"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
XI. Online Bibliaismereti Verseny
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét online bibliaismereti versenyt hirdet, amelyre középiskolásokat, valamint fiatal(os) felnőtteket is szeretettel várunk. Ez alkalommal A szabadító Isten lesz a témánk. A játék öt héten keresztül tart majd, és ismét szeretnénk végigkísérni a résztvevőket a Biblia nagy, összefüggő történetén a teremtéstől az újjáteremtésig.
A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék a kezükbe a Szentírást. Úgy véljük, ehhez az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk, amihez forgatniuk kell a Bibliát.
JELENTKEZÉS
A versenyre bármilyen középiskolás diák, főiskolás, egyetemista és más fiatal(os) felnőtt jelentkezhet felekezeti hovatartozástól függetlenül a www.bibliatarsulat.hu/jatek oldalon elérhető űrlap kitöltésével. Az érdeklődők egy szintre jelentkezhetnek. Egyéni versenyzők és legfeljebb 3-fős csapatok jelentkezését várjuk. A regisztráció határideje 2020. május 10. (vasárnap) éjfél.
A JÁTÉK MENETE
A verseny öt héten keresztül tart, és az első feladványokat 2020. május 11-én, hétfőn tesszük közzé. A résztvevőknek minden héten öt kérdést kell megválaszolniuk. A válaszokat a Bibliában, valamint zenés videókban találhatják meg, és egy megadott táblázatba kell beírniuk. A játék végső megfejtéséhez szükséges információkat az utolsó héten küldjük majd el, és a résztvevőknek mindössze egy szót kell beküldeniük az info@bibliatarsulat.hu címre 2020. június 14-én (vasárnap) éjfélig.
DÍJAK, DÍJÁTADÁS
A helyes megfejtést beküldők között könyvcsomagokat sorsolunk ki, amelyeket előreláthatólag postán küldünk majd el.
Minden jelentkezőt sok szeretettel várunk!
A szervezők