Két keréken a reformáció nyomában

Nyolc motor, ugyanennyi elszánt motoros, közel nyolcszáz lóerő. Így vágtunk neki idei motoros túránknak.

Az elmúlt években többször is az Alpok szerpentinjeit vettük célba, de idén máshogy döntöttünk. Összekapcsoltuk az 500 éves reformációval azt, ami a motorozásban vonz minket, a kanyargós hegyi utakat, a gyönyörű ismeretlen tájak felfedezését és a minden alkalommal szembejövő váratlan helyzeteket. A tél derekán elkezdett tervezés során, ahogy a térkép fölé hajolva morfondíroztunk, egyre inkább a Felvidéken akadt meg a szemünk. A magyarlakta területeket kevesebben ismerik itthon, mint Erdélyt, a szepességi városok a lutheri reformáció felvidéki bölcsői, az Alacsony- és Magas-Tátra hajtűkanyarjai és a Felvidék közelsége meggyőztek minket.

A Református Motorosok Baráti Köre idén június 12-15. között mintegy ezernégyszáz kilométer megtételével emlékezett meg a reformáció 500 éves évfordulójáról. Beszámolónk álljon itt sajátos útinaplóként.

Június 12.

Túránk első napján hamar szerettünk volna megérkezni a hegyekhez, ezért miután Vámosszabadinál átléptük a határt, a legközelebbi ponton felhajtottunk az autópályára. Első megállónk Besztercebánya volt, az Alacsony-Tátra lábánál lévő, festői belvárossal rendelkező néhai bányaváros. A város központjában sétálgatva döbbenetes volt látni a többszáz évvel ezelőtti gazdagságot, ami az épületekben megmutatkozik. A német templomnak nevezett gótikus stílusú katolikus templom mellett megcsodáltuk a 14. században készült domborművet, mely Jézus Krisztust ábrázolja az Olajfák hegyén, az elfogatása előtti órákban. A többszáz éves emlékek mellett az elmúlt évszázad történelmének szomorú lenyomata is megjelenik a belvárosban. A főteret a szlovák szabadságharcról nevezték el, az 1945-ben partizánakciókat folytató kommunisták emlékére. A gyönyörű tér közepén egy fekete obeliszk, tetején aranyszínű ötágú csillaggal állít emléket szlovák, orosz és román nyelven a „dicső felszabadításnak”.

Besztercebányát elhagyva nekivágtunk az Alacsony-Tátrának. Az autópálya után üdítő volt az Alpok fenyveseire hasonlító erdőkben kanyarogni. Következő megállónk Liptószentmiklós volt. A város központi része kisebb, de hasonlóan szép, mint Besztercebánya. Innen indult a szlovák nemzeti önállósodási kísérlet 1948-ban, amit az akkori magyar parlament letört, a vezetőket elfogták. Ez az esemény részben megmutatja, milyen mélyen gyökerezik a Kárpát-medencében élő nációk, főleg a magyarok és más népek közti ellentét. Van miért bocsánatot kérni, megbocsátani minden oldalon, amit elkövettünk egymás ellen az elmúlt évszázadokban...

A Liptószentmiklóstól nem messze lévő Hibbe községben található templomot kerestük fel következő úti célként. A középkori templom őrzi Balassi Bálint, a magyar reneszánsz egyik legnagyobb alakjának és több református énekünk szerzőjének földi maradványait. Ezt a templomban emléktábla, a templomkertben pedig emlékoszlop örökíti meg. Sajnos a kapukat zárva találtuk, a plébánia címe sehol. Szomorúan vettük tudomásul, hogy nem jutunk be. Lesz miért visszatérnünk.

A Liptói-medencében tovább motorozva értük el szállásunkat Poprádon, ahol vacsora közben már a Magas-Tátra csúcsaiban gyönyörködtünk.

Június 13.

Hűvös reggelre ébredtünk. A hegyekben még nyáron is elkél a pulóver, esőkabát. A friss levegőben indultunk Késmárkra. A Szepesség egyik meghatározó városa nem olyan szép, mint Lőcse – egy helyi fiatalember szerint, akivel a reggeli kávézás közben ismerkedtünk meg. Mégis érdemes volt útba ejteni a történelmi belvárost. Ahogy a térről követtük a történelmi utca vonalát, nemsokára a Thököly-vár kapujában álltunk. A Thököly család a gótikus várat átépíttette reneszánsz stílusúra. Ma is érintetlenül láthatjuk. Visszasétálva a város főterén keresztül a régi és új evangélikus templomot tekintettük meg. Az új templom azért említésre méltó, mert itt nyugszik Thököly Imre. A szarkofágnál elhelyeztünk egy emlékszalagot és elénekeltük azt a Balassi éneket, amit előző nap Hibbén szerettünk volna.

Az új templom közvetlen közelében álló régi evangélikus templom az egyik legmeghatározóbb élményünk erről az útról. Az 1717-ben, még jóval a türelmi rendelet előtt épült templom különlegessége, hogy teljesen fából készült. Csak úgy kaptak engedélyt, hogy az akkori város falán kívül, torony nélkül építhettek. Egész Nyugat-Európa protestánsai gyűjtést szerveztek a késmárki evangélikusoknak. A közeli Tátra erdeiből hozták a faanyagot. A templom elkészítésénél svéd hajóácsok, matrózok is segítettek, ennek nyomát, stíluselemeit viselik magukon a  tartóoszlopok. A templom alapja egyenlő szárú keresztet formáz, amit az amszterdami Noorderkerk templomról mintáztak. Néhány éve a világörökségé részévé nyilvánították. Bár a turistákat fogadó hölgy csak szlovákul beszélt, adott egy magyar nyelvű leírást, ami részletes leírást ad erről a gyönyörű épületről.

Késmárk után a hegyek felé fordítottuk a kormányt. A Magas-Tátrát északról kerülve értük el szédítően sok visszafordító után Zakopanét. Ebéd után tovább indultunk nyugatra, majd Szlovákiába visszaérve, Árva váránál álltunk meg. Sajnos későn érkeztünk, így nem volt időnk, hogy a vezetett vártúrán részt vegyünk. Vezetés nélkül nem engedtek be minket a várba, így csak kívülről csodálhattuk meg a sziklaoromra épült, bevehetetlen építményt, ami a magyar történelem egyik meghatározó helye.

 A vár után némileg vigasztalt minket a Magas-Tátra déli lejtőin végighúzódó hegyi út lélegzetállító kilátása. Miközben Tátralomnic felé kanyarogtunk, újra és sújra átszeltük azokat a területeket, melyek áldozatul estek a 2004-es nagy viharnak. Még most is döbbenetes és egyben szomorú látvány nyújtanak a letarolt, halott erdősávok és a mögöttük magasodó Gerlachfalvi és Lomnici csúcsok a maguk több mint 2500 méteres magasságával.

Június 14.

Gyors reggeli után délnek vettük az irányt. A Dobsinai jégbarlang volt az első megállónk. Jó húsz perces séta után értük el a barlang bejáratát, ami igen népszerű a szlovák és külföldi turisták körében is. A barlang egyedülálló jelenség,  az egyik legnagyobb jégbarlang a világon. Mégis csorbította az élményt, hogy az idegenvezető csak szlovákul beszélt a barlangról, holott rajtunk kívül németek, koreaiak (vagy kínaiak?) is voltak a csoportban. Angolul csupán egy mondatot hallottunk folyamatosan: „No photo!”

Rozsnyón rövid ebédszünetet tartottunk majd egy kis hegyi utacskán jutottunk el Kassára. Krasznahorka várát csak kívülről láttuk, mivel a 2012-ben leégett vár újjáépítése még mindig folyik és nincs nyitva a nagyközönség előtt.

Kassán először II. Rákóczi Ferenc rodostói házát kerestük fel, majd a fejedelem mauzóleumát a kassai dómban. Bár nyitvatartási időn túl érkeztünk, pár percre beengedtek minket. Második emlékszalagunkat itt helyeztük el.

Kassa gyönyörű belvárosában sétálva egyre inkább nyilvánvalóvá vált számunkra mindaz a magyar történelmi múlt, ami egy-egy épületen elhelyezett emléktábláról, egy homlokzatról, egy apró részletről elénk tárult. Kazinczy, Tinódi Lantos Sebestyén, Bethlen fejedelem, Márai Sándor és még sokan mások, akik itt éltek vagy megfordultak Kassán és hozzátettek a város nagyságához. Külön megdobogtatta a szívünket, hogy a mostani kassai színház helyén állt, korábbi színházépületben volt 1833. február 15-én a Bánk bán ősbemutatója.

Június 15.

Hazafelé vettük az irányt, de még az utolsó nap is tartogatott látnivalót a számunkra. Első megállónk a Vizsolyi Biblia Látogatóközpont volt. Megtekintettük az első teljes magyar nyelvű Biblia elkészülését bemutató folyamatot, majd mi is kinyomtattuk a Biblia első lapját a korabeli nyomdagép kicsinyített másával. A vizsolyi templomban a több száz éves freskók mellett megcsodáltuk a vizsolyi Biblia kiállított eredeti példányát és örömmel olvastunk el pár sort abból a Szentírásból, amit még azok készítettek, akik személyesen ismerték Károli Gáspárt és Szenci Molnár Albertet. Talán még ők is kezükben tartották azt a példányt, ami most védetten, üveglap alatt tekinthető meg. Itt helyeztük el harmadik emlékszalagunkat.

A Miskolchoz közeli Arnóton pihentünk meg és élveztük Rácsok András és Rácsokné dr. Fügedi Zsófia lelkész házaspár vendégszeretetét. Érdemes volt megnézni a régi, több száz éves templomok után, ahogy egy fiatal, kis létszámú, de annál bizakodóbb és életrevalóbb református gyülekezet él és élni akar. Az arnóti reformátusok példája jól mutatja, hogy a reformációra nem csupán emlékezni kell, őrizni az ősök emlékét, hanem megélni és továbbadni a hétköznapokban mindazt, amire a régiek tanítanak minket. Így válik Jézus Krisztus evangéliuma életté.

A frissítő vendéglátás után átverekedtük magunkat Miskolcon és Lillafüred érintésével érkeztünk Egerbe, innen pedig a 24-es utat követve Gyöngyösre. A Bükk és a Mátra kanyarjaival méltóképp zártuk le túránkat.

A Felvidék egy kis szeletét derítettük fel, de így is jó betekintést kaptunk abba a történelmi és kulturális gazdagságba, ami északi szomszédunknál található. Több helyen mogorvák voltak velünk a magyar szó miatt, de voltak pozitív csalódásaink is. Volt, aki szlovák létére örömmel beszélt velünk magyarul, volt, aki sem angolul, sem németül nem tudott, de kevert alapszavakkal és erős gesztikulációval megértettük egymást.

A táj magával ragadó, a Magas-Tátra mint Európa legkisebb magashegysége, különleges élményt nyújt. Érdemes akár családosan, barátokkal, gyülekezettel kirándulni, síelni, túrázni és felkeresni a sokszor megdöbbentő látnivalókat. Egy biztos, ide újra visszatérünk!

Fotók: Lőrinczi Hunor

Késmárki templom képe: www.capper-online.de