Szerelem mindörökké?

Szinte felfoghatatlan, hogyan tud két vadidegen ember olyan közel kerülni egymáshoz, hogy aztán testestől-lelkestől összekapcsolódik az életük - fejtegeti a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetője. Keresztes Ilona és férje, Mohay Tamás néprajzkutató az idei Házasság hete „arcai" nemcsak a házasság szépségeiről, hanem a kísértésekről, a gondokról és veszekedésekről is kendőzetlen őszinteséggel beszélnek.

A négygyermekes házaspár reggeli készülődésének forgatagába csöppenünk. Az egyetemista fiúk éppen indulóban vannak, és interjú ide, interjú oda, nem maradhat el a biztató atyai csók a vizsgára készülő Andris homlokáról. 
Bemelegítésként teánkat kortyolgatjuk, és közben azon elmélkedem, vajon lehet-e még újat – különösen jót és vonzót – mondani a házasságról, egy olyan „intézményről”, amely egyre népszerűtlenebb az „összebútorozás” korában. Évek óta készítek interjúkat a házasság hete házaspárjaival, és azt gondoltam, már annyi mindent hallottam a témáról, hogy nem érhet meglepetés. Tévedtem.


A szerelem életformája
Tamás szokatlanul határozott kijelentéssel indít, azt mondja, hogy a szerelem életformája a házasság. Szerinte a szerelem nem csupán annyiból áll, hogy összesodorja a párokat, hogy aztán később a házasságban egyre súlyosodó rablánccá váljon, lehúzzon és szürkévé tegyen. 
– Nyugodtan kimondom, mi harminc éve vagyunk szerelmesek egymásba, és ez már teljesebb, érettebb, összeforrottabb állapot, mint a kapcsolatunk elején volt. Nem vágyunk vissza a fiatalkorunkba, 25-30 évvel ezelőttre, mert most lelkileg gazdagabbak vagyunk, mint akkor.


Igenis, létezik!
Előhozakodom egy neves házasságterapeuta véleményével, aki úgy véli, hogy sírig tartó hűséges házasság létezik, de sírig tartó szerelem nem. A reakció egy szempillantásnyit sem késik.
– De létezik, létezik! – vágja rá a férj, és Ili (Tamás szólítja így) habozás nélkül csatlakozik hozzá. Sírig tartó szerelem igenis létezik – erősíti meg párja szavait, majd folytatja –, csak nem abban a rózsaszín ködben és lobogón, forrón, mint amikor a kamaszra először rátör a szerelem érzése, vagy a mézeshetek alatt, amikor fél napig sem bírják ki egymás nélkül a fiatalok. Teljesen más értelemben létezik, de szerelemnek hívjuk. Amikor látunk egy hetvenéves párt kézen fogva, és a nénit lesegíti a párja a busz lépcsőjén, az nem barátság vagy szürke együttélés, hanem szerelem. A szerelemnek az évek múlásával másféle megnyilvánulásai vannak, mint a fiatal szerelmeseknél. A testi vonzalom halványulhat, de maga a testi kapcsolat és a lelki mélység soha nem szűnik meg.

A ragasztó
Ili szavaihoz Tamás hozzáteszi: látta anyósa és apósa példáját, akik már idős párként is az igazi összetartozás mozdulatával fordultak egymás felé – ez nem téveszthető össze semmi mással.
A szerelem kérdése olyan téma, amit nehezen engedünk el, Ili azt fejtegeti, szinte felfoghatatlan, hogyan tud két vadidegen ember olyan közel kerülni egymáshoz, hogy aztán testestől-lelkestől összekapcsolódik az életük.
– Csak azzal tudom magyarázni, hogy a Jóisten létrehozta ezt a fantasztikus ragasztót, amit lelki és testi szerelemnek, szexuális vonzalomnak hívnak. Ha ezek egyszerre vannak jelen két ember között, az olyan ragasztó, ami örökre összeköt és képes áthidalni számos nehézséget, akár olyat is, ami külső szemlélő számára érthetetlen. Miért marad egy feleség a nyaktól lefelé béna férje mellett egy életen át? A szüleim példáján is láttam, hogy milyen az, amikor minden elenyészik, de megmarad a szeretet. Létezik örök szerelem – szögezi le még egyszer Ili a felsorolt példákkal alátámasztva.

Adok-kapok
A magasztos gondolatok után hétköznapibb terepre, a veszekedésekre terelődik a szó. Meddig egészséges és mely ponttól veszélyes a veszekedés? Tamás azt állítja, hogy a házas hétvége sokat segített nekik ebben a kérdésben, mert ott elsajátítottak egy „nyelvet” ami a saját maguk érzéseiről és nem a másik hibáiról szól. 
– Fiatal házasként megtanultuk, hogy a minket gyötrő érzésekről beszéljünk, és ne arról, hogy a másik milyen! A konfliktusok elkerülhetetlenül jönnek az életben, de az utóbbi hat-nyolc évben a korábbiaknál is jobban vigyázunk arra, hogy ne legyünk bántóak, és meggondoljuk, hogy mi mindent vágunk egymás fejéhez. Ha valami fáj, és kimondom, Ili támadásnak érezheti, és elkezdődik az adok-kapok…


Mert ilyen az ember
Már vagy fél éve együtt jártunk, amikor megállapítottuk, hogy még nem is veszekedtünk, és azt gondoltunk, hogy ez baj – veszi át a szót Ili.
– Ha az ember kimondja, amit gondol, azt jelenti, nem fél, hogy a véleménye miatt elveszíti a másikat. Ha fél beszélni, ott valószínűleg hiányzik a bizalom. Egy kiadós veszekedés és az utána kiderülő égbolt nagy érték a házasságban. Az örökös csend fojtó, olyan, mintha sose fújna a szél. Egy kiadós esőnek le kell mosnia a port, és utána kisüt a nap. Tamás tökéletesen mondta, nem mindegy, hogy milyen szavakat vágunk egymáshoz és milyen szándékkal történik az összecsapás. Lehet úgy is veszekedni, hogy a legsebezhetőbb pontba döfök, mert győzni akarok, és lehet azzal a kétségbeeséssel is vitatkozni, hogy milyen messzire kerültünk egymástól! Voltak veszekedéseink, amikor döfködtük egymást, én sírtam, Tamás pedig hallgatott. Ezek borzasztó időszakok voltak, csak néztünk egymásra, nem hittük, hogy ezek is mi vagyunk! Nem gondoltuk, hogy ilyen napok jöhetnek az életünkbe. De jönnek, mert ilyen az ember… Amikor eltávolodunk, azon kell küszködni, hogy egyre közelebb kerüljünk.


A fájdalom méricskélése
Két kiegyensúlyozott, nyitott, őszinte embert látva nehezemre esik elképzelni az említett képet, ahogyan Ili sír, Tamás pedig begubózva hallgat. Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan tovább? Tamás szerint ezek nagyon nehéz helyzetek. 

– Ili ilyenkor azt éli át, hogy tüskés, hideg és kemény vagyok, én pedig úgy érzem, jogom van hozzá, hogy nekem jobban fájjon, mint neki. A fájdalom méricskélése tesz hideggé és keménnyé. Az alapközlésem az, hogy te most azért szenvedsz, mert nem érted, hogy én még jobban szenvedek – magyarázza a férj, tulajdonképpen már nem is nekem, hanem a feleségének. – Te sírsz, de én is sírok, csak befelé, és nem mutatom…

Közeledés
Ebben a feszült állapotban azonban folyik tovább az élet: mindkét félnek helyt kell állni nemcsak szülőként, hanem a munkahelyén is: Ilinek a rádióban, Tamásnak az egyetem katedráján, miközben sötét felhők lebegnek a fejük felett. Ili azt mondja, nem mindig sikerült betartaniuk a bibliai intést, hogy „a nap ne menjen le a ti haragotokkal”. 
– Pont ezeken az eseteken keresztül jöttünk rá, hogy be kellene tartani, különben a feszültség az egész napunkat megmérgezi. Ha egymással nem tudtuk tisztázni a dolgokat, magunkban bizonygatjuk igazunkat egyre szebb, egyre hangosabb belső monológokkal. Erre pedig nem jön válasz, az én igazam pedig csak dagad és dagad, közben egyre távolabb kerülünk egymástól, és egyre távolabbról kell kezdeni a közeledést, amikor újra találkozunk, és ez borzasztóan nehéz.


Igazság és szeretet
Konkrét esetről faggatózom, de hamar belátom, hogy hiba, hiszen, mint Tamás mondja, mindegy, hogy mi a veszekedés alapja: egy idegesítő másfél órás telefonbeszélgetés, vagy éppen a pénz beosztása. Ili pedig arról beszél inkább, hogy ha a szeretet erős és valódi, akkor kivezet a konfliktusból, mert azt a távolságot, amit a nézeteltérés okoz, nem bírják elviselni, és akkor is föllép az egymás hiányának fájdalma, ha az igazukat történetesen nem tudták rábizonyítani a másikra. 
– Egy idő után, amikor már mindketten szenvedünk, szétválik az igazam attól, hogy szeretjük egymást. Ezt én átéltem, de ha valaki csak mondta volna nekem jó tanácsként, csak annyit gondoltam volna, hogy ez bizonyára egy szép filozófiai gondolat.


Vigasztalódás egy harmadiknál?
Amikor rés keletkezik a kapcsolaton, könnyebben beszivárog egy harmadik – vetem fel, és utólag nagyon örülök, hogy rákérdeztem, történt-e ilyesmi a házaspár életében, mert nem erre a válaszra számítottam. Tamás kijelentette, hogy soha nem keresett vigasztalást másnál, de volt kísértés az életében. 
– Ha engem megérintett valaki, ha megrezegtette a szívemet, az nem bánatos, eltávolodott állapotban történt, hanem attól teljesen függetlenül. Talán ez hozzásegített, hogy időben észrevegyem, itt vigyázni kell. Attól megkímélt a Jóisten, hogy a házastársi kapcsolatunk nehézségei elől máshoz menjek vigasztalásért.
 

Megvéd a kísértésben
Ili szerint nem a konfliktusok viszik szét a kapcsolatot, hanem az, ha egy párnál nincs baráti szál, csak a szex, vagy a szerelem hozta őket össze, és nem fordítottak gondot arra, hogy más szálak is kiépüljenek: a kölcsönös megbecsülés, a hasonló intellektuális szint vagy érdeklődés. A feleség úgy véli, hogy ha ezek hiányoznak, akkor másfél-két év alatt vége lehet a kapcsolatnak. Ili gondolatmenetébe belevág Tamás, emlékeztetve a feleségét, hogy most a harmadiknál való vigasztalódásnál tartunk. 
– Igen, de ez idetartozik – folytatja Ili, – mert ahol az előbb felsoroltak nem alakulnak ki, hiány támad, amit máshol kell keresni. Az én életemben is volt kísértés – olyan is, amikor „ráindulok” valakire, hogy de helyes, de jót beszélgettünk, és olyan is, amikor engem közelítenek meg mások. Ez nem az otthoni veszekedés miatt van, hanem egyszerűen van. Azért jó, hogy föltetted a kérdést, mert ezt nagyon nehezen ismerik be a házaspárok. Sokan azt gondolják, hogy egy jó házasság imázsa lerombolódik, ha beismerik, hogy ki vagyunk téve a kísértésnek. Pedig igenis ki vagyunk téve! A jó házasság nem arról ismerszik meg, hogy nincs kísértés, hanem arról, hogy megvéd minket a kísértésekben. Olyan, mint egy burok, tudod, amit a vitaminreklámokban is látsz a tévében. Ha egy házasság jól működik, jelen van a szerelem, a barátság, az egyetértés, akkor bármi jöhet, erősebben áll a ház. A mi házasságunk alapja Krisztus, nem ketten tartjuk meg a kapcsolatot. Az egymásra találásunkban és a házasságunk megtartásában is sokat segített az Isten. Amikor engem körülvesz a kísértés, hirtelen ránézek, hogy mivel játszom, ha engedek ennek. Olyan nincs, hogy a házasságomat kockára tegyem. Egyszerűen nemet mondok és kilépek a helyzetből.

Pusztító ideiglenesség kontra végleges szeretet
A házasság és az élettársi kapcsolat különbségeivel folytatjuk a beszélgetést. Tamás azt hangsúlyozza, hogy a házasság szentség, ami a teremtés rendjébe illeszkedik. Az élettársaknál az egymás iránti vonzalom erős sodrása köti össze a férfit és a nőt, de a mélyén ott van az ideiglenesség, ami szerinte pusztító és gyilkos dolog. 
– Lehet, hogy ez keményen hangzik, de az ideiglenesség életellenes, felőrli a belső energiákat, mert állandóan lavírozni kell vele szemben. Persze nem maga a házasság hozza létre a végleges szeretetet, hanem a véglegesség vállalása jelenti, hogy házasok vagyunk és ez égbekiáltó különbség. Nincs minden házasságban jelen a végleges szeretet, vagyis a házasság jogi aktusa, illetve az oltár előtt kimondott igen nem egyenlő ezzel – magyarázza Tamás. 

Nagy kérdés azonban, hogy fiatalon, huszonévesen, hogyan lehet felismerni az igazit. Tamás megnyugtat, hogy neki sem volt fogalma arról, hogy Ili lesz az. Sőt, korábban papnak készült, aztán az egyetemi évek alatt több kapcsolatot és fájdalmas szakítást élt át.
– Egyáltalán nem tűnt rózsásnak a jövő. Ilit édesanyám kórusából ismertem, de ahogy ott álltak harmincan egy sorban, sosem gondoltam arra, hogy ők nők. Az a csoport számomra egy kórus volt, Ili pedig egy a sok kóruslány közül, még az arcát sem tudtam megjegyezni. Aztán mégis egészen pontosan tudom azt a pillanatot, ahogy az „ismerjük egymást” átváltott egy számomra megmagyarázhatatlan vonzásba. Vízkereszt napja volt, és tudtam, hogy akarok találkozni ezzel a lánnyal. Ajándék vagyunk egymás számára, amit nem mi adtunk, hanem föntről adatott.

Azóta sem tudjuk
Ili elmeséli a történet másik oldalát is, miszerint neki tetszett Tamás, de úgy nevelték, hogy egy lány nem tesz lépéseket a fiú felé, hanem várja, hogy a fiú lépjen,
ez azonban sokára következett be. 
– Abban az időben nekem is sokan udvaroltak, egy fiú járt is elém a kóruspróbákra. Számomra is rejtély, hogyan kezdtünk el beszélgetni. Pont harminc éve történt. Azóta minden január hatodikán tartunk egy napot, ami csak a kettőnké. Elmegyünk múzeumba, étterembe, és boncolgatjuk, hogy történt a megismerkedésünk, de azóta sem tudjuk. A Jóisten összelökött minket.

Kettesben
A gyerekek érkezése minden kapcsolatot megváltoztat. A nagycsaládban megoszlik a figyelem, a gyerekek születésénél főleg a férjek panaszkodnak, hogy kevesebb idő jut rájuk. A Mohay házaspár nem rejti véka alá a nehézségeket, de szívesen beszélnek a gyermekáldás szépségeiről is.
Nagyon vártuk a gyerekeket – mondja Ili, – de már a kétgyerekes életformát is nehezen bírtam, hiszen bezárva éreztem magam, és ahhoz, hogy kettesben elmenjünk valahová Tamással, mindig hívni kellett valakit, hogy vigyázzon a gyerekekre. Megtanultuk azonban, hogy szabad néha elmennünk kipihenni magunkat. Néhány év után megvalósítottuk, hogy minden nyáron kettesben is nyaraltunk egy hetet. Ez jó volt, mert az egész évi hajtásban tudtuk, hogy nyáron lesz majd egy hét, ami csak a miénk.


Nemcsak a bombázókat szeretik
Tamás egyetért a megállapítással, hogy a megosztott figyelem szükségszerűen ott van „kisgyerekes években”, amikor az anya szoptat, éjszaka fölkel és virraszt. 
– Miközben Ilinek az anyaság kitöltötte a lelkét, nem szorította ki azt, hogy ő feleség is, vagyis az összetartozásunk nem csorbult ezekben az években sem. Úgy érzem, hogy tudott a gyerekre és rám is nézni, amikor szoptatott, persze voltak idők, amikor nehezebb volt közeledni egymáshoz.

Azért ez nem ennyire felhőtlen – veti közbe Ili. – A gyerekek megnehezítik a házaséletet, azt, hogy jusson egy félóra, amikor csak egymásra figyelünk, amikor egy gyerek sem esik hasra, nem borítja ki a kakaót, nem nyúl bele a konnektorba, nem fullad meg és még sorolhatnám. A gyerekszülés boldog, szép állapot, de nehéz erőpróba testileg és fizikailag is, főként, ha egymás után születnek a gyerekek: várandós vagy, szülsz, abból felépülsz, meghízol, szoptatsz, ettől pedig kimerülsz Eközben megnehezedik a házasélet, és ez nehéz a férfiaknak, ezt nem szabad eltagadni. Ebben az időszakban nincs időd magadra, nem tudsz elmenni vásárolni, nem vagy elég csinos, mindez pedig aláaknázza a női önbecsülést. Ennek visszaszerzésében nagy segítség volt, hogy Tamás tényleg szerette a várandós állapotaimat, és tudott akkor is szeretni, ha nagy volt a hasam vagy szoptattam. Amikor én azt hittem, hogy csúnya vagyok, ő azt mondta, hogy gyönyörű.


Jelen idő
Amikor a Keresztes Ilonához és Mohay Tamáshoz indultam interjúra, azt terveztem, hogy megkérdezem tőlük, mi a jó házasság titka, de okafogyottá vált a kérdés, hiszen az egész beszélgetés erről szólt. Tamás azonban szívesen felel.
– A jó házasság titka, hogy mindig tele van titokkal. Nem tudunk napirendre térni egymás fölött. Kérdezted, hogy mi fogott meg Iliben? Ez nem múlt idő, hanem jelen, mert mindennap arra ébredek, hogy egy csodálatos nő van mellettem. És én ettől teljesen le vagyok nyűgözve.

 

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás