Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A szeretetnek nincs mértékegysége

Örvendetes volt megtapasztalnunk, hogy városunk lakosai egyrészt érdeklődtek, másrészt készítettek is cipősdoboz-ajándékot. A református egyházközségek kapcsolódtak be leghamarabb a Cipősdoboz akcióba, de civil kezdeményezésekről is hallottunk.
Nemcsak a megajándékozottaknak, de készítőiknek is nagy élmény volt. Erről a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium III. A osztályosai is örömmel meséltek, hiszen az elmúlt hetekben 18 cipősdoboz ajándékot állítottak össze szüleik segítségével. Bokor Tünde tanítónő lapunknak elmondta: példaszerű melléállást tapasztalt a szülők részéről, ugyanakkor kivételes élmény volt megtapasztalnia a gyermekek önzetlenségét, ajándékozó készségét is: a célirányosan vásároltak mellett „lemondtak" személyes játékaikról, egyéb tárgyaikról is.
A tanítónő irányításával a Bethlen-negyedi református egyházközséghez Crăciun Gabriella, Szabó Nikoletta, Szabó Aletta, Howson Hannah Laura vitte el a csomagokat, Berde László református lelkész pedig szívélyesen fogadta és továbbította azokat. A gyülekezet elöljárójától megtudtuk: december 14-éig tartott az adománygyűjtés árvaházak, rászoruló gyermekek részére. A Bethlen-negyedi református egyházközségbe szülők, gyermekek 135 csomagot vittek, melyeket az egyházkerületi Diakóniai Központ munkatársa, Balázs Attila szállított el a napokban Kolozsvárra, hogy még az ünnep előtt minden kedvezményezettjükhöz eljussanak az ajándékok.  

Az „Operation Christmas Child" néven indult nemzetközi mozgalom ötlete a cipősdoboz-akció. E mozgalom alapgondolata szerint gyermekek vagy egész családok készítenek ajándékot rászoruló gyermekeknek. Az ajándékok csomagolására szolgáló, színes csomagolópapírba öltöztetett cipősdobozok ma már nemcsak sok millió nehéz sorsú gyermek örömét, hanem a szeretet és együttérzés jelképét jelentik szerte a világon.

(101221-Molnár Melinda Udvarhelyi Hírsadó)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 375, összesen: 673909

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...