Keresztény értékrendű vezetés

2021 szeptemberében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 3. alkalommal indítja a Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzését a négy történelmi egyház bevonásával.

Vezetni kiváltság és felelősség. Vannak született vezetők; rátermett, alkalmas emberek. Vannak jó századosok, jó ezredesek, jó tábornokok. Némelyek feljebb lépnek a ranglétrán, és ott is sikerrel veszik az akadályokat, mások azonban egy következő szinten kudarcot vallanak, mert nem tudják megfelelően kezelni az előttünk álló feladatokat. Sokan pedig más területeken kaptak becses ajándékokat Istentől. Ha végiggondoljuk, milyen vezetőket ismerünk meg közelebbről a Bibliában, világos – és bátorító! –, hogy hozzánk hasonlóan valamennyien gyarló emberek voltak. Gondoljunk csak Ézsaiásra, Péterre, Jakabra, Jánosra, Timóteusra…! Hogy miért éppen őket hívta el Isten vezetőnek? Bizonyára voltak olyan tulajdonságaik, akár velük születetten, akár úgy, hogy a vezetés küzdelmes folyamatában munkálta ki bennük Isten, amelyek alkalmassá tették őket erre a feladatra. Természetesen mindannyian szeretnénk megtalálni azt a helyet, ahová az Úr állított bennünket (Róma 12,4; Hab 2, 1), s megfelelő módon élni azzal a felhatalmazással, amit az Úr „építésre, és nem rombolásra adott.” (2 Kor 13,10) De mi jellemzi a keresztény értékrendű vezetőket, hogyan gondolkodnak, mi a vezetésük sikerének a záloga, esetleg buktatója  mindezt reményeink szerint sikeres vezetők/lelkészek osztják meg velünk 2 egymásra épülő féléven keresztül. Képzésünk célja magasan kvalifikált, önmagát továbbfejleszteni alkalmas szakemberek képzése, akik képesek tudásukat átadni mind munkatársaiknak, mind partnereiknek. Alkalmassá tesszük őket vezetési feladatok kreatív megoldására. 

A szakirányú továbbképzés korszerű vezetési ismereteket és keresztény szemléletet közvetít a résztvevőknek.

A jelentkezési lap itt letölthető: https://kaposvar.uni-mate.hu/hu/oktatas/kepzesek/szakiranyu-tovabbkepzesek