XIV. Online Bibliaismereti Játék

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány online bibliaismereti versenyt hirdet A kicsinyek országa címmel, amely a Biblia Projekt Lukács evangéliuma című animációs filmsorozatára épül. A játékra középiskolásokat, valamint főiskolásokat, egyetemistákat és más fiatal(os) felnőtteket is szeretettel várunk. 

 

A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék a kezükbe a Szentírást. Úgy véljük, ehhez az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk, amihez forgatniuk kell a Bibliát.

Jelentkezés
A versenyre bármilyen középiskolás diák, főiskolás, egyetemista és más fiatal(os) felnőtt jelentkezhet felekezeti hovatartozástól függetlenül a www.bibliatarsulat.hu/jatek oldalon elérhető űrlap kitöltésével. Egyéni versenyzők és legfeljebb 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. A regisztráció határideje 2021. október 24. (vasárnap) éjfél.

A játék menete
A verseny 5 héten keresztül tart, és az első feladványokat 2021. október 25-én, hétfőn tesszük közzé. Minden héten 5 egymásra épülő feladványt kell majd megoldani: az első feladvány megoldása vezet el a második feladványhoz, annak megoldása a harmadikhoz, és így tovább. 

Minden hét elején egy feladványt teszünk közzé a www.bibliatarsulat.hu/jatek oldalon. Ennek megfejtését mindig ékezetek nélkül és kisbetűvel kell majd beírni a böngésző címsorába a játék címe után, például bibliatarsulat.hu/jatek/elsomegoldas. Az így létrejövő új link beírásával lehet eljutni arra az oldalra, ahol a következő feladvány lesz. Ennek megoldását ismét a böngésző címsorába írva (például bibliatarsulat.hu/jatek/masodikmegoldas) érhető el az azt követő feladvány, és így tovább. Minden héten az utolsó választ egy megadott Szószalagba kell beírni. Az újabb kérdéseket hétfőnként tesszük közzé honlapunkon, a korábbi feladványok hétfőtől már nem lesznek elérhetők. A játékmenet részletes bemutatója megtekinthető a következő oldalon: http://bibliatarsulat.hu/jatek/bemutato 

A játék végső megfejtéséhez szükséges információkat az utolsó héten küldjük majd el, és a résztvevőknek mindössze egy szót kell beküldeniük az info@bibliatarsulat.hu címre 2021. november 28-án (vasárnap) éjfélig.

Díjak, díjátadás
A helyes megfejtést beküldők között könyvcsomagokat sorsolunk ki, amelyeket postán küldünk majd el. 

Minden jelentkezőt sok szeretettel várunk!
A szervezők