Hagyomány és újítás

Gyülekezeti karvezetőknek, kórusoknak, kántoroknak és orgonistáknak is tartalmas és hasznos programokat kínál az idei Református Zenei Fesztivál – tudtuk meg Bódiss Tamástól.

A XVII. Református Zenei Fesztivál nemcsak az egyházzene szerelmesei számára különleges alkalom, de egyúttal fontos szakmai fórum református egyházzenészeink számára, akik így nemcsak lelkes közönségükkel, de egymással is találkozhatnak. Ezért is volt fájdalmasan hosszú a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett kétéves szünet. A várakozásnak azonban hamarosan vége, mert 2022. május 27. péntek és 29. vasárnap között ismét sor kerülhet erre a különleges budapesti rendezvényre, amelynek kínálatából ezúttal sem hiányozhatnak az olyan egyházzenészeket megcélzó programok, mint például az énekeskönyvi konferencia. Minderről Bódiss Tamás országos református egyházzenei vezetővel beszélgettünk.

Kifelé és befelé is szól
„A Református Zenei Fesztiválnak két oldala van: egyrészt kifelé, másrészt befelé szól, ezért vannak templomi és szabadtéri alkalmai is. Az egyházzenészek számára ugyanis ez áldott lehetőség arra, hogy megszólítsuk az embereket” – magyarázta Bódiss Tamás, aki országos egyházzenei vezetőként maga is arra törekedik, hogy kihasználja ezt a lehetőséget. Emellett azonban fontosnak tartja, hogy a gyülekezeti karvezetőknek, kórusoknak és kántoroknak tartalmas és hasznos programokat biztosítsanak. Emiatt szombaton és vasárnap is lesznek olyan alkalmak, amelyek részben a kántoroknak, részben a kórusoknak szól.



Az egyházzenészeket célzó programok többnyire zárt térben lesznek, ezzel is jelezve az egymásra figyelés fontosságát. „Egy nagyon fontos kivétel a Zsoltáros Fáklyás Menet, amely mindig a nyílt utcán valósul meg, összekötve a szabadtéri és a templomi helyszíneket, hiszen szabadtérről, a Ráday utcán végigvonulva megyünk a templomba, a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes közreműködésével. Idén a hagyományossá vált útvonalhoz új helyszíneket is kapcsoltunk. A felvonulás péntek este 9 órakor kezdődik, és reményeink szerint nemcsak egyházzenészek csatlakoznak hozzá, hanem mindenki más is.”

Kíséretek az új énekeskönyvhöz
Szombaton tíz órától a Nagyváradtéri Református Templom (1089 Budapest, Üllői út 88-92.) altemplomában kerül sor a hivatalosan énekeskönyvi konferenciának nevezett egyházzenészi szakmai fórumra, amely az új református énekeskönyv zenei kíséretének lehetőségeit járja körbe. „Nagy lépésnek tartjuk, hogy az elmúlt év őszén kézbe vehettük új énekeskönyvünket, amelyben a régiek mellett 120 új dallam is szerepel. Szükség lenne azonban új korálkönyvre vagy kántorkönyvre, hogy ezek minden gyülekezetben megfelelő zenei kísérettel szólalhassanak meg” – mondta az egyházzenei vezető.



Ez a munka már elkezdődött, és ezzel párhuzamosan is próbálnak segítséget adni az énekeket kísérő kántoroknak. „Ez egyelőre a digitális énekeskönyvbe feltöltött énekkíséretekkel valósul meg, de a hosszú távú cél az, hogy mindezt majd szépen, igényesen megszerkesztett kötetként nyomtatott formában is kézhez kapják. A szombati konferencián különböző kíséreteket szeretnénk megmutatni az érdeklődőknek, megbeszélve ezeknek az előnyeit. Bár vannak olyan kántoraink és orgonistáink, akik nem igényelnek sorvezetőt, hiszen maguktól is tudnak rögtönözve éneket kísérni, harmóniákat szerkeszteni, de a zömüknek azért szükségük van megírt kíséretre.”

Hozzátette: egy tíz-tizenkét évvel ezelőtt megjelent korálkönyv, amely a genfi zsoltárokat tartalmazta, már bemutatta, hogy többféle nehézségben és szólamvezetésben többféle stílusú kíséret lehetséges. Az is szempont, hogy amikor az éneket 5-6 versszakkal énekeljük, akkor ne minden versszaknál ugyanazok a harmóniák szóljanak meg, hanem a dallamokhoz többféle változat és többféle harmóniakíséret is rendelkezésre álljon. „A konferencián lesznek előadások, amelyek bemutatják ezeket a lehetőségeket, lesznek beszámolók, közös éneklés, sőt, új dallamokat is megismerhetünk az énekeskönyvből, mert azért ez is feladata lesz ennek az alkalomnak.”

Egyházzenén innen és túl
A szombat délután 14 órakor kezdődő kórustalálkozó szintén hagyományos része a fesztiválnak. „Mindig hívtunk énekkarokat határon belülről és kívülről, közelről és távolról. Korábban volt rá példa, hogy egész messziről érkezett kórus, hogy bemutatkozzon a fesztiválon és együtt énekeljünk a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, akár ötszáz fős létszámban. A kórustalálkozóra az idén két új helyszínen, az Orczy kertben, illetve a Nagyvárad téri templomban kerül sor szombaton és vasárnap.” Vasárnap hagyományosan a Központi Református Kórus koncertje zárja a fesztivált. Idén Händel Messiás című oratóriumának egy keresztmetszetét fogják elénekelni. Hagyomány és újítás tehát egyaránt jellemzi majd az idei rendezvényt.

Persze, nemcsak egyházzenészeknek kínálnak programokat, hanem a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenkinek. Bódiss Tamás az idei újdonságok közül a szabadtéri gyermekfoglalkozásokat emelte ki: a matinét, a Ringatót és Karasszon Eszter gordonkaművész Állati jó zenék című műsorát, amely szintén szombat délelőtt 10 órakor lesz az Orczy kert szabadtéri színpadán. „A Református Zenei Fesztivál eddig is igyekezett a lehető legtöbb korosztályt megszólítani, és reményeink szerint Eszter mostani fellépése még több színnel járul ehhez hozzá. Fontos, hogy minél többekkel minél hamarabb megszerettessük református énekeinket és zeneműveinket.” A programokon résztvevő gyerekek megszólítása azért is fontos, mert közülük is kikerülhetnek a jövő kórustagjai, kántorai és orgonistái.


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás, Sebestyén László (reformatus.hu), Karasszon Eszter


Kapcsolódó előzmény:
Ismét lesz Református Zenei Fesztivál! A Kálvin tér, a Ráday utca és a Bakáts tér mellett idén a Nagyvárad téri református templom és az Orczy kert is a háromnapos forgatag helyszínéül szolgál majd. A rendezvény szervezését ebben az évben a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány vállalta. Ajánlónkat ide kattintva olvashatja el.