Egyenest a cél felé futni

Korábban beosztott lelkipásztorként érkezett Újpest-Belsővárosba, ma már az egész közösségért felel, és külső kihívások közepette kell lelki építkezésbe fognia. Beiktatták Szabó Lászlót.

Beiktatták Szabó Lászlót, a Budapest-Újpest-Belsővárosi Református Egyházközség megválasztott lelkipásztorát. Az október nyolcadikai alkalmon igehirdetéssel szolgált Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző, a beiktatást Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese végezte. Köszöntőt mondott Gyügyei Attila, az egyházmegye főgondnoka, Loránt Gábor nyugalmazott lelkipásztor, Pataki András fasori lelkipásztor, valamint Kovács Csaba a gyülekezet főgondnoka.



Amire Isten hív
Szabó Lászlóval még beiktatása előtt beszélgettünk eddigi lelkészi pályájáról. „A gimnázium tizenegyedik évfolyamának elvégzése után döntöttem úgy, hogy lelkész leszek. Eleinte nem tudtam, hol folytassam a tanulmányaimat, ezért – még arra is emlékszem, hogy mindez nyáron történt az osztálytábor egyik estéjén – Isten elé vittem a kérdést, akkor értettem meg, mire hív engem. Már egészen kicsi korom óta fontos volt számomra az evangélium hirdetése, és az idő előrehaladtával ez az indíttatás csak erősödött. Ezt a tendenciát felismerve és a Szentlélek titokzatos, ám annál határozottabb bátorítása által rajzolódott ki előttem Isten akarata a folytatást illetően” – emlékezett vissza.

„Budapesten végeztem el a teológiát, majd 2007-től kezdve két évig a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközségben szolgálhattam előbb segéd-, majd beosztott lelkészként. Előtte ugyanitt ifivezető voltam. Sok értékes tapasztalatot gyűjtöttem ezekben az években.” Amikor Sípos Ete Álmos, a Nagyvárad téri lelkész nyugdíjba ment, Szabó László átkerült a Budapest-Újpest-belsővárosi Egyházközséghez. „Már negyedéves koromban is hívtak Újpest-belsővárosba, de akkorra már elígérkeztem. 2009-ben viszont örömmel elfogadtam az újabb felkérést, és ifjúsági lelkész lettem Loránt Gábor vezető lelkész mellett. Azt gondoltam, hogy nehéz lesz az átállás, de a családias és összetartó közösségnek köszönhetően már az első néhány hónap után megérkeztem közéjük.”

Szabó Lászlót Loránt Gábor nyugdíjba vonulása után nem sokkal, idén áprilisban választotta vezető lelkészévé a gyülekezet. Beiktatását elsősorban azért kellett őszre halasztani, mert a parókia felújítása csak a közelmúltban fejeződött be. A lelkészre mostantól fogva elsősorban a lelki építkezés feladata vár. „Kihívásokkal teli korban élünk. Nemrég még dühöngött a járvány, ami igencsak próbára tette közösségeink megtartó erejét. Örömmel tapasztaltuk, hogy gyülekezetünk tagjainak többsége hűségesen kitartott, mindazonáltal némelyek sajnos elmaradoztak. Most a háború és annak következményei okoznak fejfájást, veszélyben van mind a biztonságunk, mind a megélhetésünk. De akár járvány, akár háború, akár ebben a pillanatban még csak nem is sejtett krízis, nekünk Jézus Krisztusra kell mutatnunk és Hozzá kell odaszeretgetnünk a ránk bízottakat. Ő az a kőszikla, aki minden körülmények között megtart minket.”

Már formálódnak az Újpest-belsővárosi gyülekezetre vonatkozó konkrét tervei. „Korábban beosztott lelkészként egy-egy csoportért voltam felelős, most a közösség egészéért. Meggyőződésem, hogy szolgálatom a gyülekezet minden tagjára kiterjed, de a presbiterekre, az egyes csoportok vezetőire, szolgálóira való odafigyelés, pásztorolás lényegesen nagyobb hangsúlyt kell kapjon a munkámban. Szeptemberben bibliaiskolai tanfolyamot indítottunk, ami reményeink szerint útmutatást és új lendületet nyújt a megszentelődés útján járóknak, valamint alapját jelenti a munkatársképzésnek. Kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekek, a fiatalok és a házasok közötti szolgálatra is. A házicsoportok működését is szeretnénk optimalizálni. Sok a tennivaló, de hiszem, hogy amire Isten hív, ahhoz bölcsességet és erőt is ad Szentlelke által.”
 

Szabó László 1983-ban született Budapesten. Iskolai tanulmányait a Tomori Pál Általános Iskolában (1990-1994), a Németh László Nyolcosztályos Gimnáziumban (1994-2002), valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának teológus-lelkész szakán (2002-2007) végezte. 2009. szeptembere óta a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Iskolájában tanul, ahol megszerezte az abszolutóriumot.
A Budapest-Angyalföldi Református Egyházközségben keresztelték, ugyanitt konfirmált. Első szolgálati helye a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség volt, ahol segéd- majd beosztott lelkészként szolgált. 2009. szeptember elseje óta a Budapest-Újpest-Belsővárosi Református Egyházközségben ifjúsági beosztott lelkész, 2022. április 25-től vezető lelkész.
2007-ben házasodott meg, felesége Meltzer Kinga. Három gyermekük van.




Felismerni a célt
A beiktatáson Somogyi Péter egyházkerületi lelkészi főjegyző Pál apostol filippiekhez írt levele 3. fejezetének 1-14. versig terjedő szakasza alapján prédikált: „Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! [...] egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” Az igehirdető kiemelte: Bár a levél írásakor Pál és a filippi gyülekezet fizikailag éppen távol voltak egymástól, a közöttük lévő krisztusi kapocs áthidalta ezt a távolságot.



Mire van szüksége a lelkésznek és mire a gyülekezetnek? – tette fel a kérdést Somogyi Péter. „Pál arról ír, hogy ő a cél felé fut egyenesen. S hogy ez miért fontos? Azért, mert a célt tévesztő az, akiről azt mondja az Írás, hogy vétkes. Elvéti a célt. A helyreállított ember azonban felismeri, mi a célja vele az Úrnak, és ez az egyetlen dolog foglalkoztatja. Az ember akkor lehet boldog, ha ennek a célnak megfelel.”

Pál csak ebben a levelében öt alkalommal szólítja fel a gyülekezetet, hogy örüljenek. „Az igazi öröm körülményektől és emberektől független. Az Úrban van. A kegyelem, a szabadítás, a szentség, a szolgálat öröme ez. Melyik hiányzik belőlünk ezek közül?” Hozzátette: ha a Lélek betölt minket, akkor van örömünk, és akkor életünk gyümölcsöket terem. Erre hív, erre szólít az Úr bennünket is.



Pál apostol szerint csak egyetlen egy dolgot kell tennünk: nekifeszülve futni egyenest a cél felé, „Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” A lelkészi főjegyző kiemelte, hogy ez tartotta az apostolt a helyes irányba. Ennek fényében tudott szabadon szeretni mindenkit. „Ez áldás azoknak, akik testvérei. Aki az Urat szereti, az tud helyesen szeretni másokat.” A gyülekezetnek és lelkészének is így kell Isten céljai felé törekedni.

Az igehirdetés után Szloboda József esperes köszöntötte egyházmegyéjében Szabó Lászlót, és beiktatta őt vezető lelkészi hivatalába. Ennek során jelképesen átnyújtotta neki az egyházközség kulcsait és pecsétjét.



Ezt követően az ünnepségen megjelent lelkipásztor testvérek kértek áldást egyenként Szabó László szolgálatára, egy-egy igei idézettel.



Útravalók és köszöntések
A gyülekezet nevében Kovács Csaba főgondnok üdvözölte az egybegyűlteket, és megnyitotta a nyilvános presbiteri ülést, amelynek keretein belül köszöntések hangzottak el.

Gyügyei Attila egyházmegyei főgondnok köszöntésében kiemelte: a hittel Isten olyan ajándékot adott nekünk, amely nélkülözhetetlen. „Imádkozzunk egymásért és áldássá lesz életünk” – helyezte szívünkre.



Loránt Gábor, a gyülekezet korábbi lelkipásztora azt emelte ki, hogy Szabó László megismerkedésükkor nem csak élő hitével tűnt ki, hanem széles mosolyával is. „2004-ben, amikor másodéves teológus korában legátusként szolgált itt közöttünk, az újjáépítés kezdeteiről beszélt. Ezt az építkezést kell most neki folytatnia.” A nyugalmazott lelkész azt kívánta, hogy utóda évtizedekre szóló otthonra leljen Újpest-Belsővárosban, és Jézus Krisztus öröme mindig töltse be szívét és a gyülekezetet!



Pataki András lelkipásztor a barátok nevében köszöntötte Szabó Lászlót. Elmondta: rengeteg ajándékot kapott most beiktatott lelkésztársától, aki sok szempontból példává vált számára. Útravalóul Pál efezusiakhoz írt levele 3. fejezetének 20. versét idézte: „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint”.

A gyülekezet énekkara két dallal is köszöntötte új lelkészét.

Kovács Csaba főgondnok kiemelte: látnak változásokat, amiért hálásak, de örülnek mindannak is, amiben megmarad a folytonosság. Szabó Lászlót nemcsak elhívásában szeretné segíteni, de együtt szeretne haladni vele a bölcsesség felé vezető úton.



„Köszönöm Istennek, hogy megismertette magát velem. Boldog vagyok, hogy vele élhetek és Róla tehetek bizonyosságot” – vallotta Szabó László, amikor a köszöntésekre reagált. Ő maga is személyes köszönetet mondott mindenkinek, majd szeretetvendégségbe hívta az egybegyűlteket.




Barna Bálint
Képek: Harmathy Balázs
 

Szabó László beiktatása, Újpest-Belsőváros