Lelkész-gondnoki konferencia Szabadszálláson

Szabadszálláson rendezték a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye lelkész-gondnoki konferenciáját 2021. június 4-én. Hálás a szívünk, amiért hosszú idő óta először újra összegyűlhetett az egyházmegye közössége. Pálinkásné Balogi Beáta református lelkipásztor beszámolója.

Az ünnepi alkalmon főtiszteletű Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A nemzeti összetartozás napján szabadszállási felnőttek és hittanos gyerekek ünnepi műsorral szolgáltak.

Az egybegyűlteket nagytiszteletű Bán Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese, valamint Szőke Imre egyházmegyei gondnok köszöntötte.

Miután püspök úrral és esperes úrral megvitattuk az aktuális egyházpolitikai kérdéseket, a szabadszállási gyülekezet vendégül látta az egyházmegye egész területéről érkező lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket. A szabadszállási parókia udvarán fogyasztottuk el uzsonnánkat, mely a gyülekezet asszonyainak vendégszeretetét és keze munkáját dicsérte. A hosszabb szünet lehetőséget adott a testvéri közösség megélésére, kötetlen beszélgetésekre.

Az értekezlet második felében Tóth János, a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézet intézetvezető lelkészének előadását hallgathattuk meg, aki a koronavírus-járvány hatásairól, mindannyiunkat érintő következményeiről beszélt.

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsolt 133,1) – olvashattuk azon az igés kártyán, amelyet minden résztvevő hazavihetett a nap emlékére. Adja Isten, hogy még sok ilyen áldott találkozásunk lehessen egymással egyházmegyénk közösségében!

 

Pálinkásné Balogi Beáta
szabadszállási református lelkész

 

Képek: Fábián Krisztián

 

 

Szabadszállás