„Puszta váz vagyok, amit Isten lehelete tart egyben."
Kubiszyn Viktor
A jó tábor a felkészüléssel kezdődik
Nyári gyülekezeti bibliatábort szervezni öröm és felelősség. Hogyan figyeljünk egyszerre a gyerekek biztonságára, a közösségre, a programokra és az egyéni szükségletekre? Mit tegyünk egy váratlan helyzetben? Hogyan legyen a tábor nem csak élmény, hanem megtartó, szeretetteljes közeg?
Ezekre a kérdésekre adott gyakorlati és hiteles válaszokat a Szentírás Szövetség idei tavaszi Táboros szolgálói képzése, mely azoknak szólt, akik nemcsak megszervezni szeretnének egy tábort, hanem azt jól is csinálni.

A Szentírás Szövetség közel harminc éve segíti a gyülekezeteket angol bibliatáborok szervezésével. Az évek során felhalmozott tapasztalat most új formában vált elérhetővé: elindult a három modulból álló Táboros szolgálói képzés, amelynek első alkalmaira 2026 tavaszán került sor.
Biztonságos közeg – felelősséggel szolgálni
A március 13-i képzési nap középpontjában a gyermekvédelem és a biztonságos tábori légkör megteremtése állt.
A közös játékok és áhítat után Csányi Ildikó tartott előadást, aki több területen, köztük a Bárka Táborokban is szolgált gyermekvédelmi felelősként. Az előadás arra irányította a figyelmet, miként lehet felismerni és kezelni a gyermekvédelmi helyzeteket egy táborban. A résztvevők nemcsak elméleti útmutatást kaptak, hanem konkrét szituációkon és szerepjátékokon keresztül gondolhatták végig saját felelősségüket, döntéseiket, valamint a személyes határok tiszteletének jelentőségét.
A gyermekvédelem nem csupán a veszélyhelyzetek megelőzését jelenti. Ugyanilyen fontos része annak a szemléletnek a kialakítása, amely minden gyermek számára biztonságos és elfogadó közeget teremt.
Erről szólt a nap második blokkjában Gloviczki Sarolta, az autizmus spektrum pedagógiája és pszichopedagógia szakos gyógypedagógus előadása. Külön figyelem irányult arra, hogyan érezheti magát otthonosan a táborban minden gyermek, különösen a sajátos nevelési igényű vagy atipikusan fejlődő résztvevő.
A képzés egyik fontos üzenete az volt: ezekre a gyermekekre ne problémaként, hanem egyedi szükségletekkel rendelkező személyként tekintsünk. Ha a szolgálók értő figyelemmel, türelemmel és megfelelő eszközökkel fordulnak feléjük, az nemcsak a közösségi élményt teszi számukra elérhetővé, hanem valódi biztonságérzetet is ad.
Vezetőként jelen lenni
A második képzési alkalmat április 17–18-án tartották. Ekkor a hangsúly a vezetői szerep tudatosítására és a gyakorlati tapasztalatszerzésre került. Győrffy Eszter, a Szentírás Szövetség vezetője előadásában a táboroztatás történeti hátterét és lelki-szellemi jelentőségét mutatta be: mitől válik egy tábor igazán értékessé a gyermekek számára, különösen keresztény szemléletben.
A résztvevők ezután kiscsoportokban saját „tábori kódexet” alkottak. Megfogalmazták, milyen szabályokat tartanak fontosnak, hogyan építenének élő, mégis biztonságos közösséget, és mi számukra a jó tábori működés alapja. A közös munka jó alkalmat adott a tapasztalatcserére és az egymástól való tanulásra.
Figyelem, fegyelem, játék
A szombati nap a „Figyelem – fegyelem” gyakorlattal folytatódott, amely az értő hallgatásra és a tudatos jelenlétre hívta fel a figyelmet. A páros beszélgetések során a résztvevők személyes tapasztalatként élhették át, mennyire nehéz, ugyanakkor mennyire fontos igazán odafigyelni a másik emberre.
Ezt követően egy összetett szituációs gyakorlatban egy teljes tábori délelőttöt modelleztek: ki vezetőként, ki táborozóként vett részt a helyzetekben. A közös reflexió rámutatott, hogy a vezetés egyszerre jelent figyelmet a programra, a közösség dinamikájára és az egyéni szükségletekre.
A nap második felében Demjén Borbála, angol–történelem szakos tanár, a Szentjánosbogár Közösség táboraiban és képzésében megszerzett játékmesteri tapasztalatait osztotta meg egy gyakorlatorientált foglalkozáson. Előadásában a résztvevők nemcsak a játék szerepéről hallottak, hanem különféle játéktípusokat is kipróbálhattak, és megtanulhatták, azok melyik korosztálynál milyen helyzetben lehetnek igazán hasznosak. A képzés végén játékvezetőként is kipróbálhatták magukat a résztvevők.
Közösség is született
A két alkalom végére nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak a jelenlévők, hanem közösséggé is formálódtak. Volt tér a kérdésekre, a tapasztalatok megosztására és a közös gondolkodásra is.
Folytatás
A Szentírás Szövetség tervét, hogy érdemes ilyen képzéseket rendszeresen meghirdetni, megerősítették a résztvevők pozitív visszajelzései is. Az egyikük így fogalmazott: „Melegen ajánlanám mindenkinek, aki táboroztat, mert szakmailag nagy felkészültséget ad, amit nem is feltételeznénk elsőre, hogy szükség van rá. Hiánypótló.”
Várhatóan a Szentírás Szövetség 2026 őszén és 2027 tavaszán újabb képzéseket tart majd.