Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Megrepedtség - Ézs. 42,1-12


L: Ézs. 42,1-12
T: Apcs. 17, 24-28a

Vannak pillanatok, amikor én kell azt mondjam nektek, testvéreim, hogy „ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” – ezt üzeni Urad. És vannak pillanatok, amikor ti éneklitek nekem, hogy „sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik”. A felolvasott Igében is erről hallottunk, mi, akik jól ismerjük azt az állapotot, hogy „pislogó gyertya és megrepedt nádszál”. Ahogy így rátok nézek, tudom, hogy mindannyian ismerjük ezt az állapotot. Talán a gyerekek még nem tudják, hogy mit is jelent ez. Boldogok.
Az az Isten szól hozzánk ebben az Igében, aki nemcsak hogy tudja a sorsunkat, és nemcsak tudja, mit jelent a szó: megrepedt nádszál, elfogyott lelki erő, eltörött mécses, pislogó gyertya. Az az Isten szól hozzánk ebből az Igéből, aki maga összetört, akinek a mécsese egészen kialudt. Tudja és átélte ezt a helyzetet. Remélem, hogy ma ebben a történetben meghallod az Isten hangját, remélem, hogy Isten meg tud szólítani téged ezzel a gondolattal, merthogy rólunk szól minden.
A jól ismert Igék időnként átértelmeződnek, és amint pár perccel előbb a jánosi Igét mondtam, így csengett bennem: úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, annak ne aludjon ki a mécsese.
Kimondható-e, vállalható-e az, hogy igen, hiszem a gondviselést, az Isten jelenlétét, nagyon tudok bízni benne, és mégis vannak az életemnek pillanatai, amikor nem értem, nem tudom, miért éppen így történtek a dolgok. Vannak pillanatok, amikor nem tudom, mit kell tennem, amikor csak emlékszem azokra a nagy lángolásokra..., de hol vannak most azok?! Hol vannak a pillanatok, amikor még erőnk volt egészen újrakezdeni, amikor tudtuk, mit kell tennünk?! Merjük-e kimondani, hogy bizony a nádszálam megrepedt, a reménységem elfogyott?!
De micsoda áldás, hogy az Isten jelen van az életünk világos részében, a válaszokban. És micsoda áldás, hogy a választalanságban úgy van benne, hogy ő maga a kérdés...
Kérdéseink mindig vannak, a kérdések elfogyhatatlanok, életünket szegélyezik a kérdések. Mire jó egy megrepedt nádszál?! És mit kezdhet az Isten egy szál náddal, ami repedt is?! Amit nem tör össze! Mert figyel erre is, a használhatatlan percekre is figyel. Gyakran van úgy, hogy tudod a következő lépést, de van úgy is, hogy nincs lépésed. Van úgy, hogy csak egy lépésre van erőd, de kell ez az egylépésnyi, legalább ennyi erőt mindig remélsz. Azt, hogy van lehetőséged még egyet lépni.
Egészen úgy tűnt, hogy a kereszten levő Názáretinek végképp nincs több lépése. Ott álltak az övéi a kereszt előtt, mármint azok, akik ott álltak közülük, mert legtöbbjük lelépett. Ott álltak és próbálták tudatosítani magukban, hogy a történetnek vége, több lépés nincs. Kérdések! Megint kérdések! Hogy: ez lehet-e az Isten története?! Vajon nem csúszott egy hiba az egyeneltbe?! Akkor most ez tényleg ő vagy mást várjunk?! Ilyen a hitünk. Megkérdőzelejz mindent. De jó lenne, ha megkérdőjelezné az emberi szavakat is! A saját igazunkat is!
Gyakran csak hátulról nézve döbbensz rá, hogy mindennek volt értelme! A kereszt nem zsákutca. Az evangélium nem szavak. Megmutatta.
Minden szó a helyén volt. Minden perc precízen kiszámítva. A te perceid is. Nem biztos, hogy könnyebb, ha mindezt tudod. Nem könnyebb, de nem ez a kérdés, hanem az, hogy vajon áldott-e? Megáldható-e?
Kérdőjelek. Csak az Isten jelenléte mellett ne legyen kérdőjeled. Inkább az legyen kérdőjeles, hogy a mi hűségünk vajon megkérdőjelezhető-e?
Van úgy, hogy kérdéseink vannak Isten felé. De van úgy is, hogy Isten kérdez. Mert szükségünk van a válaszainkra! El kell jutnunk a felismerésig, a határunkig. A mindennapi kérdéseink mögött rejlő felismerésig, hogy mindig Isten a kérdés. Kérdés, hogy neki mennyit ér az, amit megvalósítottunk. Kérdés, hogy ő milyennek lát minket. Kérdés, hogy mennyire van jelen az életünkben, mennyire teljesítettük az ő elképzeléseit? Miattunk kérdések ezek, nem miatta.
Ilyenek vagyunk – kérdezők és kérdezettek.
Egy történet szerint az utazó éjszakára egy kolostorhoz érkezett. Bekérezett. A kolostor házfőnöke kedvesen fogadta, lefekvés előtt be is hívta a szobájába egy beszélgetésre. Az utazó megdöbbent, amint belépett az apró cellába. Fel volt rá készülve, hogy igen egyszerű lesz a berendezése, de hát ennyire?! Csupán egy fapriccs volt benne egy szalmazsákkal, pokróc, egy faragatlan asztal, egy zsámoly és egy deszka felkötözve polcnak, rajta egy Biblia és néhány könyv. Nem állta meg, hogy ne kérdezzen rá:
- Atyám, hogy lehet, hogy csak ennyi holmija van? Hogy lehet így élni?
- Ami azt illeti, nálad sincs sok minden, fiam.
- Igen, de én vándor vagyok – mondta az utazó.
- Én is, fiam – mondta a barát.
Utazók vagyunk. Vándor vagyok és vándor vagy. És ha tudod a célodat, akkor tudod az utat is oda.
Pál egyik pillanatról a másikra vándorrá vált. A vándorok prototípusává. És átértelmeződött benne minden. Én vele együtt remélem, hogy ha az Isten története ez, ha az ő útján vagyunk, ha ez valóban az ő ügye, akkor áldott lesz. Ha az ő lángja ez, akkor nem alszik ki. És áldottak vagyunk, amennyiben vele vagyunk. Mert Isten a kérdés, de a válasz is Isten. Ha ez az ő harca, akkor győzünk. Ne félj tehát kicsiny csapat. Benne élünk, mozgunk és vagyunk. De benne hiszünk?
Annyi biztos, hogy minden kérdésre van válasz. De nekünk nem a válaszokra van szükségünk, hanem az ő jelenlétére a választalanságban is. Vajon mekkora szükség, nyomorúság elég nekem ahhoz, hogy sírdogáljam az Isten hiányát, az ő áldásait, jelenlétét?!
Ő eljött és elmagyarázott nekünk néhány fejezetet az igazságról, mert neki volt rálátása arra. Úgy magyarázott, mintha mi vakok lennénk. Szó szerint vakok. És nem fogunk mindent megérteni szavakból, nem fog tudni mindent elmagyarázni, de az biztos, hogy mindent tudunk, ami az üdvösségünkhöz szükséges. Mekkora szükség tud térdre kényszeríteni minket? Arra, hogy mi is kézen ragadjuk őt, mert ő, az Úr a kezünket fogja (Ézs. 42,6). A dacos gyerekek nem akarják szüleik kezét fogni. Mások bélyeget gyűjtenek, és elismeréseket, pedig nem kell túl sok kacat a vándorláshoz. Újabb kérdés, hogy vajon melyik fontosabb neked: az út vagy a megérkezés?! Úgy látom, többnyire az út a fontos nekünk, és emiatt nem szoktunk megérkezni. És ha megérkezünk, többnyire nem Istenhez. Talán egészen átértelmezi az életedet, ha tudatosul benned ez a rövidke mondat, amit jegyezz meg, hogy vándorok vagyunk. És az út ugyanaz lesz, nem az út változik meg, nem a világ változik meg, hanem mi változunk meg. Minden istentisztelet ezért a változásért van.
Amikor megreped a nádszál, amikor pislog a gyertya, vagy eltörik a mécses, amikor úgy érzed, hogy baj van, tanácstalan vagy, picinek érzed magad és nem tudod, mit kellene tenned, mert nagyobb a probléma, mint az erőd – erről a pillanatról szól az Ige. Mert vannak az életünkben olyan pillanatok, amikor a kicsinységedben éled át azt, hogy ő hatalmas. Amikor minden meginog, akkor érzed meg, hogy rajta kívül nincs bizonyosság, nincs semmi stabil. Csak ő, a Szent. Nagyon fontosak ezek a pillanatok. Erre kellenek a bizonytalanságok, hogy megérezzük az ő biztonságát. Hogy rajta kívül nincs cél és út sincs.
Nem ismerjük az Isten terveit, de Istent ismerjük. Nem tudjuk, hogy mi következik, de tudjuk, hogy van terve. És nem akarja, hogy összetörj. Nem akarja, hogy feladd. Nem akar elveszíteni. „Reszketés nélkül senki ember nem juthat el a labirintus szívébe. Ez az, amit a régiek istenfélelemnek neveztek, s ami nem egyéb, mint tiszta alázat. Gyönyörű egyensúly remény és bűntudat, tudás és nem tudás, személyes és személytelen, felejtés és tapasztalat, bizonyosság és elveszettség között. Az alázat a nullpont ünnepélye, Isten és ember legintimebb találkozóhelye, sírás és megvigasztalódás forrásvidéke. Alázat és szenvedély: két testvér, s mindkettő isteni fogantatású” – írja Pilinszky János.
Nem lehet ennél szebben elmondani a megtöretést, ahogy az értünk szenvedőnek kialudt a mécsese – ez a megváltás magánya a nullpont ünnepélye. Van valami ünnepi, valami isteni abban, amikor az emberi erő elfogy, amikor nincs több lépés, elvégeztetik. Ott kezdődik az isteni!
„Ahol véget ér a szó, ott kezdődik a zene” (E.T.A. Hoffmann). És ahol véget ér az emberi, ott kezdődik az isteni. A szeretet nem szavak. És a Szentírás sem szavak. Isten válasza is valami más, nem szavak. A szavak edénykék. És akkor lesz a szó más, nem csupán szó, amikor megérint és valami történik. Ezekért a pillanatokért vagyunk itt.
Ha szolgája vagy, ha őt választottad, akkor így válaszol: én szolgám! Támogatlak, kiválasztottalak, gyönyörködöm benned, megajándékozlak Lelkemmel. Én, az Úr elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet. Megőrizlek. (Ézs. 42,1,6). Úgy őriz, hogy veled vándorol utadon. Ámen.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 162, összesen: 410484

  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...
  • 2024. április 25., csütörtök

    A Krisztusban kapott szabadságról gondolkodtak a lelkésznők és lelkésznék a Ráday Házban tartott közelmúltbeli találkozójukon.