„Kiáltanak az őseim: a pásztorok és a parasztok” címmel adott elő Sinka István költői életművének értékeiről Szabó Szabolcs tanár, karnagy 2019. november 16-án, a XV. Harkányi Szabadegyetemen. Ha életértékekről beszélünk, akkor mind a költői, mind az emberi értékekről szót kell ejtenünk – hívta fel a figyelmünket az előadó, aki hol versszavalással, hol gyönyörű énekekkel mutatta be azt a gazdagságot, amelyet a költő életműve képvisel.

Sinka István a mai Romániában, Arany János szülőhelyén, azaz Nagyszalontán született. Édesapja juhász volt, ő maga is férfikoráig bojtárkodott, majd paraszti munkát végzett. A könyvekhez nehezen jutott hozzá, egy visszaemlékező szerint egy Petőfi-kötetéért egyetlen bárányát cserélte el. A parasztság legelesettebb részéből, a bihari pusztaságból került az irodalomba. Művei felidézik a századeleji békési és bihari valóságot – Szabó Szabolcs szerint hitelesebben is, mit bármilyen történészi vagy régészeti munka. A kommunista hatalom a népi demokrácia és a Szovjetunió elleni uszítás vádjával rekesztette ki az irodalmi életből. Halála után ismerték el munkásságát Kossuth-díjjal és Magyar Örökség Díjjal.

Bár tavaly volt Sinka István halálának ötvenedik évfordulója – két évvel Kodály halála után, 1969-ben hunyt el Budapesten –, erről külön nem volt megemlékezés. Életműve jelenleg korántsem annyira népszerű, hogy méltó helye legyen a magyar irodalomban. „Fáj a méltatlan mellőzés, hogy kutatni kell utána, hogy általában kimarad a könyvekből, hogy peremre szorul az oktatásban” – fogalmazta meg ezzel kapcsolatos érzéseit a karnagy.

Az előadó tizenhárom olyan értéket emelt ki Sinka István életműjéből, amelyek egyszerre egyetemesek és egyediek: számunkra legalább annyira meghatározóak, mint a költő számára. Ezeket az értékeket a versek személyes hangvétele és sajátos nyelvezete is közvetíti, ez már az előadáson elhangzott példákból is jól érződik. „Az ember úgy tekinthet Sinka verseire, mint önarcképére” – hangzott el mindennek kapcsán. „A nyelvezete pedig egyszerre szűkszavú és sokatmondó, ezért döbbent meg minket. Csak a költői nyelvezete megérne egy külön előadást.”

Fontos érték volt Sinka számára az édesapa emléke. Szabó Szabolcs ennek alátámasztásaként arra a néhány verssorra hivatkozott, amely arról szól, hogyan látogatta meg Sinka az édesapját. Természetes érték számára az édesanya-emlék is, ez legszemléletesebben az Anyám balladát táncol című halotti siratóban jelenik meg:

„Mikor a gyertyák porig égtek,
még anyám eljárta a végét:
egy szál virág körül koszorút táncolt...
A juhászok meg már csak nézték,
hogy az égen hold ballag át
s csudálja nagy, fehér szemmel
anyám lábán a balladát.”

Sinka Istvánnak rengeteg verse van, és gyakori bennük a vallomás a szűkebb haza szeretetéről. Ez a harmadik értéke az előadó szerint. „Összefoglalja a sorskérdéseinket, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak a bölcsőtől a sírig. Születés és halál, élet és elmúlás, és mindaz, ami e kettő között történik. Sokszor szonett formájában beszél ezekről.”

Érték Sinka számára a gyermekkor, a sokszor keserű, mégis boldog emlékek. Érték a szerelem, a munka, Isten szeretete, a remény a hazáért, a rokonság. „Mit tudunk adni útravalóként az utódainknak? Ez örök kérdés számunkra, és a költő életművében is meghatározó” – folytatta a felsorolást a karnagy. Érték a költő elődökre való emlékezés, az ősz, az öröm és a fájdalom, az utókornak hagyott üzenet és a zsoltárok. „Mi vagyunk benne minden versében” – hangzott el az összegzés.
 

Kép és videó: Füle Tamás