Tízből egy

Tízből egyszer valóban a szívemig ér a tudás, hogy a gyermekeimmel lenni egész nap felér két teljes állással, és az egyik legnagyobb felelősséggel járó feladat és megtiszteltetés a világon.

„Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?” (Lukács evangéliuma 17. rész, 11-17. vers)

 

Tízből egy.

 

Tízből egyszer az együttérzés hangja erősebb a szégyennél.

Tízből egyszer jó szülője vagyok a bennem élő gyermeknek.

Tízből egyszer teljes mértékben vállalom a felelősséget a saját érzéseimért.

Tízből egyszer pont úgy kapcsolódom a gyermekeimhez a legnagyobb érzelmi viharok közepén, ahogyan szeretnék.

Tízből egyszer a saját töltődésemet helyezem minden(ki) más elé.

Tízből egyszer pont annyit mozgok, amennyire szükségem van egy héten.

Tízből egyszer el tudom engedni, mit gondol a szomszéd vagy a másik játszótéri édesanya a gyermekemről, aki éppen nehéz érzéseket él át.

Tízből egyszer nem a kétségbeesés önt el, ha tehetetlenséget élek meg, hanem át tudom ölelni magam.

Tízből egyszer valóban a szívemig ér a tudás, hogy a gyermekeimmel lenni egész nap felér két teljes állással, és az egyik legnagyobb felelősséggel járó feladat és megtiszteltetés a világon.

Tízből egyszer eszembe jut, hogy Jézus szabadításával nem jár automatikusan együtt az érzelmi érettség, azért nekem kell dolgoznom.

Tízből egyszer sikerül tisztán, pontosan azt kommunikálnom, ami bennem van.

Tízből egyszer határt húzok.

Tízből egyszer vállalom a valódi kapcsolódás kockázatát és álarc nélkül lépek az utcára.

Tízből egyszer nem adok tanácsot, ha nem kértek tőlem, csak meghallgatok.

Tízből egyszer nem akarok sem a múltban, sem a jövőben, csak a jelenben lenni.

Úton vagyok. Anyaként életem legnagyobb hullámvasútján. Nem vagyok egyedül. Több ezren jönnek velem, fogják a kezem.

Büszke vagyok a tízből egyre, együttérzek a maradék kilenccel.

 

Rácz Zsuzsanna
A szerző kétgyermekes édesanya, az Anyatükör program mentora.