"Az anyagi javakon és birtokolt értékeken alapuló identitásmeghatározás hamis utakra csábít. Megtéveszt és manipulálja az embert. Ha attól vagy valaki, amid van, akkor vesztesként egy perc alatt semmivé válhatsz."
Bagdy Emőke
Várják a jelöléseket a diakóniai díjakra
A Magyarországi Református Egyház fontosnak tartja a református diakóniában kiemelkedő szolgálatot végző testvérek munkájának megbecsülését, és kitüntetés formájában való elismerését. E célból a Zsinat a 2006. évi őszi ülésén megalapította a Juhász Zsófia-díjat és a Kiss Ferenc-díjat. A Juhász Zsófia-díjjal az intézményes diakóniai szolgálatot, a Kiss Ferenc-díjjal a gyülekezetekben végzett diakóniai szolgálatot kívánja elismerni.
A Kiss Ferenc-díjra és a Juhász Zsófia-díjra történő felterjesztéseket az alábbiak szerint lehet benyújtani:
„Kiss Ferenc-díj” – a Magyarországi Református Egyházban végzett gyülekezeti diakóniai szolgálatért.
A kitüntetésre az terjeszthető fel, akinek gyülekezeti szolgálata, életvitele, életszemlélete példaértékű lehet mások számára, és aki több évtizede dolgozik fáradhatatlanul és hűséggel a református diakóniában, az elesettek segítéséért.
Az elismerésben évente egy személy részesülhet, a kitüntetés pénzjutalommal jár együtt.
„Juhász Zsófia-díj” – a Magyarországi Református Egyházban végzett intézményes diakóniai szolgálatért.
A kitüntetésre az terjeszthető fel, aki a református diakóniai intézmény(ek)ben vállalt hűséges szolgálatával mind szakmailag, mind emberileg, mind a református lelkiség szempontjából kiválóan és eredményesen segítette rászoruló embertársait, akinek szolgálata, életvitele, életszemlélete példaértékű lehet mások számára, és aki legalább 15 éves aktív szolgálati/munkaviszonnyal rendelkezik a református diakónia területén.
Az elismerésben évente egy személy részesülhet, a kitüntetés pénzjutalommal jár együtt.
A kitüntetettekről a Magyarországi Református Egyház Zsinata által alapított díjakról és adományozásuk részletes szabályairól szóló 5/2022. (11. 30.) számú szabályrendelete által meghatározott eljárás szerint a Zsinat Diakóniai és Egészségügyi Bizottsága javaslatai alapján a Zsinat ülése dönt. Az ünnepélyes díjátadásra a református intézményi diakónia szakmai rendezvényén kerül sor.
Minden felterjesztésnek tartalmaznia kell:
- a felterjesztett személy nevét és elérhetőségeit (lakcím, telefonszám),
- azon gyülekezet, ill. intézmény nevét, ahol szolgál, ill. szolgált
- a felterjesztés részletes indoklását (max. 3 oldalban),
- a felterjesztő nevét és elérhetőségeit (cím, telefonszám).
A felterjesztéshez kapcsolódó adatlap a www.diakonia.hu oldalon elérhető el, ide kattintva.
A felterjesztések benyújtási határideje: 2024. március 2.
A felterjesztéseket postai és elektronikus úton is egyaránt kérjük eljuttatni az alábbi címekre:
Református Szeretetszolgálat
1146 Budapest, Hungária krt. 200.
E-mail: diakonia@diakonia.hu
A felterjesztésekkel kapcsolatosan további információért a Református Szeretetszolgálat munkatársa, Kovács József lelkipásztor kereshető a 06-30/605 02 74-es telefonszámon.
Fotó: Freepik