Idén száz éve, 1926-ban költözött be Tutaj utcai imaházába a Budapest-Pozsonyi úti Református Egyházközség. Mivel ez fontos mérföldkő volt a gyülekezet életében, hálaadó istentisztelettel és az egykori imaház helyén felállított emlékkő felavatásával és megkoszorúzásával emlékeztek meg a jubileumról. Az ünnepség lehetőséget kínált arra, hogy a gyülekezet felidézze történetének első szakaszát, ezen belül az elődök példaadását, akiknek nehéz körülmények között kellett helytállniuk és – Reményik Sándor Akarom című versére utalva – sok lélek alatt kellett tutajnak lenniük. A hálaadó istentiszteleten emellett köszöntötték egyházközségük nemrég megválasztott tiszteletbeli presbitereit is.



Nemcsak kő – szív és lélek is
Az ünnepi istentiszteleten Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese szolgált igehirdetéssel A jelenések könyve 1. fejezetének a 4. verstől a 8. versig terjedő szakasza alapján, amelyben János apostol a hét kis-ázsiai gyülekezetet üdvözli, bizonyságot téve Krisztus újbóli eljöveteléről is. „Ezek a gyülekezetek a mai Törökország területén voltak, nekem is volt szerencsém végigjárni őket” – fogalmazott az esperes. „Hol csak egy apró kis rom maradt meg, hol hatalmas falak, de mind arról üzen: Isten erre járt és Szentlelke által megszólított embereket. Mindig rajtunk múlik, hogy ebből a kegyelemből mi marad meg, hogy mi az, ami csak kő, és mi az, ami szív és lélek is.”

Az igehirdető kifejtette: az indíttatás Krisztustól van, és akik annak idején templomépítésen, gyülekezetalapításon gondolkodtak, a Lélek által indultak meg, akárcsak a Pozsonyi úton. Ennek a bizonyítékai a mostani gyülekezeti tagok. „Isten indítja meg a szíveket és a lelkeket, aki az alfa és az ómega. Látnunk kell, hogy mennyire szereti ezt a közösséget és meg kell értenünk azt a csodálatos üzenetét, hogy álljon itt templom! De jaj nekünk, ha csak történelmünk van! A küldetés ma is ugyanaz: az evangélium hirdetése, hogy Isten küldöttei legyünk a világban.” Ennek kapcsán elhangzott: Isten meg fogja majd ítélni, hol épült több a puszta kőnél és hol sikerült betölteni egyetemes küldetésünket.

János apostol nem kifele nézett, a nehéz körülményekre, a száműzetésére, hanem befelé, és azt mondta: az Istennel van együtt. Ennek a gyülekezetnek is azt kell néznie, hogy mit él meg belül és ez milyen szolgálatra hívja – emelte ki Szloboda József. „Nem kőből épült ez a templom, hanem Isten kegyelméből. Ezért kell hirdetnünk, hogy itt van Isten köztünk. Hirdetnünk kell Krisztus eljövetelét. Nem csak az utolsó ítélet közeleg, hanem Isten kegyelme is, mert ez Isten akarata. Hiszed azt a reménységet, amit nekünk adott, ami nem velünk kezdődött és nem velünk ér véget, de általunk is célba érhet és csodát tehet? Ezért imádkozzunk és ezért kérjük ma is Isten kegyelmét!”



Tutaj a hányattatott időkben
Az egyházközség 1921-től 1937-ig tartó történetét két gyülekezeti fiatal, Komjáthy Boglárka és Kósa Dániel foglalták össze, ennek fő forrásai Fövenyessy Pál lelkipásztor 1926-os jelentése és Bereczky Albert lelkipásztor Hálaadás című műve voltak. Fövenyessy Pál 1920. december 28-án kapott megbízást a Külső Lipót- és Terézvárosi Missziói egyházrész szervezésére és gondozására. Mivel az 1921. január 1-ére meghirdetett első istentiszteletre senki nem jött el a Váci úti polgári leányiskola tornatermébe, Fövenyessy Pál összeállított egy névjegyzéket az egyházi adókönyvek alapján és mindenkit személyesen megkeresett. A következő alkalomtól egyre többen jöttek el az istentiszteletre.

Az 1921. január 23-án tartott első közgyűlésen megválasztották az egyházrész vezetőségét, így hivatalosan is megkezdődhetett a gyülekezetépítés. Áprilisban megalakult a Protestáns Nőszövetség lipótvárosi fiókja, amelynek munkatársai fáradságot nem kímélve szolgáltak a belmisszió és a szegénygondozás terén. Szolgálatukat külföldi segélyakciók is támogatták. Ugyanebben az évben énekkar is indult. A gyorsan gyarapodó gyülekezet számára hamarosan világossá vált, hogy saját hajlékra van szüksége. A székesfővárostól kaptak egy 650 négyszögöl nagyságú telket a Tutaj utca és a Pannónia utca sarkán, a hívek pedig az évek során 70 millió koronát gyűjtöttek össze az imaterem- és a parókiaépítés céljára.

Az építkezés akkor kezdődhetett el, amikor a Magyar Királyi Népjóléti Minisztérium nagy mennyiségű építési anyagot ajánlott fel. A főváros, az állam és egyes ipari vállalatok támogatásának volt köszönhető, hogy az építkezés be is fejeződhetett. A gyülekezet 2026 virágvasárnapján vette használatba otthonát. 1929. március 31-én Fiers Elek missziói lelkész került Fövenyessy Pál helyére, de őt az Úr hamar elszólította. Utódja, Bereczky Albert 1929. december 29-én vette át a szolgálatot. Egyházunk akkori vezetősége 1931-re már elég erősnek találta a gyülekezetet arra, hogy önálló anyaegyházközséggé alakuljon. 1932. január 1-én a megválasztott presbitériummal kezdődhetett el az önálló élet.



1932. október 31-én először kondulhatott meg az imaház udvarán felállított harang, amely ma már a templom tornyából jelzi az istentisztelet kezdetét. A szegénygondozásra továbbra is nagy hangsúlyt fektetett a gyülekezet, a Visegrádi utca 48-ban például egy ötszobás lakásban tanoncotthont rendeztek be harminc fiatal részére, akik heti néhány pengős keresetükből legfeljebb ágyrajárók lehettek volna. Amikor 1937. október 31-én a gyülekezet átköltözött az újonnan épült Pozsonyi úti templomába és a hívek átvitték székeiket a Tutaj utcából a templomba, Isten különös kegyelméből lehetővé vált, hogy a Tutaj utcai épület is tanoncotthonként folytassa szolgálatát. Ez már azonban egy újabb korszak kezdete volt.

A megemlékezésen az első világháború utáni hányattatott időszakot Makkai Béla történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense vázolta fel. Elhangzott: Trianon és a gazdasági összeomlás árnyékában súlyos ellátási gondok jelentkeztek, tízezrek tengődtek vagon- és barlanglakásokban, rászorulva a nyugati segélyszervezetek támogatására is. Később nagyszabású lakásépítési program indult, a pengő bevezetése pedig javított a gazdaság helyzetén. Az oktatás és a kultúra virágzásnak indult, az írástudatlanság a harmadára esett vissza, de az 1929-es gazdasági világválság újabb megroppanást eredményezett és folytatódott a társadalom szétforgácsolódása. Ez a közösség azonban sikeresen átvészelte mindezt, példát állítva elénk.



A „Tutajosok” öröksége
A Pozsonyi úti gyülekezet előző vezető lelkipásztora, Berkesi Gábor betegsége miatt nem tudott eljönni és nem tudta megtartani megemlékezését a „Tutajosok” leszármazottai nevében, ezért csak lélekben és imádsággal volt együtt az ünneplőkkel. Kovách Tamás jelenlegi vezető lelkipásztor azonban az ő nevében is köszöntött mindenkit, aki családja vagy hitvalló ősei révén révén már a „Tutajos-korszaktól” tagja ennek a közösségnek.



Az ünnepség ezután a 2026. szeptember 17-én megválasztott tiszteletbeli presbiterek köszöntésével folytatódott: Lohr Ferencné, Lambert Győzőné, Rácz Kálmánné és Somogyi József személyesen vehette át a díszoklevelet az úrasztalánál. Rövid méltatásuk után Kovách Tamás mellett Vajda László gyülekezeti főgondnok és Szloboda József esperes is köszöntötte őket. Az istentisztelet esperesi áldással zárult.



A jelen lévő ünneplők ezután énekelve vonultak át a templomtól a Tutaj utca és a Pannónia utca sarkáig, ahol egykor a gyülekezeti imaház állt.



Ma már másik épület áll a helyén, ezért emléktábla helyett egy emlékkő készült a jubileumra, amelyet most Vajda László főgondnok vezetésével koszorúztak meg.



Az emlékkövön Reményik Sándor Akarom című versének egy részlete is áll, ezzel a kiemeléssel:

„Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad,
A kéz legyek, mely váltig simogat…
Sok lélek alatt legyek tutaj.”



Kovách Tamás kifejtette: hosszú utat tettek meg idáig és hálásak ezért a száz évért. Ezután a Hálaadás Kórus tagjai szolgáltak énekkel, Berkesi Boglárka vezénylésével. Az Akarom című Reményik-verset – ezúttal teljes hosszában – egy gyülekezeti fiatal, Horváth Sellő adta elő. A megemlékezés ezzel véget ért, a „Tutajosok” öröksége azonban tovább él.




Barna Bálint
Képek: Vargosz