Hangszerrel, énekkel gyülekezeteinkért

A Dunamelléki Református Egyházkerület Kántorképző és Kántortovábbképző Tanfolyama június 14-ig várja a zenét szeretők, szolgálni vágyók jelentkezését.

A július 11-31. között megrendezendő, háromhetes kurzusra azok is jelentkezhetnek, akik nem jártasak a zenében. A kántorképző átfogó zeneelméleti, hangszerismereti és karvezetői tudást ad, így a végzettek a gyülekezetek kórusait is vezethetik. A hangszertanuláson – harmónium- vagy orgonajátékon – túl szolfézst, himnológiát, zenetörténetet és gyülekezeti éneklést is oktatnak – tudtuk meg Monostori Ferenc tanfolyamvezetőtől.

A tanfolyam mindenki számára nyitott, a képzésre 12 éves kortól, felső korhatár nélkül várják a jelentkezőket. A képzés kilenc évfolyamon zajlik, az egyes évfolyamokat betűkkel és számokkal különböztetik meg, így a teljesen kezdők az A1-be, a végzősök a D2-be kerülnek, utóbbiak már a gyülekezetek önálló zenei vezetésére készülnek.

A Dunamelléki Református Kántorképző Tanfolyamot Máté János orgonaművész, karnagy alapította, az ő munkája és személye szorosan kapcsolódott az egyházkerület volt központjához, a Ráday utcai épületegyütteshez. A 2019. januári tűzvész miatt a kántorképző előbb az Evangélikus Hittudományi Egyetem épületébe, majd a Baár–Madas Református Gimnáziumba költözött át. A képzés jelenleg a gimnázium falai között zajlik, de a távlati cél az, hogy a tanfolyam a megújult kerületi székházba térjen vissza.

A pandémia a gyülekezeti éneklésnek is ártott, ezért az idei képzés egyik célja, hogy a gyülekezeti közösségekbe visszatérők ismét kedvet kapjanak az énekléshez, ebben a kántoroknak komoly feladatuk és szerepük lesz.
„Az éneklés megszerettetése a mindenkori kántori szolgálat része és célja, hogy ez megvalósuljon, a kántori szakmát is jobban meg kell becsülnünk. Bogárdi Szabó István úgy fogalmazott, amelyik egyház nem énekel, kiszárad – a kántorképző épp azért jött létre, hogy ezt a kiszáradást megakadályozza és zenei élettel töltse meg a gyülekezeteket.”

Az új, hivatalos református énekeskönyv a jelenlegi tervek szerint idén ősszel jelenik meg, az énekanyag megismerése és a gyülekezetekkel való megismertetése a kántorképző tanfolyam részét képzi. „Kántoraink már az új énekeskönyv énekeit taníthatják a különféle gyülekezeti alkalmakon, a vasárnapi istentiszteleteken, így a gyülekezetek könnyebben fogadhatják be a megjelenés előtt álló énekeskönyvet.”

Az orgonát tanulók – különleges lehetőségként – egy-egy fővárosi vagy környékbeli keresztyén templom orgonáját is megtekintik a tanfolyam részeként.
„Ha hangszerismeret órán német barokk orgonáról van szó, akkor csak illusztrációk állnak rendelkezésünkre. Egészen más, amikor a hallgatók kipróbálhatják például a Budapest-Hold utcai Bach-orgonát vagy a Deák Ferenc téri evangélikus templom orgonáját, mert így már hangzásképük is lesz a tanult hangszerről. Ez olyan lehetőség, amely nem mindig nyílik meg kántorképzőseink előtt.”

A tanfolyam „csúcsaként” a hallgatók záró hangversenyt adnak elő, amelynek közepén igei szolgálat hangzik el, az ünnepi alkalom első és második részében kórusműveket adnak elő.
„Végzőseink lehetőséget kapnak arra, hogy az általuk betanított darabot vezényeljék, a hangversenyről hangfelvétel is készül. A tanfolyam alatt gyülekezetekbe is ellátogatunk, kialakult szokás, hogy egy-egy végzős hallgatónk gyülekezete meghív bennünket, így a képzésről is beszélhetünk a gyülekezeti tagoknak. A gyülekezeti meghívásnak nincsenek technikai feltételei, ahova meghívnak bennünket, ott szívesen szolgálunk.”

Monostori Ferenc személyes élményeiről, a képzés során átélt örömökről is beszélt.
„A kántorképző olyan közösség, amely minden szervezési fáradozást megér számunkra. Amikor fáradtan állok ki a résztvevők elé, de látom a ragyogó tekinteteket, azt, ahogy az egyéni foglalkozásokon, hangszerbemutatókon jelen vannak, mindig feltölt. Nemcsak magas színvonalú szakmai közegről, hanem összetartó, baráti közösségről is beszélünk, vannak, akik évközi találkozás híján a kántorképzőn tudják ápolni barátságukat. Akik egyszer átélik, azokat rendszerint beszippantja az a légkör, amit közösen megtapasztalunk a három hét során.”

A jelentkezés elektronikus és postai úton is benyújtható, ehhez rövid önéletrajzot, lelkipásztori ajánlást és a tanfolyam kezdő dátumához képest két napnál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kérnek. A háromszori étkezést magába foglaló részvételi díj 45.000 forint, az először jelentkezőket felvételi beszélgetésre várják.

A jelentkezés további részleteiről a tanfolyam hivatalos honlapján olvashatnak.