Megkezdődött a kármentés

Minden bent tartózkodó diák épségben kimenekült a tegnap esti, halálos áldozatot is követelő kollégiumi tűzből. A diákok rendőri kísérettel két percre visszamehetnek személyes tárgyaikért az épület statikailag biztonságos részén elhelyezkedő szobáikba.

Éretten, fegyelmezetten álltak helyt a hallgatók tegnap este, amikor néhány perc leforgása alatt a budapesti református teológia Ráday utcai kollégiumát elborították a lángok – mondta érdeklődésünkre Lányi Gábor kollégiumigazgató. A tűzben egy ember meghalt, a haláleset mindenkit megrendített. Az elhunyt azonosítása most is tart, azt biztosan lehet tudni, hogy a kollégium minden diák lakója épségben és biztonságban van.

A diákok egy része napközben a kollégiumhoz közeli Adna kávézóban várakozott a bővebb tájékoztatásig, amelynek a szintén szomszédos Lónyay Utcai Református Gimnázium adott helyet. Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday utcai székházának megbízott főigazgatója mindenkinek köszönetet mondott azért, hogy felelősségteljesen viselkedett a vész pillanataiban. A diákok elsősorban az emberéletért érzett felelősségük tudatában mindent hátrahagyva riasztották egymást, erről tanúskodnak az asztalokon hagyott laptopok és a székeken maradt kabátok.

A szakemberek délelőtt elvégezték az épület statikai állapotának felmérését, a tűzoltók felkutatták és eloltották a még parázsló épületrészeket. Veres Sándor elmondta: az épület legfelső szintje csaknem 1200 fokon izzott, így az teljesen elpusztult. A második és a harmadik szint felújítására egyelőre nincs remény, a földszint és az első emelet megmentése lehetséges. Pontosabbat jövő héten lehet tudni.

A diákok ezekben a percekben rendőri kísérettel két percre felmehetnek legszükségesebb személyes tárgyaikért azokba a szobákba, amelyek nem égtek ki teljesen, és ahová biztonságos a feljutás. Életveszélyesen megrongálódott ugyanis annak a lépcsőháznak a felső két szintje, ahol a tanári lakások is találhatók.

Amennyiben menthetők, a diákok szombat déltől és hétfőn nap közben további értéktárgyaikért újra visszamehetnek az épületbe, amelyet a rendőrség biztosított, hiszen a tűz okát még keresik. Veres Sándor előrebocsátotta, hogy sok személyes tárgy megsemmisülhetett a tűzben.

Mivel a visszaköltözés hosszabb távon sem lehetséges, az intézményvezetőknek gondoskodniuk kell a 158 diák lakhatásáról a következő szemeszter idejére. Mivel vannak erre alkalmas ingatlanok, a Hittudományi Kar diákjait szeretnék egy helyen elszállásolni.

A gyakorlati megfontolások mellett ennek lelki okai is vannak. Bölcsföldi András, a teológia spirituálisa kérdésünkre elmondta: most a gyakorlati segítség a legfontosabb, de a történtek feldolgozásában sokat segít a személyes jelenlét, a beszélgetés is. Számos anyagi és természetbeni felajánlás is érkezett, amelyért nagyon hálásak a teológusok. „Olyan szeretet vesz körül bennünket, olyan segítőkészség, amit ritkán lehet megtapasztalni” – fogalmazta meg valaki.

A Hittudományi Karon egyelőre szünetelnek a vizsgák, arról, hogy mikor és hol folytatódhat az egyetemi élet, jövő héten tudnak biztosat mondani. A tantermek víztől és koromtól áztatottak, a tanári szobák is. A helyreállítható épületrészekben a villany-, a víz- és a gázszolgáltatás újbóli beüzemelése két hétig is eltarthat. Kocsev Miklós dékán elmondta: amint helyreáll a Neptun-rendszer, a diákok egyeztethetnek az oktatóikkal az elmaradt vizsgákról.

A diákok ezekben a percekben is nagy önfegyelemről tesznek tanúbizonyságot, hiszen a kármentés alatt előreengedik azokat a társaikat, akik messzebb laknak. Néhányukért eljöttek a szüleik, de van olyan diák, aki abban a papucsban várakozott egész nap, amiben kimenekült az épületből. Egy teológus elmondta, a tűzesetet megelőző reggelen hagyta el a kollégiumot, most azért jött vissza, mert a szobában volt „az élete”, még a jegygyűrűje is. Valaki azt mondta, már nem lakója a kollégiumnak, de átérzi társai helyzetét, többeket elszállásolt, és azért van itt, mert sokan az otthonukat veszítették el, szeretné őket erősíteni. Sokan a vártnál több személyes holmit sértetlenül találtak a kiégett szobákban, mások viszont mindenüket elvesztették. A teológusok megrendülésük mellett hangot adtak hálájuknak is, amiért nekik és diáktársaiknak nem esett bántódásuk. 

 

Képek: Füle Tamás