Gyülekezetgondozás Baranyában

Megtartotta alakuló ülését a Baranyai Programtanács, amely a Baranyai Református Egyházmegye strukturális, hivatásbeli, gazdasági és missziós változásait kívánja előmozdítani.

Az egyházkerületi, egyházmegyei vezetők és a megjelent baranyai lelkipásztorok a szigetvári református templomban gyűltek össze, hogy ötleteikkel, javaslataikkal és a területi tendenciák bemutatásával segítsék a jelenleg ideiglenes vezető testület által irányított baranyai egyházmegye megújulását.

Az április 24-én megtartott ülésnek nem a felülről irányítás és döntéshozatal, hanem a párbeszéd és a gyülekezetek helyzetének megértése volt a feladata. A tanács a felújítandó és az újonnan létrehozandó szolgálati helyekkel kapcsolatos állapotfelmérésekkel és a beruházások megtervezésével, valamint a megfelelő szolgálattevőkkel ellátott gyülekezetgondozó központok létrehozásával kezdi munkáját.

Az egyházmegye lelkészeinek bevonásával gyűjtik össze azokat a településeket, ahol használaton kívüli egyházi épület – például templom, parókia – található. Az állandó vagy eseti használatban lévő építményeket két csoportra, a 2013–2015 közötti templomfelújítási program során felújítottakra és az újonnan felújítandókra osztják.

Az állapotfelmérések sorrendjét és ütemezését a megyei körzetek szerint határozzák meg, a felméréseket Veres Sándor egyházkerületi főgondnok, Szabó Tamás építészmérnök és egy megbízott külső segítő készíti el, ezeket a körzetben szolgáló lelkészekkel is egyeztetik. A programtanács a tervek szerint havonta ül össze, ahol az adott hónapban felmért épületekről is beszámolnak majd. Az esperesi hivatalon keresztül az egyházközségek állapotfelmérő lapot kapnak, ezeken csak a legalapvetőbb adatokat szükséges feltüntetni, a valódi – előzetesen egyeztetett – felmérést szakember végzi.

A legsürgősebb felméréseket a lelkipásztorok lakhatását és szolgálatát biztosító épületeken kell elvégezni, ez alapján határozzák meg az első öt helyszínt is. A baranyai templomok jelentős része műemlék, így a felújítási pályázatok beadásához építéstörténeti dokumentációra és örökségvédelmi értékleltárra is szükség van, ebben Veres Sándor főgondnok nyújt segítséget a pályázó gyülekezeteknek.

Az alakuló ülésen a gyülekezetgondozó központok és körzetek kérdése volt a leghangsúlyosabb. Az előző egyházkerületi vezetés Szigetváron már elindította a helyi gondozóközpont kialakítását a Basa utcai ingatlan megvásárlásával és felújításával. A nyugat-baranyai kisvárost egykor színreformátus falvak vették körül, ezek mára elnéptelenedtek, a falvakban már csak néhány református él.

A gyülekezetgondozó központ meghatározásában a szigetvári példa kiindulási alap lehet. A központokban a hagyományos parókiális rendszer helyett nem egy, hanem két egyházi jogi személy jönne létre. A körzethatárokat a lelkipásztorokhoz rendelik, a határok rendezése nélkülözhetetlen az új egyházmegyei struktúra kialakításához. A központokat jó infrastruktúrájú, megfelelő életkörülményeket biztosító településeken alakítják ki, ezzel is segítve a szórványokat gondozó lelkipásztorokat és családjukat.

Új egyházjogi kategóriaként kívánják létrehozni az adott körzethez tartozó gyülekezetgondozó egyházközségeket. Kiemelt cél, hogy a református hívek ne központhoz, hanem gyülekezethez tartozzanak. Az átszervezés a szolgálat – szükségek – igények – fenntartható működtetés sokszögében keresi a megoldásokat a gyülekezetekért és szolgálóikért.

Az elképzelés szerint a gyülekezetgondozó egyházközségekben a lelkész mellett körzetenként az iskolai igényeknek megfelelő számú hitoktatót alkalmaznak majd a megfelelő lakhatás biztosításával. Hogy a szolgálók könnyen eljuthassanak a településekre, a gondozó egyházközségek kisbuszt és szolgálati autókat is kapnának, a járművek a falvakban élő gyülekezeti tagok utaztatását is segítenék. Az új struktúra által az egyházmegye is vonzóbbá válhat a fiatal református lelkipásztorok és hitoktatók előtt. Javaslatként hangzott el, hogy a gondozóközpontokban kántorokat is vonjanak be a misszióba.

A tervek szerint a Baranyai Református Egyházmegye hét vagy nyolc körzetre osztható, a komlói, mohácsi, pécsi, sellyei, siklósi, harkányi és szigetvári körzetekhez védnökök is tartoznának, akik „ideiglenes patrónusként” a körzetek kialakításában vállalnának feladatokat. Pécs országos viszonylatban is nagyvárosnak számít, az ottani struktúra kialakítását külön kezelnék a megye többi részétől.

A programtanácson elhangzott javaslatokat kiküldik a lelkészeknek és presbitériumoknak, majd összesítik a javaslatokat, és az egyházmegyei lelkész-gondnok-értekezleten is megvitatják. Ha a felvetéseket legalább kétharmados többséggel támogatják, az egyházkerületi elnökség határozatban rögzíti a támogatott javaslatokat. A gyülekezetgondozó egyházközség kategóriáját jogilag is megvizsgálják, ha szükséges, zsinati törvénymódosítást is indítványoznak. A folyamat abban is segíthet, hogy az egyházmegye idővel belső irányításúvá váljon, ennek feltétele, hogy a baranyai gyülekezetek presbitériumai is támogassák a programtanács munkáját.

Az új struktúra kialakításában különösen hangsúlyos, hogy a megye reformátusai egymáshoz is közeledjenek. A programtanács a jövőben is fórumot kíván teremteni annak érdekében, hogy a tagok a megújulással kapcsolatos ötleteket, kétségeket szabadon, őszintén elmondhassák. Ahogy Balog Zoltán püspök fogalmazott, a közös cél, hogy az evangélium minden településen jelen legyen. Az ötleteket, elképzeléseket ennek kell alárendelni az egyházmegyében és az egyházkerületben. A tervek szerint a májusi programtanácsülésnek a siklósi református gyülekezet ad otthont, ahol többek között az elfogyó gyülekezetek templomainak témáját járják majd körül. A püspök kezdeményezte körzeti presbiteri találkozók szervezését, s tervezi meghívni az egyházmegye lelkipásztorait egy küldetést erősítő kétnapos találkozóra.

A megbeszélés a szigetvári gyülekezet szívélyes vendéglátásával ért véget. Az erre az alkalomra készített tortára a következő felirat került: „Tebenned bíztunk eleitől fogva.”

Somogyi Csaba
Képek: Füle Tamás, Somogyi Csaba

 

Korábbi cikkünk a témában:

Elengedés és megújulás Baranyában
Hamarosan megalakul a Baranyai Programtanács, amely közösen készíti elő és koordinálja az egyházi élet és a misszió meglévő és új formáinak kimunkálását a számos nehézséggel küzdő egyházmegyében. Miként lehet egy konfliktushelyzetből összefogás, és mi vár megvalósításra? Balog Zoltán dunamelléki püspököt kérdeztük.

A Baranyai Református Egyházmgye templomai: