A nulladik napon, táboron kívül, egy kávéház teraszán vagyunk. Barátok, régi egyetemi küzdőtársak, mindannyian a Csillagpontra jöttünk. Hirtelen jön afelhőszakadás, megtörve a napok óta tartó hőséget.

Nem érdekes, a terasz lezárható, átlátszó ponyva ereszkedik körénk, nyugodtan ülünk tovább.
Egy kis zápor? Legalább felfrissül minden, ennyi kell. Mintha tévében néznénk az esőt, ami, amikor indulunk vissza, éppen el is áll. Vége a műsornak, a készüléket kikapcsolták.

2. Legalább felfrissülünk. (Kedd este, nyitó áhitat)
Nagyszínpad, fűben ülünk sokan, kezdődik, végre és újra – a Csillagpont.
Persze látszanak sötét felhők, de hát úgysem lehet zápor pont a nyitó áhítaton! Köszöntők, zene, köszöntés, ige. Pár csepp az égből, csak úgy mutatóba, pont jó, ennyit bír az ember, nyáron, melegben simán. Ének, igeolvasás. Még mindig csöpög, de kifejezetten kellemes. Elkezdődik az igehirdetés, és ahogy haladunk előre egyre jobban, az eső is ugyanezt teszi. Folyt. köv.

3. Bruce Willis. (Kedd, késő este.)
Zuhog. Áhítat félbeszakad, majd újraindul, már fedett helyeken. Reload, új tér, új lehetőség. Aztán kicsit vizesen, esőkabátomat összeszedve nézek szembe a szakadó esővel. Engem ez nem tud megállítani, erősebb vagyok, én győzök, csak én győzhetek. Tudom, hogy több ezren vagyunk, de ez most személyes ügy – több ezer embernek. Csak elszántnak kell lenni, egy kis humor, cinikus félmosoly, és állni az ütéseket, a vízcseppek monoton csapásait. Csarnokból csarnokba, majd a Café El Mondóba, az út valódi helytállás, vasakaratom és harctéri kitartásom bizonyítéka.

4. Nincs remény? (Kedd éjjel)
Vissza a sátorhoz, amikor minden programnak vége lett. A sátornál láttuk, hogy mindennek vége. Amikor tudod, hogy ennél erősebb eső nem lehet, és mintha egy skálán hirtelen még egy fokozatot tekernének, olyan volt ez. Ömlik a víz felülről (eső ez?). Először olyan érzés – állni, és nézni a sátrat, az alvóhelyet –, mintha síráshoz közelednél. Ránézek a szomszédra, majd kitör belőlünk a nevetés, ennyit tudunk tenni. Fél óra múlva valakik befogadnak aludni.

5. Soha nem lesz vége? (Szerda, korán reggel)
Úgy van, hogy mielőtt kinyitod a szemed, elképzeled, hogy mi lesz. Kint nem esik már, lassan szárad a föld, a sátor rendben van, indulhat a a fesztivál teljes sebességgel, nagyszínpad, programok közti tanácstalanság, satöbbi. Tudod, hogy így kell lennie. Aztán kinyitod a szemed, felkelsz, kinézel az abblakon, és látod, hogy nincs így. Esik. Azt üzeni, soha nem lesz vége. Csillagpont, eső, Magyarország. Csakazértsem adta föl senki.

Exkurzus: ernyővásárlás és PASO-koncert
Elkövettem kedden éjjel egy hibát. Ráterítettem túraboltban vásárolt extra esőkabátomat a sátramra, mondván, hogy az is védi. Nem védte meg, de legalább vizes lett és maradt. Az autóban még van egy pár száz forintos délkelet-ázsiai ernyő, ami pontosan hatszáz métert ki is bírt. Kimentem a táborból ernyőt venni, sikerült is, jóféle, erős, tágas példányt. Ki is sütött a nap. Este Pannonia All Star Ska Orchestra koncert, a csarnokba költöztetett nagyszínpadon, napsütés-zene, sok mozgás, kollektív esőfelejtés, bár a végén mindenki újra vizes, de ez csak izzadság. Így kell ezt.

5. Kit érdekel 2.0 (Csütörtök reggel, dél, délután…)
Megint esik. Nem szakad, csak konokul zúgnak, kopognak a cseppek, mintha mindig ez lett volna, mintha ez lenne az egyetlen lehetőség. Lassú halál. De már nem érdekel. Megszoktam. Megszokom. Örökké nem eshet, egyszer csak elfogy, ugye! Ugye?!

Bella Péter