A színes eminenciás

Balog Zoltán pályaképe a Magyar Narancsban.

 

Magyar Narancs (10-14.o.) A színes eminenciás címmel mutatja be Balog Zoltán református lelkész, a Parlament emberi jogi és vallásügyi bizottsága elnökének eddigi életútját.
A lap idéz a fideszes képviselő nyilatkozataiból is:
„Számomra a liberalizmus nem szitokszó, ám én a libertas Christi talaján állok... A Krisztusban elnyert szabadság nemcsak a személyes, belső szabadságunkat jelenti, hanem a közösségét is, amelyhez tartozunk."
A református lelkész szerint a legélesebb véleménykülönbségek a határhelyzetekben mutatkoznak meg. Nagyon fontosnak tartja, hogy az egynemű párok együttélését jogilag elismerje a törvényhozás, ám ez szerinte nem vethető össze a házasság intézményével, éppen ezért ellenzi a gyereknevelési és örökbefogadási jogok kiterjesztését a homoszexuális párokra. Az abortuszt gyilkosságnak tartja, de tiltását nem venné bele a büntetőtörvénykönyvbe, mert tudja, hogy a társadalom jelentős része erről nem úgy gondolkodik, ahogy ő.
Nem ellenzi a kisegyházak missziós tevékenységét, hangsúlyozva: ha egy ateista embert térítenek meg, akkor sikerült egy lelket Isten felé fordítani. Vallja: ha a kisegyházak a történelmi egyházak korábbi követőjét fogadják a soraikba, akkor a kitérésért az elbocsátó felekezet a hibás, amiért nem tudta megtartani a közösségben az illetőt.

A lap arra is emlékeztet, hogy Balog Zoltán a '90-es évek második felében nagy szerepet játszott a vatikáni szerződés többi történelmi egyházra való kiterjesztésében, komoly kapcsolati hálóra tett szert.
Egy neve elhallgatását kérő, 1998 és 2002 között Orbán Viktor akkori miniszterelnök mellett dolgozó személy azt mondta: a katolikusok sokra tartották Balog Zoltánt, értékelték, hogy elkísérte Orbán Viktort a vatikáni útján.
Ha a püspökök tárgyalni akartak a miniszterelnökkel, Semjén Zsolt együttműködését kérték, ha viszont kötetlenül beszélgetni, tanácskozni, Balog Zoltán közvetített.