A nemes harc elején

Az üllői reformátusok tavaly augusztusban választották meg Oláh Pál Olivért gyülekezetük lelkipásztorának. Beiktatása fontos mérföldkő az önállóságát kezdő fiatal lelkipásztor és a Pest megyei település reformátusai számára.

Oláh Pál Olivér lelkész 2023. április 15-ei beiktatásán a templom zsúfolásig megtelt a Délpesti Református Egyházmegye lelkészeivel, a város előkelőségével, közelről és távolról érkezett vendégekkel.

A legdrágább kincsért
Pál apostol bátorítása valódi útravaló lehet egy fiatal lelkipásztor számára, ahogy annak idején az ő szeretett munkatársának, Timóteusnak is fontos biztatást jelenthetett. Az idős apostol a szolgálattal járó áldásokra és veszélyekre is szeretettel hívta fel a figyelmet – hívta fel a figyelmet igehirdetésében Takaró András délpesti esperes, püspöki főtanácsos.

Harcold meg a hit nemes harcát – Pál jól ismerte az efézusi közösséget, amelyben Timóteus is szolgált. A gyülekezetet tévtanítók, rosszakarók és okoskodók is terhelték. Nincs harc nélküli keresztyén élet, ahogy gyülekezet, papi szolgálat sincs küzdelmek nélkül. A támadás a legdrágább kincs, a Megváltó Krisztustól kapott hit ellen irányul, a mi küzdelmünk a gonoszság sötét erőivel szembeni küzdelem. Támadni csak létező, kipróbált, tettekre ösztönző hitet lehet.” Az esperes ezután a beiktatandó lelkipásztorhoz szólt: „Imádkozz azért, hogy a gyülekezeti tagok felvállalják ezt a hitharcot! Vívd a küzdelmet önmagadért, Isten megszólító szaváért, a hiteles szolgálatért! Az út elején jársz – kívánom, hogy amikor időd lejár, te is tudd mondani, amit az idős apostol: ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.

Az igehirdetés után Takaró András beiktatta Oláh Pál Olivért, majd a jelenlévő palástos lelkipásztorok mondtak áldást a beiktatott lelkipásztorra. Az istentisztelet az énekkar szolgálatával és a köszöntésekkel folytatódott.

Oláh Pál Olivér a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszapalkonyán nőtt fel református családban. A miskolci Lévay József Református Gimnáziumban érettségizett, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán végezte el a lelkipásztori képzést. Segédlelkészi szolgálatát Dunaharasztiban végezte, majd a Szigetszentmiklós-Kossuth utcai és a Székesfehérvár Belvárosi Református Egyházközségben szolgált beosztott lelkipásztorként. Az üllői református gyülekezetet 2022 szeptemberétől vezeti. Nős, felesége Oláh-Illés Anna, a Református Fiatalok Szövetségének elnöke.

Megnyitni az emberek szemét
„Több mint harminc évvel ezelőtt egy teológusnap alkalmával az üllői gyülekezetben jártam. Az egyik gyülekezeti tag vendégül látott, és elmondta, alkalmasnak lát arra, hogy üllői lelkész legyek. Ezt akkor nem vettem komolyan, csak mint beiktatott lelkész, emlékeztem vissza rá később. Végül, nyugdíjba vonulásom után nem sokkal az a lelkipásztor lett utódom, aki már teológus korában is alkalmas jelöltnek tűnt gondnokunk számára.

Kívánom, hogy az új lelkészre is igaz legyen, ami Ezékiást is jellemezte: bízott Izrael Istenében, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait. Mivel így tett, minden vállalkozása eredményesnek bizonyult. Kívánom, tapasztalja meg az áldást és a gyülekezet szeretetét, kérem, hogy Istentől jövő szeretettel szeresse az üllőieket” – köszöntötte utódját Kun Mária nyugalmazott lelkipásztor.

Oláh Pál Olivér alázattal, odaszánással és egyre határozottabban végezte a rá bízott feladatokat, igehirdetései sokakat megszólítottak – emlékezett vissza Fülöp Zoltán, a Székesfehérvár Belvárosi Református Egyházközség Széchenyi utcai gyülekezetrészének főgondnoka.

„Beosztott lelkészi szolgálatod végén a Timóteusnak szánt bátorításról prédikáltál közöttünk. A nemes harcot megharcoltad gyülekezetünkben, de valódi futásod csak most kezdődik el, önálló gyülekezetvezető lelkészként. Isten adjon erőt ehhez a szolgálathoz!” – köszöntötte a frissen beiktatott lelkipásztort.

Nemes küldetésben
„A fiatalokért végzett közös szolgálatunk során sokszor láthattuk és hallhattuk, hogy Istennek harcosa vagy.

Nemcsak tüzes jellemeddel, hanem érző, lelkigondozói szíveddel, Isten igazságához és kegyelméhez való ragaszkodásoddal is erre mutatsz rá” – ezt már Korsós Tamás dunavarsányi lelkipásztor, a REFISZ lelkésze mondta köszöntőjében.

Oláh Pál Olivért Knul János gyülekezeti főgondnok is köszöntötte, aki röviden ismertette a lelkészválasztás folyamatát, majd kifejtette, a gyülekezet már most, e rövid idő alatt is sok áldást élt át az új lelkész és felesége szolgálatának köszönhetően.

Az istentisztelet végén a beiktatott lelkipásztor válaszolt a köszöntésekre.

„Az igehirdetésben említett apostoli bátorítást konfirmálásomkor kaptam, ez az Ige végigkísérte eddigi pályafutásomat. Istent szolgálni valóban harcot jelent, olykor magam is felsóhajtottam, miért is lettem lelkész. Pál apostol azonban azt is leírja, szép harcra vállalkozik, aki igent mond Istennek.

Jó volt megtapasztalnunk az üllőiek szeretetét, és azt, hogy otthonra lelhettünk a városban. Nemcsak a gyülekezet, hanem az egyházmegyében szolgáló lelkészek és az üllői városvezetés is szeretettel fogadott minket. Mindezt úgy szeretnénk meghálálni, hogy nem a saját, hanem az egyház életét építjük közösen. Őszintén köszönjük, hogy befogadtak minket.”

Jelen lenni
Üllő agglomerációs településként növekedést mutat, bár város, de személyességét megőrizte, ez az emberek mentalitásán is meglátszik. A református gyülekezetben folyamatosan jelennek meg az új, fiatal családok, akik közül többen is a közösség tagjaivá válnak, az ő megszólításuk fontos missziós területté vált. Az átlagos vasárnapi istentiszteleti létszám mintegy 50-60 fő, amely az utóbbi időben emelkedő tendenciát mutat, ez az egyébként is gyakori keresztelések számán is megfigyelhető – tudtuk meg Oláh Pál Olivértől. Az új lelkipásztor és feleségének szolgálatának köszönhetően indult el a férfi- és női kör, valamint az ifjúsági bibliaóra. Szintén újdonság a gyülekezet Facebook- és Youtube- oldalaa, amelyek a gyülekezet missziójában is eszközökké válhatnak.

A beiktatott lelkipásztor kérdésünkre elmondta: „Lelkészi ars poeticám a személyes jelenlétet helyezi előtérbe, a rám bízott nyáj megismerését. Nem szeretnék csak vasárnap látható lelkész lenni, elérhető szeretnék lenni, ezért is tartom fontosnak a családok látogatását. Távlati terveink között szerepel a régi kántorlakás helyén egy új gyülekezeti ház felépítése is, amely közösségünk méltó otthonává válhat.”

Az istentisztelet perselyadományát az áporkai gyülekezetnek ajánlották fel, az ünnepség szeretetvendégséggel zárult.

 

Képek: Somogyi Csaba