Gólyatábor – újragondolva

Keresztyén gólyatábort szervez a Hittel az Egyetemen közösség idén augusztusban. Az egyetemista szervezők kérdésünkre elmondták, hogyan lehet a gólyatábor hírhedt műfaját keresztyén mederben tartva jó hangulattal művelni.

A Hittel az Egyetemen (HEGY) közösség már tíz éve szervez gólyatábort egyetemre készülő fiatalok számára. A katolikus körökből eredő kezdeményezés szeretne más felekezetek gólyái felé is nyitni, ökumenikussá válni, hiszen a tábor elsősorban nem hitmélyítésről, hanem a hasonló világképű egyetemisták egymásra találásáról szól. Ahogyan az egyik főszervező, Mergl Marina fogalmazott: „Ez is ugyanolyan jó hangulatú gólyatábor, csak keresztény közegben, szolidabbra fogva.”

Az alapötlet két Pannonhalmán érettségiző diák fejéből pattant ki: ne csak a hagyományos, egyetemi gólyatáborokban ismerhessék meg egymást a továbbtanulásra készülő fiatalok, hiszen az ilyen rendezvényeken nehezebb rátalálni a hasonló gondolkodásúakra. A szervezők így fogalmaznak erről: „Fontosnak tartjuk tudatosítani, hogy rengeteg a hívő fiatal, és hogy a vallásosság nem elavult dolog. Célunk, hogy minél több egyetemre és karra úgy menjenek az újonnan felvett hallgatók, hogy tudják, nincsenek egyedül a város forgatagában sem, hiszen az egyház a nagybetűs életben is ott van körülöttük. A tábor során igyekszünk megadni azt a segítséget, hogy a fiatalok észrevegyék az őket körülvevő lehetőségeket, és rámutatni arra, hogy a hétköznapokban is létezik alternatíva az értékes, tudatos, keresztény élet megélésére.”

Az idei gólyatábor heti programja színesnek ígérkezik, hiszen minden nap másként alakul majd. A diákokat a hét elején csapatokra osztják. Beosztásuk nem csupán a sportnapon, a városi vetélkedőn vagy a tábortűznél kijelölt játékos feladatoknál fontos, hanem a napközben egyszer megtartott csoportos beszélgetések alkalmával is. Naponta egy adott téma kapcsán beszélgethetnek a csapattagok. A héten három alkalommal egy előadás is segít ezeknek a meghatározásában.

A rengeteg csapatjátékon túl lesz még borkóstoló és a hét során többször tánctanítás is. A HEGY visszajáró vendége egy tánctanár, aki garantálja a jó hangulatot, és azt is, hogy az utolsó éjszaka megtartott bálon mindenki felszabadultan táncolhasson. „A közeg nagyon befogadó, nincs senki, aki petrezselymet árulna” – jegyzi meg Marina.

„A HEGYen alapvetően megvannak ugyanazok a lehetőségek, melyek egy egyetemi gólyatáborban is.” Erről már a szintén szervező Kostka Dóra beszélt. „Próbálunk részletes tájékoztatást adni az egyetemről. Például, elmondjuk a gólyáknak, hogyan kell használni az órarend összeállításában segítő Neptun számítógépes rendszert, illetve ennél vagy annál a tanárnál mire érdemes figyelni. Általában be tudjuk osztani a táborozókat úgy, hogy mindenki megtalálja a saját szakját, karját. Ha mégis előfordulna, hogy valamelyik szakról nincsen felsőbb éves, akkor is készülünk valamilyen alternatívával, vagy legalább utánakérdezünk. Ezért van szükség arra, hogy a jelentkezésnél a gólyák megadják, ki melyik egyetemre megy majd tovább.”

Dóra a lelki programokért felelős munkacsoport tagja, így a program keresztény hátteréről is mesélt. „Alapvetően egymás és az egyetem megismerése a cél, de a HEGY keresztény gólyatábor, tehát ápoljuk és építjük a kapcsolatot Istennel is. A lelki oldalt idén az egyik este szervezett nagy imaest erősíti. Próbálunk sokféle imából kis falatkákat összeszedni, hogy ebből álljon össze egy nagy közös imádság. Igyekszünk segíteni abban, hogy mindenki megtalálja azt az imamódot, azt az Istennel való kapcsolatteremtést, amire leginkább szüksége van. Hogyha énekelve szeret beszélgetni Istennel, akkor lesz dicsőítés, hogyha csöndben szeret imádkozni, akkor ehhez is lehetőséget teremtünk, de ahhoz is, ha vezetett imára van szüksége. A katolikusoknak lesz lehetősége gyónásra is. Főként az imádság és az Istennel való kapcsolat lesz az idei tábor központjában, minden napot reggeli és esti ima keretez majd.”

A tábor hangulatát és pozitívumait Mergl Marina így összegezte: „Nagyon szeretem, hogy mindenki nagyon nyitott a másikra, és nem jellemző a klikkesedés. Amikor gólyaként voltam a táborban, nagyon jó élmény volt az, hogy a rengeteg vicces program között mennyire mélyeket beszélgettünk a kiscsoportokban. Nagyon őszinte beszélgetések hangzottak el, bárki meg tudott nyílni, és megosztani a legbelsőbb dolgait – komoly történeteket.”

Marina jelenleg védőnőnek tanul, de öt évvel ezelőtt még gólyaként vett részt a HEGY-en. Mint mondta, a tábor ötletgazdái, az első szervezők közül már senki nincs a csapatban, és ez így is van jól, hiszen a közösség működőképességének egyik kulcsa, hogy a tábort az aktív egyetemisták szervezik készülő egyetemistáknak. A szervezők száma majdnem eléri a résztvevőkét: tavaly hatvan friss diákra jutott negyven-ötven szervező, idén pedig harmincan készítik elő a tábort – a szervező csapat kétharmada tavalyi gólya. Az augusztus 16., csütörtöktől 20., hétfőig tartó HEGY gólyatábornak saját honlapja, Instagram- és Facebook-oldala is van. A frissen felvett egyetemisták az előbbin jelentkezhetnek a táborba augusztus 14., szombatig.

 

Képek: HEGY