Megszólítás nélkül nincs felelet

Az első teljes magyar nyelvű Biblia fordításának és nyomtatásának a helyszínei újultak meg négyszázötven millió forint kormányzati támogatásból. Istentiszteleten adtak hálát a gönci református templom, valamint a szomszédságában található bibliamúzeum megújulásáért szombaton Göncön.

Az ünnepségen Csomós József gönci lelkipásztor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke ismertette a felújítás előzményeit. Az egyházvezető elmondta, hogy a munkálatok megkezdése előtt nem lehetett tudni, nem itt temették-e el Károlyi Gáspárt, a Biblia első teljes magyar fordításának készítőjét. A vizsolyi templom falai átnedvesedtek, a freskók sérültek, és a biblia kiállítás helyszíne is kinőtte a kereteket. A három lábon álló program megvalósítására összesen 450 millió forint támogatást szavazott meg a kormány 2013 szeptemberében. A Károlyi Gáspár Program három része a fordítót, a nyomtatást és az emlékezést fogja össze – ismertette Csomós József. Elsőként a gönci római katolikus templom, Károlyi egykori prédikálóhelye újulhatott meg belülről, az épületben végzett régészeti feltáráskor pedig kiderült, hogy Károlyi Gáspár földi maradványai ismeretlen helyen nyugszanak.

 

A munkálatok második ütemében Vizsolyban, az első teljes magyar nyelvű Biblia nyomtatásának helyszínén a templom teljes külső felújítása mellett restaurálták a freskókat, és korszerű nyomtatástörténeti kiállítást hoztak létre, mellyel Mantskovit Bálint lengyel származású nyomdásznak állítottak emléket. A program harmadik, záró szakaszában a Gönci Református Egyházközség épületei újultak meg: a gönci református templomot alkalmassá tették konferenciák szervezésére, bővítették a Károlyi Gáspár Múzeumot, megújították a helyi bibliatörténeti kiállítást és megszépült a Károlyi-szobor köré épített emlékkert – tájékoztatott Csomós József, akinek kezdeményezésére jött létre a program.

 

A Károlyi Gáspár Múzeum átalakításakor négy helyiséget alakítottak ki, köztük a Tanászi Árpád könyvtárigazgató által megtervezett bibliatörténeti kiállítást, amely interaktív alkalmazások segítségével mutatja be a magyar bibliafordításokat és a Biblia születésének helyszíneit. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Sárospataki Tudományos Gyűjtemények együttműködési megállapodásának jóvoltából – melyet az ünnepségen írtak alá – ezek a számítógépes programok a Tudományos Gyűjtemények tulajdonába kerülnek. Csomós József hozzátette: a Károlyi Gáspár Programnak köszönhetően a látogatók 21. századi körülmények között találkozhatnak a Bibliával és akár több száz fős konferenciákon elemezhetik a magyar történelemre és nyelvre gyakorolt hatásait.

A gönci református templomban tartott hálaadó istentiszteleten Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében a bibliafordítások és azok revízióinak szerepére emlékeztetett, melyeknek céljuk, hogy Isten üzenetét újra és újra érthetővé tegyék számunkra. „Károlyi Gáspár első teljes magyar bibliafordítása óta magyar ember nem mentegetheti magát azzal, hogy nem értem, mit akar az Isten. (...) Evangélium nélkül nincs hit és Isten megszólítása nélkül nincs felelet!"

 

A Timóteushoz írt első levél 3. fejezetének 16. verse alapján az üdvösség titkának két dimenziójára hívta fel a figyelmet: az egyiket - miszerint Jézus Krisztus megjelent az angyaloknak és felvitetett dicsőségében - mi nem érzékelhetjük, ugyanakkor a másikat - azt, hogy megjelent testben és hirdették a népek között - igen. A zsinat lelkész elnöke az utóbbihoz sorolta az írott Igét és így minden bibliafordítást is.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Károlyi Gáspár 425 évvel ezelőtt fejezte be a Biblia magyar nyelvre fordítását és nélküle ma nem beszélnénk magyarul. „Károlyi Gáspár bibliafordítása mindennapi kenyér, nehéz időkben maga a levegő, ami nélkül megfulladnánk". Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a gönci bibliakiállítás megújulása arra buzdít, hogy a Szentírás alapján „újuljon meg kiállásunk és protestáljunk azért, ami nem a múlt, nem múzeumi darab, hanem a jövő záloga".

 

Kitért arra is, hogy a magyar nyelv művelése rokon a hit megőrzésével és erejével, Klebelsberg Kunó egykori minisztert idézve pedig úgy fogalmazott: „az élet a magyar nyelv és kultúra erejében van". A tárcavezető a magyar vidék jövőjéről is beszélt, azt mondta, hogy „a magyar vidék megújulása és ereje nélkül Magyarország sem lehet erős".

Az istentiszteleten két előadás is elhangzott: Monok István, a MTA Könyvtárának főigazgatója a Biblia értelmezéseiről a reformációig beszélt, Dienes Dénes gyűjteményigazgató pedig a Rákóczi Újszövetséget mutatta be. Az ünnepségen közreműködött a Gönci Református Egyházközség vegyeskara.

 

Bogárdi Szabó István igehirdetését, Csomós József beszámolóját, valamint Balog Zoltán köszöntőjét az alábbi linkekre kattintva hallgathatja meg.

Bogárdi Szabó István igehirdetése

Csomós József beszámolója

Balog Zoltán beszéde

A tudósítást készítette: Kojsza Péter
Szerkesztette: Fekete Zsuzsa

Képek: tirek.hu