek nem tetszik majd, és ellene szólnak annak a világegyháznak, kíméletlen kiközösítésre, gazdasági, politikai üldözésre is számíthatnak. (Jel.17,6. 13,15.) Ezt az egyesült világegyházat nevezi a Jelenések könyve hamis prófétának. Ennek a világegyháznak majd a győztes Jézus megjelenése vet véget, és mint lelki paráznának, aki megcsalta az Urát Jézus Krisztust, a vége a kénkővel égő, tüzes tóban lesz. (Jel.19,20.)

4.Hol tart ma mindez? Hol tart ma az egyházak egyesítésének az ügye?

Erről a témáról könyvtárnyi irodalom készült. Ahhoz, hogy az imént említett nagy egység létrejöjjön, arra lesz szükség, hogy az egyházak egyre jobban elhagyják a Biblia fontos tanításait, s szervezetüket, életüket a korszellem, ideológiák és filozófiák vezéreljék. Ez a folyamat századunkban megindult az egyházakban és rohamléptekkel halad előre. A XX. században soha nem tapasztalt támadás érte a Bibliát, mint Isten kijelentett Igéjét. S ez a támadás az egyházban indult meg - belülről! - a bibliakritikával, és eljutott már odáig, hogy az egyházak hivatalos teológusai a Biblia szavahihetőségét egyre több dologban kétségbe vonták, sőt, Jézus kereszthalálának és feltámadásának jelentőségét és történetiségét cáfolják. Vannak teológiák, ahol ezt hivatalosan tagadják: Németország, Svájc. Ma már az egyházakban is elfogadott elv lett, hogy nincs abszolút igazság, minden vallás az igazságnak csak egy kis darabjával rendelkezik, amelyet össze kell rakni a keresztyén felekezetek és a világvallások: buddhizmus, hinduizmus stb. részigazságaiból.

Általánosan elfogadott filozófiai és ideológiai tétel az is, hogy az emberiséget teljes széthullás, anarchia veszélye fenyegeti, s ettől a pusztulástól az emberiséget az "egy vallás" mentheti meg, amely segíthet az egységes emberiség kialakításában. Ezt a gondolatot legtöbb helyen magukévá tették az egyházak legfőbb vezetői és ezt sulykolják híveik fejébe egyre erőteljesebben: nagy veszély fenyeget bennünket, a világ széthull - széthull az emberiség -, egységes vallás mentheti csak meg az embereket!

Ezek a filozófiák és teológiák - melyek közül csak a legfontosabbakat említettem -, vezérlik és mozgatják századunk második felének két nagy egységmozgalmát. Az egyik a protestáns egyházak által alapított nagy világszervezet, amelynek neve: Egyházak Világtanácsa, 1948-ban Amszterdamban alakult és ökumenikus mozgalomnak is nevezik. Ennek szervezeti célja, hogy a világ keresztyén egyházait egy nagy szervezetbe tömörítse az egység jelszava alatt. A másik nagy egységmozgalom a Római Katolikus Egyház által indított egységmozgalom, amelyet szintén ökumenének neveznek, és igazi beindulása az 1980-as évek elejére tehető. Vezéregyénisége II.János Pál pápa, aki már az ökumenikus út kezdetén kimondta azt a célt, amit az Egyházak Világtanácsa a megalakulása után csak 20 év múlva mondott ki, hogy az egységet nemcsak a különféle keresztyén egyházakkal akarja keresni, hanem a világvallások mindegyikével. "Hogy minden vallással együtt vándoroljunk a transzcendens cél felé, amit Isten elénk kitűzött." - mondja a pápa.

Az Egyházak Világtanácsának és Rómának is a célja immár közös: egységes világvallást megalakítani, egységes emberiség létrehozása céljából. Az Egyházak Világtanácsa és Róma között a közeledés egyre erősebb. Ha vita van a két szervezet között, az kizárólag a vezető kérdése miatt van. Ki legyen a vezető? Aki egy kicsit is ismeri e két szervezet működését, diplomáciai hatalmát és politikai befolyását, az tudja, hogy a kezdeményezés és az irányítás belátható időn belül Róma kezébe fog kerülni, amelynek vezetőjét a hétköznapok vallásos embere a világ-keresztyénség fejének tartja. Mindenesetre, ha bármelyik szervezet a kettő közül világvallást akar csinálni, az csak úgy lehetséges, ha a bibliai igazságok és Jézus kizárólagossága kérdésében megengedhetetlen kompromisszumokra is készek lesznek. Hogy ezt megteszi, máris sok jel mutatja.

Néhány példát lássunk erre a kompromisszum készségre. Az Egyházak Világtanácsa - tehát a protestáns egységmozgalom - annak idején, hogy minél nagyobb súlya legyen, meg akarta nyerni tagjai sorába az Orosz Ortodox egyházat, hiszen ez a világ egyik legnagyobb létszámú egyháza. Ennek akkor, 1961-ben az volt az ára, hogy nemzetközi fórumokon az Egyházak Világtanácsa gyűlésein el kellett ítélni a kapitalizmust és dicsérni a szovjet kommunizmust, amely az ateizmus nyílt szószólója volt akkor is. Ezt a Világtanács gondolkodás nélkül megtette. Sőt, a gyűjtött pénzből az akkori baloldali, fegyveres gerillamozgalmakat fegyvervásárlással támogatta. Az Orosz Ortodox Egyház be is került az Egyházak Világtanácsába, s küldöttei közül az elnökség tagjává is megválasztottak valakit, akiről ma már világosan kiderült - pontosan tudjuk a fedőnevét és az igazi nevét is - hogy KGB ügynök volt. Az érdekesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy az így politizáló Egyházak Világtanácsa hallgatott, amikor Erdélyben 1958-ban koncepciós pert indítottak református lelkészek és egyháztagok ellen. Egy szót sem szólt! Vagyis: dicsérték a maoizmust, de hallgattak a kínai keresztyének üldözéséről.

Ez az Egyházak Világtanácsa 1961-ben Delhiben tartott gyűlésén bevezette és elfogadtatta tagegyházaival (egyházaink is tagjai) a dialógus fogalmát. Dialógus azt jelenti: párbeszéd. Vagyis, mi keresztyének lemondunk a misszióról, térítésről s helyette dialógust folytatunk, ami a más vallásúak megértését jelenti. Ma már a dialógus kora van. Nem érvényes többé:  Ha mondom egy muzulmánnak: ha meg nem térsz, el fogsz kárhozni, az nem dialógus. Dialógus az, ha megértem őt, és nem akarom megtéríteni! Ezzel tehát az Egyházak Világtanácsa lemondott a misszióról.

Ez az immár hatalmas méretűvé vált ökumenikus mozgalom - hogy bizonyítsa nyitottságát - 1991-ben az ausztráliai Canberrában tartott világgyűlés megnyitójára, ahol sok protestáns és ortodox egyház képviselője jelen volt, meghívtak Ausztráliából két ágyékkötős, pogány bennszülöttet, akik vallási táncot mutattak be a gyűlés szónoki pódiuma előtt. Táncuk közben a gyűlés keresztyén előadója, egy teológiai tanár szellemeket idézett, ezzel is bizonyítva, hogy mi keresztyének, milyen nyitottak vagyunk a más vallásúak felé.

A Világtanács mára hivatalosan is lemondott a más vallásúak megtérítéséről, Krisztushoz vezetéséről. Egy vezető emberük mondta: "Az egyházak missziói munkája abból fog állni, hogy felébressze a más vallásúak éjszakájában alvó Krisztust." Magyarul: a hatalmas buddhista, hinduista vallásban ott alszik Jézus Krisztus! Fantasztikus filozófia!

Meg kell azonban mondani, hogy e megalkuvás tekintetében sem lehet Rómát túlszárnyalni. Róma hatalmas lépéseket tesz annak érdekében, hogy a maga kebelében tudja nemcsak az Egyházak Világtanácsát, de a nem keresztyén vallásokat is. Csak néhány adatot ezzel kapcsolatban. A leghíresebb hindu vallási vezetőt, Sri Chinmogot, aki 80 világszerte levő hindu meditációs centrum vezetője, VI. Pál pápa így köszöntötte: "Hinduk és keresztyének, menjünk utunkon együtt tovább. A te mondanivalód és az én mondanivalóm ugyanaz." - II.János Pál ugyanezt az embert nem túl régen így köszöntötte: "Külön köszöntelek téged és követőidet, dolgozzunk együtt tovább." - Amikor 1986-ban II.János Pál Új-Delhiben járt, egy fiatal hindu vallású nő a pápa homlokára festette a tilak jegyet, Siva, hindu isten jegyét. Ez az aktus, hogy valakinek odafestik a homlokára ezt a jegyet, a tantarista, a hindu vallás beavatási rítusa, amellyel a belépőket szentté, illetve annak a vallásnak a tagjává avatták. A protestáns indíttatású Egyházak Világtanácsa ennek a Rómának mondja azt ma is, hogy nekünk Rómával egy mondanivalónk van a világ számára. 1993-ban, II.János Pál Afrikában járt, s látva a sokféle vallást, azt mondta: "Krisztus tanítványainak ma fel kell fedezniük azt a gazdagságot, amit Isten a népek között kiosztott."

Mi pedig most azt kérdezzük, mi lett volna Izráelből, ha Mózes is így gondolkodik Egyiptommal, az amálekitákkal vagy az emoreusokkal kapcsolatban. Tudomásul kell vennünk, hogy minden keresztyén egyház, amely részt vesz az ökumenikus mozgalomban, kisebb vagy nagyobb sebességgel, de ebbe az irányba halad. Szeretném csendben megjegyezni, hogy Magyarországon minden történelmi egyház tagja az ökumenének és valamilyen mértékben élvezi annak anyagi támogatását is. Az utóbbi években, mintha lazult volna egy kicsit ez a kapcsolat, egyházunk és az ökumené között. De máris vannak hangok, amelyek az egyház jelenlegi vezetését elmarasztalják ebben a lanyhaságban, és azt mondják: "nem jól csináljátok a dolgotokat!"

Mivel e mozgalom a Biblia szerint világméretű egységet fog létrehozni a bibliai igazságok feláldozása árán, jelentős hatalom koncentrálódik kezében. Ez a hatalom képessé teszi arra, hogy azokat a keresztyéneket, akik a hamis egység ellen szót emelnek vagy ebbe nem illeszkednek bele, üldözze és gazdaságilag is lehetetlenné tegye. Jézus beszél erről. (Mt.24,9-10. Jel.13,14.) Ennek a diszkriminációnak az előjeleivel Nyugat-Európában, az ottani egyházakban elég élesen találkozunk.

Tegyük fel még egyszer a kérdést: Fognak-e egyesülni az egyházak? A Biblia szerint: igen. De ez nem a Szentlélek., hanem a hamis lélek által munkált egység lesz. Az egyházak és vallások szervezeti egyesülése: vészjel! Az utolsó időkre utaló negatív jel, amelynek nem örülhet és amelyet nem támogathat a bibliai hívő keresztyén. Sőt, ennek létrejötte, a bibliai keresztyénség, a választottak üldözésének kezdetét jelző gongütés lesz.

"Az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."

 

Sípos Ete Álmos

 

• Ez a tanulmányi anyag előadásként elhangzott a Nagyvárad téri református templomban a "Fontos kérdéseink" címet viselő előadássorozatban.

• Megjelent a Bibliaszövetség  "Biblia és gyülekezet" című lapjának 1996. év VIII. évf. 4. számában, a 10. oldalon.

Olvass tovább: https://www.bibliai-kincsestar.hu/news/okumene-egyesulnek-e-az-egyhazak/

 

 

 

------------------------------------------------------------------

Az ökumenizmus szelleme
Írta Cserháti Mátyás

http://kegyelem.orgfree.com/cikkek/okumszelleme.pdf

 

 

..............................................................

 

 

Sipos Ete Álmos A reformátusok nevében is aláírták az ökumenikus chartát?

http://denesotto.hu/wp-content/uploads/2016/07/sipos-ete-almos-a-reformatusok-neveben-is-alairatak-az-okumenikus-chartat.pdf

 

 

....................................................................

 

 

 

Valóban a Szent Lélek munkája az ÖKUMENÉ ?

http://istenalma.hu/sites/default/files/okumene/valoban%20a%20szentlelek%20munkaja.pdf

 

 

 

.....................................................................

 

 

Az ökumenizmus veszélyei, avagy merre tart ma a neoevangelikál mozgalom?

Írta Cserháti Mátyás

http://kegyelem.orgfree.com/cikkek/ok_veszely.pdf

 

 

......................................................................

 

John Gresham Machen: Keresztyénség és liberalizmus

https://www.reformatus.net/fajlok/file/konyv-elozetesek/machen-eloszo.pdf

 

 

 

.........................................................................

 

 

Péter apostolnak nem volt elsőbbsége az egyházban

Írta :Cserháti Mátyás

http://docplayer.hu/35774183-Peter-apostolnak-nem-volt-elsobbsege-az-egyhazban-cserhati-matyas.html

 

 

 

.......................................................................

 

Hogyan születik meg egy közösség?

Írta: Cserháti Mátyás

https://docplayer.hu/12905363-Hogyan-szuletik-meg-egy-kozosseg-avagy-isten-pedagogiajarol-kritika-cserhati-matyas.html

 

........................................................................

 

 

 

Mi az ortodox egyház?
Írta Cserháti Mátyás

http://kegyelem.orgfree.com/cikkek/ortodox.pdf

 

...

Kérdések a katolicizmusról

Írta: Cserháti Mátyás
http://kegyelem.orgfree.com/cikkek/katkerd.pdf

 

---

Válaszok katolikusok, illetve ökumenikusok érveire
Írta Cserháti Mátyás
http://kegyelem.orgfree.com/cikkek/valasz_kat.pdf

 

....

 

A katolikus egyház kapcsolata az evolúcióval - a hitehagyásra jellemző
kompromisszum
Írta: Cserháti Mátyás
http://kegyelem.orgfree.com/cikkek/katevokapcs.pdf

..........................................................................

 

...................................................................

A katolikus trójai ló

Írta: Cserháti Mátyás

http://kegyelem.orgfree.com/cikkek/trojai.pdf

 

 

 

 

 

...

„Mikor azt mondja az apostol, hogy az egészséges tudományt el nem szenvedik, azt fejezi ki, hogy az egészséges tudományt nemcsak közönnyel kezelik és megvetik, hanem gyűlölni is fogják... Az ördögnek mindig seregestül állnak rendelkezésére olyan tanítók amilyenekre a világ igényt tart.  Mindig bőven termett az istentelenek vetése, ma is! "

...

"Sohasem bánjuk meg, hogy munkánkba kezdtünk, s folytattuk azt.
Tanításunk mellett a Szentlélek hű és biztos tanú.
Tudjuk, mondom, hogy amit prédikálunk, Istennek örök igazsága.
Kívánjuk, amint kívánnunk is kell, hogy a mi szolgálatunk a világra hasznos legyen, de ezen eredmény Istentől, nem tőlünk függ.
Ha azok részéről, kiknek használni akarunk, részben a makacsságnak, részben a hálátlanságnak az lesz a következménye, hogy minden a legrosszabb fordulatot veszi, azt mondom, amit a keresztyén embernek illik mondania, s amit bizonyára magukévá tesznek mindazok, kik meg akarnak a szent hitvallásnak felelni: Meghalunk!
De a halálban is győztesek leszünk, nem azért, mert a sírból jobb életre biztos utunk vezet, hanem mivel tudjuk, hogy vérünk mag gyanánt hull el Isten most megvetett igazságának terjesztésére."

...

"Nincs mentségük azoknak, akik megátalkodottan utasítják vissza az Isten jósága által nyujtott igazságot...
Mert élt Krisztus egyháza és él ezután is,
míg Krisztus az Atya jobbján uralkodik,
akinek keze támogatja,
oltalma védi
s hatalma épséget biztosít számára.
Mert ő bizonyára megállja, amit egyszer fogadott s az övéivel lesz mind a világ végeztéig."

Kálvin János

...

"Legyetek tehát bátrak és erősek, mert az Isten fölhasználja és fönntartja ezt az egyházat, és mondom néktek, hogy Isten megőrzi."

Kálvin János

Geneve (Genf), 1564

...