„Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban."
Szent Ágoston
Kákicsi Ifjúsági Ház
Kákics Baranya vármegyében található 188 lelkes falu.
A szálláshely és környezete:
Kákics Baranya vármegyében található 188 lelkes falu. A templom mellett elhelyezkedő régi pajta átalakításával ifjúsági szállás kialakítására került sor 2024-ben, melyben 20 fő kényelmes elhelyezésére van lehetőség. A kilencágyas lányszobán, kilencágyas fiúszobán és a kétágyas tanári szobán túl 12 db szétnyitható pótágy elhelyezésére is van lehetőség.
A szállásépületben étkező és konyha, női és férfi zuhanyzó és mosdó is helyet kapott. Az épületben fűtés és légkondicionálás is biztosított, így a ház egész évben várja látogatóit.
A templomot, emlékházat és szálláshelyet rendezett kert köti össze, ahol zöld, fás környezetben tölthetnek időt a látogatók. Az ifjúsági szállás mögötti „Ligetben” tradicionális ormánsági fafajtákat találhatóak, a tágas udvaron sütögetőhely, padok, asztalok várják a vendégeket. Az udvar a látogató csoportok szabadtéri közösségi eseményeire is kiválóan használható.
Az épület és a teljes épületegyüttes alkalmas helyszíne lehet a térségbe szervezett osztálykirándulásoknak, kisebb létszámú gyülekezeti kirándulásoknak, osztálykirándulásoknak.
Kerékpárok is rendelkezésre állnak, melyekkel bejárhatóak a Kákicsi Kiss Géza, illetve a Sztárai Mihály-kerékpártúra állomásai.




A férőhelyek száma: 30 fő
Közösségi terek: Földszinten 30 fős étkező, fedett terasz. A kertben fedett kiülők.
Díjak 2026-ban: Részletek, és csoportra szabott ajánlatért érdeklődjenek a gyülekezeti elérhetőségeken.
Kapcsolat:
Patakné Máthé Anikó, telefon: +36303497328
E-mail: sellyeirefegyhazszallasok@gmail.com
Honlap: https://reformansag.hu
Cím: 7958 Kákics, Petőfi utca 25.