Évszázadonként egy
Százévente egyszer születik olyan ajándéka Istennek, mint Ravasz László – fogalmazott Szabó István.
– A fém hűvös és hideg, a művész kezében mégis megtelik élettel. Az alkotáson tükröződik Ravasz László átható intelligenciája és minden iránt érdeklődő tekintete. Az időskori püspököt megformázó szobron megjelenik a 20. század minden terhe, Magyarország hányattatása, egyházunk próbatételei, valamint az egyházvezető életének magas és mély pontjai, áldásai, kudarcai. A régiek, akik személyesen is ismerhették őt, tudják, isteni fény tükröződött vissza a tekintetében. Bronzszobra a budapesti Ráday utca 28. szám alatt jó helyen áll, hiszen sokáig ezen a helyen lakott – tette hozzá Szabó István.

Fénylátó
Ravasz László püspök nehéz korszakban, a trianoni békekötés után, 1921 és 1948 között állt a Dunamelléki Református Egyházkerület élén. Számos könyvet írt, melyek ma is érvényes tanításokat tartalmaznak. Korszakának egyik legnagyszerűbb igehirdetője volt, egyik prédikációjában így fogalmazott. „A fénylátó emberek szolgálatukért elég nagy árat fizetnek. Elsősorban azt, hogy nagyon meg vannak világítva, ez kínos állapot... Nehogy azt gondolja valaki, hogy a fénylátás, a világoskodás csak kiváltságos egyének dolga: pásztoroké, igehirdetőké, a korszak és nemzedékek tanítóié és nevelőié. Jézus megmondotta: – én világosságul jöttem a világra, hogy senki se járjon sötétségben, aki énbennem hiszen. – Senki. Mi sem."

Az adományozó
A szobrot Nagy Piroska adományozta a Dunamelléki Református Egyházkerületnek. Ravasz László édesapám iskolatársa volt, így az ő emlékét is látom benne – mondta a Parókia portálnak az adományozó.
– A szobor elkészítésének gondolata nem tőlem, hanem egy volt kollégámtól, Kelemen Sándortól származik. Nekem sosem marad meg a zsebemben a pénz, mindig adakozom valamilyen nemes célra, ezt szívesen és örömmel teszem – mondta a monoki születésű asszony, aki nemcsak az egyházkerületnek, hanem – a többi közt – a Magyar Nemzeti Galériának is adott már értékes adományokat.

Szép lélek
A bronzszobor Babusa János alkotása. 
A szobrászművész azt mondta, nagy élmény, de nehéz feladat volt megformázni a 20. század legnagyobb református alakját.
– Ravasz László karizmatikus személyiség volt, arcvonásai viszont nem tükröznek semmiféle keménységet. A portrénál úgy próbáltam ezt ábrázolni, hogy kissé előrehajol és szuggesztíven néz ránk, ezzel szerettem volna kifejezni, ami a lényében van. Szépnek látom az arcát, szerintem az arc a lelket is tükrözi.

Családtagból utókorrá

A szoboravató ünnepségen részt vett ifj.Bibó István is, aki így emlékezett vissza nagyapjára a Parókia portál mikrofonja előtt:
– Nagyapám, Ravasz László nagyjából hatvan évvel volt idősebb mint én, nála gyakorlati támaszt találtam számos dolgoban. Kiskamasz voltam, amikor apámat börtönbe zárták, és akkoriban mentem át azon a történeten, amit talán lehet megtérésnek nevezni. Nagyapám hiteles idős ember volt, szeretetteljes konzervativizmus jellemezte. Például ránk szólt, ha fütyültünk, mert szerinte az utcagyerekes, és a kiskamaszokra jellemző malac rigmusok miatt is ránk dörrent. Ennek ellenére nagyon jól lehetett létezni mellette gyerekként, sok szép emlék kapcsolódik a személyéhez. Mára pedig már megtanultam családtagból utókorrá válni – mondta ifj.Bibó István. 

Ravasz László szobrát Szabó István püspök és Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja leplezte le.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Kalocsai Richárd