Megkezdődött a Kálvin-emlékévek 2014-ig tartó programsorozata.

A debreceni Református Kollégium nagykönyvtárában szerdán megnyitott Kálvin-kiállítással megkezdődött a Kálvin-emlékévek 2014-ig tartó programsorozata.

A Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás a múlt üzenete a jelennek és a jövőnek - mondta az ünnepségen Márkus Mihály nyugalmazott református püspök, a Kálvin Bizottság elnöke, hozzátéve: a Magyarországi Református Egyház által szervezett programsorozat 2014-ben, Kálvin halálának 450. évfordulóján fejeződik be.
    Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Kálvin fő művére, az Institutio című munkára utalva kijelentette: "Hiszem és vallom, hogy Kálvin János ma is időszerű, tanai ma is lángra tudnak lobbantani szíveket".
    A Kálvin-emlékévek nem szólnak másról: az őszinte hálaadás, az Isten iránti köszönet hangján szólalhatunk meg, szólhatunk arról, hogy reformátusok vagyunk - tette hozzá.
    Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke az összefogás jelentőségéről beszélt, s fontosnak nevezte, mennyire tudunk "készségesen és őszintén örülni" Kálvin örökségének.
    Mint mondta, örülne Kálvin János, ha hallaná, hogy a szétszabdalt magyar református egyház tagjai 2009. május 22-én, születésének 500. évfordulóján Debrecenben összegyűlnek, s a Kárpát-medencei reformátusok kimondják: "Egyedüli jövőnk Krisztusban van és mi együtt akarjuk követni".
    A püspök ezzel az egységes, az egész Kárpát-medencére kiterjedő Magyar Református Egyház megalapítására utalt. A Kárpát-medencei református egyházak elnökségeinek tanácskozó szervezete, a Generális Konvent tavaly júniusban Pápán határozott az alkotmányozó zsinat idei, május 22-i összehívásáról.
    Az MRE zsinata tavaly novemberben szavazta meg az alapító alkotmány előzetes ratifikációját. A májusi zsinat célja, hogy helyreállítsák "az egykor erőszakkal szétszakított Magyar Református Egyház szervezeti egységét" - áll az alkotmánytervezetben.
    MTI