Hangversenyek a hangszerek királynőjével

A megtérő Saul, a közismert népdal, a halottakat életre hívó trombita, a kakukk és a csalogány – a nyár vége igazi lelki és kulturális feltöltődést ígér az OrgonaPont koncertsorozatban.

Magyarországon első alkalommal rendezték meg az Orgonák éjszakáját július 20-án, amikor egyetlen éjszaka alatt száz helyszínen százezer síp szólalt meg szerte az országban. A Filharmónia Magyarország hagyományteremtő céllal rendezte meg az ünnepi eseményt, továbbá azért, hogy felhívja a figyelmet az orgonához kapcsolódó zenei élmények kimagasló kultúraformáló erejére. Szintén célként fogalmazódott meg, hogy a hallgatóság értékes ismeretekkel bővüljön a hangszer történelmével, működésével, építésével és jövőjével kapcsolatban.

Az Orgonák éjszakája az augusztusi OrgonaPont koncertsorozat nyitánya volt. A Filharmónia Magyarország augusztus 31-ig az ország egész területére, összesen huszonöt városba viszi el az orgona által nyújtott különleges hangversenyeket, ahol a hangszerek királynőjét izgalmas hangszerpárosításokban szólaltatják meg nemzetközileg elismert művészek. Portálunk olyan koncertekből válogatott, amelyek a Dunamelléki Református Egyházkerület területén valósulnak meg.

Felix Mendelssohn-Bartholdy: Paulus oratórium Pécs, Bazilika augusztus 16. 20:00
A német romantikus zeneszerző egyik legszemélyesebb műve Pál apostol megtérését dolgozza fel. A Saulból Pállá újjászülető apostol története olyan tükör, amelyben a zsidó vallásról protestáns hitre áttérő Mendelssohn zeneszerzői arcképe, belső vívódásai és megújulása körvonalazódik ki. A pécsi Bazilikában a Purcell Kórust a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara kíséri.

Bach, Händel, Telemann Szentendre, Ferences Gimnázium augusztus 19. 20:00
Olyan világklasszis darabokat hallhatunk Somogyi-Tóth Dániel orgona- és Csősz János trombitajátékában, mint Bach híres d-moll toccata és fúgája vagy Händel Vízizenéje. A Kodály Filharmonikusok Debrecen Kamarazenekara a barokk korszak legismertebb zeneszerzőinek alkotásaiból játszik egy csokornyit a szentendrei Ferences Gimnáziumban.

„Nyújtsd ki mennyből” Kiskunhalas, Szent Péter és Pál templom augusztus 22. 20:00
Sebestyén Márta (ének) és Szamosi Szabolcs (orgona) a magyar népdal egyik gyöngyszemét dolgozzák fel. Az „A fényes Nap immár lenyugodott” kezdetű népéneket református gyülekezetek is éneklik, most professzionális művészek előadásában hallgathatjuk meg. A koncerten Vivaldi–Bach: a-moll concertója mellett Bartók Béla Este a székelyeknél című darabja is megszólal, továbbá Tolcsvay László Magyar Mise című alkotásából is felcsendülnek részletek.

Tuba Mirum Paks, evangélikus templom augusztus 23. 20:00
A református énekeskönyv 363. dicsérete a híres Dies irae dies illa (Jön a harag napja lánggal…) kezdetű ének. A dicséret harmadik versszaka az utolsó ítélet halottakat feltámasztó trombitáiról szól, a nagy erejű szöveg többek között W. A. Mozartot is megihlette. Gyászmiséjének Tuba mirum tételét a paksi evangélikus templomban hallgathatjuk meg, ahol dr. Balatoni Sándor orgonán és Beregi András tubán játszik Mozart mellett Bach, Liszt, Boëllmann műveiből.

A Lélek hangjai Kecskemét, evangélikus templom augusztus 27. 19:00
Kezdő imádság, bűnbánat, felajánlás, könyörgés, úrvacsora, záró ének – akár egy istentiszteleten. A református körökben is ismert Szent Efrém Férfikar színes zenei palettáján jól megférnek egymás mellett a görög pravoszláv egyházzene énekei, Szokolay Sándor művei és Liszt Ferenc Koronázási miséjének különféle tételei. A kecskeméti evangélikus templomban valódi szakrális élményben, egyfajta istentiszteletben lehet részünk, amelyet Kovács Róbert orgonajátéka tesz még ünnepélyesebbé.

A kakukk és a csalogány Szekszárd, Művészetek Háza augusztus 29. 20:00
Augusztus és a nyár végén üdítő koncertre várják a nagyérdeműt a szekszárdi Művészetek Házába, ahol a Fischer Annie-ösztöndíjas Tóka Ágoston orgonaművész a Pécsi Vonósokkal közösen ad koncertet. Mozart C-dúr templomi szonátája mellett P. Locatelli és J. K. Kerll művei, valamint Händel F-dúr „A kakukk és a csalogány” című orgonaversenye is megszólal.

 

Bővebb információ és jegyvásárlás: orgonapont.hu

Forrás: filharmonia.hu