Életutak

Különleges, gazdag tárháza protestáns múltunk ismert és ismeretlen szereplőinek. A sorozat részei az elmúlt száz év személyes élettörténeteibe nyújtanak betekintést.

Elkészült a 47 írott életinterjút, több száz fényképet és 32 filmet tartalmazó EDOKU életutak nevű honlap, amely A Magyar Protestáns Egyházak elmúlt száz éve életinterjúk tükrében sorozat anyagait adja közre. Olyan arcképcsarnokot láthatunk, amelynek szereplői magyarországi, felvidéki és erdélyi református, evangélikus lelkészek, gyülekezeti tagok.

Mindenki története fontos. Történeteinkből lesz történelem, arcokkal, hétköznapokkal – olvasható a honlapon. Portálunk Victor István lelkészt, interjúkészítőt kérdezte a sorozat létrejöttéről, az anyagok különlegességéről, a készítők távlati céljairól.

A hatalmas médiaanyag gyűjtése 2011-ig nyúlik vissza, a sorozat elindulása Hosszú Gyula történelemtanárhoz köthető. „Az ő gondolata volt 2013-ban, hogy a reformáció 500. jubileumi évére készülve érdemes lenne a református és evangélikus egyházban élő és szolgáló közéleti személyek, gyülekezeti tagok, lelkészek életét feldolgozni és közreadni. Ennek a munkának az egyik gyümölcse a sorozat, amely elsősorban szöveges interjúkat tartalmaz, és egyes részekhez 20 perces kedvcsináló filmek is készültek. Amikor öt évvel ezelőtt bekapcsolódtam a munkába, közösen jöttünk rá, hogy a munka során megismert élettörténetek és helyzetek  hosszabb, kidolgozottabb filmeket is igényelnek.”

A készítők legfontosabb célja a protestáns önismeret mélyítése. „Ha önmagunkra nézünk, személyes életutakat látunk, amelyben az elmúlt 100 év minden nehézségei és felemelő pillanatai, a családok és az országunk történelme, ezek nyomorúságai és áldásai visszatükröződnek. Történelmünkről sokat vitatkozhatunk, de az életutak megélt érzelmeit, személyes valóságát nem lehet vita tárgyává tenni. Ezekből a történetekből, sorsokból és arcokból állhat össze az, amit távolabbról nézve történelemnek nevezhetünk."

A megszólalók között találunk parlamentben felszólaló közéleti személyiséget, falusi parókián szolgáló lelkészt, zsidó származású, református gyermeket, aki a Skót Misszióhoz került a világháború poklában. Találunk felvidéki lelkészfeleséget, aki kimentette férjét a besúgóhálózat ügynökrendszeréből. Sok-sok élethelyzet, váratlan és olykor kegyetlen fordulatok.



„Az interjúalanyok kiválogatásakor nem személyeskedés vagy elfogultság vezetett minket. Egyházunk történelmében nemcsak az ünnepelt lelkészeket, írókat, tudósokat kell látnunk, hanem a falusi asszonyokat is, akik között lelkészfeleségeket is találunk. Ott van az idős néni, aki konyhájában fogadta a falu nyolc-tíz reformátusát, hogy házi istentiszteletet tarthassanak, hogy a közösség megmaradjon a katolikus vidéken, a szocialista rendszerben. Az ő történeteik vagy akár egyházi iskoláink újraindulásának történetei mind-mind történelmünk meghatározó eseményei.”

Az anyag egyik különleges értéke a megszólalók őszintesége. „Számvetésnek látták a beszélgetéseket, nyíltan vállalták életük azon eseményeit is, amelyeket nehéz szívvel idéztek fel.  Sok felemelő és alig ismert, szinte hősies pillanatot is őriznek. Példaként a Sárospataki Teológia 1951-ben való visszafoglalásának filmjét, az Exodus ’51-et emelném ki.  A Rákosi-korszakban zajló küzdelemben négy teológust rúgtak ki, mind a négy  teológusról sikerült egy-egy filmet készítenünk, ami azért is különleges, mert velük már személyesen nem találkozhattunk, nincsenek közöttünk. Hitvalló, hiteles teológusként ismertük meg őket, megrendítő volt látnunk, hogyan is alakult későbbi életük.”

A sorozat és a honlap  a Károli Gáspár Református Egyetem, a Ráday Gyűjtemény, a Sylvester János Gimnázium, az Erdélyi Református Egyházkerület, a Selye János Egyetem szárnyai alatt, és az Emberi Erőforrás Minisztériuma, az NKA miniszteri kerete és a Reformáció Emlékbizottság támogatásával készült. A filmek készítésében Hosszú Gyula és Victor István mellett Victor-Németh Annamária filmkészítő, Kádár Anna vágó, múzeumpedagógus, B. Kádár Judit sorozatszerkesztő, pszichológus vett részt. Az elmúlt 9 év alatt a sorozat összeállításában 29 interjúkészítő, 23 interjúszerkesztő és 14 filmkészítő segített.

A projekt egyik célja, hogy az interjúkból, filmekből, képekből olyan anyag álljon össze, amely az egyházi iskolákban is felhasználható, például történelem- és hittanórákon, vagy a lelkészképzéshez a teológiákon.

Képek: edoku.org