Köszönetet mond a Ráday Gyűjtemény

Reménységgel tekintünk előre, hogy lesz a mélységből újrakezdés, lesz megújulásunk és örömteli munkánk.

A Ráday Gyűjtemény munkatársai az alábbi levél közlését kérték szerkesztőségünktől:

 

Kedves Barátaink!

Lassan már egy éve annak a januári éjszakának, amikor a Ráday Kollégium épülete lángra lobbant.

Másnap szembesültünk annak a terhével, hogy azonnal el kell kezdenünk a pótolhatatlan értékek mentését. Az egyházkerület múltját őrzi az egyedi intézményi és családi iratcsoportok mellett mintegy negyvenezer muzeális ritkaság (benne számos antikva, hungaricum és unikális azaz egyetlen példányban ismert) kötet. Bár a tűz nem terjedt át raktárainkra,  az oltás során jelentősen sérült a gyűjtemény.

Az újjáépítési és felújítási munkák miatt az épületet ki kellett üríteni, így ezen a helyszínen biztonságosan nem őrizhető tovább az állomány. A Ráday Gyűjtemény munkatársai minden percben helytállva szembesültek azzal a ténnyel, hogy minden segítségre szükségük lehet . Szinte meg sem kellett szólalnunk, hírül sem kellett adnunk, és jöttek a segítő kezek.

Hálás szívvel emlékezünk valamennyi testvérünkre, ismerősökre és ismeretlenekre, akik odaszánták az idejüket és erejüket, hogy a Ráday Gyűjtemény könyvtárát és a Ráday Levéltárat mentsék. Jöttek nyugdíjas és volt kollégák, más könyvtárak munkatársai, jöttek egyházi munkatársak (minden felekezetből), restaurátorok, hallgatók,diákok, lelkészek és gyülekezeti tagok.

Az együttes erő lehetővé tette, hogy mindent kimentsünk és biztonságba helyezzünk. Két intézmény – Budapest Főváros Levéltára és a MTA Központi Könyvtára – befogadta állományainkat, és ősztől, ha ideiglenes körülmények között is, de újra működhetünk.

Szívből köszönjük mindenkinek.

Reménységgel tekintünk előre, hogy lesz a mélységből újrakezdés, lesz megújulásunk és örömteli munkánk.

„...hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” (Jn 20,31)

Áldott ünnepet kívánunk mindenkinek.

a Ráday Gyűjtemény munkatársai