Közöttetek van

Az istenkapcsolat közösségben nyilvánul meg, a közösséghez egység kell – Szépen formálódik már a 2019-es Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó, várják szeretettel a kiscsoportvezetők jelentkezését.

Idén immáron harmadik alkalommal lesz Debrecen a helyszíne a magyar református ifjúság legnagyobb találkozójának, a kétévente megtartott Csillagpontnak. A 2019. július 23-27. között zajló esemény nem csupán  programokban gazdag kulturális fesztivál, hanem fontos lelki feltöltődési lehetőség és találkozási pont is, amely közös gondolkodásra sarkall.



A Csillagpont arra is kitűnő alkalom, hogy a fiatalok csoportvezetési készségeiket fejlesszék, és tapasztalataikat később saját gyülekezeteikbe, helyi közösségeikbe is magukkal vigyék. Így a rendezvényen szolgáló fiatalok nem csak e néhány nap során, de hosszú távon is kamatoztatni tudják mindezt a tudást. Ennek érdekében változott a kiscsoportvezetők szakmai felkészítése is, amelyet idéntől új alapokra helyezve a Zsinati Ifjúsági Iroda és az Exodus közösen szervez. Azoknak, akik a Csillagponton kiscsoportot szeretnének vezetni, erre az Ifjúsági Vezetőképzőre kell jelentkezniük. A szervezők szeretettel várják olyan tizennyolcadik életévüket már betöltött református fiatalok jelentkezését, akik szívesen vállalják ezt a szolgálatot a Csillagpont négy napján, nyolc-tizenhat fős kiscsoportok élén. A részletekről bővebben itt érdemes tájékozódni: 
http://csillagpont.reformatus.hu/v/kiscsoportvezetoket-keresunk/

A „kálvinista Róma” helyszínként azért is bír különleges jelentőséggel idén, mert május 22-én lesz tíz éve, hogy a debreceni Nagytemplomban megerősítették a magyar református keresztyének határokon átívelő egységét, és újra létrejött a Magyar Református Egyház. Ebben a városban volt az 1567-es zsinat is, amelytől a Kárpát-medencei magyar reformátusságot számoljuk. Az idei Csillagpont a Debreceni Egyetem jól megközelíthető és remek infrastruktúrával ellátott Böszörményi úti campusán lesz (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.).

„Az egyetem tárt karokkal vár minket” – mondta megkeresésünkre Prikryl Edina, a Csillagpont koordinátora. Hozzátette: mivel tavalyelőtt is itt volt a rendezvény, már jól ismert gárda várja őket Debrecenben. „A campuson vannak kis termek, nagy termek, színházterem, van sportpálya, lesz fedett színpad, fedett szállások csak korlátozott számban, de bőséges sátorozási lehetőség is. Tervezünk a városban is programokat, a legutóbbi alkalom kerékpáros ökoprogramjához hasonlóan.”

A téma idén a közösség lesz, az ehhez kapcsolódó igeszakasz pedig Lukács evangéliuma 17. fejezetének 21. verséből való: „Mert az Isten országa közöttetek van!” Edina szerint a felmérésük alapján ez foglalkoztatja a leginkább a mai fiatalokat. „Nem szerettük volna az irodából megmondani a frankót, ezért ifjúsági szervezeteket, ifjúsági vezetőket, lelkészeket kérdeztünk meg, nem csak országon belül, de határon túlról is, hogy mit javasolnának témának. A legaktuálisabbnak az igazi, élő közösségek kérdéskörét tartották, mert online közössége majdnem mindenkinek van, és az azért nem ugyanaz. Ezután a témához kerestük az Igét. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az istenkapcsolat közösségben nyilvánul meg, a közösséghez egység kell, így kapcsolódik a tízéves református egységhez is az idei tematika” – magyarázta a koordinátor.

Emiatt a határon túli résztvevőkre idén a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt helyeznek. „Idén is tervezünk kedvezményes árú szervezett utazást buszokkal a határon túli területekről” – folytatta Edina, hozzátéve: Erdélyből legutóbb nyolcszázötvenöten érkeztek a Csillagpontra, de Kárpátaljáról és a Felvidékről is rengetegen jöttek. „Reményeink szerint idén ez a szám még több lesz, és más területekről is sokan érkeznek majd. Nem csak látogatni érkeznek a szomszédos országokból, de önkénteskedni és programokat is tartani. Például az esti áhítatot tartó lelkészek mindegyike határon túli magyar.”



A szervezők most hétvégén tartják majd a második stábmegbeszélésüket, ezúttal a leendő helyszínen, ezen nagyjából ötvenfős „kemény mag” vesz részt. Az idei Csillagpont tehát szépen formálódik, alakul, és hamarosan újabb tudnivalók derülnek majd ki róla. A koordinátor addig is arra kér szeretettel mindenkit, foglalják imájukba a találkozót, hogy minden úgy valósulhasson meg, ahogyan Isten szeretné.


Fotók: csillagpont.reformatus.hu