A borból épült templom

A templom felújításáért tartott hálaadó istentiszteletet a villányi református gyülekezet, szeptember 23-án. Az ünnepi alkalmon Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdetett Igét.  

Szemet és lelket gyönyörködtető táj övezi a Villányba vezető utat a borongós, esős idő ellenére is. A lankás dombokat hol szőlőültetvény, hol buja, zöld növényzet fedi, de egy hattyúcsaládot is megpillantok, akik egy csendes tavon úsznak céljuk felé szép sorban. A csapkodó eső ellenére is, valami ősi, ösztönös kíváncsiság indítja arra az embert, hogy kiszálljon az autóból és felfedezze ezt a csodálatos tájat. A városba érve, Villány egyik kisebb utcájában találjuk meg a református templomot. Kicsi, de szemet gyönyörködtető épület, melybe belépve azt érzi az ember: itthon vagyok. Nem véletlen telik meg a szombat délutáni hálaadó alkalomra. 

Elkérni az áldást
Villány Magyarország egyik leghíresebb borvidéke, így nem meglepő, hogy a kánai menyegző történetével vont párhuzamot a püspök, amikor arról beszélt: több, mint két évtizede megkeresték a villányiak azzal, hogy a segítségét kérjék a templomépítéshez. „Milyen nagy csodája volt Jézusnak, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. Megállapítottuk, hogy most a borból kell templomot építeni.” A püspök felhívta a gyülekezet figyelmét arra, hogy hiába az emberi erő, akarat, pénz – Isten áldása nélkül nem lesz gyümölcse a fáradozásnak. Ezért először mindig az Úr áldását kell elkérnünk.    

  

Isten elkészíti a csodákat
Az ünnepi alkalmon Kecskés Márta lelkipásztor bepillantást engedett a villányi gyülekezet történetének főbb állomásaiba. A településen egészen 1947-ig nem éltek reformátusok, csak ekkor kezdtek el a Felvidékről Villányba költözni. Sokáig nem kaptak helyet az istentiszteletek megtartására, így évekig az iskolában és az akkori lelkipásztor, Nagy István otthonában tartották az alkalmakat. Később Villány központjában kaptak egy százéves házat, ott alakította ki gyülekezeti termét a közösség. „Tulajdonképpen a felvidéki magyarok alapították a gyülekezetet. Ők voltak azok, akik a csomagjaikba rejtve áthozták a határon azt az úrvacsorai kelyhet, amelyet ma is használunk” – árulta el a lelkész.

Mérföldkő volt a gyülekezet életében, amikor 2001-ben templomot szentelhettek, 2002-ben pedig megszólaltak az új harangok is a toronyban.
A következő éveket folyamatos küzdelem jellemezte, mert a templomot borító zsindely lépten-nyomon megsérült. A beázások egyre nagyobb károkat okoztak. Végül tavaly elkezdődhetett a templom felújítása: a zsindelyt lemezre cserélték, az elkorhadt gerendák, zsalugáterek helyett újakat építettek be, és kívül-belül újrafestették a templomot. Összesen harminchétmillió forintba került a felújítás, melyet kormányzati pályázati forrásból, önerőből, egyházmegyei és önkormányzati támogatásból, valamint a helyi katolikus közösség adományából finanszíroztak. „Miért alakult ez így? Mert Isten így akarta. Aki eddig kételkedett volna, annak mindez bizonyíték lehet arra, hogy az Isten csodái igenis el vannak készítve, csak el kell kérni őket” – hívta fel a figyelmet a lelkipásztor.

Fiatalok a gyülekezet jövőjéért
Ma már csaknem kétszáz fő szerepel a villányi református gyülekezet választói névjegyzékében. Rendszeresen mintegy harmincan-negyvenen járnak templomba. Minden héten tartanak bibliaórát, gyermek-istentiszteletet, de a gyülekezet rendrebe kapcsolódik a városi rendezvényekbe is. Amikor arról kérdezem, mit tesz hozzá a református közösség a település életéhez, Kecskés Márta lelkipásztor nevetve válaszol: „Bock József borásszal szoktuk viccesen mondani, hogy emeljük egymás fényét. Komolyra fordítva a szót: gyülekezetünk szerves része a település életének.” A lelkipásztor fontos feladatának tartja az iskolai hittanoktatást, így tartanak kapcsolatot a fiatal családokkal. „Évek óta nagyjából harminc hittanosunk van az iskolában. Általában öt-hét gyermek konfirmál évente.” A lelkipásztor azt mondja, egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a fiatalokra, hogy így erősítsék a gyülekezet jövőjét. „Hálásak vagyunk a meglévő magért, de fontos gondolni a jövőre is.”

Elnézve a hálaadó alkalmon és az azt követő szeretetvendégségen, örömmel és lendülettel segítő gyülekezeti tagokat, valóban úgy tűnik, a közösségnek van jövője. Együtt dolgoznak idősebbek és fiatalabbak, az asztalok körül gyerekek szaladgálnak. És ha emberi számítás szerint a feltételek adottak, már csak az Isten áldását kell elkérni.                   

Képek: Bock-Báthori Emese     

Hálaadó istentisztelet Villányban