„A templomi élet rendje: a keresztút. Aki belép, kevesebbet ennél nem tehet, mert akkor be sem lépett. Bent van ugyan, de kívül rekedt."
Visky András
Virrasztók a falaknál Istenhegyen
Szükség van egyházra, minden hibájával együtt, hiszen Krisztus értünk, emberekért alapította meg. Ezt a svábhegyi reformátusok is vallják, akik hosszú éveket vártak arra, hogy lelkészüket beiktassák. Templomuk, parókiájuk „hegyen épült várként” védi és várja a környéken élőket.
Huszonhárom évnyi szolgálat után iktatták be Berta Zsolt lelkipásztort a Svábhegyi Református Egyházközségben. A majdnem negyedszázadnyi idő és a beiktatás a lelkész szerint „megkésett esküvőhöz” hasonlítható.
A gyülekezet, a templom, a parókia története ugyanis megpróbáltatásokkal, nehézségekkel és áldásokkal teli, és a közösség-lelkész kapcsolatban is megvolt a maga helye az „ismerkedésnek, együtt járásnak”.
A svábhegyi reformátusoknak száz évet kellett várni a templom felépülésére, a parókia felszentelése pedig a beiktatás része volt, október 7-én.
Bogárdi Szabó István Lukács evangéliumának huszonkettedik része alapján hirdette az igét, a 24-30. versek szerint. A szakaszban az evangélista arról ír, amikor Jézus megkérdezi tanítványait, ki a nagyobb: aki az asztalnál ül, vagy aki szolgál. A püspök szerint a bibliai szakasz nagyon jól illik a lelkészbeiktatáshoz. Mint mondta, az esemény sákramentális, azaz Istenre mutat, ahogy a templom, a parókia, a torony, az úrasztala – a keresztyén hitgyakorlás egyes külső jelei. Ilyen értelemben hasonlítható a két szentséghez, a keresztséghez és az úrvacsorához, amelyeket Jézus rendelt el.
A püspök a tizenkilencedik században megfogalmazott német gondolattal folytatta igehirdetését, amely szerint az egyháznak meg kell szűnnie, mert az emberi gyarlóságok, bűnök és hibák miatt a nem hívők teljesen eltávolodnak Krisztustól és egyházától. Bogárdi Szabó István szerint e gondolat mögött sok fájdalom, keserű tapasztalat és teher található: miattunk nem tud az egyház fellángolni, megújulni, a mi győzelemvágyunk, hatalmaskodásunk miatt. A megoldás mégsem az egyház megszüntetése, mert Krisztus miattunk, értünk alapította azt.
A különbséget ugyanakkor látnunk kell a pogányok és a hívők között, mert Jézus arra buzdítja tanítványait, hogy hagyják abba a vetekedést, a viszálykodást, ne ez jellemezze őket. Krisztus mutatja meg igazán, hogy aki a legnagyobb és legfontosabb akar lenni, az legyen a legkisebb. A bibliai szakaszban Jézus egyértelművé teszi: a szolga nagyobb annál, aki az asztalnál ül. A püspök igehirdetésének végén a svábhegyi gyülekezetet és lelkészüket arra kérte, figyelmeztessék egymást, hogy Jézus a legnagyobb. Maradjanak mellette, virrasszanak, ha kell, mert a keresztyénségünk tele van dezertálásokkal: sokan hagyták és hagyják el hitüket, egyházukat, Megváltójukat.
Az istentisztelet további részében Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese beiktatta Berta Zsoltot, majd a jelenlévő palástos lelkészek áldásmondásai következtek. 
A beiktatáson először Balog Zoltán lelkész, miniszterelnöki biztos mondta el köszöntőjét. Kiemelte, hogy a svábhegyi gyülekezet az építkezések alatt türelmet és alázatot gyakorolt, példát mutatva ezzel a környéken élőknek.
A miniszterelnöki biztos visszaemlékezett a húsz évvel ezelőtti tervre és annak meghiúsulására, amikor a kórházi lelkigondozás bevezetése azon bukott el, hogy a szakmai szervezetek követelték, a lelkészek, papok csak azokhoz mehessenek oda, akiknek van tagsági igazolványa felekezeti hovatartozásukól. Ugyanis a lelkészek, papok szerintük „nem voltak illetékesek” a nem hívő betegekhez. Balog Zoltán szerint ma is sokan gondolják, hogy az egyháznak be kell zárnia kapuit a nem hívők előtt. Mint mondta, az egyház nem érdekvédelmi szervezet, hanem rész, amely az egészért vállal felelősséget. A svábhegyi reformátusoknak ezért azt kell kisugározniuk, hogy jó a gyülekezethez tartozni, jó keresztyénnek lenni Budapesten.
Szarka Miklós lelkipásztor huszonöt éve tartó barátsággal tekint Berta Zsoltra. Köszöntőjében visszaemlékezett arra, amikor még nem álltak falak, nem volt presbitérium, és a gyülekezet is jóval kisebb volt. 
A lelkész Nehémiás prófétát hozta fel példának, aki megérte, hogy Jeruzsálem falai Kr.e. 441-ben ismét felépültek. Szarka Miklós szerint falakra szükség van, nem azért, hogy kizárjunk másokat, hanem, hogy a falak mögött közösségben legyünk egymással, ahol már nincs szükség belső falakra. A lelkész egymás mellé rendelt munkatársakat kívánt a gyülekezetnek. Arra buzdította a svábhegyi reformátusokat, hogy virrasszanak a falak mellett, mert túl sok alvó lélek van körülöttünk. Ugyanakkor az ébredezőkre is figyelnünk kell. Szarka Miklós szerint meg kell várnunk a hajnalt, a lelki ébredést, amihez sok idő szükséges. Végül türelmet és kitartást kívánt a közösségnek.
Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester köszöntőjében kiemelte a templom megjelenését, meglátása szerint a téglaépület őszinte, mértéktartó, áttetsző, egyben barátságos hatást kelt. A polgármester jó munkát kívánt Berta Zsoltnak, majd hozzá tette, a lelkész jobban tudja mindenkinél, hogy a templom, a parókia és az épülő óvoda nem a saját tulajdona. Akik a városért, Svábhegyért munkálkodnak, valójában emberekből építenek várakat. Pokorni Zoltán azt kívánta, a gyülekezet is legyen hegyen épült vár, amelyben megtartatunk, ahol megőrizzük emberi, hitbeli értékeinket.
Berta Zsoltot Soltész Miklós államtitkár, Beszédes Mária torontáli lelkipásztornő, Nagy Béla kárpátaljai református egyházkerületi főgondnok és Koncz Kornélia gondnokasszony is köszöntötte. Az istentisztelet végén a lelkész válaszolt a köszöntésekre. Hálásan emlékezett vissza gyermek- és fiatalkorára, arra, hogyan szólította meg Isten a kispest-rózsatéri, majd a pasaréti gyülekezetben. Szintén hálával emlékezett meg korábbi szolgálati helyeire, a pesterzsébet-központi és a budahegyvidéki gyülekezetre.
Kiemelte, hogy a Svábhegyen minden külsőség ellenére sokszor koldusszegény lelkekkel találkozhatunk, ezért a vidéken éppúgy szükség van Isten megújító erejére, mint máshol. Berta Zsolt a „megkésett esküvő” képével mondta el, miért huszonhárom év elteltével került sor a beiktatásra. Időre volt szükség ugyanis ahhoz, hogy a közösség megerősödjön, a gyülekezet templomot, parókiát kapjon, a Svábhegyi Egyházközség önálló útra lépjen. „Az együtt átélt örömök és nehézségek, megtapasztalások és megpróbáltatások, úgy érzem, még nyilvánvalóbbá tették számunkra, hogy az Úr áldása gazdagít meg, és ahhoz semmi sem fogható. Abban bízom, ezt a tudatos, kiérlelt elköteleződést Isten áldása fogja kísérni” – fogalmazott a lelkész.
Somogyi Csaba
Képek: Füle Tamás
