Dunamelléki tisztújítás: egységesen szeptember 12-én lesznek a jelölő közgyűlések

Hétfőn ült össze először a Dunamelléki Református Egyházkerület választási bizottsága, amely megállapította a tisztújítással kapcsolatos fontosabb időpontokat.

2020. augusztus 24-én, hétfőn tartotta első ülését a Dunamelléki Református Egyházkerület által megbízott választási bizottság – tudta meg a Parókia portál Pintér Gyula lelkipásztortól, a bizottság újraválasztott elnökétől. A választási bizottság jegyzője Sikolya Zsolt lett. Az ülésen megállapították az egyházkerületi tisztújítással kapcsolatos legfontosabb időpontokat, figyelembe véve a járványveszély esetleges súlyosbodásának lehetőségét is.

Egyházkerületünkben a jelölő közgyűléseket egységesen, szeptember 12-én tartják meg minden egyházmegyében. A megyei közgyűlések jelöléseinek beérkezését követően kiküldik az egyházközségeknek a szavazólapokat és a lebonyolítást ismertető tájékoztató anyagokat.
A szavazatok beérkezési határidejét a bizottság 2020. november 19. csütörtök 12 órában határozta meg.
A szavazatszámlálást másnap november 20-án végzik, eredmény estére várható.

„A presbitériumoknak bőven lesz idejük a szavazás megejtésére, éppen ezért remélem, hogy nem lesz semmi fennakadás. Fokozottan figyelni kell ezekre az időpontokra, nehogy ráérősen az utolsó napokra hagyják a szavazatok elküldését! Jobb, ha mindenhol idejében születnek meg a döntések és akkor akár korábban is eredmény hirdethető” – mondta Pintér Gyula bizottsági elnök.

A választási bizottságok megalakulását követően az egyházmegyei közgyűléseken jelölteket állítanak az egyházmegyei tisztségekre (esperes, egyházmegyei gondnok) és a kerületi tisztségekre (püspök, egyházkerületi főgondnok), valamint jelölik az egyházmegyei presbitériumok által választandó zsinati tagokat és póttagokat.

A választási bizottságok a jelölések felterjesztését követően kibocsátják a szavazólapokat. Az egyházközségek, amelyek szavazati jogukat testületeik, a presbitériumok által gyakorolják, különböző szavazati számértékkel vesznek részt a választásban. A presbitériumok lebonyolítják a szavazást és zárt borítékban beküldik az eredményeket az illetékes egyházmegyei hivatalhoz.

Az egyházmegyei tisztségviselőket az év végéig megtartandó egyházmegyei közgyűléseken iktatják majd be, és továbbiakat is választanak, 2021. január 30-ig ugyanígy kell eljárni egyházkerületi szinten.

„Az új tisztségviselők a beiktatásukkal - vagy ha ez december 31. előtti időpontra esik, akkor 2021. január 1-jével - foglalják el hivatalukat, a testületek a megalakulásukkal kezdik meg működésüket. Ezen időpontig a szolgálatból kilépő testületek, illetve tisztségviselők mint ügyvivők hivatalban maradnak.