Irány a világ vége

Vajon hol lehet a világ vége? És Óperencia? Léteznek ezek a helyek egyáltalán? Ízelítő az idén ötéves CikCakk magazin anyagából.

 A 2018-as év második számában nemcsak ezekre a kérdésekre válaszoltunk, hanem azt is megtudhatták a gyerekek, milyennek képzelték el a világot a Biblia korában, hova jutottak el Jézus első követői, és hogy mi történt az egyik legkételkedőbb tanítványával. Olvashattak keresztény motorosokról, és olyan gyerekek is megosztották az emlékeiket, akik „az Óperenciás-tengeren is túl” jártak. Természetesen nem maradt ki a kreatív és a játékos oldal sem.
 

Világvégi helyek a Bibliában

Holt-tenger
Az izraeli pusztában helyezkedik el, a tengerszint alatt háromszáz méterrel. Mivel Jeruzsálem legmagasabb pontja több mint 700 méter, ráadásul a Holt-tenger alig huszonöt kilométerre fekszik a fővárostól, ezért a tenger felé vezető út nagyon meredek. Jézus korában igen veszélyes volt a keskeny hegyi úton a sziklák között haladni. Ráadásul rablóbandák is garázdálkodtak a környéken, mert ez út kötötte össze Jerikót és Jeruzsálemet. Nem véletlenül választotta ezt a helyszínt Jézus az irgalmas samaritánus történetéhez! (Lukács 10,25–37)
A Holt-tenger valóban halott. Nincs benne élet, mivel nem vezet ki belőle semmiféle folyó. Ezért úgy felgyűlnek benne az ásványi anyagok és a sók, hogy vize jóval sósabb, mint a tenger. Halászni ugyan nem lehet benne, de elsüllyedni sem, mert feldob a víz. A só gyakran kicsapódik a parton, és érdekes képződményeket hoz létre.

Puszta
A Holt-tengertől délre helyezkedik el, és egyáltalán nem olyan, mint mondjuk a Hortobágy. Kopár kősivatag sziklás hegyekkel, ahol alig-alig esik az eső. Élet csak az édesvízforrások mentén kialakult oázisokban lelhető fel. Egyébként kietlen és kopár, tüskés bozóttal borított pusztaság. Isten népének mégis itt kellett vándorolnia negyven évig. Amikor azután letelepedek Izraelben, a pusztára úgy tekintettek, mint a szenvedések helyére. Ott éltek a démonok és gonosz lelkek vezetőjükkel, Azázéllal. A zsidók az engesztelés napján két kecskebakot áldoztak fel bűneik fejében. Az egyiket Istennek, a másikat Azázélnek ajánlották. A második bűnbakot kiűzték a pusztába, hogy a démonok felfalják.

Gadara
Gadara városa a Genezáreti-tótól alig tíz kilométerre feküdt. Lakói a halottaikat a sziklás tóparton lévő barlangokban temették el. Itt élt két őrjöngő megszállott, akik annyira veszélyesek voltak, hogy a város lakói nem is mertek arrafelé menni. Jézus kiűzte belőlük a démonokat, amik azután egy disznónyájba menekültek. A disznók úgy megbolondultak, hogy a meredek partról a vízbe vetették magukat. A megszállott emberek azonban meggyógyultak Jézus szavára.

Armageddon
Ez a bibliai hely annyira ismert, hogy több filmben, számítógépes játékban is szerepel. Ami nem is csoda, ugyanis a Jelenések könyve 16. fejezetének 16. verse szerint az utolsó ítélet idején itt gyűlnek majd össze az istenellenes seregek. Armageddon a végső leszámolás helye, ahol egy utolsó csatában összecsapnak Isten és a gonosz erők seregei. Az utolsó csata helyét nem tudjuk pontosan, de a hagyomány Megiddó hegyével azonosítja Armageddont. Megiddó városa Gáza és Damaszkusz között feküdt.

A Harmat Kiadó családi és párkapcsolati lapja, a Family magazin kistestvéreként a Family CikCakk az elmúlt öt évben kiforrott, egyedi, az ismeretterjesztést a keresztény tartalommal ötvöző stílusa révén méltán vált népszerűvé a kis olvasók és a hitoktatók között. A bibliai igazságokat mai nyelven megfogalmazó, a gyerekek állandó, ugyanakkor mindig változó témáit boncolgató írások az egész család számára hasznos, beszélgetéseket és közös tevékenységeket inspiráló időtöltést jelenthetnek.
Rendelje meg gyermekének, unokájának! www.cikcakk.hu

Csatolt állományok