Ráday-napok ötödször

A tanulmányi napnak Mohács, az ifjúsági napnak Budapest és több vidéki helyszín, a gyülekezeti napnak pedig Kecskemét ad otthont a 2026. október 1. csütörtöktől október 3. szombatig tartó rendezvénysorozat alkalmával.

A dunamelléki reformátusok legnagyobb találkozója a Ráday-napok. A három napos programsorozatot először a megújult Ráday Ház átadásához kapcsolódóan tartották meg, azóta minden évben október első hétvégéjén tartják. A vendéglátók ezúttal a bács-kiskunsági és a baranyai egyházmegyék lesznek.

Idén a mohácsi vész ötszázadik, valamint a Hercegszöllősi Kánonok aláírásának 450. évfordulójára emlékeznek a tanulmányi napon, melynek a helyszíne is szimbolikus. Rendhagyó módon Mohácson, a református templomban kezdik meg a találkozást a feltámadás reményében tartott istentisztelettel, melyet a Mohácsi Selyemgyár Kulturális Negyedben előadások, kerekasztal-beszélgetések és korreferátumok követnek. Zárásként művészettörténeti vezetéssel mutatják be a megújult nemzeti emlékhelyet. A 2026. október 1. csütörtöki tanulmányi napon a többi közt arra keresik a választ, hogy az egyház milyen módon tud nemzeti sorsfordulók idején jelen lenni a közösség életében prófétai üzenettel, evangéliumi válaszokkal. Ide elsősorban lelkipásztorokat és a jövő lelkészeit várják, de más érdeklődők számára is elérhetővé teszik a fennmaradó helyeket.

Regisztrálni a tanulmányi napra szeptember 25-ig szükséges ezen a linken.

Felfelé hangolva! – ez a 2026. október 2-i ifjúsági nap jelmondata. A zenéből ismert kifejezéssel arra hívják a fiatalokat, hogy együtt gondolkodjanak az Istennel való kapcsolatukról. A délelőtti Sulitali helyszíne ezúttal is a budapesti Ráday Ház lesz, melyet református középiskolák diákjai népesítenek be. A lelki feltöltekezés és a játékos ismerkedés mellett egyben pályaorientációs nap is ez, amikor a fiatalok betekintést nyerhetnek a lelkészi szolgálatra felkészítő teológia életébe. Bemutatkoznak az ifjúsági szolgálatok és az egyetemi missziók is.

Regisztrálni a Sulitalira ezen a linken szükséges szeptember 25-ig.

Az esti Ifitalin az ifjúsági csoportok találkozójára kerül sor több fővárosi és vidéki helyszínen – ezúttal a Ráday Házon kívül Szigetszentmiklóson, Pécsett és Kunszentmiklóson találkozhatnak a környékbeli fiatalok, hogy az Ige körül beszélgessenek és megismerkedjenek hasonló korú társaikkal.

Regisztrálni az Ifitalira ezen a linken szükséges szeptember 25-ig.

A dunamelléki reformátusok legnagyobb találkozóján, a Gyülekezeti napon mintegy ezer ember éli át az összetartozás érzését: erőt és örömöt merítenek a közös éneklésből, az Igéből és a terített asztal melletti közösségből. A találkozót ezúttal Kecskeméten tartják. A Duna Televízió rögzíti a nyitó istentiszteletet, mely október 31-én eljut az egész ország nyilvánosságához. Ezt zenés-irodalmi összeállítás követi Rajkai Zoltánnal és a M.A.N.S. zenekarral, dicsőítő koncertet ad a Sófár együttes, a napot pedig Csík János és a Mezzo koncertje zárja. Orgona-, kórus- és kamarakoncertekre is sor kerül a nap folyamán. Draskóczy Lídia és Szlama László mesejátékot adnak elő, a kollégium dísztermében pedig a lehetséges főgondnok-, majd püspökjelöltek beszélgetését hallgathatják meg az érdeklődők. Megnyitják a kecskeméti Ráday Múzeum időszaki kiállítását, ahol Bán Béla bács-kiskunsági és Wébel Zsolt baranyai esperesek tartanak tárlatvezetéseket. Ötvös workshopra és múzeumpedagógiai foglalkozásra is regisztrálhatnak a helyszínen az érdeklődők. A kollégium udvarán szeretetvendégséggel, egyházi könnyűzenei koncertekkel és Szólj be a papnak! programokkal várnak. A főtéren emellett egész nap egyházi intézmények, keresztyén kiadók és kézművesek sátraihoz lehet ellátogatni, a gyermekeket pedig játszóházzal és kézműves foglalkozással várják az Ókollégium udvarán.

A gyülekezeti napra itt szükséges regisztrálni.

A Ráday-napok részletes programjával hamarosan jelentkezünk portálunkon. 

 

Képek: Füle Tamás, Magyaródi Milán