Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Készülő szabadítás - 2Móz. 1. rész



Négy évtized történetét meséli el ez a rész. Istenhez méltó szabadítástörténet következik, mert elhatározta: eljött az ő népe kiszabadításának ideje, és ezt csodák árán is véghezviszi.
Józsefék hetvenen mentek Egyiptomba a nagy szárazság idején, ami akkor Isten gondviselését jelentette. Jó helyre, szép reménnyel mentek, mert József fontos ember volt. Boldog, gazdag földre mentek, mint a fáraó kegyeltjei.
De ez a négyszáz év legelején történt. Azután meghalt Jákób és meghalt József is. De előbb fiai megígérték, hogy amikor hazatérnek, magukkal viszik őt is, vagyis azt, ami belőle maradt.
Ekkor már többszázan voltak Izráel fiai. Egyre szaporodtak, megtelt velük Gósen földje… Betöltötte az Úr Ábrahámnak tett ígéretét, megsokasodtak a fiak.
Művelt nép volt az egyiptomi, gyönyörű palotáik, városaik voltak, templomok és piramisok, a gyerekek iskolákban tanultak! Már ismerték a gyógyítás módszereit, volt orvostudomány, nádból papírt készítettek, tudtak írni és olvasni (hieroglifákat), és földet műveltek. Sokat tanultak tőlük az Izráel fiai. Abban az időben olyan jól érezték magukat Egyiptomban, hogy szinte teljesen megfeledkeztek arról, hogy nem Egyiptom a hazájuk, nem itt van az Ígéret Földje…
És akkor egyszeriben minden megváltozott… Az új király nem akart tudni Józsefről és az egyiptomi-héber barátságról, és nem akart a héberek barátja lenni. Új király, új dinasztia lépett fel (a hikszoszok után. II. Ramszesz fáraó uralma alatt játszódik a történet, aki Kr. e. 1290-től uralkodott). Az új királyok mindig üldözik a régieket, és annak kegyeltjeit, sőt egész családját is. És nemcsak a régi világ urait, de még annak isteneit is üldözték, a szobroknak arcát a felismerhetetlenségig lekaparták, hogy semmi se emlékeztessen más király diadalára. Így került váratlanul rabszolgasorba Izráel. Megtűrtekké váltak, tervszerűen pusztították őket. Eddig is nehéz kérdés volt a gyerekvállalás, de ezután még félelmetes is, hiszen ötven százalékban fiú lesz, és már születésnapján halálraítélt… A nők rettegve szültek.
De Izráel fiai áldáshordozók, nem pusztíthatók el…
Az új fáraó felügyelőket rendelt a héberek fölé, kemény rabszolgamunkával akarta erejüket megtörni, számukat apasztani. De ők minél keményebben dolgoztak, annál jobban sokasodtak. Mindjárt többen lesznek, mint az egyiptomiak!
Az izráeliták szívében egyre jobban felébred a vágy, hogy hazatérjenek. Már elég kínos itt ahhoz, hogy éhezni kezdjék a szabadulást. Minden percükben ezért imádkoznak… Bárha vége lenne ennek – sóhajtozzák.
Izráel fiai két várost építenek: Pitomot és Rámszeszt. Követ fejtenek, téglát vetnek, palotákat építenek – iszonyú nehéz munkát végeznek, miközben hátulról korbáccsal hajtják őket. Talán hiábavaló az imádság? Hiszen soruk nemhogy javulna, egyre nehezebb lesz. Férfiak, asszonyok, gyerekek s még talán az öregemberek is keményen dolgoznak, téglát vetnek, égetnek, hátukon köveket cipelnek.
Ezalatt a végtelenül hosszú négyszáz év alatt Izráel fiai csoda nélkül éltek. József idejében még érezték az Isten jelenlétét, gondoskodását. Isten megajándékozta őket zsíros földdel – akkor mindig velük volt! De József halála után jöttek a csoda nélküli évszázadok! Nehéz évek ezek…
Izráel szívében az volt a csoda, hogy ezalatt a négyszáz év alatt, amikor a csodák emlékéből kellett élniük és túlélniük, nem felejtették el az Istent. És nem felejtettek el imádkozni. A hit és az imádság tartotta meg őket idegen földön is izráelitákként. Körülöttük az egész világ, egész Egyiptom megváltozott: az uralkodó, sorsuk, életmódjuk, minden. De ők tudták, hogy bármennyire változékony a világ, és bármennyire kiszámíthatatlan, Isten nem változott meg. Még akkor sem, ha nem hajol le értük, ha nem szabadítja meg őket. Ha nem szabadít meg, hát velünk jön a rabszolgaságba is a mi Istenünk.
Amikor a sárt téglává gyúrták, amikor egymásra rakták azokat, hogy fallá legyenek, amikor a nehéz köveket cipelték, piszkos arccal, éhező gyomorral lopva feltekintettek az égre és hangtalanul sírtak szabadításért. Két korbácsütés között is fohászkodtak, és bíztak abban, hogy Isten nem tűri tovább ezt a gyalázatot, nem hunyja be szemét a szenvedés fölött, és már készíti a tervet, a gyógyszert sebeik gyógyítására. Nem olyan Isten ő, hogy ne könyörülne.
Mindig nézz fel Istenre! Isten néha elrejti csodáit előlünk, de arcát soha! Meg kell tanulnunk nem csodákra, hanem Istenre várni. Ugyanaz az Isten, aki Ábrahámmal volt, ma veled van! Kiálts… Isten nem süket, mi vagyunk a némák! Ég a vágytól, hogy megszabadíthasson, fölemelhessen, megáldhasson.
Megértette a fáraó, hogy eljövendő ellenségeket nevel magának, és ez ellen már idejében védekezni kell. A fiúcsecsemők harcosokká nőnek, fellázadnak majd, ezért pusztítani kell őket. Vegyük el a fiakat! – mondja. De volt Istennek Gósenben két szülészasszisztense. A bábák ugyancsak az ő gondviselése, mert ők olyan bábák voltak, akik nem voltak hajlandók féken tartani az áldást. Hiszen az áldást nem lehet parancsba zárni. A bábák jobban féltek Istentől, mint a fáraó haragjától, aki istennek képzelte magát. De csak életet oltani tudott, életet támasztani semmiképpen. A két bába, Sifra és Puah nem ölte meg a fiúcskákat. Nem a földi parancsnak engedelmeskedtek. Istenre bízták életüket. Tartottak, de nem a büntetéstől, hanem a bűntől. Tudták, hogy Isten ezt a népet kiválasztotta magának, hogy az ő nevének hordozója legyen. Ez a nép pedig Istenét választotta a szabadulás útjaként, és meglepő módon semmi mást nem tett saját szabadulása ügyében. Nem lázadtak fel, nem tagadták meg az engedelmességet, noha megtehették volna. Már elég sokan voltak ehhez. Ők csak dolgoztak és imádkoztak. Kizárólagosan és együttesen csak annyit tettek, hogy az eget ostromolták. Nem a fáraótól várták a könyörületet, kegyelmet, a meghallgattatást, hanem egyedül az Úrtól. Naponta várták a Szabadítót. Könyörögve, sírva, szenvedve, vezekelve… és bízva.
Tudnunk kell, hogy ha mi áldáshordozók vagyunk, ha velünk terve van Istennek, akkor minket nem lehet elpusztítani.
Így mondta egyszer valaki: a mi Istenünk szelektív memóriájú Isten. No nem azért, mert feledékeny, mint én, hanem mert azt mondja a 37. zsoltárban, hogy bűneinket háta mögé veti, vagyis elfeledkezik róluk, mintha nem lennének. Amikor jött a kényszermunka és a szenvedés, talán azt hitték, hogy Isten ebben nincsen benne, hogy elhagyta őket. Mintha Isten csak a jólétben lenne benne. Lehet, hogy ez a nép is sok mindent elkövetett a rabszolgaságban, és lehet, hogy egy kicsit elfeledkezett Istenről, amikor jó dolga volt, de Isten a háta mögé vetette az ő bűneit, és elkezdett dolgozni az ő megmentésén… Most már eléggé nyomorult ez a nép, eléggé megalázott és kétségbeesett ahhoz, hogy végre elkezdődjön a szabadítás.
Amikor úgy érzik, hogy mégis elfeledkezett róluk Isten, amikor semmi jele nem látszott a szabadításnak, amikor még nem tudták, hogy mi fog következni, a kis Mózes már megfogant. Isten kezébe vette az ő népének ügyét… És nem vetette el Isten az ő népét, mivel a nép sem vetette el az ő Istenét. Ezt kell megtanulnod, Isten népe, hogy a legvégsőkig bízzál Istenedben.
És a pillanat eljött. Ilyen bizalomra, ekkora erővel mondott imádságra nem mond nemet Isten. Nem érdemes másképp könyörögni.
Isten megszabadít, csak legyen türelmed kivárni az ő tervét, csak eléggé bízzál benne ahhoz, hogy kitarts és ne fáradj bele abba, hogy megtöltsd az eget imádságaiddal!

Ámen.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 57, összesen: 410379

  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...
  • 2024. április 25., csütörtök

    A Krisztusban kapott szabadságról gondolkodtak a lelkésznők és lelkésznék a Ráday Házban tartott közelmúltbeli találkozójukon.