Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Huszonnyolc évvel ezelőtt óvatos és szelíd építkezésbe kezdett a Bethesda Gyermekkórházban, ma már sokan hálásak több évtizedes szolgálatáért. Interjúnk Rideg Gyula kórházlelkésszel.
Gyülekezettudatosabbá tenni az egyházat és a lelkészképzést, figyelni az Igére és egymásra, nagyobb hangsúlyt fektetni a lelkipásztorok hivatásgondozására – Balog Zoltán püspök osztotta meg velünk a 2023-ra és a következő évekre kitűzött célokat a portálunknak adott interjúban.
Az emberélet időbe zártságára utalva az élettelen kövek létükkel az örök isteni jelenlétet is felmutatják. Füle Tamás képeiből nyílt meg a budapesti Bibliamúzeum idei első időszaki kiállítása. A Majd a kövek… című tárlat április 15-ig tekinthető meg.
A Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Osztály Cigánymissziója megbízottat/ számlaképes megbízottat keres református közösségszervező pedagógusi feladatok ellátására heti tíz órában, református iskolákkal való együttműködésre.
Az „Így szól hozzám a Biblia” kötetében kép és szöveg ugyanarról mesél, összecsengően, a maguk nyelvén és szólamán, a főszerep pedig az ábrázolt embereké és kapcsolataiké.
A házasság a hétköznapokban dől el, jó példával pedig nemcsak közismert párok szolgálhatnak. A házasság hete mozgalom szervezői így idén is buzdítják a kisközösségeket, hogy történeteiket osszák meg egymással.
Tallózónkban bekukkantunk a Ráday Ház falai közé és bemutatjuk a teológusok világát mindazoknak, akik elhívást éreznek magukban arra, hogy ezen a területen szolgáljanak.
A Bethesda Gyermekkórház Fájdalomkezelő Ambulanciája fennállásának tizedik évfordulóján a művészet eszközeivel szeretné megfoghatóbbá tenni számunkra mindazt, amit a krónikus fájdalommal küzdő gyerekek átélnek.
Úgy érdemes élni, ha kicsit jobb állapotban hagyjuk magunk mögött a világot, mint ahogy találtuk – a cserkészet alapítójának üzenetét Szabó Márton is vallja. A dunamelléki beruházási főigazgatóval építkezésről, családi örökségről, a cserkészet jellemformáló hatásáról, és a moldvai csángó muzsika erejéről beszélgettünk.
A Parókia portál szerkesztőségvezetője, Füle Tamás képeiből rendezi idei első időszaki kiállítását a budapesti Bibliamúzeum. A február 2-án nyíló tárlat közel-keleti, kelet-afrikai és a Mediterráneumban készült képekből válogat, melyek az európai kereszténység hitvalló szerepére is rávilágítanak.
A Himnusz születésének kétszázadik évfordulóján az az igazi kérdés, hogy hogyan szeretnénk majd megünnepelni a háromszázadik és a négyszázadik évfordulót: a balsors által megbéklyózva vagy hit által újjászületve?
Gyülekezetek, civil és egyházi szervezetek számára nyújtanak segítséget a tudatos pénzügyi tervezésben és az energiahatékonyság növelésében önkéntes vállalati szakemberek. A kétféle képzésre január 27-ig, valamint január 22-ig lehet jelentkezni.
Párhuzamos olvasásra ajánljuk Jób könyvét és Bogárdi Szabó István Megfordította sorsát című prédikációs kötetét. Írásunk személyes reflexió a kettős olvasmányélményre, annak tükrében, hogy mindannyian osztozunk Jób sorsában.
Milyen lelkész szeretnék lenni? Akarok mindenre egzakt válaszokat adni? Vágyom arra, hogy mindenki féljen tőlem, és ne vitatkozzanak velem? Szeretném, hogy a templomba járók a legérettebb hívőt és „legjobb embert” lássák bennem? Én engedném ezt a lelkészemnek? Engedni fogom saját magamnak? Egy fiatal lelkészjelölt gondolatai.
Vállalkozóból lett Krisztus egyházának sáfára. Székely konokságát időbe tellett levetkőznie, mostanra már ő segít más férfiaknak, hogy Isten előtt merjenek gyengék lenni. Akár épületekről, akár az egyház élő köveiről van szó: Kelemen János jó sáfárként, krisztusi lelkülettel igyekszik helytállni.