„Használt hittel nem hihetek másodkézből kapott Istenben. Ha valóban élni akarok, saját, személyes információra van szükségem.”
Alan Jones
Hit mint életforma
Assissi Szent Ferenc halálának 800. és a Hercegszöllősi Kánonok megszületésének 450. évfordulója adja a XX. Harkányi Szabadegyetem idei témájának történelmi keretét. A program a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferences rendre és a reformációra. Horváth Andrea harkányi lelkipásztor szerint a múlt megismerése nem pusztán történelmi tájékozottság kérdése: saját egyházi identitásunk megértéséhez is közelebb vihet.
A középkori Magyarország életét meghatározó és hatásaiban máig tartó vallási és kulturális események a ferences rend és a reformáció vonatkozásában – ezt a címet kapta az idei, immár huszadik Harkányi Szabadegyetem. A témaválasztást két jelentős évforduló is indokolja: nyolcszáz éve, 1226-ban hunyt el Assisi Szent Ferenc, és 450 éve, 1576-ban fogadták el a Hercegszöllősi Kánonokat, a magyar reformátusság egyik meghatározó korai hitvallási és egyházszervezeti dokumentumát.
A járható út
Assissi Szent Ferenc személye és életműve különösen időszerű. „Amit Jézus a boldogmondásokban, a hegyi beszédben tanít, az egy megélhető életforma. A keskeny út járható út” – fogalmazott Horváth Andrea lelkipásztor.

A Harkányi Szabadegyetem Alapítvány elnöke szerint Szent Ferenc és közössége különösen erőteljes bizonyságát adta annak, hogy Jézus tanítása évszázadokkal később is valóságos életúttá válhat.
A ferences közösség életformája saját korának egyházát is elgondolkodtatta. Az egyszerű emberektől az egyházi vezetőkig sokakat szembesített azzal, hogyan viszonyulnak a keresztény tanításhoz a hétköznapokban. Ezért Szent Ferencet egyfajta előreformátorként is értelmezhetjük: olyan emberként, aki életével és közössége példájával azt sürgette, amelyet mi magunk is hirdetünk. „Az egyháznak újra és újra meg kell újulnia” – hangsúlyozta a lelkipásztor. Hozzátette: Szent Ferenc és rendtársai életében különösen hangsúlyossá vált a hétköznapokban megélt hit. Ez a példa ma is kérdéseket vet fel valamennyi felekezet közösségei számára.
Vissza az alapokhoz
A másik meghatározó évforduló a Hercegszöllősi Kánonok 450 éves jubileuma. Az 1576-ban elfogadott dokumentum a magyar reformátusság korai történetének fontos alapirata, amely a bibliai tanításokra építve foglalta össze az egyház életének legfontosabb kérdéseit. Szólt a hitvallásokról, a gyülekezetek életéről, az egyház szervezeti felépítéséről és az egyházfegyelemről is.
Horváth Andrea szerint az idei jubileumi év alkalmat adott arra, hogy többen megismerjék mindazt az örökséget, amelyet a Kánonok jelentenek. Ugyanakkor úgy látja, az egyháztörténetnek ezek a meghatározó eseményei az idő múlásával saját közösségeinkben is egyre inkább háttérbe szorulnak. „Egyházunk tagjainak nagyobb része szinte semmit nem tud erről. Fontosnak tartom, hogy megismerkedjünk vele, és tisztában legyünk az alapjainkkal.”
A szabadegyetem előadói olyan ívet rajzolnak ki a Hercegszöllősi Zsinattól napjainkig, amely szélesebb közönséghez is közelebb hozhatja a magyar reformátusság történetének meghatározó dokumentumát. Az előadások azt is bemutatják, hogyan kapcsolódnak a korai református hitvallások a későbbi egyháztörténeti folyamatokhoz, és miként követhető nyomon a Hercegszöllősi Kánonok hatása egészen napjainkig.
„Jó a múltunkat ismerni, és látni annak máig tartó hatásait. A Szentírás az alap, de fontos tudnunk azt is, hogy a Magyarországi Református Egyház kialakulásának idején hogyan születtek meg azok a hitvallások és egyházi rendek, amelyek meghatározták közösségeink életét” – fogalmazott Horváth Andrea.
Az idei Harkányi Szabadegyetem 2026. november 11. szerdától november 15. vasárnapig tart. A részletes programot alább láthatják. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
