1576. augusztus 16–17-én a mai Horvátországhoz tartozó, alsó-baranyai Hercegszöllősre hívott össze zsinatot Veresmarti Illés püspök. Itt negyven lelkipásztor írta alá azt a törvénygyűjteményt, amelynek fő célja az volt, hogy az evangélium hatékony hirdetésének kereteket biztosítson. Erre a mohácsi csatavesztést követő szétszórtságban kiemelt szükség volt, ezért kapcsolódik benne össze hitvallás, egyházfegyelem és a gyülekezetek életének szabályozása.

Az idei Református Zenei Fesztivál pénteki napján a budapesti Török Pál utcában található Szó-Tér közösségi hely adott otthont annak az előadásnak és pódiumbeszélgetésnek, amely a kánonok megszületésének körülményeit járta körbe, különös tekintettel azok időtállóságára.

A közös gondolkodást bevezetve Balog Zoltán, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, hogy bár a baranyai kánonok időben megelőzték a hercegszöllősi zsinat rendelkezéseit, ez az első, zsinati határozattal alátámasztott írásos dokumentum, amely irányt adott az egyház működésének. „Mindaz, ami a XVI. század közepétől, a Kárpát-medencében, a Dunamelléken és Alsó-Baranyában történt, nem független a történelmi eseményektől.

Ma is izgalmas kérdés, hogy a történések hogyan határozzák meg egy lelki közösség életét.

Az egyház gyengeségét mutatja, hogy erre reagálni kell, vagy inkább az erejét, hogy a fölvetett kérdésekre válaszai vannak?” – tette fel a kérdést az egyházvezető.

A püspök felvázolta, hogy Mohácsot követően – bár a XIX. századig nem beszélhetünk valós nemzetfogalomról – nem volt meg az a nemzeti egység Magyarországon, amely ellenerőt tudott volna felmutatni az oszmánokkal szemben, akik másfél évszázadra beékelődtek az országba. „A zsoltárokban, a jeremiádokban gyakran megjelenik a kérdés, hogy ’Miért, Uram?’ Amikor viszont azt kérdezzük, hogy ’miért’, akkor csak az okokra vagyunk kíváncsiak, vagy a történések értelmére is?” – tette fel a kérdést Balog Zoltán, majd így fogalmazott: „Az elmúlt időszak eseményein keresztül visszatekintve a XVI. századra azt mondhatom, hogy ha Isten meg akar valamit tanítani a népének, azoknak, akikre feladatot bízott, és ők ezt nem képesek a győzelemből megtanulni, akkor a vereségből kell majd.” A püspök szerint erre egyetlen válasz létezik: a közösségi megújulás, amelynek gyümölcse a XVI. században a reformáció lett. Ez azonban csak akkor történik meg, ha életünk három terében – személyesen, egyházi közösségeinkben és nemzetként egyaránt – is változás történik.

A kánonokra fókuszálva Balog Zoltán hozzáfűzte: „A dokumentum egyszerre hitvallás, valamint az egyházi és világi rend meghatározója.” Kedvenc cikkelyeként a harmadikat emelte ki, mint amelyik szervesen kapcsolódik az általa viselt hivatalhoz: „A püspök semmilyen ügyben ne menjen a saját feje után, ha valamit kezdeményez, akkor azt tárja az esperesek és az érintettek elé, s ha egyetértenek, akkor cselekedjen.” „Maradandó értéke a kánonoknak, hogy testületi vezetést fogalmaz meg, az pedig vezetői bölcsességet kíván, hogy hogyan lehet az érintetteket bevonni” – tette hozzá.

Az előadást követő, Balog Zoltán által moderált kerekasztal-beszélgetésen Lábadi Károly néprajzkutató, Szabó András irodalomtörténész és Veres Ábel teológus igyekezett közelebb hozni a hallgatósághoz a kánonokat.

„A hercegszöllősi a remény zsinata volt a reménytelenségben”

– vélekedett Lábadi Károly.

„A török félhold fényesen ragyogott, erre pedig nagyszerű választ adott a törvénykönyvet aláíró negyven prédikátor” – mondta a néprajzkutató.  Szabó András hangsúlyozta, hogy az egyes paragrafusok az óegyházi zsinatok rendelkezéseiből merítettek, azt pedig Veres Ábel tette hozzá, hogy a 22-es cikkely éppen a korai kereszténységhez való visszatérésről adott számot. Lábadi Károly felhívta a figyelmet arra, hogy a kánonok nyomtatott változatának címoldalán az 1Timóteus 3-ból olvasható egy részlet, amely azt foglalja össze, hogy milyen vezetőre van szüksége az egyháznak.  „Ez azonban nem csak a püspöki stallumra vonatkozott, hanem a prédikátorokra is – az egymás iránti tisztelet végigvonul a kánonokon. Az ebből fakadó erős lelki háló tudta megtartani a félelemben élő egyházközségeket a nehéz időkben” – fogalmazott.

A püspök azt a kérdést is feltette a beszélgetés résztvevőinek, hogy van-e ellentmondás aközött, hogy a kánonok valóban lelki választ adtak Mohácsra, illetve aközött, hogy a történészek szerint a megújulás nem a csatavesztés következménye volt.

Szabó András szerint több magyarázat is létezik már a reformáció tanainak magyarországi térnyerésére. „A katolikus válasz úgy hangzott, hogy az állami hatalom megszűnt a három részre szakadt országban, egy másik válasz pedig úgy, hogy a földesurak rá akarták tenni a kezüket az egyház vagyonára, ezért a reformáció tanait rákényszerítették a katolikusokra. Aztán volt olyan interpretáció, hogy a nagyszámú mezővárosi lakosság támogatta a reformációt, egy elmélet szerint pedig a végvári katonaság támogatta az új tanokat. Mindegyikben van igazság, azt viszont, hogy a reformáció végsősoron az Isten Igéjéhez való visszatérést jelentette, nem lehet egyháztörténeti eszközökkel megragadni.”

Lábadi Károly szerint a létbizonytalanság által mozgósított életösztön volt az egyik kulcs, ami a kánonokhoz vezetett: „Tudták, ha nem lépnek, akkor el fognak veszni” – mondta, majd hozzátette, hogy a kort és magát a zsinatot is több oldalról lehet csak objektíven felvázolni. Veres Ábel más példákkal erősítette meg, hogy a létbizonytalanságban az emberek fogékonyabbak lelki értelemben: a második világháború megpróbáltatásai miatt fordult a teológia felé a német Eberhard Jüngel és Vályi Nagy Ervin is, de a napjainkban zajló orosz-ukrán háborúban is gyakran hallani olyan katonákról, akik a fronton magyar nyelvű istentiszteleteket hallgatnak.

A Hold utcai gyülekezet lelkésze szerint amíg a keleti keresztények a liturgia megerősödésével reagáltak a muszlim nyomásra, addig Kálvin öröksége nyomán a magyarországi reformátusság az egyház jogi struktúrájának kereteit és a társadalomban elfoglalt helyét próbálta kijelölni teológiai kérdések feszegetése helyett. Lábadi Károly olyan korabeli református szerzőkre hívta fel a figyelmet, mint Szerémi György és Thúri Farkas Pál, akik kongatták a vészharangot a török veszély miatt. Balog Zoltán erre reflektálva arról a toposzról kérdezte beszélgetőtársait, hogy valóban hálásak lehetnek-e a reformátusok az oszmánoknak, akik kíméletesebben bántak velük, mint a katolikusokkal.

Szabó András szerint az említett szerzők írásaiból az tűnik ki, hogy a hódoltságban gyakran erőszakos iszlamizáció zajlott, aminek relatív sikertelensége annak tudható be, hogy Magyarország a nyugati kereszténységhez tartozott. Lábadi Károly hozzátette, hogy a történelmi Baranya területe a történelem folyamán ütközőzónának számított, anno itt húzódott a limes, illetve a nyugati és keleti kereszténység is itt találkozott egymással.

Veres Ábel felhívta a figyelmet, hogy Bogárdi Szabó István a kánonokról írt tanulmányában is előkerül az oszmánok protestánsokkal szembeni tolerenciája, majd hozzátette, hogy a hódítás iszlám oldalról voltaképpen eszkatológiai történés volt. Erre a keresztények – így a reformátusok is – ún. ellen-eszkatológiával reagáltak, hiszen már a hercegszöllősi kánonok első cikkelye is arról szól, hogy hit és üdvösség tekintetében nem kell törődni az evilági hatalmasokkal.

A megszólalók megosztották számukra kedves cikkelyeiket a kánonokból: Veres Ábel megerősítette, hogy a 22-es paragrafust mennyire fontosnak tartja az óegyházzal kapcsolatos folytonosság miatt. Szabó András a 23-ast választotta ki, amely előírta, hogy minden prédikátornak anyakönyvet kell vezetnie – az irodalomtörténész hozzátette, a katolikus egyházban az 1563-as tridenti zsinat határozott ugyanerről. Lábadi Károly a 40. artikulust emelte ki, amely az evangelisták és Pál apostol örökségéhez nyúl vissza, egyben megerősíti, hogy az úrvacsorát ostya helyett kenyérrel és borral kell kiszolgáltatni.

A beszélgetés végén Balog Zoltán arra kérte a megszólalókat, hogy fogalmazzák meg, miben látják leginkább a hercegszöllősi kánonok aktualitását. Szabó András az egyházfegyelmet emelte ki. „A kánonok szigorúan meghatározták a rendet, amihez a lelkészeknek, a gyülekezeti tagoknak tartaniuk kellett magukat, illetve, hogy a bűnök mellett konkrét büntetési tételek szerepeltek – például a kocsmába járó lelkészt meg kellett fosztani hivatalától. De az is érdekes, hogy a táncot is tiltották mindenkinek, ami mai szemmel kevésbé érthető.”

Lábadi Károly szerint az a törvénykönyv semmit sem veszített az aktualitásából, annak kifejezései szervesen beépültek az egyházi szókészletbe. „Ha elolvassuk a kánonokat, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy csak a jól szervezett egyház töltheti be a küldetését. Az egység elérésének eszköze, ha az egyház tagjai azonos szabályokat követnek és közös a döntéshozatal.” Veres Ábel úgy véli, a kánonok aláírói felismerték azt a teológiai pillanatot, amelyben a törvények megfogalmazása segíthetett az egyház túlélésében, fennmaradásában és megőrzésében.

„Nagy kérdés számomra, hogy ma hogyan ismerjük fel a mi teológiai pillanatunkat, ami ugyanúgy benne van az Igében, mint akkor.”

A beszélgetés zárásaként a közönség soraiból egy kérdező arra volt kíváncsi, hogy mi lehetett az oka, hogy az emberek nem a római katolicizmusban való megerősödést választották, hanem a reformáció tanai felé fordultak. Lábadi Károly úgy summázott, hogy egy adott történelmi helyzetre kellett teológiailag is elfogadható magyarázatokat adni, ezt a szerepet pedig a lutheri, majd kálvini tanok töltötték be. Szabó András rávilágított: a középkori szerzetesrendek közül egyedül a ferencesek tudtak megerősödve kijönni ebből az időszakból, köszönhetően annak, hogy nem rendelkeztek vagyonnal és a hódoltság területén a hívek gondját viselhették. Balog Zoltán hozzáfűzte, hogy a magyarországi reformáció nélkül valószínűleg nem lett volna a pázmányi katolikus megújulás, amely megmutatja, hogy ha dogmatikai kérdésekben nem is értünk egyet, egymás megújulásra ösztönzése végső soron pozitív történelmi dinamikáról árulkodik.

A beszélgetés után az érdeklődők csatlakozhattak a Református Zenei Fesztivál fáklyás felvonulásához, amely zsoltárokat énekelve sétált a Bakáts tértől a Kálvin téri református templomig.

Képek: Dezső Attila

Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.
Négyszázötven éves örökségünk: a Hercegszöllősi Kánonok – Parókia.hu

A Dunamelléki Református Egyházkerület tanulmánykötete a Hercegszöllősi Zsinat 450. évfordulója alkalmából jelent meg.
A szélesebb olvasóközönség számára most online formában is elérhetővé tesszük a tartalmát.
„Minden Prédikátor nevét alatta írja” – Parókia.hu

Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségén a pécsi Kodály Központban 2026. január 31-én.
Krisztus szabad szolgái – Parókia.hu

Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
Lelki válaszok sorskérdésekre – videó – Parókia.hu