Megosztással kezdik a napot

Módszer a függőségben szenvedőknek, találkozás és egymás megismerésének lehetősége a bentlakóknak.

A ráckeresztúri Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Fiatalkorúak Drogterápiás Otthona szeptember 24-én konferenciát tartott A szerhasználó tinik rehabilitációja címmel, a konferencia választható műhelyében az otthon reggeli találkozóját modellezték. A találkozóba bekapcsolódva a résztvevők bepillantást nyerhettek a terápia lényegi részébe, és lehetőség nyílt többet megtudni a kamaszkorú fiatalok szenvedélybetegségéről.

A Tinirehab egyik mentora, Széplaki Zsolt ismertette a találkozó célját és módszerét, a modellt a bentlakók mutatták be a konferencia résztvevőinek. Mint kiderült, a reggeli találkozót többek között egymás mélyebb megismerése végett tartják: mindenki egyedi élettörténettel, személyiséggel, szokásokkal, testi-lelki sebekkel érkezik, egy-egy konfliktus során hamar kiderül, hogy a bentlakók nem megfelelően ismerik egymást, ilyenkor könnyű indulatosan reagálni a másik ember személyére, cselekedetére.

Az egymás elfogadását megkönnyíti, ha a bentlakók megismerik egymás élettörténetét, megértik, mikor, hogyan és miért viselkedik így a másik ember velük, hogyan tudnak segíteni másokon. Ennek feltétele a családi, neveltetési háttér, a minták, reagálások, felfogások és a viselkedés közötti összefüggések minél alaposabb feltárása.

A reggeli találkozó ennek ad keretet, módszertana kanadai eredetű. Minden hétköznap és szombat reggel megtartják, a nap ezzel indul. A bemutatott modellben felnőttek és tinik is együtt voltak jelen, a Tinirehabon a találkozó abban különbözik a felnőtt változattól, hogy a felszólaló mindig kiáll a közösség elé, és így osztja meg gondolatait, élményeit. Tinédzserkorban adott a helyzet, hogy a fiataloknak ki kell állniuk az iskolában, a módszer ebben is segítséget ad. A felnőtt rehabon a csoporttagok klasszikus csoporthelyzetben, körben ülve szólalnak meg.

A találkozó a szabályok ismertetésével kezdődik: a csoporttagok kommunikációja legyen énközlő, ne minősítsék egymást, ne káromkodjanak, ne alakuljon ki párbeszéd (erre máskor van lehetőség), reflektálni lehet, hozzászólni csak kézfeltétel útján. A felszólalásokat a találkozó során megosztásnak nevezik, amit a csoporttagok hangos kösz-szel nyugtáznak. A következőkben a találkozó különféle stádiumait láthatjuk, mindegyikre külön fel lehet iratkozni, önkéntes alapon.

Az inspiráció egy-egy gondolat, közmondás vagy idézet másoktól. Az egyik felszólaló a ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát közmondást hozta példának, elmondta, ha nem teszünk meg mindent a munkánkért, nem is tapasztalhatjuk meg a gyümölcseit, a közmondás a halogatás ellen is bátorít.

A következő állomás az elszántság: a találkozót vezető bentlakó megkérdi, ki az, aki a héten legalább három megosztást mondott el, vagy aki minden csoportfoglalkozásra pontosan odaért. Ezeket az elszánt lakókat a csoport megtapsolja.

A teherletétel során a bentlakók egy-egy fontos momentumot osztanak meg az életükből. Elmondják, milyen súlyos mélységeket éltek meg függőként, hogyan váltak kiszolgáltatottá, milyen lelki sérülések érték őket. Mi az a konkrét nehézség, teher, amit ki kell mondani, le lehet és kell tenni a gyógyulás érdekében.

A különféle kimondások, megosztások után a csoporttagok fogadalmakat tettek. Fogadom, hogy amíg itt leszek a terápián, százszázalékosan odateszem magam és gyakorlom az önfegyelmet – hangzott az egyik bentlakótól.

A lelki szükségletek során elhangzik, kinek milyen konkrét nehézség áll a gyógyulás útjában, tapasztal-e a csoport részéről érdektelenséget a megosztások terén.

Speciális figyelmet kérhetnek, akik az adott időszakot nehezen élik meg, például családi, kapcsolati okok miatt.

A fejlődés során a bentlakók elmondhatják, miben fejlődtek, például határozottságban, céltudatosságban.

A békesség ima a találkozó utolsó előtti része, ezt fennállva, egymás kezét megfogva mondják, a szöveg Assisi Szent Ferenc imája:
„Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget. Hiszem, hogy ha kinyújtom feléd a kezem és elfogadom az akaratod, boldog és derűs leszek mindörökké.”

Motivációs játék zárja a reggeli találkozót, ezzel is egy bentlakó készült. Az azt szeretem benned során a csoporttagok ráteszik a kezüket a mellettük ülő vállára és elmondanak három pozitív dolgot, például: szeretem benned, hogy érzékeny ember vagy, szeretsz focizni, úgy érzem, hogy komolyan veszed a terápiát.

Fölmerül kérdésként, hogy a kamaszok függhetnek-e úgy, ahogy a felnőttek. Tinédzserkorban is beszélhetünk függőségről, amely legalább olyan súlyos lehet, mint felnőttkorban – hangzott el a találkozó modelljének bemutatása után. Ráadásul az adott szernek nem kell függőséggé válnia, hogy problémát okozzon egy ember életében. A kóros használat esetén elég, ha valaki sokat fogyasztott például alkoholt, szétesett mentálisan és nekihajt egy fának. Egy-egy rossz döntés hatalmas problémákat okozhat, ehhez nem feltétlenül kell függőség.

A kamaszok közül van, aki buliból, más napi szinten használ biofüvet vagy egyéb drogot. A legtöbb fiatal a dizájner drogok miatt kerül Ráckeresztúrra, korunkban az új típusú szerek gyorsabban alakítanak ki függőséget. A Tinirehabon az önismeretet, a foglalkozásokat, a kompetenciafejlesztést élménypedagógiai módszerekkel próbálják segíteni. A cél, hogy a bekerülő fiatalok ne csak megszabaduljanak a függőségtől, hanem új életet kezdjenek, amelyben egészségesen és őszintén tudnak kapcsolatokat kialakítani és fenntartani. Azzá a nyitott, kommunikatív emberré váljanak, aki például a reggeli találkozón is megmutatkozik.

 

Képek: Somogyi Csaba