LELKIPÁSZTOROK

Kép

Szolgálati évek Lelkipásztor neve:

Beszolgáló lelkészek Magyardellőről:

1741 - 1734 Száldobos János

1744 - 1746 Borbáth János

1746 - 1752 Pávai Miklós

1752 - 1759 Dálnoki Pál Benedek

1760 - 1768 Bánzai Péter

1768 - (kb.) 1777 Dobolyi Gábor

1777 Incze János

1778 - 1779 nincs lelkész

1780 - 1800 Incze János

1801 Bodosi András káplán

1802 Vass Ferencz

1806 Málnási Ferencz

1813 Zsombori László

1815 Kaller Bálint

1817 újra Vass Ferncz

1825 Csegedi Ferencz

1834 Darotzi Péter

1837 Nagy Sámuel

1850 Barta Elek

1858 Kis Sámuel

1875 - 1911 Szabó Ferencz

Ekkor önállósult Oláhdellő, első önálló oláhdellői lelkipásztor:

1911 augusztus 6-tól Nagy Lajos

1914 - 1946 Jakab Lajos

1946 - 1949 Szász Albert (beszolgáló - Búzásbesenyőről)

1949 - 1966 Albert József

1966-ban Jári Árpád (beszolgáló - Magyardellőről)

1966 - 1977 Orbán Áron

1977 - 1988 Rátoni Csaba

1988-tól helyettesít, majd 1991-1996 László Zoltán (beszolgáló - Maroscsapóról, később Marosvásárhelyről)

1994 - 1998 Fauszt Gyula (beszolgáló - Marosugráról)

1998 - 2000 Adorján István

2001 - 2003 Simon Levente (beszolgáló - Búzásbesenyőről)

2003 november 14 - 2022 november 30 Székely Csilla Imola

2022 december 1-től Torkos-Demeter Henrietta beszolgáló lp. Marosugráról

LELKIPÁSZTOROK KÉPEKEN:

Jakab Lajos lelkipásztor és családja: egy lány és nyolc fiú

A fotó hátoldala

Jakab Zsolt Árpád visszaemlékezése nagyapjáról, Jakab Lajos lelkipásztorról

Nem ismertem Nagytatámat, amikor megszülettem ő már halott volt, de Édesapámtól hallottam, hogy nagyon szerette a mezőgazdaságot, a szőlőtermesztés mellett fa-oltásokkal és -keresztezéssel is foglalokozott. Sikeresen keresztezett szilvát és barackot, az eredménnyel megkérte egy ismerősét, hogy jelentse be Marosvásárhelyen a találmányat. Az illető a saját nevére jegyeztette be.
A szőlő után kellett adózni, bort kellett leadni Marosvásárhelyen a MAT-nal (ez valami terménybegyűjtő hivatal volt). Amikor vitték szekéren a bort, akkor már a kapunál kiáltották, hogy megjött az oláhdellői pap és a borát tegyék félre az „elvtársaknak” – a Komunista Part helyi vezetőinek.
Nagyapám egyszer tavasszal ment gyűlésbe Marosvásárhelyre. Ugrán, a kompnál várni kellett, mert jégzajlás volt. Azt vette észre, hogy egy nagy harcsa vergődik a part közelében, a jégtáblák összeütötték a fejét és el volt kábulva. Beugrott a Marosba és kihúzta a halat, szekérre tették és hazavitték. Azt mondta Édesapám, akkora volt a harcsa, hogy a farka a földet érte. Több napig evett belőle a népes család.
Azt is mesélte Édesapám, hogy Nagytata nagy barátságban volt a szentpáli Haller gróffal, együtt vadásztak nyúlra és nagyokat kártyáztak.
Imádtam Dellőt. Gyerekkoromban minden nyári vakációban legalább két hetet ott voltunk. Szüleim tanítók voltak Kibéden, így a nyár szabad volt. Fenn a hegyen laktunk Édesapám testvérénél Jakab Sándornál. A ház – ahol nem volt villany – a szőlős, a gyümölcsös, a diófák, a garat (így nevezték a meredek hegyoldalt, ami alatt folyik a Maros) örök emlékeim maradtak. Fentről, a háztól láttuk Ugrát, Szentpált, Magyardellőt, a vásárhelyi repülőteret. Augusztusban volt Szentpálon a nagy vásár, gyalog ereszkedtünk le oda, és volt ott minden, amit egy gyerek imád: körhinta, vattacukor, dinnye, mézespogácsa, cukorba mártott sült alma. Mindig meglátogattuk Áron bácsit, a papot. Vízért minden nap legyalogoltunk a falu felé, félúton volt a kút.
Négy-öt éve, amikor ott jártam a nővéremmel, láttam, hogy sajnos a ház már nincs meg, és a szőlős sincs. A gyümölcsös még megvan elhagyatottan, de állt még a diófa-sor és a somfa is, amelynek nagyszemű termése volt, meg a ház előtti pónyikalmafa. A sírok is megvannak, ott van eltemetve Nagytata, Nagymama és a keresztszüleim, Jakab Sándor és Erzsébet.
És még mennyi szép emlékem van erről a helyről!

2017 szeptembere