Lerakták a Ráday Kollégium alapját

Elkísértük a Dunamelléki Református Egyházkerület elnökségét a Ráday utcai épületbejárás során, és megismerhettük, hogyan lesz új a régiből.

Készül a Ráday Kollégium új épületének alapozása, a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday utcai székházának régi épületszárnyában pedig belső átalakítások zajlanak. A 2021. március másodikai épületbejárásra elkísértük a Dunamelléki Református Egyházkerület újonnan megválasztott elnökségét.

„A statikai megerősítést követően a régi épületszárnyban elbontottunk minden olyan épületrészt, amelyet a belső átalakítás során nem használunk fel. Már kibontottuk a válaszfalakat, zajlik az aljzatbetonozás és az új belső válaszfalak építése” – ismertette Berzsák Zoltán vezető tervező.



A két évvel ezelőtt tűzkárt szenvedett kollégiumot lebontották, majd megkezdték az alapozást, valamint a szomszédos épületek alapozásának megerősítését a csatlakozó részeken. Most a pinceszinti alaplemezek vasalása zajlik, itt kap helyet a teremgarázs, a tömörraktár és a gépészeti elemek – magyarázta a szakember.



Az átalakítások során régi falfestések, gerendák és egy átjáró is feltárult.
„A komplexum eredetileg kaszárnyának épült 1750-ben, aztán kórház lett belőle, majd 1850 és 1911 között dohánygyárként funkcionált. Az épület 1912-től adott otthont a budapesti református teológiai képzésnek, a Ráday Gyűjteménynek és a Püspöki Hivatalnak. Az épületet tehát többször átépítették, és mivel az 1910-es tervek még rendelkezésre állnak, számítottunk ezeknek az elemeknek a felbukkanására. A többszöri átalakításon túl rá is építettek a már meglévő szintekre, az a három, Ráday utcáról nyíló bejárati ajtó például, amelyen át meg lehet közelíteni az épületet, sokáig nem volt ott, korábban a kocsiáthajtón keresztül lehetett bejutni az épületbe.”



Dömötör Csaba, a generálkivitelezésért felelős Laterex Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese szerint a napokban megindulhatnak a szakipari munkák is: a gépészet és az elektromos alapszerelések.
„Jelenleg mintegy 80 fő dolgozik a helyszínen, de ez a létszám folyamatosan bővülni fog, és hamarosan 150-180 fő lesz itt mindennap. Július végére szeretnénk befejezni az új kollégiumi szárny szerkezetének felépítését. Mivel végig abban az ütemben haladunk, ahogy szerződtünk, ezért erre meg is van minden reményünk” – avatott be minket a tervekbe. A heti kooperációk során rendszeresen egyeztetnek mindennek a részleteiről. Jövőre a teológiai képzés, a kollégium, a Püspöki Hivatal és a Ráday Gyűjtemény is visszaköltözhet a megújult, energetikailag is korszerűsített épületegyüttesbe.



Veres Sándor dunamelléki főgondnok a bejárás során felidézte, hogyan terjedt végig ezen az épületrészen a tűz még 2019. január 23-án.
„Különös érzés újra végigmenni azokon a területeken, amelyek akkor sérültek, most pedig arra várnak, hogy új helyiségeket alakítsanak ki bennük” – osztotta meg ezzel kapcsolatos benyomásait.



„Minden korábbi szomorúság ellenére nagy reménységet ad, hogy most már a megújulás felé halad az építkezés. A tervezés és előkészítés hosszú időszaka után örömteli dolog látni az új kezdetet, és annak az ígéretét, hogy ismét vissza fog térni a Ráday utca 28-ba az élet.”



Balog Zoltán dunamelléki püspökben is régi emlékeket idézett fel a bejárás.
„Teológus diákként is ezen a kapun léptem be annak idején, és most sajátos érzés ráismerni azokra a régi terekre, ahol tanultunk és ahol a szemináriumi könyvtár régi könyveinek az illata vett körül bennünket” – mesélte.

„Most nemcsak a romokat látni már, hanem azt is, hogy új lesz mindabból a régiből, ahol az eleink tanultak, imádkoztak, féltek, reménykedtek. Eszembe jutottak az 1956-ban a forradalom mellett kiálló teológusok, és az is, hogy Ravasz László mennyi ideig lakott itt a családjával. Van múlt és van jövő mindenben, ami itt történik. Jó ezt együtt látni, mert a keresztyén ember életében múlt, jelen és jövő hármassága összetartozik."



„Miközben arról beszéltünk az előbb, mennyivel világosabb terek lesznek majd a megújult épületben, az is eszembe jutott, hogy ezáltal új értelmet nyerhet egyházkerületünk bibliai jelmondata: Legyen világosság!” – tette hozzá. „Bízom benne, hogy annak a világosságnak is otthonává lesz ez a hely, amely mindannyiunkat éltet: a krisztusi világosságnak!”





Képek: Füle Tamás

Épül az Egyházkerületi Központ